fbpx Skip to content

Miután az Apple pár napja nyilvánosságra hozta a Q4-es negyedévének pénzügyi eredményeit, Tim személyesen írt emailt a dolgozóknak, hogy megköszönje a kitartó munkájukat. Cook szerint az Apple még sosem volt ilyen erős, továbbá kiemelte az új iPhone-ok és iPadek fontosságát, amikkel az ünnepek elé néznek majd.

ipad2

Tim a levelében kiemelte az együttműködés fontosságát, ami talán mindennél nagyobb szerepet játszott az iOS 7 megalkotása során, de a többi termék sem valósulhatott volna meg enélkül. Erről a mérnöki és dizájn csapat közötti együttműködésről egy korábbi cikkünkben még részletesebben olvashatsz.

Az új termékekre hivatkozva Tim rendezett egy világszintű Apple kommunikációs találkozót is a dolgozók részére, ahol bármelyik dolgozó feltehette a saját kérdését. Az Apple ezt a fajta széleskörű megbeszélését általában az első negyedév (Q1) után szokta megrendezni, ezért is volt meglepő, hogy mostanra tették át az időpontját.

Tim Cook levele az Apple alkalmazottaknak a pénzügyi jelentés után:

(Kedves) Csapat,

Épphogy csak közzétettük a Q4-es pénzügyi eredményeinket, amelyben rekordot döntöttünk az iPhone eladások tekintetében. Örömmel jelenthetem be, hogy az Apple még sosem volt erősebb és egy nagyszerű termékpalettával vághatunk neki az ünnepeknek: az új iPhone 5s-sel, iPhone 5c-vel, a lenyűgöző iPad Airrel és az új Retina kijelzős iPad minivel. Te és a csapatod hihetetlenül keményen dolgoztatok, hogy a világ legjobb termékeit szállíthassuk a felhasználók millióinak, akik egyszerűen csak imádják használni az eszközeinket. Rendkívüli mértékben büszke vagyok arra az együttműködésre, amely az egész vállalatot átjárta annak érdekében, hogy elérjük ezeket a célokat.

Kérlek csatlakozz te is hozzám a holnap reggel 9 órási kommunikációs találkozón, amelyet a világ összes Apple irodájába közvetítünk. Az AppleWeben található egy teljes lista azokról az oldalakról, ahol nézheted a közvetítést, valamint visszanézheted később is. Az AppleWeben létrehoztunk továbbá egy linket, ahol előre felteheted a kérdésedet és minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy minél többet megválaszoljunk a gyűlés alatt. Alig várom, hogy halljak felőled.

Tim

greenmac

Az előadáson Cook elmondta, hogy rendkívüli mértékben hisz abban az erőben, amit az Apple képvisel a közösségi ügyek tekintetében, gondoljunk csak a AIDS-es betegek segítésére létrehozott (Product) Red termékekre, vagy akár a nagyon magas környezetvédelmi normákra, amiknek a betartására a vállalat minden termékének gyártásánál gondosan odafigyel, beleértve a teljesen napenergiával működő iCloud szerverparkot.

Solar power plant under construction in Germany

Miközben Cook bejelentette az utolsó negyedév eredményeit, kétségtelenül megütötte a fülét egy-két újságírónak a teremben, ahogyan Cook arról beszélt, hogy milyen új termékek fognak megjelenni eddig még felfedezetlen, új termékkategóriákban, valamint a jelenlegi kategóriákban egyaránt. Tim többször visszautalt erre a gondolatmenetére, csak úgy, mint ahogyan tavaly februárban is hasonló “információ morzsákat” hagyott a Forbes újságíróinak, miszerint „néhány terméktől el fogod dobni az agyad”, ezek az ígéretek később valósággá is váltak a soron megjelenő iPhone-ok és iPadek kapcsán.

Tim-Cook-e1329251715290

Mikor az új termékekről kérdezték, Cook csak annyit válaszolt, hogy „ha új termékekről beszélünk, különösen új termékkategóriákban, akkor meg kell állapítsuk azt a tényt, hogy az, amit az Apple a hardver, a szoftver, a szolgáltatások és a hihetetlen alkalmazás kínálatán keresztül nyújt az kiemelkedően egyedi és páratlan.”

Természeten Tim nagyon ügyesen fogadta a kérdéseket és továbbra sem tudunk semmi biztosat a jövővel kapcsolatban. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. “miszerint „néhány terméktől el fogod dobni az agyad”, ezek az ígéretek később valósággá is váltak a soron megjelenő iPhone-ok és iPadek kapcsán.”

    Na, ne vicceljünk már! 🙂 Ügyes fejlesztések, megfelelő upgrade-ek. Ennyi. Eddig Apple termékkel kapcsolatban kétszer dobtam el az agyam, egyszer mikor bemutatták az iPhone-t és pár napja, mikor megláttam a T-mobile árakat.

  2. Az apple sosem volt mèg ennyire erős? 11 éve most először zárta teljes pénzügyi évét csökkenő nyereséggel.

    Miről beszèlünk akkor?

  3. Apple fan: en szerintem az eladasok darab szamanak novekedesere gondolt TC. A nyereseg biztos meg volt, de sok mindentol fugg, biztos sokkal tobbett fektettek fejlesztesbe v valami masba mint az elozo idoszakban… De ezt pontosan tudjak miert es mire koltottek tobbet. Ezert nem a nyereseg a fo szempont. A db szam novekedes a lenyeg


Add a Comment