fbpx Skip to content

Ahogy korábban már írtunk róla, október 25-én pénteken a magyarországi Apple Online Store-ban is elérhetővé válnak az új iPhone 5s és 5c készülékek. Természetesen ez azt is jelenti, hogy pénteken 0:00 perckor már kaphatóak lesznek a Telekom (T-mobile) és Vodafone egyes üzleteiben a készülékek.

t5s5sc

Amennyiben elsőként szeretnél a szolgáltatóktól készülékhez jutni, mindenképp érkezz időben csütörtökön, mivel 0:00 perckor csak azok kaphatnak készülékek, akik időben a sorban álltak. Egyelőre sem a Telekom, sem a Vodafone nem verte nagydobra az eseményt, így ez azt jelentheti, hogy nagyon kevés készülék érkezik. Ez persze várható is volt, mert még most sem lehet előrendelni a készüléket, az is elképzelhető, hogy péntekig nem is fogja ezt megengedni egyik szolgálató sem.

Egyelőre az árakról sem tudunk semmit, de azt biztosra vehetjük, hogy idén sem lesznek olcsóak az új készülékek, főleg az iPhone 5s. Igaz mostanában új tarifák is érkeztek a szolgáltatókhoz, de 500MB mobilinternettel senki sem fog LTE képes telefont vásárolni. 🙂

Csütörtökön természetesen élőben közvetítjük majd az eseményeket!

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. remélem, megint vmi tízéves dagi kisk0cs0g lesz az első vevő… 😛

  2. Elég buta aki sorban áll… Inkább webshop! 🙂 Tavaly éjféltől hajnal 4ig elkelt az összes és sorba se kellett állni… Igaz nem azonnal lett telefon de biztosabb, mint személyesen!

  3. Szerintetek mennyi az esélye, hogy lesz előrendelés a premier előtt?

  4. @tamzolcsi: Csak, hogy idén nem hiszem, hogy fogsz tudni előrendelni, sőt merem kockáztatni, hogy tuti, hogy nem. 🙂

  5. @szmate : az eddigi évek tapasztalatai alapján fogsz tudni szerintem… 🙂 Azért nézegesd a T-Pont előtt várakozva a http://www.telekom.hu -t! 😉

  6. Most írtak, nem lesz előrendelés, péntek 0:00-kor fognak tudni rendelést felvenni.

  7. @szmate: Látod, kissé gyenge elméjű szegény srác, de hát rendelje elő, csak megkapja 1 hónap után. 🙂

  8. APReknél mikor lesz elérhető? iStyle oldalán csak 5C-t írnak 5S-t nem

  9. Istenem…. Csutortok ejfelig nincs elorendeles… Errol kaptal infot… Olvasni es ertelmezni nehez…

  10. Múlthét szerdán megvettem az 5C-t, fehér színben!Egyáltalán nem gáz a műanyag hátlap!Minőség jó, remélem tartós lesz!

  11. Úgy értettem hogy személyesen lehet-e majd venni iStyleban 25én vagy csak rendelni..?

  12. Szerintetek, ha függetlenül 220, T-nél 200 körül lesz majd előfizuval? 🙂 Jó lenne ezt hozná a saját Jézuskám karira :))))

  13. Mármint a fiveS 🙂

  14. Tavaly ilyenkor már sorban álltak az emberek, ehhez képest most még azt sem tudni, hogy lesz-e egyáltalán éjfélkor premier. Az árakat szóba sem hozom.


Add a Comment