fbpx Skip to content

Az iPhonetok.hu-s srácok jóvoltából ismét érdekes iPhone és iPad kiegészítőket kaptunk tesztelésre. Ezúttal a Ballistic ütésálló, strapabíró iPhone tokjait, valamint az ugyanabba a szériába tartozó iPad tokokat vettük közelebbről szemügyre.

ballistic_logo

A Ballistic márka nagyjából 6 éve jelent meg a piacon, az alkalmazottak nagy része magasan képzett mérnök, nagy tapasztalattal a hátuk mögött, éppen ezért a Ballistic úgy gondolta, hogy a piacon lévő, felsőkategóriás védőtokoknál jobbakat is tudna készíteni. A célok ezek után nem is lehettek mások, mint hogy magas ütésállóságú és nagy elégedettséget keltő iPhone tokok készüljenek Ballistic név alatt. A gyártóra jellemző, hogy a karcállóság és a biztonság elsődleges szempont. Azt vallják, hogy nyugodtan elejthetjük telefonunkat, ez bárkivel megeshet, a Ballistic majd megvédi azt, hiszen ez a feladata egy védőtoknak. A gyártó egyébként nem csak iPhone-hoz készít kiegészítőket, hanem olyan ismert márkákhoz is, mint a Samsung, az LG, a HTC, vagy a Nokia.

ballistic-hard-core-hc-series-iphone-4s-tok

Ami minket leginkább érdekelhet, hogy a Ballistic Hard Core iPhone tokok jelenleg hazánkban mind iPhone 4/4S-re, mind pedig iPhone 5/5S-re is kaphatóak. A termék esetén a legfontosabb szó, amit rögtön az elején le is szögezünk, az a nagybetűs VÉDELEM. Ötrétegű védelmi rendszert alakított ki a gyártó a Hard Core szériánál:

  • 1. réteg – Beépített kijelző védő fólia
  • 2. réteg – Ballistic ütést elnyelő polimer
  • 3. réteg – Kemény ütésálló polikarbonát
  • 4. réteg – Ütődést elnyelő polimer
  • 5. réteg – Opcionális külső szilikonréteg

A termék teljes egészében teljesíti az Egyesült Államokban létező katonai követelményeket is állítólag, és a tesztek alapján egészen 4,5 méterig biztonságot garantál telefonunknak. Az iPhone tok előlapján a közelségérzékelő rész szabadon van hagyva, így telefonáláskor még a tokban is kikapcsolódik a kijelző. Alatta a felső hangszórót, illetve az előlapi kamerát egy nagyon vékony filmréteg fedi, és óvja meg a vízcseppektől. A Home gomb részt egy gumis borítás védi. Azaz elmondhatjuk, hogy a kijelző szinte tökéletes védelmet kapott.

iphone5_hc_black_web_009

A hátlapi részen a hátsó kamera, illetve vaku szintén kapott egy vékony filmréteget, viszont itt teszteltük is egyúttal a vakus fotózás lehetőségét, amiről annyit tudunk megjegyezni, hogy hagyhattak volna nagyobb kivágást is. A bekapcsoló gomb, a jack aljzat, a némító és hangerőszabályzó gombok, illetve a dock csatlakozó mind kaptak egy-egy gumis tömítést, ennek ellenére mégis minden csatlakozó és gomb is tökéletesen használható. Az alsó hangszórókat szintén a megszokott filmréteg fedi, védve a vízkároktól, ennek ellenére is tökéletesen hallani mindent, még akár kihangosítva is. A Ballistic utolsó extrája egy igen hasznos, forgatható, övre csíptethető tartó, ami megkönnyítheti egyes helyzetekben a használatot. A Ballistic Hard Core iPhone 4/4S tok 11.990 Ft-ért vásárolható meg ide kattintva.

ballistic-hard-core-hc-series-iphone-5-tok

Az iPhone 5/5S változatnál már csak a különbségekről gyorsan pár sorban: az előlapon a kamera, illetve közelségérzékelő már szabadon van hagyva, az előlapi beépített fóliában van ezen a részen egy kivágás. A tok hátlapján a kamera és vaku részen már nagyobb kivágást használtak, a filmréteget is elhagyták, ezáltal már semmi sem akadályozhat minket a tökéletes fotók, illetve videók elkészítésében. Illetve még egy fontos változás, hogy megjelent egy hátlapba épített kitámasztó is, hogy aki esetleg filmet akar nézni, kényelmesen használhassa. A Ballistic Hard Core iPhone 5/5S tok 12.990 Ft-ért vásárolható meg ide kattintva.

A sikeren felbuzdulva a Ballistic természetesen az iPadekhez is elkezdte megtervezni, majd legyártani a Hard Core-hoz mérhető tokcsaládját, ami ebben az esetben új néven, Tough Jacket szériaként mutatkozott be a vásárlók előtt.

ipad2_tj_black_web_005

Mindkét mérethez szinte ugyanazt a védelmet képzelték el a tervezők, csak a méretben térnek el az egyes típusok. A Ballistic Tough Jacket iPad tok kompatibilis a 2., 3. és 4. generációs iPaddel is. Három rétegű védelmet képzeltek el ennél a változatnál:

  • 1. réteg – Belső szilikon réteg, mely elnyeli az ütéseket
  • 2. réteg – Ütésálló kemény műanyag
  • 3. réteg – Ütéselnyelő polimer réteg

Ez a háromrétegű védelmi rendszer az iPad tok előlapi részen kiegészül még egy, az előlapot teljesen beborító fedőlappal is, ami kettős funkciót lát el: egyrészt szállítás, hurcolászás közben tökéletes védelmet nyújt a kijelzőt érő behatások ellen, másrészt használatkor levéve és a hátlapra átrakva kitámasztó szerepet tud ellátni, ami igazán nagy kényelmet tud jelenteni asztalon való használatkor, gépeléskor.

További kellemes tulajdonság, hogy kialakításból fakadóan fejjel lefele lerakva sem érintkezik a kijelző ebben az iPad tokban a különböző, karcolásokat ejtő felületekkel: ezt egy kis perem segítségével biztosították. “Sarkalatos” pontot jelentek az ilyen készülékeknél a sarkok védelme: itt egy úgynevezett “Ballistic Corners” biztonsági rendszert eszközölt a gyártó, amely egy megvastagított, ütéscsillapító anyaggal bélelt részt jelent a sarkoknál. Ennek köszönhetően a szerencsétlenül leejtett iPadek is nagyobb eséllyel maradnak sértetlenek. A kamera, a jack aljzat, a némítógomb, az alsó hangszórók és a Lightning csatlakozó szabadon van hagyva, ezáltal semmi sem gátol minket rendeltetésszerű használatukban.

ipad2_tj_black_web_007

A “dobálós” tesztek alapján 1,5-2 méter magasságig nagyon ellenálló a sérülésekkel szemben a Tough Jacket, így normál körülmények között teljes biztonságot élvez ebben az iPad tokban táblagépünk. Az iPad minis változat 15.990,-Ft-os áron rendelhető meg itt, míg iPad-es 17.990,-Ft-ért vihető itt.

Tapasztalataink ennél a terméknél is igen kedvezőek voltak, szemmel láthatóan a legmagasabb fokú védelmet nyújtja a Tough Jacket, így azt mondhatjuk, hogy a véletlen balesetek ellen teljesen megvédi a készülékeinket. Azoknak különösen ajánljuk, akik sokat használják terepen iPadjüket, vagy éppen fontos munkaeszközként tekintenek rá. Otthoni felhasználóknak inkább abban az esetben érdemes elgondolkodni a vásárláson, ha gyakran történtek balesetek a múltban ilyen téren.

Végezetül nem maradt más hátra, minthogy megköszönjük a tesztlehetőséget az iPhonetok.hu csapatának!

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Jó reggelt kívánok! Körülbelül 2 évvel ez előtt próbáltam már felhívni itt az iphone tulajokat és az oldal szerkesztőit erre a termékre, de könyörtelenül kitörölték az akkori beírásomat mert konkrétan leírtam a tok nevét. Amúgy a tok valóban működik és valóban karcmentes a telefon, kipróbáltam…..

  2. @Zoltan81: az már szép lenne, ha beíráskor el tudná dönteni a fórummotor, hogy törli a hsz-t azért, mert kiírtad valaminek a nevét. Talán majd 20 év múlva…

    Milyen nehezek ezek a tokok amúgy? Mert páncéllemezből is nagyon strapabíró autókat lehet gyártani, mégse terjedt el a köznapi használatban.

  3. @rgbx: ez nem egy fórum, ez egy blogmotor, de egyébként a moderációs rendszer el tudja dönteni, mit dobjon el vagy tegyen moderációba, jóváhagyásra váróan, ha kulcsszavakra szűrünk. de nem is ez a lényeg, hanem hogy az összes korábbi hozzászólása ott van, amiről azt mondta, hogy töröltük. pedig látható, hogy nem.

  4. @rgbx:
    Minimális súlynövekedés tapasztalható, de szinte észrevehetetlen. Ha épp alkalmi ruhában kell megjelenni, akkor egyszerűen csak leveszi az ember a külső gumit és máris komfortosabbá válik a használata. Ekkor a tok csak a szimpla leejtés alkalmával nyújt védelmet.Egyetlen hátránya lett az új ios7 megjelenése óta, hogy az alulról felhúzható kontroll panelt nehezen lehet elérni a műanyag keret miatt. Amúgy meg nagyon tudom ajánlani mindenkinek, mert bár nem olcsó, de olcsóbb mint egy kijelző vagy egy hátlap. Sokan leszólítottak mikor meglátták egyébként mindenkinek tetszett csak az volt a baj idáig hogy nem lehetett kapni itthon. Ha lett volna annyi pénzmagom hogy egyszerre vegyek vagy 20-30-at biztos mind elment volna mert tényleg nagyon jó. Na ennyit a termékről, ami pedig a bejegyzéseimet illeti, igen is volt olyan ami szőrén szálán eltűnt. A tok nevét sem azért írtam le kétszer mert autista vagyok. Az eltűnt bejegyzésem pedig a lesz e valaha iphone a kék propelleres szolgáltatónál kérdésnél volt. Akkor megírtam, hogy voltak ez ügyben tárgyalások az apple-el, de kudarcba fulladt, mert a szolgáltató leakarta brandingelni a készüléket ami annyit jelent hogy minden bekapcsoláskor a cég logója legyen az indítóképernyőn. Erre az apple beintett, a szolgáltató meg úgy döntött hogy inkább az androidos telefonokat helyezi előtérbe. Persze az ára is gondolom sok volt, mert a propellereséknél máshogy működnek a készülékek finanszírozása az ügyfelek felé ugyan is nem maga a szolgáltató finanszírozza meg a drágább készülékeket, hanem egy külsős lízing cég vagy bank. Elképzelhető hogy vannak egyedi beszerzések kiemelt ügyfelek számára, de azok hálózatfüggetlenek. Boltjaikban pedig úgy tudom hogy nem árulnak kártyafüggetlen készülékeket már legalább is 2-3 évvel ez előtt beszüntették. Azóta nem tudom hogy mi az állás ezzel kapcsolatban. Ennyi. Ez tűnt el akkor.

  5. @Jadeye: Elnézést az elírásért, ez tényleg blog, és nem fórum. Azt nem tudtam, hogy magától eldobni is képes a rendszer, azt hittem csak megjelöli moderációra.

    @Zoltan81: Köszönöm szépen a tapasztalatok megosztását. Mivel sokat túrázom, a védőburkolatok jól tudnak jönni zápor esetén. Viszont ritkán ejtek el telefont, így talán az ütésállóság nem is annyira fontos. De a csak vízállóságot biztosító tokok meg csúnyák, ez legalább néz ki valahogy.


Add a Comment