fbpx Skip to content

Az Apple még kedden este adta ki az iOS 7.0.3-at, a frissítést követően viszont többen is megdöbbentek azon, hogy az animációk jóformán eltűntek a készülékükön. Természetesen van rá megoldás.

Web

Az egészet az okozza, hogy sokan korábban bekapcsolták a Settings (Beállítások), General (Általános), Accessibility (Kisegítő lehetőségek) alatt a Reduce Motion (Mozgás csökkentése) opciót, ami jelentősen csökkentette az egyes animációkat. Ezt a megoldást elsősorban a parallax effekt kikapcsolására használták sokan. Ráadásul egyes esetekben ez az opció magától bekapcsolhatott a frissítés után.

Az Mozgás csökkentése ugyanakkor nem az animációk “testre szabására” való, hanem azoknak segít, akiknek úgynevezett utazási betegséget okoznak a különféle animációk, mozgások. Az ilyen utazási betegség az, amikor például autóban lesz rosszul valaki, ami hányingert, vagy akár hányást is okozhat. Az iOS 7-ben ezt a parallax effekt, a mappák és az alkalmazások megnyitása, becsukása okozhatja.

Emiatt az Apple drasztikusan csökkentette, gyakorlatilag kikapcsolta az ilyen animációkat abban az esetben, ha a Mozgás csökkentése opció be van kapcsolva.

Ha tehát szeretnénk visszakapni a korábbi animációkat, nincs más teendőnk, mint kikapcsolni ezt az opciót:

reduce_motion mozgas_csokkentese

Vizuális típusok számára az iDownloadBlog videóját tudom ajánlani, amiben megmutatják azt, hogy milyen is a rendszer a kikapcsolt animációkkal, valamint elvezetik a nézőt a fenti menüpontba is:

Akinek tehát azzal van gondja, hogy eltűntek az animációk, az a fentiekben leírtakat követve kaphatja azokat vissza. A parallax effekt használata nem meríti pluszban a készüléket.

Arra nincs mód azonban, hogy a parallax effekt kikapcsolva maradjon, de a menüanimációk vagy az appok megnyitási-bezárási animációja megmaradjon, ez itt egy mindent vagy semmit helyzet.

Olvasd el a hozzászólásokat is

26 Comments

  1. Nekem a frissites utan a facebook app nem mukodik rendesen, ha irnak nem nincs hangjelzes se emlekezteto szoveg a lockscreenen… :/

  2. Én meg nagyon örülök ennek a funkciónak. Szerintem jobban is néz ki ez az elmosódás, másrészt gyorsabbnak is tűnik. Lehetelen volt számomra kivárni azokat a rettentően hosszúnak tűnő animációkat.

  3. szerintem ez a parallax azért biztos meríti valamennyire mert a processzor számol a háttérben.. Javítsatok ha tévedek

  4. Nekem olyan problémám van, hogy zenehallgatás közben amikor lockolva van a telefon, akkor akár a fülhallgatón lévő vezérlővel, akár a telefonon lévő gombokkal hangerőt változtatok, akkor rendre bekapcsol a kijelző és ha ezt sokszor csinálom akkor nyilván zabálja az akksit, holott az iOS 6-nál nem csinálta ezt. Nem tudtok erre valami megoldást?

  5. Már megint nem a legjobb módon oldották meg a problémát. Nem igaz, hogy nem lehetett volna két csúszkát betenni! Egyikkel az animációkat kikapcsolni, másikkal pedig a parallax effektet. Engem a háttér mozgása idegesít, viszont animáció nélkül meg béna az egész, mint valami kezdetleges béta…
    Remélem ezen a megoldáson reszelnék még…

  6. Diskeeper ! Pont ugyan annyi idő mire kinyílik ! Csak érzéki csalódás , hogy gyorsabb!

  7. Nekem nem hiányzik se a parallax, se a parasztvakító animációk.

  8. Én ezt nem értem… Eddig full animáció volt, de olvasva a cikket kikapcsoltam. Nekem így is tetszik! Mire fel ez a hiszti… :-/

  9. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  10. Ez legyen a legnagyobb probléma! Inkább a megjelenésel foglalkoznának mert ez a 7 verzió nagyon béna, es sokan azért vettek pont iPhone-t mert a legszebb megjelenítése volt, a 6 nak.

  11. nektek ios7 óta nem hangosítja ki néha a hívásokat?
    (nem inaktív a menü, és “füllel” kihangosítódik… :D)

  12. Jó az Apple Marketingje!
    Ios 7 nagy bevételt teremt nekik!
    Szerintem lassú I4 en I4s en is!
    Arra késztet h vegyél újabb készüléket,csak sajna magyaréknál nem úgy megy mint Usában!

  13. @Józsi
    De igen! Nálam is előfordul időnként.

  14. Ha kikapcsolom a mozgásokat, gyorsulhat tőle a rendszer működése elvileg?
    Nálam a parallax nem játszik, még i4-en vagyok.

  15. @Józsi:
    bizony bizony. nálam is előfordult már párszor

  16. Én még várok az Ios 7tel November végéig,arra talán kikerül a gyerekcipőből és megbizható lesz!
    Amúgy összességében nem rosszabb mint a 6,csak még nincs kiforrva!

  17. Sziasztok!
    Nekem az iOS7-tel más gondom van. A 6-os alatt sem volt túl stabil a gmail postafiók kapcsolat, de a 7-es alatt egyenesen katasztrófa. Kb. minden 3. esetben tudom csak megnézni és megnyitni a postafiókom tartalmát. 2 postafiók van beállítva és általában a gmail a belépés után kiszürkül, és be sem tudok lépni. Ilyenkor ki kell lőni a levelező app-ot és újra indítani. Aztán vagy megjavul vagy sem. Néha meg ha be is lép valamelyik levelem megnyitja, valamelyikre meg hiába klikkelek, az istenért sem akarja. És ezen általában a kilövés, újraindítás sem segít. A másik (exchange-es) postafiókom teljesen OK. Másnak nincs ilyen gondja?

  18. Problémám eddig nem volt, de most akad: iPhone 5-re mindig azonnal felrakom a frissítéseket. Most is megtettem. Az akku idővel nagy a gond. Ismerem annyira a telefont(4 hónapos) hogy tudjam, ha reggel leveszem a töltőről és szokásos napi rutinnal használom akkor hogy lehet az hogy délután fél 3-kor 39%-on van??? Korábban este 10-kor volt ennyin. Konkrétan ma nem is telefonáltam vele csak fekszik az íróasztalon. Ez normális????

  19. Be rakhatnanak egy opciot a home gomb megnyomasa utani lassu be-fade-les kikapcsolasara. Idegesitoen lassu. Regen mindig azzal vilagitottam ha surgosen kellett valami. Home, es volt feny.. mostmeg 5 masodprecig szepen elovakarja a hatteret… szar ez. Lekapcsolaskor maradhat az el-fade-les, az nem zavaro. Ha lesz JB+hack erre, elgondolkozom rajta, hogy kiutom belole.

  20. Nekem egyatalan nem lassu sima i4-em van… Gmail -be pedig 5 kapcsolat van siman tudok koztuk valtogatni, olvasni es irni is benne semmi gubancot nem eszleltem.

  21. Szerintem jól sikerült az animáció rész tompítása nekem tetszik. A durvábbik hiba a Facebook értesítések hiánya.

  22. Az nem az iOS hibája, hogy nincs hangja a Facebooknak. Elindítod a facebook appot, alul more, lemész az account settingsre. Ott notifications, abban a legfelső a sound for push notificationsnál edit és átpipálod az all notificationsra.

  23. Valaki próbálta már Ipad4 el?
    A 6.1.4 nem frissítettem 7.0 ra, mert több ismerősöm is lassulásról panaszkodott.
    Tud erről Valaki Valamit?
    Üdv
    Q

  24. @diskeeper:
    Köszi most már ok csak azt nem értem, hogy beállítás nélkül frissítés előtt, hogy működhetett

  25. Kissé felhergeltek, egy dolgot rendbehoznak (a rendszer reakciói/gyrosasága régebbi HW-n), de másat elbaltáznak… Most mondjuk a WiFi magától lekapcsil WPA2-PSK hálóról és Reset Network Settings nemsegít… Hjaj Alma, merre mész? 🙁


Add a Comment