fbpx Skip to content

Az alábbi cikket omloszcsirke küldte nekünk, köszönjük! Ha te is küldenél be olyasmit, ami szerinted másokat is érdekelhet, ajánljuk figyelmedbe ezt az írásunkat, amiből minden szükséges részletet megtudhatsz: Vendég Bloggerek, tiétek a terep!

***

PUK – A nemezis, amit nem tudsz legyőzni

Kínos. Így tudnám jellemezni a játékhoz fűződő kapcsolatomat. Lassan 1 hete játszom vele. Amikor tehetem, előveszem a telefonomat és ameddig tudom, igyekszem legyőzni ezt a szörnyet, de nem tudom.

Amióta nem az iPhone az elsődleges eszközöz a játékok kimaxolására, azóta inkább az egyszerűbb, kis időt kitöltő alkalmazásokat telepítem csak fel, mint a Re-volt, Temple Run 2, Tapforss, sudoku és társai. Így történt, hogy ezt a minimál grafikával és egyszerű céllal készített játékot egyből megvásároltam.

puk-masthead-bp

Első indítás után egyből kezdődhet is a játék. Feladatunk a kis gömbökkel lelőni a nagyokat. Természetesen az egyik legjobb pszichológiai fegyvert alkalmazzák az ember őrületbe kergetésére: az idő múlását. Az idő mindig ugyanannyi, de a golyók szaporodnak, a lelövendő gömbök egyre nagyobbak. 1000 pálya várja, hogy kijátsszuk őket. Persze minden újrakezdés után random tölti be az újabb és újabb szinteket, így szinte biztosan nem lehet megunni a küldetéseket. 

Azért ezt hamar megunnánk, ha nem lenne soha sem lehetőség még az utolsó pillanatban is elpusztítani a megmaradt gömböt. Így amikor elfogy az idő és nekünk már csak egy pöccintés kellene lehetőségünk van 3 alkalommal megrázni úgy a telefont, hogy azzal megoldjuk a szintet. Amikor már nincs semmi új a közösségi csatornákon, elolvastál minden RSS hírt és épp várod a barátnődet, mert késik, pont jó elővenni és játszani vele pár szintet. Szerintem nagyon jó szórakozást nyújt. 

Amennyiben kedvet kaptál, hogy megvedd magadnak, az iTunes Store-ban megtalálod:

[appstore id=”600112527″ country=”HU” style=”custombox1″]

Circles – Egy játék, amitől nagymama leszel

Tréningeken találkoztam először olyan memóriajátékkal, ahol egy körben az emberek elkezdték mondani az előttük lévők nevét. Persze aki a 4. volt, az könnyű helyzetben volt, de az utolsónak már olyan nehéz dolga volt, hogy gyakran a saját nevére sem emlékezett.

circles-masthead-bp

Ebben a játékban hasonló a helyzet, csak itt színes körök sorrendjére kell koncentrálni.

Tudtad…?

  • A színfelismerés kisgyerekkorban a jobb agyféltekében történik, de a színek nevének megtanulásakor áttevődik a bal agyféltekébe.
  • Az agytornát divatos kifejezéssel agy-joggingnak is nevezik. Utóbbival és memóriatréninggel kognitív teljesítőképességünket, illetve memóriánkat javíthatjuk. A memória, az észlelés, a reakció és koordináció olyan funkciók, amelyekre mindennapi tevékenységeink során feltétlenül szükség van.
  • Éjszaka agyunk mintegy újrajátssza a nap történéseit és a tanultakat elraktározza a hosszú távú memóriában. Ha nem alszunk eleget, az új emlékek nem kerülnek a helyükre vagy teljesen elvesznek, így később nem lesznek előhívhatók.

Photo 589

Most, hogy tudjuk, hogyan lehetünk jó memóriával megáldott nagymamák, nézzük mit tud a játék. 4 opció is van játszani:

  • Practise: itt mi adjuk meg hány körrel akarunk játszani. Könnyűnek tűnik, de le fog győzni!
  • Levels: Fokozatosan nehezedő pályák, érdemes ezzel kezdeni.
  • Top Score: A végtelenbe és tovább. Ameddig bírod, csinálhatod a megfelelő sorrend megadását.
  • Multiplayer: Ha találsz még egy nagymamát, akivel játszhatsz, itt tudod meginvitálni egy kis “körözésre”.

Persze van lehetőségünk további összeget költeni a játékon belül. Én nem próbáltam ki, de ahogy láttam lehet “újabb lehetőségeket venni, ha elrontanánk valamelyik pályát”, esetleg nehezítést és eltüntetni a színeket, és még sorolhatnám. Szóval a játékban van bőven opció a memóriánkat fejleszteni, így egy jó ideig nem fogjuk megunni.

[appstore id=”586168287″ country=”HU” style=”custombox1″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  2. PUK-ot én is csak ajánlani tudom, eredetileg lewarezoltam, de annyira jó volt, hogy végül megvettem.


Add a Comment