fbpx Skip to content

Sébastien Page, az iDownloadBlog szerkesztője az idei JailbreakCon konferencián személyesen is találkozott honfitársával, Pod2G-vel, a híres iOS-hackerrel, és megragadva az alkalmat, elbeszélgetett vele.

Sébastien jó újságíróhoz illően legyőzte kisebb szorongásait, és hosszabban is meginterjúvolta Cyrilt – így hívják ugyanis az ismert biztonsági szakértőt. Álljon itt a vele készült interjú magyar fordítása. Az eredeti angol és francia nyelvű szövegeket is érdemes megtekinteni – már ha tudsz angolul vagy pláne franciául. 😉

——-

Me-showing-pod2g

Pod2G-vel pár hónapja, a JailbreakCon alatt találkoztam. A találkozás előtt kicsit ideges voltam, hiszen emberünk (már akkor is) egy legendának számított a jailbreakes közösségben. A jailbreakelés terén elért kimagasló eredményein kívül még annyit tudtam Cyrilről, hogy ő is francia, csakúgy, mint én.

A konferencia négy napja alatt összebarátkoztunk, és sok dolgot tudtunk meg egymásról. Érdekes módon nem főképp a jailbreakről beszéltünk, hanem mindennapi dolgokról. Mindeközben volt lehetőségem arra, hogy megfigyeljem Cyrilt, amint másokkal érintkezett. Annak ellenére, hogy közel van a “rocksztár”-állapothoz – hiszen rengetegen ismerik a nevét és várnak tőle egy újabb jailbreaket -, nagyon közvetlen, barátságos és szerény ember, aki bárkivel szívesen beszélgetett, aki hozzá fordult.

A konferencia végeztével sem szakítottuk meg egymással a kapcsolatot. Néha váltottunk egy-két üzenetet, megbeszéltük egymás projektjeit, és most vállalkozott arra is, hogy egy interjú keretein belül egy pár kérdésemet megválaszolva közelebb kerülhessen oldalunk olvasóihoz is…

Sébastien: Elmondanál valamit magadról? Ki vagy te tulajdonképpen? Mi a foglalkozásod? Családod, gyermekeid vannak?

Cyril: Cyrilnek hívnak, harminckét éves vagyok. Nem vagyok házas, de van két gyermekem. Egy szoftverfejlesztő cégnél vagyok projektmenedzser, de jelenleg pár hónapos alkotói szabadságomat töltöm. Éppen azon vagyok, hogy megalapíthassam a saját szoftverfejlesztő- és IT-biztonsági cégemet. Egyébként folyamatosan várom kuncsaftok jelentkezését és megvalósítandó projekteket.

S.: Milyen zenét szoktál hallgatni?

C.: Nagy rajongója vagyok a Muse és a Linkin Park együtteseknek, valamint mostanság a C2C-nek is.

S.: Mit csinálsz, amikor éppen nem a számítógép előtt ülsz? Vannak hobbijaid, szenvedélyeid?

C.: Szeretek a barátaimmal sörözni. 🙂 A mozit is jó szórakozásnak tartom, nagyjából kéthetente megnézek egy filmet. A televíziós sorozatokat is szeretem, rendszeres nézője vagyok például a dr. House-nak és a Mentalistának.

S.: Hogyan néz ki jellemzően egy napod?

C.: Ébredés után fejlesztés, kutatás, majd ebéd, szoftverfejlesztés, vacsora, egyeztetés-kommunikáció, még egy kis szoftverfejlesztés hajnali három óráig. Összességében az időm 99%-át munkával töltöm.

S.: Hogyan kezdtél el hackelni, programozni?

C.: A programozást nagyon korán kezdtem. 5 éves koromban BASIC nyelvű programokat másoltam apukám egyik könyvéből a ZX81-es számítógépembe. Azután elkezdtem saját magam is programokat írni, például kis alkalmazásokat, játékokat. A legjobban sikerült munkáimat egy Atari ST-n készítettem el: GF BASIC demókat, és Motorola 68000 processzorra írt assemblyt.

S.: Miért az iOS-t választottad más platformok helyett?

C.: Apple-fanatikus vagyok, akár a mobil-, akár az asztali rendszerekről legyen szó. Van egy MacBook Pro és egy iMac számítógépem.

Az iOS tulajdonképpen az OS X mesterségesen lebutított változata; a motorháztető alatt minden lényeges komponensük megegyezik. Ha jailbreakeljük az iOS-t, akkor ugyanazt a modern Unix/POSIX-környezetet találhatjuk meg, amivel az OS X rendelkezik. Hozzáférhetünk a szabványosnak mondható GNU programokhoz és egyéb nyílt forráskódú eszközökhöz. Mivel az OS X és az iOS kernelének egyik fő komponensét képező XNU forráskódja szabadon elérhető, abban bárki kereshet potenciális biztonsági réseket. Ez az iparágban egy kiemelt helyen szereplő tevékenység.

További indok az, hogy az iOS – részben az Apple rigorózus elfogadási irányelveinek köszönhetően – a legmagasabb minőségű és legszélesebb felhasználású alkalmazáspiaccal rendelkezik. A tény, hogy az Apple mind a szoftvert, mind a hardvert saját felügyelete alatt tartja, meggátolja a töredezettséget, a készülékek és szoftverek sokféleségéből adódó nehézségek létrejöttét. Az iOS-felhasználók legnagyobb része mindig a legújabb szoftvert és hardvert használja. Ez a minőségorientált üzletpolitika messze esik például az Android által követett nyereségalapú gazdálkodástól (aminek meg is van az eredménye – az androidos készülékek rengeteg különböző hardveres és szoftveres kivitelben, különféle gyártóktól kaphatóak, ez az összevisszaság pedig egy igazi rémálom a fejlesztők és a hackerek számára). Éppen ezért az iOS-en való munka előnye, hogy gyümölcsét egy sokkal szélesebb felhasználói réteg fogja élvezni, valamint több évig fenn fogják tartani és támogatni fogják.

A jailbreakes és cydiás fejlesztés világát elnézve látszik, hogy rengeteg tehetséges fejlesztő működik benne. Egy operációs rendszer módosítása igazi kihívás akkor, amikor nincsen hozzáférésünk a forráskódjához. Egyes tweakek nagyon ötletesek, és számtalan téma és grafikus elem is letölthető. Nem véletlen tehát, ha egyes cydiás tweakek ötletei később bekerülnek akár az iOS-be, akár az Androidba.

S.: Ha én szeretnék lenni a következő Pod2G, milyen tanácsokat adnál ehhez?

C.: Először is, nem mindenkiből lehet iOS-hacker. Biztos és széleskörű programozási tudásra van szükség, valamint arra is, hogy pontosan tudjuk, hogyan működnek a modern operációs rendszerek. Mindehhez legelőször is rengeteg könyvet és egyéb dokumentációt kell elolvasni. Egy kisebb lista a legérdekesebb leírásokról a témában:

Az ezekben a könyvekben leírt ismeretek elsajátítása szükséges, bár nem elégséges feltétele egy jailbreak kidolgozásához. A cél nem a siker. A cél az, hogy eredményeinkkel a közösséget segítsük. A titok: elkötelezettség.

S.: Milyen iOS-készülékeid vannak?

C.: iPod Touch 3G, iPod Touch 4G, iPhone 4, iPhone 4S, iPad 2 és iPad 3.

S.: Minden készüléked jailbreakelt?

C.: Igen, kivéve azokat, amelyeket napi rendszerességgel használok (ez a kettő az iPhone 4S és az iPad 3). Ezek két okból nincsenek feltörve. Először is azért, hogy ezzel is serkentsem magamat az iOS 6-hoz való jailbreak elkészítésére, másodszor pedig azért, mert jelenleg egy hivatalos alkalmazáson is dolgozom, és szeretném egy gyári, zárt, korlátozott rendszeren tesztelni azt.

S.: Használsz jailbreakes alkalmazásokat? Ha igen, mik a kedvenceid?

C.: Igen, használok egy párat, íme azok, amelyeket “kötelezőnek” gondolok:

  • OpenSSH: a Secure Shell protokoll népszerű megvalósítója, segítségével vezeték nélkül elérhetjük a készülékünk fájlrendszerét és parancssorát.
  • SBSettings: azért, hogy gyorsan megváltoztathassam a beállításokat.
  • Barrel: Szimplán szeretem a benne lévő “kocka életérzést”. Mindenki tudja, hogy a készüléked jailbreakelt, ha ezt látja.
  • IntelliScreenX: segítségével kényelmesen és gyorsan elérhetem a közösségi oldalakat. Gyönyörű alkalmazás!
  • Five-icon Dock: így a gyári alkalmazások áthelyezése nélkül a Dockra tehetem a Twitter alkalmazását is.

S.: Mit gondolsz a jailbreak helyzetéről az elkövetkező egy évre nézve? Vajon jó úton vagyunk-e, vagy elakadt a jailbreak fejlesztése?

C.: Nagyon bizakodó és magabiztos vagyok a következő hat hónap tekintetében. Őszintén hiszem, hogy az iOS 6-ot jailbreakelni fogják, és hogy a fejlesztők még több minőségi alkalmazást fognak készíteni. A JailbreakCon keretein belül sok új tweakötlet merült fel. A kreativitás nem ismer határokat.

A jövőbeli iOS-verziókról nem tudom, mit gondoljak. Úgy gondolom, az Apple egyre jobban meg fogja nehezíteni a jailbreakelők dolgát. Az üzenetem az Apple számára annyi: miért nem hagyjátok abba a harcot és engeditek meg a felhasználóitoknak, hogy olyan alkalmazásokat telepítsenek, amit akarnak, csakúgy, ahogyan az OS X esetén lehetséges? Meg lehetne ezt jól is csinálni, úgy, hogy a felhasználók is jobban járjanak, és a kalózkodás is kisebb mértékű legyen. Meg vagyok győződve arról, hogy ez még tovább növelhetné az Apple piaci részesedését az Androiddal szemben.

S.: Mi az a kérdés, amit a leggyakrabban feltesznek neked? Mit szoktál erre válaszolni?

C.: Az éppen aktuális jailbreak megjelenési dátumán kívül a legtöbben azt kérdezik: hogyan lehet valakiből jailbreaket készítő hacker? A baj az, hogy sokan nem fogják fel, ez mennyire nehéz, azt hiszik, ez olyan egyszerű, mint egy alkalmazás telepítése (ez egyébként nagyon jellemző az iOS-fejlesztés terén is, saját tapasztalat – a szerk.). A válaszom mindig ugyanaz: olvasd el az iOS-hacker kézikönyvét!

S.: Néhány hacker eladja az általa talált biztonsági hibákat. Te gondoltál már arra, hogy ilyen módon teszed pénzzé a tudásodat?

C.: A válaszom részben már a következő kérdéshez is kötődik. Az én célom az, hogy a lehető legtöbb emberhez elérjen a munkám. Ha fizetőssé tenném a jailbreaket, az sokkal kevesebb embert érdekelne.

S.: Ha nem a pénz motivál, akkor mi?

C.: Amint már említettem, az, hogy több millióan használják örömmel a munkám eredményét. Mi lehetne ennél motiválóbb?

S.: Úgy tűnik, te állsz a legutóbbi jailbreak mögött, bár azt a Chronic Dev-Teamnek tulajdonítják. Nem érzed úgy, hogy ellopták az ötleted?

C.: A Chronic Dev-Teamnek igazából nem sok köze van a két legutóbbi jailbreakhez. Akik a legtöbbet segítettek nekem, azok a következők (névsorban): @MuscleNerd, @Pimskeks, @planetbeing és @saurik.

Mindemellett a Chronic Dev-Team jó infrastruktúrával rendelkezik (például webszervereket, IRC-szolgáltatást tudnak biztosítani), ami nagyban megkönnyíti a csapatmunkát. A csapat tagjai jóbarátaim, és mindenképp a múltbeli együttműködésünknek köszönhető, hogy megszereztem azt a tudást, amire szükségem van a jailbreakek kifejelsztéséhez. Jó viszonyban vagyunk, és az az oka annak, hogy úgy gondoltam, a dicsőségből nekik is jár.

Azonban az mélységesen felháborít, amikor azt terjesztik, hogy “a jailbreaket a Chronic Dev-Team adta ki”, mert ez nem igaz.

S.: Mi a véleményed arról, hogy @i0nic folyton egy olyan jailbreakkel kecsegtet minket, amit nem ad ki nyilvánosan?

C.: Ez elég sajnálatos. Úgy látom, élvezi, hogy “trollkodik”. Bár az is lehet, hogy csak a hírnevét akarja ezzel öregbíteni, ezt meg lehet érteni.

S.: Nemrég még úgy nyilatkoztál, hogy nem dolgozol az iOS 6 jailbreakelésén. Mi változtathatná meg a döntésedet?

C.: Minden valószínűség szerint mégiscsak ránézek arra az iOS 6-ra. Már töltöttem is vele egy pár órát a WWJC óta, több időm viszont még nem nagyon volt rá. Planetbeinggel dolgozni nagyon motiváló. Tele van ötletekkel, és magasra teszi a mércét.

S.: Úgy tűnik, az egész jailbreakes közösség rád és még egy pár más hackerre támaszkodik. Nem érzel magadon egy nagymértékű nyomást emiatt?

C.: De igen, sajnos van nyomás, bár úgy gondolom, a legtöbben megértik, hogy a jailbreak megírása nem a mindennapi munkánk. Még olyan üzeneteket is szoktam kapni Twitteren, hogy “nyugi, lassíts, elég lesz az iOS 6.1-et feltörni!”…

S.: A JailbreakCon alatt többször is megemlítetted, hogy nincs elég hacker a jailbreakes közösségben, aki magán a jailbreakelésen dolgozna. Mit gondolsz, hogyan lehetne ide több embert “felvenni”? Hogyan egyesíthetnétek erőiteket, biztosítva, hogy mindenki együtt dolgozik?

C.: Ezen a dolgon nagyon sokat gondolkoztam, de egy biztos: nem egyszerű ügy. Könnyebb az ilyesmit mondani, mint megtenni, hiszen ezek az emberek:

  • OS X- és iOS-fanatikusok és tehetséges hackerek kell, hogy legyenek;
  • elegendő idővel kell, hogy rendelkezzenek;
  • nem szabad, hogy egy IT-biztonságtechnikai cég alkalmazásában álljon, különben “rosszra” fordíthatja az eredményeit;
  • lojálisak kell, hogy legyenek a hírnév hajhászása helyett. Nagy a kísértés, hogy valaki információt szivárogtasson ki az Apple számára.

Úgy gondolom, az ilyen emberek felkutatására a legjobb hely például a Hack In The Box (HITB) konferencia, mivel azok, akik ezen részt vesznek, bizonyosan tehetségesek. Már létre is hoztam egy IRC-csatornát, ahová meg fogom hívni az általam érdekesnek tartott hackereket.

S.: Most rajtad a világ szeme. Olyan háttered van, ami a legnagyobb vállalatoknak is csábító, beleértve az Apple-t is. Kaptál már az Apple-től állásajánlatot? Lenne-e kedved az Apple-nél vagy más nagyvállalatnál dolgozni, vagy inkább független maradnál?

C.: Az Apple és én többször tárgyaltunk már egy lehetséges szerződés ügyében, de azt hiszem, ez valójában nem a realitás. Szeretnék Franciaországban maradni, hogy közel élhessek a családomhoz és a barátaimhoz, valamint úgy, mint vállalkozó, az Apple-nél kapott állás az érdekeimmel ellentétben állna. Majd meglátjuk. Úgy gondolom, a jövő év egy nagyon fontos fordulópontot fog jelenteni számomra a karrierem szempontjából.

S.: @chpwn nemrég tett közzé egy képet, amelyen egy jailbreakelt iOS 6-ot futtató iPhone 5-öt láthattunk. El tudnád magyarázni, ez pontosan mi? Elegendően jó kezdet-e ez egy jailbreak létrehozásához?

C.: Ez a jailbreak egy fejlesztői kontón alapul. A kernelt nem módosítja, tehát nem teljesértékű, sem nem untethered, ezért is hívjuk “failbreak”-nek. Az viszont bátran kijelenthető, hogy tökéletes kiindulópont egy jailbreakhez, hiszen elérhetővé teszi a teljes fájlrendszert (mind olvasásra, mind írásra), és digitálisan alá nem írt kód futtatását root jogosultságokkal. Éppen amiatt viszont, hogy fejlesztői regisztrációhoz kötött, (sem jogi, sem praktikus megfontolásokból kifolyólag – a szerk.) nem adható ki a nagyközönség számára.

S.: Ha nem éppen a jailbreaken dolgozol, akkor mit csinálsz mostanság?

C.: Amint már említettem, nincs túl sok időm, mivel éppen saját cégem alapításán dolgozom, illetve aktívan fejlesztek egy bizonyos szoftvert. Amióta alkotói szabadságra mentem, a bevételem egésze ettől a munkától függ, ennek megfelelően minden időmet neki szentelem.

S.: Van még valami, amit el szeretnél mondani? Esetleg üzensz-e valamit valakinek?

C.: Két üzenetem van.

Az egyik: a követőim felé, akiknek megköszönöm a türelmüket és támogatásukat. Azt nem ígérhetem, hogy az elkövetkező napokban a jailbreaken fogok dolgozni, de ahogy lesz rá időm, vissza fogok térni rá.

A másik üzenetem az Apple-nek szól, mivel csalódtam az iPhone 5-ben, amely nem tud jelentősen többet az iPhone 4S-nél, Franciaországban pedig kifejezetten nem, hiszen itt nincsen 4G/LTE-támogatás. Ebben a termékben nem találtam meg az innovációt, amit az ezt megelőző modellekben láttam. Vállaljatok néha kockázatot és újítsatok! Aggódom a jövő miatt, főként az operációs rendszer zártsága és az Android fenyegetése miatt.

———

Nos, köszönjük Sébastiannak és Cyrilnek az interjút, és nagyon drukkolunk, hogy kedvelt jailbreakerünk gondjai megoldódjanak, és újult erővel vethesse magát egy törés kifejlesztésébe!

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Nagyon remek kis interjú volt. Köszönjük a fordítást 🙂

  2. @infy: Nincs mit – egy kis utókarácsonyi ajándék a Szifon-staff részéről 🙂

  3. Admin/Szerk: Ezt a one more thing-en tudod megkérdezni. hello_kukac_onemorething.hu (ez off topic)

  4. Oké köszi es bocs hogy ide írtam
    Remelem hogy lesz ideje pod nak a jb hez

  5. Már az elején szimpatikus volt a Muse-rajongással… 🙂


Add a Comment