fbpx Skip to content

Az Apple kedden este az új készülékek és az iOS 7 hivatalos megjelenési dátuma mellett azt is bejelentette, hogy iOS 7-tel az új készülékek esetében ingyenes lesz az iWork csomag, az iPhoto, valamint az iMovie mobilváltozata is.

iwork

Miután az Apple a júniusi WWDC konferencián kihirdette az ingyenes, asztali gépeken böngészőből elérhető iWork csomagot, felröppentek olyan pletykák is, hogy a programok mobilverziói ingyenesek lesznek. Jelenleg a csomagban lévő Numbers táblázatkezelő, Pages szövegszerkesztő és a Keynote prezentációkészítő alkalmazások 10-10 dollárért érhetőek el.

Augusztusban az Apple az iCloud részeként asztali gépen mindenki számára ingyen elérhetővé tette az alkalmazások béta verzióit, így bárki készíthet ilyen dokumentumot, a felhős tárolás biztosított.

icloudpages

A keddi iPhone keynote-on bejelentették, hogy e három programhoz még hozzácsapják az iPhoto-t és az iMovie-t és az új készülékek vásárlói számára az alkalmazások ingyenesen lesznek letölthetőek az App Store-ból.

iworkiphotoimoviefreewithnewdevice

Fontos kiemelni, hogy csak az új készülékek vásárlói élvezik az ingyenesség előnyeit. A megkülönböztetéssel az Apple nyilván azt akarja elérni, hogy minél többen vásároljanak új kütyüt. Ha a vásárló szeptember 1. után aktiválja először iOS 7 kompatibilis készülékét, akkor egy felugró ablakban megkérdezi, hogy le akarja-e tölteni ezeket az alkalmazásokat, így azok is beletartoznak ebbe a körbe, akik most vettek új készüléket, és annak a legelső aktiválása szeptember 1. után történt.

Ez az opció mindenképpen örvendetes, bár emiatt nem fogok új készüléket venni. Azért itt is van egy kiskapu. Ha valaki egy már ilyen módon aktivált készüléken bejelentkezik egy másik Apple ID-val, akkor az ID-t megjegyzi és ezután már más készüléken bejelentkezve is lehetősége van ingyen letölteni az alkalmazásokat ugyanazzal az Apple ID-val.

Olvasd el a hozzászólásokat is

23 Comments

  1. yes! főleg a kiskapus bekezdés érdekelt… (magyarok vagyunk!) 😀

  2. Egy kérdés: Ha én most hétfőn beregeltem az új iPod touch 5 G-met majd 1 óra múlva csináltam rajta egy teljes resetet és letöltöttem a biztonsági mentésemet az iCloud-ból egy előző touchról akkor szept. 18.-án ha letöltöm az iOS 7-et akkor felkínálja hogy letölthetem?

  3. @MacFly: mármint mit kellene felkínáljon?

  4. @Jadeye: szerintem az a kérdése mint nekem: ha a készülékem nem 7es iOS-es kapom pl: van egy iPhone5-ösöm de a “régi” verzióból amit ugye 6-os iOS-al kaptam…. akkor is felkínálja a programok ingyenes letöltését amikor frissítem az OS-t?

  5. @Jadeye: bocs, az lemaradt hogy azt kínálja fel hogy letölthetem az iWork iLife csomagokat (Tudom garageband nélkül) 🙂 amúgy nagyon jó az új appetek : D várom a teljesen flat verziót 🙂

  6. @pityu: ez tetszett:)

  7. Jó dolog ez a megkerüléses dolog csak az a gond hogy, ha én és közeli ismerőseim sem vesznek új készüléket nincs mód a saját apple idvel belépni ilyen kütyüre. Más megoldás nincs? Esetleg lehetne csinálni egy publikus email címet (apple id-t) amit bárki használhatna szabadon míg letölti a progikat..

  8. @WarezN: ez mindaddig oké csak, amíg számítógépre nem dugod a készüléket, mert egy Apple ID-hoz maximum 5 számítógép authorizálható, így ha neked már nem engedi authorizálni, akkor első dolga lesz letörölni róla az appokat. a másik probléma, hogy az Apple-nek nyilván feltűnik, ha egy ID-t puszta véletlenségből több tucatnyian vagy több százan használnak, és biztosan lépne az ügyben. a harmadik, harmadik, hogy valaki poénból megváltoztatja a jelszót, vagy véletlenül felteszi bele a névjegyzékét, esetleg beállítja iMessage-címnek, stb… barátok között a közös ID oké, de publikusan nem opció.

  9. @Jadeye: Vagy ha tényleg szüksége van rá valakinek, akkor 9 euróért nem tétel és már rég megvette…

  10. Már meg vettem mindet a numbers kivételével. Akkor holnap az 5 iPhont és 20.-án az 5 s el menni fog nem?

  11. en egyszer letoltottem mas id-val progit
    es utana 2 honapig kerte a jelszot minden
    appstore belepesnel… (amit persze nem tudtam)
    eleg idegesito volt!

  12. ha veszek egy iPad-ot mondjuk 18-án arra is érvényes a dolog hogy ingyenesen le tudom tölteni a cuccokat? és ha igen, akkor ennek kapcsán telóra is, amit még júliusba vettem?

  13. @zheldor008: ezt a részt ajánlom: “Ez az opció mindenképpen örvendetes, bár emiatt nem fogok új készüléket venni. Azért itt is van egy kiskapu….”

  14. Egy kérdés: hol/hogy ajánlja fel ezeket az ingyenes programokat?
    (Kritériumoknak megfelelek:09.04-i vásárlás, iOS7 GM, iPad4)

  15. Sziasztok! Ma vettem meg az IPad-emet, sz aktiváláskor viszont nekem nem dobta fel ezt a lehetőséget. Van valakinek valami ötlete hogy hogyan tudnám feltenni ingyenesen ezeket az alkalmazásokat? Köszi előre is!

  16. Sziasztok, én is bőven szeptember elseje után kaptam az ipadem és kifejezetten sulihoz, munkához, uh nagyon örültem a hírnek h ingyenesek lesznek a programok. Pár órája frissített a jószág de nem ajánlotta fel a letöltést és továbbra is fizetősek a storeba:( mi hibádzik?:) Előre is köszi!

  17. Nekem sem működik az “ingyenes” iWork… Csak nem átvert minket az apple?! Már megint? 🙂

  18. Ez az ingyenes iWork engem is érdekelne. A feltételeknek megfelelek, mert épp hétfőn (szept. 16-án) cserélte a T a telefonomat garanciálisan és sem a rajta lévő 6.1.3-mal sem 7.0-val nem ajánlja fel az ingyenes letöltést. Lehet, hogy ez csak a gyárilag 7.0-val érkező és ebből kifolyólag mindenképpen szept. 1. után aktivált készülékekre vonatkozik?

  19. @pateska, @szaben, @Khampa, @ilkb: elméletileg ez csak a szeptember 1 után aktivált eszközökre vonatkozik, az nem volt egyértelmű, hogy ezeken már 7.0-nak kéne lenni. most az App Store csak simán vacakolhat is, de az App Store első indításakor kellene feldobja ezeket vagy még az App Store-ba való bejelentkezés előtt, vagy utána.

  20. @Jadeye: Tehát ha az egyik ismerősömnek szeptember 1 után aktivált telefonja van, azon a telefonon belépek a saját ID-el akkor el tudom töltein az iWork progikat ingyen, aztán meg mivel már az ID-hez hozzá van rendelve már tudom telepíteni a saját telefonomon is (i4S)?

  21. @Nepster: elvileg talán igen, de elképzelhető, hogy csak a legelső alkalommal megadott ID-hoz dobja fel, vagy kell előbb egy restore, nem próbáltuk.

  22. @Jadeye: Okés köszi, ki fogom próbálni és majd megírom.


Add a Comment