fbpx Skip to content

Az Apple egy új reklámban mutatja meg az iPhone mindennapokban elfoglalt helyét, a Nokia pedig azt bizonygatja, hogy a PureView technológiával jobb képek készíthetőek, mint az iPhone-nal.

FaceTime minden nap

Ahogy az várható volt, az előző két reklám sikerének hála az Apple folytatja az “Every Day” kampányt. Az új reklám tehát a “FaceTime Every Day”, ami logikusan a FaceTime-ról szól és arról, hogy az emberek mikre használják azt. Ebben a legfontosabb szerepet a család kapta, ezután pedig az egyéb lehetőségek. Magamat is felismertem a reklámban, mivel múltkor az Obiban én is FaceTime-on keresztül mutattam meg a kerti bútort a páromnak, és ez alapján döntöttünk, hogy melyiket vásároljuk meg. 🙂

Korábban itt írtunk ezekről a reklámokról, ha esetleg kíváncsi lennél a régebbiekre: Új Apple iPhone reklám, iWatch?

Nokia reklám

Azt hiszem, a zombis videó után már senki sem lepődik meg az újabb Nokia “fikázzuk az Apple készülékét, mert más ötletünk nincs” típusú reklámján. A videóban számos funkciót láthatunk, amit a Nokia telefonja “jobban tud”. Ez persze még lehetséges is, de ettől még ezt nem így kellene kezelni.

Plusz lehet, csak nekem tűnt fel ez az apró “hiba”, de mintha itt vakuzna a kislány:

Screen Shot 2013-08-06 at 10.42.42
Miközben a fotót összehasonlító képen már azt emelik ki, hogy ezek vaku nélküli képek:

Screen Shot 2013-08-06 at 10.42.50

Persze a Nokia esetén nem ez az első eset, amikor a reklám nem teljesen fedi a valóságot, korábban szintén a kamera elképesztő tulajdonságait akarták megmutatni, akkor épp a képstabilizálás terén. Csakhogy eközben a videót egy kocsiból, egy teljesen más kamerával vették fel, amit egy képkockán a tükröződés el is árult:

nokia_kepstabilizator

Ennek kapcsán végül a Nokia bocsánatkérésre kényszerült, és egy újabb videót is forgattak, azt már magával az eszközzel. Ebből kiindulva a fenti, iPhone-nal hasonlítgatós reklám esetén is ott a gyanakvás…

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. hasonlíthasson a Nokia nyugodtan, egyébként sötétben készült fotóknál tényleg jobb a Nokia, legalábbis amiket olvastam teszteket, de ne úgy h szembetűnően csalnak itt is. A gördeszkás képnél elég feltűnő h a Nokiás képen csak 1-2 felhő van az iPhone 5-nél meg már be van borulva az ég, ergo nem voltak azonosak a körülmények. És a kislány vakuzik 1értelműen, persze más kérdés h az összehasonlításos képen már lehet nem használhatk vakut, de ennyi nyomorékok h lehetnek, hogy benne hagyják…! Ha tényleg jobbak, akkor mutassák hasonlítás nélkül és ne kamuzzanak…!

  2. Nem vakuzik a kislány. Amit látunk az a kamera segédfénye, hogy jobban élesre álljon. Kilehet kapcsolni, de a lumiáknál alapból bekacsolt állapotban van.

  3. @errant: és az biztos, hogy ilyenkor nem vesz előzetes mintát a képből a megvilágítás ideje alatt, ami alapján tud világosítani rajta, ha szükséges? illetve miért szükséges egy autofókuszhoz segédfény? vaksötétben még megértem, de itt ez számomra nem teljes magyarázat. amellett akik nem használják ezt a készüléket, azoknak ez egy vakuvillanás (bár egy LED vaku sem vaku igazából, az is inkább csak segédfény), ami jelentősen megtévesztő.

  4. iPhone reklámnál 0:34-nél a csaj fordítva fogja a telefont 😀

  5. @WiC0: Mivel a facetime-ról szól a videó ezért a várost mutatja meg annak akivel beszélget. 😀

  6. a nokia reklámban a nokiás képeket valószínüleg jobb fények mellett készítették. pl a gördeszkás képeknél az iphone 5 olyan felhőket fényképezett, amik a nokiás képen nincsenek is? ne már : D
    a másik dolog: sokkal szimpatikusabb, h pl a fenti reklámnál az apple nem ferdíti a valóságot: a facetime-okon, ahol a képernyőt mutatják itt-ott akadozik a kép, mint ahogy a valóságban is történik, ha nem vagy épp nagyon gyors netnél..
    ők is csinálhatták volna úgy, hogy lejátszanak egy folyamatos tűéles videót a készülékeken a felvételek alatt…

  7. csak nálunk volt para ez az összehasonlítgatós reklámtípus???
    (“hagyományos mosópor”)

  8. @Jadeye:

    Nem vesz mintát, belőle, pl. ha az oldalsó gombbal fotózol, azután, hogy élesre állt a segédfénnyel, nem fényképez rögtön. Ellőheted amikor akarod. Amúgy a dslr gépeken is van segédfény pont emiatt. Az, hogy nappal van, vagy éjszaka a gépet pont nem érdekli. Ha be van kapcsolja használja, ha kikapcsolod nem. Tudok küldeni minta képeket, milyen segédfénnyel, és anélkül (ugyanaz) de gondolom annyira nem érdekel téged se. Az nem a telefon hibája, hogy akik nem használják a készüléket, azoknak ez vaku villanás.

  9. @errant: nyilván, de azért beláthatod te is, hogy elég hülyén és félreérthetően jön ki, hogy villan egyet a készülék a kép készítésekor, majd kiírják, hogy na, ilyenek a vaku nélküli képek. én kikapcsoltam volna a segédfényt, megtévesztő. 🙂

  10. Persze, persze, ez nem vita tárgya ugyebár. 🙂 Elég rosszul jön ki. Ha jól emlékszem ti “teszteltetek” anno 920at amikor megjelent, és fura, hogy még nem láttátok, hogy van segédfény. Na de mindegy is, nem dől össze a világ ettől. 🙂

  11. @errant: a smartmobil konferencián lehet, hogy megnéztük anno, de tesztelni szerintem nem teszteltük.

  12. Én is valahogy így értettem a tesztelést. Ezen nem fogunk összeveszni. Szép estét! 🙂

  13. @KommyKT: Értem én de akkor miért nem a hátlapi kamerát használja? 😀


Add a Comment