fbpx Skip to content

Korábban az Apple márciusban mutatta be az új iPad-eket. Vajon az idén is így lesz?

AppleProductCycle

Az Apple az iPhone és az iPad esetében is évenkénti termékfrissítéshez szoktatta hozzá vevőközönséget. Ez a trend tört meg tavaly ősszel, amikor az alig 7 hónapja piacon lévő iPad 3 után bemutatta az iPad 4-et. Röviddel ezután elindultak a találgatások, vajon a cég az éleződő piaci verseny hatására lerövidíti-e termékciklusokat vagy sem.

Itt a március vége, de még nem hogy konkrétumot, de pletykát sem hallottunk az új termékbemutatóról. Eddig márciusban jelentek meg az iPad-ek, idén valószínűleg nem így lesz. Az iPad 4 is azért jött ki, mert az előző generációs nem szerepelt valami fényesen.

Hát, nem tudom. Az iPad mini megjelenésével a hangsúly áttevődött erre a készülékre, állítólag az Apple 80-20% arányban ad el minit a 4-eshez képest. Pletykálnak ugyan retina képernyős miniről, de még fut a szekér, így semmi nem indokolja az újabb modell megjelenését. Majd talán a júniusi WWDC-n bemutatják a táblagépet, előbb nem szükséges. De az is lehet, hogy átcsúszik őszre. Bár akkor megint ott lennénk, mint tavaly: egy hónapon belül jelenne meg az új iPhone és az iPad is.

Gene Munster elemző szerint a júniusig nem lesz új termékbejelentés. Ő ráadásul a piaci konszenzustól eltérő céges eredményeket vár, szerinte az Apple nem fog olyan jól szerepelni, mint amit a többi elemző vár. Alacsonyabbak lesznek az iPhone, a Mac értékesítési számok is, a nyereséghányad is tovább csökken. A fordulópont szerinte az új termékbemutatók révén júniusban lesz, nála a részvény egy éves célárfolyama 767 dollár. (Tegnap 461 dolláron zárt az árfolyam.)

Jómagam sem hiszem, hogy tavasszal az Apple virít valamit, szerintem júniusra tartogatja komoly bejelentéseit. Ti mit gondoltok? Mikor jön ki új iPad? Tavasszal, nyáron vagy az ősszel?

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Jó lenne már az új Ájped, mert a régit eladtam gondolván hogy márciusban lesz új 🙂

  2. Engem jobban érdekelne, az iPhone5S(/iPhone6). Mert régen azt nyáron jelentették be. Örülnék, ha visszatennék nyárra a bejeentést!

  3. ráérnek, aztán majd kullognak a sor végén 🙂

  4. “Az iPad 4 is azért jött ki, mert az előző generációs nem szerepelt valami fényesen.”
    Ezt a marhaságot egyedül találtátok ki?

    Az új iPad azért jött mert nem készült el az A6 az előző kiadásáig és kicsit el volt maradva a teljesítménye az új iPhonéhoz képest, valamint egységesíteni akarták a kábeleket, hogy mindenen Lightning legyen.

    Még hogy nem szerepelt jól…
    Így is magasan veri az összes tabletet, hát még a 4.

  5. vajon mikor lesz OSX update ? Mountain Lion után mi jöhet ?


Add a Comment