fbpx Skip to content

Az Apple kedden közzétette legfrissebb negyedéves eredményeit. A számok az elvárásokhoz képest vegyesek, de önmagában nagyon meggyőzőek. 2013 második negyedévében a cég 35.3 milliárd dollár bevételt ért el, nyeresége 6.9 milliárd dollár volt. Az előző év hasonló időszakában ezek a számok 35 milliárd és 8.8 milliárd dollár volt.

Apple money

A nyereséghányad 42.8%-ról 36.9%-ra esett vissza, ami nem meglepő. A kiélezett piaci verseny miatt megjelent az alacsonyabb nyereségtartalmú iPad mini, ami már az iPad eladások jelentős részét teszi ki, a Mac-nél árcsökkentés volt, rengeteg iPhone 4 fogyott. Az Apple által képviselt prémium piac telítődik, már nem lehet annyit kaszálni, mint 2 évvel ezelőtt. Egyébként hasonló problémával küzd a Samsung is. De ez teljesen normális, például az okostelefonok piacán az érettség szakaszában vagyunk.

A telítődés ellenére azért rekordszámban adtak el iPhone-t. 31.2 millió darab kelt el az egy évvel ezelőtti 26 millióhoz képest. iPad-ből 14.6 millió ment el a korábbi 17 millióhoz viszonyítva. Azért ebben az esetben azt nem szabad elfelejteni, hogy tavaly tavasszal volt iPad-frissítés, idén viszont ez elmaradt.

A cég már 146.6 milliárd dollárt (!) tart készpénzben vagy könnyen értékesíthető értékpapírban, 7.8 milliárddal nőtt a cashflow. Az Apple a következő negyedévre 34-37 milliárd dollár bevételt vár 36-37 százalékos nyereségtartalommal.

A következő kördiagramból látszik, hogy egyértelműen az iPhone a húzótermék, a bevétel több mint felét adja. Az iPad a csökkenő eladásokkal második, míg a korábbi vezértermék, a Mac csak harmadik a maga 11 %-ával.

applebevételek

Az eredmények közzététele után a vezetők konferenciabeszélgetésen elmondtak még pár érdekességet:

  • az iPhone vezető okostelefon az Egyesült Államokban és Japánban is – ez utóbbi a Samsung miatt különösen nagy szó;
  • az iPhone tulajdonosok különösen lojálisak a márkához, 93%-uk újra iPhone-t vesz;
  • a Mac eladások 7%-kal estek vissza: ez a piac 11%-os eséséhez képest jó, de azért cégen belül jobbra számítottak;
  • az iTunes Store bevétel szempontjából az eddigi legjobb negyedévet érte el. Ez azért fontos, mert a jövőben, amikor a nyereségtartalom még kisebb lesz, ez adhat stabil növekedést a cégnek;
  • 320 millió iCloud regisztráció, 900 milliárd iMessage, 8 trillió push értesítés az indulástól kezdve.

A számok az elemzői várakozásokhoz képest vegyesek, ezért a részvényárfolyam a nap végére mintegy 8 dollárt esett, 419 dolláron zárt. Mondjuk ez várható volt. Az újtermék bejelentések garmadája ősztől várható, igazán akkor fog felpörögni a piac, addig kivárás és oldalazás lesz.

A cég eredményei mindenesetre bíztatóak, úgy látszik, a nagy kaszálás időszaka véget ért, fokozatosan egy stabil növekedési pályára állnak át.

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. “2013 második negyedévében a cég 35.3 milliárd dollár bevételt ért el, nyeresége 6.9 milliárd dollár volt. Az előző év hasonló időszakában ezek a számok 35 milliárd és 8.8 milliárd dollár volt.”

    Az -22% … nem kevés…


Add a Comment