fbpx Skip to content

Pár hónapja már hallottunk róla, hogy bizony a StarKing eladósorba került. Több mint 1 éve kezdtek el tárgyalni a felek, azonban csak most ért csak révbe a dolog. Összességében ez számunka nem jelent semmit, mivel a StarKing egyelőre marad hazánkban, sőt, új boltokat is tervez nyitni. Minderről bővebben a napi.hu írt, a cikküket elolvashatod alább.

StarKing-Logo-white

A StarKing Óbuda Kft. Magyarország egyik legnagyobb Apple-viszonteladója, üzletei Budapest fő bevásárlóközpontjaiban, például az Arénában, az Allee-ban, az Árkádban és a MOM Parkban működnek. A cég nettó árbevétele a 2011-es 1,524 milliárd forintról 2012-ben 1,597 milliárdra nőtt, az adózott eredménye pedig 13,4 millió forint után tavaly 19,3 millióra nőtt. A kötelezettségállománya 256 millió forintra rúgott 2012. december végén.

MOM_szifon_850x315-1

A Timesofmalta.com szerint a magyar cég új tulajdonosa a máltai Hili Salomone Ltd (a Hili Company és a VJ Salomone új közös vállalata). A magyar cégbírósági adatokban azonban még nincs nyoma a tulajdonosváltásnak. A Starking Óbuda Kft. új tulajdonosa Romániában is terjeszkedik, és az Apple-től megkapta az engedélyt, hogy három Apple Premium Reseller üzletet nyisson Bukarest előkelő részein – írja a hírportál. Az első üzletet októberben nyithatják meg az új Promenada bevásárlóközpontban, míg a másik két üzlet 2014-ben nyílhat a román fővárosban.

A StarKinget – a cég honlapján található információk szerint – 1988-ban négy magyar, számítástechnikus szakember alapította hardver- és szoftverfejlesztési feladatok ellátására. Az első magyar Apple Centert és szervizt 1993-ban Óbudán nyitották meg. A StarKing és a Mr. Mac Kft. 2004. januári egyesülésével az ország pénzügyileg legstabilabb Apple viszonteladójaként tovább növelte piaci részesedését – olvasható a StarKing honlapján.

starking_arena

A cég a második Apple üzletét a MOM Parkban nyitotta 2006. júniusában. Ezzel ez lett az első bevásárlóközpontban működő Apple Premium Reseller Magyarországon. Majdnem egy évvel később, 2007. áprilisában megnyílt a StarKing Rózsakert Apple Premium Reseller, és még abban az évben, az Arena Plaza megnyitásával egy időben avatták fel új bemutatótermünket, a StarKing ARENA-t. Ezt 2008-ban követte az Örs vezér téri Árkádban található boltjuk megnyitása. A cég 2009-ben webáruházzal erősített, majd még ugyanebben az évben novemberben megnyílt új Apple bemutatótermük Újbuda központjában, az Allee bevásárlóközpontban.

A StarKing mellett Magyarországon Apple Premium Reseller üzlet még az iStyle és az XMS is.

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Ha jól emlékszem az Árkádban iStyle van.

  2. Volt Starking is… Bocsi 🙂 elnéztem 🙂

  3. Mennyiben apple hír ez? Inkább a HVG-be illik

  4. nekem a kutyusom máltai 🙂

  5. Nekem meg Havanese,ráadásul 2!:D


Add a Comment