fbpx Skip to content

F. Scott Moody, az AuthenTec társalapítója kedden, az Észak-Karolinai Állami Egyetemen tartott prezentációjában bemutatta a Touch ID ujjlenyomat-olvasó szenzor prototípusát, amit megnézve hihetetlennek tűnik, hogy ez az eszköz most egy pénzérme nagyságú kis korongnak felel meg.

145581

A Touch ID első prototípusát még annak idején FingerLoc-nak keresztelték el és maga az eszköz is egy sokkal nagyobb doboz volt, mint most az egész iPhone, továbbá egy szalagkábellel volt egy még ennél is nagyobb eszközhöz kötve, ami ellátta árammal. A fejlesztő cég számtalan – megrendelőknek tartott – prezentációjába belesült, mivel az eszköz nagyon önkényesen ismerte fel csak az ujjlenyomatokat és volt, hogy teljesen más embereknek adott hozzáférést, mint akiknek szabad lett volna.

145576

Időközben sikerült azonban egy ekkora nagyságú eszközt lekicsinyíteniük egy pénzérme méretűre, ami jelenleg is működik az iPhone 5s-ben.

Moody elárulta, hogy a fém gyűrű, ami az ujjlenyomat-olvasót körülveszi, olyan, mint egy kondenzátor, ami azért felelős, hogy jeleket küldjön át a felhasználó ujján, ami lehetővé teszi, hogy ne csak a külső, gyakorlatilag halott hámréteget érzékelje az eszköz, hanem a sokkal mélyebben található rétegeket is, ezáltal érzékelve, hogy egy élő, valódi ujj van-e az érzékelőn vagy sem. Éppen ezért, hogy leküzdjék ezt a problémát, a fejlesztések során az AuthenTec számtalan bőrgyógyásszal is együtt dolgozott. (Bár ahogyan korábbi cikkünkben már írtuk, ez nem sikerült maradéktalanul, mert mégis át tudták verni a szenzort időközben.)

iPhone-5s-iPhone-5c-Keynote-iPhone-5s-Touch-ID-Promo-019-1280x720

Az AuthenTec végül megoldotta a szenzor méretének és energiaellátásának problémáit és számtalan befektető figyelmét magára vonta. Ilyen befektető volt az Apple, a Motorola és a Fujitsu is. Végül az Apple nem hezitált, megvette az egész vállalatot 356 millió dollárért!

145579

A cég mérnöki csapata rendkívüli munkát végzett, ezt mutatja az is, hogy az Apple a felvásárlás után is megtartotta a mérnököket, hiszen nagyon elégedettek voltak a végeredménnyel.

Mikor Moody-t megkérdezték, hogy mi motiválta a szenzor megalkotása közben, valamint, hogy mit gondolt a kormányzat szabályairól, csak annyit válaszolt, hogy az ő célja csupán az emberek mindennapjainak könnyebbé tétele volt.

iphone_5s_touch_id_fingerprint_video_hero_4x3

“Nem törődtem a kormányzat ujjlenyomat-olvasókra vonatkozó szabályzatával, csak arra koncentráltam, hogy hogyan tudnám könnyebbé tenni az emberek életét és arra, hogyan tudnám mindezt olcsón és mégis megbízhatóan előállítani. Nem vagyok a technológia megszállottja, annak a híve vagyok, amit a technológia az emberekért, a felhasználóért tud tenni.”

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. Nagyon jók az Apple cuccok, de az iPhone valahogy már nem az igazi. Utoljára az iPhone 4 volt az a telefon ami megdobogtatta a szívemet. Amióta S3-ra váltottam, nem bírom magam rávenni, hogy visszatérjek iPhone-ra… Van iPod Touch-om és iPad minim is, mindkettő király cucc! De telefonnak már csak androidos cuccot fogok venni… túl sok funkcióról kéne lemondanom ha visszatérnék iPhone-ra. Másrészt az iPhone hihetetlenül túl van árazva, félelmetes árak vannak még a 2-3 éves típusoknál is! Ha normális árak lennének, és az Apple odafigyelne a felhasználók igényeire, akkor több embert vissza tudnának csalogatni az androidos piacról…

  2. Nem értelek!
    Lecserélték egy stabil cuccot egy akados drogos rá ami naponta többször magátol újraindul!
    De hat kinek a pap kinek a papne, meg ugyan miről kellene iphoneoskent lemondani???
    Instabil , akadozó mukodesrol, silány anyagokról , stb !

  3. Bocs kicsit nem figyelek és a szojavito hulyesegeket csinál!

  4. Bencissimo: Gond nélkül költöttél iPad Minire és iPod Touch-ra és S3-ra egyszerre, de az iPhone már drága 😀 Csudálatos az emberi agy 😀

    Melyek azok a számodra létfontosságú funkciók egy telefonban, ami Androidban megvan, de iOS-ben nincs?

  5. @jarodfree: Ezen én is elgondolkodtam, és rájöttem, hogy nincs + funkció a Galaxyban mint egy Iphone-ban. 🙂

  6. Amit az Android pluszban adhat, az egy virtuális szabadságérzet, miszerint szétrootolhatod az agyát, ha akarod, de ez egy kocka elvárása. Egy átlagos usert nem érdekli, hogy ha rootolja/jailbreakeli, akkor olyan dolgokat is állíthat majd rajta, amiről a vásárláskor nem is tudott, hogy létezett.

    Az átlagos telefonvásárló azt a telefont veszi meg, ami akkor és ott azt tudja amire neki szüksége van.

    Nincs lényeges funkcionális különbség a két rendszer között, így innentől szabadon eldönthető, hogy kinek mi a fontos és az hazudik, aki azt mondja, hogy a telefon vásárlásakor szubjektív dolgokat nem vesz figyelembe. A prémium telefonok közül mind lehet jó választás.

    Hálistennek nem teljesen egyforma mindegyik gyártó összes telefonja, így kiválaszthatod azt, aminek a gyengeségeit el tudod fogadni és az erősségeit szereted, de azon rugózni, hogy melyik a rosszabb…

  7. “A cég mérnöki csapata rendkívüli munkát végzett, ezt mutatja az is, hogy az Apple a felvásárlás után is megtartotta a mérnököket, hiszen nagyon elégedettek voltak a végeredménnyel.”

    Itt meg egy másik cég mérnökei végeznek rendkívüli munkát:D
    http://www.youtube.com/watch?v=LXZ6yUsn0v8

  8. @adjmeghivot: Gratulálok, hogy te sem tudsz olvasni! “(Bár ahogyan korábbi cikkünkben már írtuk, ez nem sikerült maradéktalanul, mert mégis át tudták verni a szenzort időközben.)”

  9. @jarodfree
    Dehogy nincs lényeges külömbség! Az android mióta unix-like system? Soha nem is lesz az! És amég nem unix alapon fog nem is fogok venni! Azt írtad hogy a "kockák" rootolgatják. Ez nem igaz, a "kocka" nem rootolgatja, hanem iPhonet vesz, mert tudja hogy a unix alapú rendszerek a legjobbak. Inkább vár hónapokat a jb-re, ami sokkal nagyobb szabadságot ad, mint egy rootolt droid, és kihasználja a unix alapú rendszer adta lehetőségeket, amit az android soha se fog nyújtani. Mellesleg az iOS még mindig stabilabb és kisebb hardware igényű rendszer, az Apple Developer Programja meg kiváló. Aki a minőséget, stabilitást, egyszerűséget, kiváló alapokkal rendelkező rendszert keresi, az mindig is iPhonet fog venni.

  10. Különbség* bocs szúrta a szemem a saját hibám…

  11. @jarodfree: “A virtuális szabadságérzet”-et már én is nagyon hiányolom….. Kéne a Jb.. pont akkor vettem a cuccot, amikor már 6.1.3-al jött ki…Azóta meg semmi,,,,

  12. 😀 De tudok olvasni.De gondoltam ilyen szépen megrendezett videót illik megosztani.A hamis biztonságérzetről nem is beszélve…Nem csak apple termékekről beszélek.

  13. @adjmeghivot: ott van a videó is a linkelt cikkben.


Add a Comment