fbpx Skip to content

Nem egészen két éve írtunk már egy olyan folyamatról, amellyel valaki az iPhone 4 készülékek elő- és hátlapját átlátszóvá tette. Nos, úgy tűnik, az ilyesfajta “moddingokra” azóta is van igény, hiszen egy, a fenti átalakítással egyező funkciójú készlet került a piacra iPhone 5-höz.

im2

Az iPhone5Mod munkatársai egy érdekes, egyedi kiegészítővel rukkoltak elő az iPhone 5-tulajdonosok örömére. Ennek a kiegészítőnek a segítségével immár az iPhone 5 készülékeket is átalakíthatjuk úgy, hogy nem csak a hátlapjuk, de a SIM-kártya, a Lightning csatlakozó, valamint a némító- és a bekapcsológomb körüli rész is átlátszó (tulajdonképpen inkább csak áttetsző) lesz. Az előlap módosítását ez az eszköz nem teszi lehetővé.

A készlet jelenleg 7 színben rendelhető meg, és a gyártó állítása szerint karcolásálló és ujjlenyomat-taszító. Ahhoz képest, hogy az imént emlegetett iPhone 4-módosítással ellentétben nem üvegből, hanem csak olcsóbb plexiből van, talán kissé borsos az ára, majdnem negyven dollárt (körülbelül 8900 forintot) kérnek érte.

“Nyitási akció” gyanánt még egy speciális ajánlatban is részesülhetnek a leggyorsabb megrendelők: korlátozott ideig a negyven dollárért mind a hét színű leszerelhető alsó ás felső panelt megkapjuk a megrendelt készlet mellé. Ennek lejártával a hét teljes színváltozat együttes ára 169 dollár lesz.

Az áttetsző kiegészítőről álljon itt egy szemléltető videó:

Természetesen, mint mindig, a kiegészítő használata a garancia elvesztésével jár, hiszen ez nem egy Apple által végzett, hivatalos beavatkozás.

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. Az a baj ezzel, hogy fotózás részét teljesen megöli… éjjel felejsd el hogy vaku használatával bármit is csinálsz, mert átver a lencsébe a fény….

  2. Őrültségnek tartom. Minek elrontani, egy gyönyörű telefont?! NaDe mind1

  3. Kicsit gagyivá varázsolja a készüléket.

  4. ez vmi borzasztó gány

  5. aki ezt kitalálta azt kéne egy ilyenbe becsomagolni…

  6. Nekem sem tetszik!

  7. Amit megfizetsz az iPhoneban azt pénzért elba***ák!

  8. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  9. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)

  10. @hSn0wQ: A CES-es eseményekről is volt összefoglaló, szerintem ez is simán ideférne 😀

  11. Szipsiges egy “termek” , full ratyiknak mrg emosoknak

  12. Hát… Ízlések és pofonok. Nekem nem jön be.


Add a Comment