fbpx Skip to content

A neves Time magazin minden évben rangsorolja, mely technikai újdonságok jelentettek komoly előrelépést az emberiség fejlődésében.

Idén első helyet az iPhone 5 érdemelte ki. Indoklásuk szerint a készülék az egyik legprecízebben elkészített telefon, nagyobb képernyővel, vékonyabb és könnyebb házban. Másik versenyelőny a panorámakép készítésére is alkalmas kamera lett. Sok okostelefon van a piacon, de ha a hardvert, a szoftvert és a telefonhoz kapcsolódó szolgáltatásokat is figyelembe veszik, akkor az Apple-nek nincs párja.

Az iPhone már másodszor nyerte el a Time magazin díját. Első alkalommal, 2007-ben az első generációs iPhone végzett a képzeletbeli dobogó tetején.

Az Apple-nek egyébként sem kell szégyenkeznie, mert a 15 colos retina MacBook Pro a hatodik helyen végzett. Hetedik lett a Microsoft Surface nevű táblagépe, míg nyolcadik a Samsung Galaxy Note II. tabphone-ja. Hogy hol van a Galaxy S3? Sehol. Pedig az sem rossz készülék. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

44 Comments

  1. Hogy a Galaxy S3 nem rossz készülék? majd másfél év iPhone 4 és mostmár 2 hónap Galaxy S3 használat után, úgy gondolom elég tapasztalattal rendelkezem a Galaxy S3ról is hogy kijelenthessem: -mindenki képzeljen ide a saját lelki világának megfelelő obszcén lealacsonyító jelzőket-

    A hardwer patent. Elég izmos , fut rajta sok jó játék. A kezelőfelület ,ha azt figyelembe vesszük hogy majd 2év iPhone használat után váltottam, mondhatni egész jó , megszokható. Az anyagminőséget ne is említsük meg mert még egyszer enni szöveg fog születni…
    Sok olyat tud amit az iOs nem , és ez fordítva is igaz. De kérem szépen tisztelettel, 2013 hajnalán több giga-terra-exa Hz-es teljesítmény mellett miért kell várnom arra hogy megnyíljanak a névjegyeim? Vagy éppenséggel a hatalmas számítási és grafikai folyamatokat igénylő számológép megnyitására miért kell pont kétszer több időt várnom mint amennyit az ember idegrendszer eltűr?
    Persze , az iOs-ben is vannak bakik. De az Android ezen agyonvert , és utána kisminkelt verziója bele erőltetve ebbe a fölöslegesen erős hardverkörnyezetbe…
    Igen… az Android független , az iOs-t meg az Apple gyártja a saját készülékeihez. Akkor a Samsung miért nem teszi ezt a BadaOs-ével? Ha annyi energiát belefektetnének mint amennyit ebbe a nyamvadt Androidba , már rég utolérték volna az iOs-t.
    Olyan buta , idegesítő hibái vannak a rendszernek amiket nem ejthetne sem az Android , sem a Samsung. Mégis megejtik ezek a hibákat. De ugyanakkor azt kell hogy mondjam hogy jogosan sztárolják magukat. Nem! Ez sem egy iPhone Killer. Olyan sose volt és sosem lesz. De egy jó próbálkozás azon az úton hogy ne másolják az Apple-t , hanem hogy valami újat alkossanak ami jobb az iPhone-nál.
    És hogy miért nincs rajta a Times listáján? Nagyon egyszerű , mert ezzel még nem érdemelte ki a Samsung hogy ott legyen.
    Kell a Galaxynak még 1-2 generáció és méltó ellenfele lesz bármely telefonnak a piacon.

  2. Bradley: majdnem szintén másfél év iPhone 4 használat után és mostmár kb fél év SGS2 használat után úgy gondolom én is elég tapasztalattal rendelkezem SGS2-ről, hogy kijelenthessem: még ez a telefon is klasszisokkal jobb, mint az iPhone 4. Hardver szinten nem biztos, de az android operációs rendszer annyival jobb az iOS-nél, hogy azt el sem lehet mondani. Erre minden alkalommal rádöbbenek, amikor előveszem az iPad2-t, és nem találom azokat a megszokott dolgokat (vissza gomb, megosztás), amik az androidon olyan jól működnek.

    Azt mondod Androidon lassan nyílt meg egy app? Jé, és szerinted iPhone-on nincs ilyen?
    Chris Pirillo alábbi videóját ajánlom figyelmedbe: http://www.youtube.com/watch?v=PuZIYXi2RHc

    Szóval ilyen hibákat mindkét eszközön lehet találni, de az szerintem biztos, hogy az iPhone 5 nem egyértelműen jobb, mint az SGS3, az meg főképp biztos, hogy nem az év kütyüje.

    Egy jó telefon erős hardverrel és nagyon jó ökoszisztémával.

  3. cnet vs time, érzed kicsit a különbséget? 😉

    Note II, mint év kütyüje? Esetleg az év(tized) legértelmetlenebb kütyüje…

    Na jó, kitrollkodtam én is magam, úgyis csak sipákolunk, miközben marha szubjektív ez is, mint minden,

  4. Szintén sok év szifon használat után kb fél éve S3 nálam is. Nem fogok kertelni, megváltás volt iPhone után az S3… maga a váltás S3-ra mondhatni olyan szintű érzés mint mikor az első iPhone-od jailbreakeled 😀

    De tény hogy a szifon az eleganciában és precizitásban verhetetlen, csakhát ez még nem minden…

  5. lehet az év negatív kütyüje választás volt….

  6. Nem értem,hogy akkor mit kerestek itt?miért nem az android blogon bizonygatjátok miért jobb az iphone nál?engem a hideg kiráz a droidtól.próbáltam.nemcsak mondom.

  7. @Asszem: Ez a videó nagyon ütős 😉 Az a fej….. megfonnyad tőle a saláta a hűtőben! 🙂

  8. Neharagudjatok hogy közbeszólok de mi ez a szöveg hogy az Iphone befagy.Már egy jó ideje Iphone-t használok és max 2napig fagyogatot be a telom de azért mert túl sok dolgot szedtem le a Cydia-ból.Miután nagynehezen rájöttem hogy mi a gond és orvosoltam

  9. Sorry az elözö komimért véletlenül elküldtem mielött befejeztem volna.

  10. Csak az lett volna a mondanivalóm hogy nekem nem fagyogat a telom és csak egy 4s ről van szó

  11. Örök harc sgs vagy iphone egyszerű a válasz rá: ízlések és pofonok.ennyibe ki is fejezhető a további vita mint csak e-pénisz és hozzászólás növelőnek jó semmi másnak.

  12. @Asszem:
    Szóval fényévekkel le van maradva az iOS mert az amúgy rohadt egyértelmű virtuális gomboknak nincs fizikai megfelelőjük mint a legtöbb androiod, értem.

    A videón meg már rég betöltött az alakalmazás, csak várja a szervertől az információkat…

    @Asszem:
    Rühellem a samut és az SGS3 is egy hulladék, de az a Note2 az innovatív és látok benne potenciált, csak kurva nagy. Meg több mint tökéletesen meg vagyok elégedve az Apple “telókkal”, úgyhogy nekem is az iPhone 5 az év kütyüje.

  13. Én a 3-as óta iPhone tulaj vagyok és soha nem jutna eszembe lecserélni bármely gyártó okostelefonjára!
    Jelenleg i5-öm és egy i4s gazdija vagyok, de hogy ne csak üres fecsegés legyen a mit mondok, pár észrevétel a samsung S3-ról: nekem kicsit kusza a randszere és tényleg lassabb is mint a iphone még a 4S-től is, igaz itt elenyésző a sebesség külömbség, de az akadozás amit az android produkál az több mint bossszantó! Az S3 kb. három hétig volt nálam míg nem jöttek meg az új iphone-ok és megváltás volt amikor a kezembe tarthattam őket. Nem mondom, hogy rossz a samu, de nem érhet fel sem minőségben és kezelhetőségben az Apple-val, vannak más okostelcsik is amik egész jók, de az iphone kimagaslik mindközül, csak nézzük meg az alkalmazásokat és a minőséget, így nincs is tovább miről beszélni! iPhone forever :)!!!

  14. Azért az év kütyüje az iphone 5 az szép. Kb olyan ez mint az eisa díj. Szerintem ezzel elmondtam mindent.
    Szerintem elég tapasztalatom még 3gs óta használok iphone-t és az ország egész területén. A tegnapi nap már tényleg majdnem földhöz vágtam mert hihetetlenül felidegesít. Azokat a dolgokat szeretem amik működnek. És mikor üzenetet küldök és már egy ideje azt kell figyeljem,hogy elküldi e akkor az szerintem gáz. És nem egyedülálló a problémám.
    Ellenben lehet mazohista vagyok,de Ipad minit néztem a lányomnak és nem bármely más androidos tablet-et.
    Én azt szeretném ha az Apple-t rá tudná venni a Samsung(vagy akárki),hogy akarjon többet adni nekem.
    Szóval ha használod az iphone-od akkor az sem lesz teljes mértékben stabíl és megbízható. Ha használgatod akkor meg a Samsung is jó.
    El kell fogadni melyik miben jobb és azt kiválasztani és nem többnek gondolni egyiket sem.

  15. Olyan jó olvasni a kommenteket néha mosolygok is én 8 hónapja használok 4s-t 2szer cseréltek garisan de akkor sem mondanék le róla cserebe droidot kaptam az az egy het ugy ment hpgy azon a telon csak fogadtam a hivasokat mert idegesitett hogy nem talalok meg semmit a vege az lett hogy elokerult a nokia e72 es szerintem a Samsung vs Iphone megy addig nevető harmadik kent a lumina gyors fejlődésbe halad előre legalább is ezeket olvastam hogy nagyon erős az új

  16. Mondjuk van baja az iOS-nak, ötezer éves funkciók hiányoznak, NÉHA körülményes, de a telefonnak nincs hardveres gondja, amit elíndítassz az pöccre megy… i4S-em van, sosem fagyott, minden megy.

    De pl. legutóbb is olyanba futottam hogy hogyan továbbítassz több levelet egyszerre?
    Hüm? sehogy 🙁

    De a naptár és egyéb emailes funkciói is elég szarok. Vagy a profilok hiánya, auto elnémítás, reminder funkciók.

    De az amikor ránézek vmi kollégám Samsung telefonjára, mikor pl. a naptárban időpontot egyeztetünk és lassú az övé. Na, az lehet még jobban idegesítene 😀

  17. Ja, bár azt elég nehéz ráfogni az i5-re hogy az év kütyüje…
    Lehet h könnyű, meg nagyobb a kijelző.
    De kb minden fotó amit csinálsz vele és van 1-1 lámpa vagy nap a környékén LILA lesz az kurva nagy gáz 😀

  18. Kedves KekszNEt!

    Én nekem még 1db lila fényképet sem sikerült csinálnom pedig fényképeztem lámpába és napba is egyik sem lett lila!

  19. Ez valami vicc akar lenni?
    ” az egyik legprecízebben elkészített telefon, nagyobb képernyővel, vékonyabb és könnyebb házban. ”

    orly? 3 eve voltak nagyobb kepernyoju, vekonyabb, es konnyebb telefonok is, mint az iphone 5.

    “Másik versenyelőny a panorámakép készítésére is alkalmas kamera lett. ”
    Versenyelony? Android tobb mint egy eve alapbol tud ilyet, mara pedig sokkal tobbet is tud.

    “Sok okostelefon van a piacon, de ha a hardvert, a szoftvert és a telefonhoz kapcsolódó szolgáltatásokat is figyelembe veszik, akkor az Apple-nek nincs párja.”
    Parja tenyleg nincs, de sokkal jobb egy rakas van. Galaxy S3, Nexus 4, stb, mind nagysagrendekkel jobb telefon minden teren mikozben fele annyiba kerulnek.

    Ez az egesz egy fizetett hirdetes, semmi tobb, onigazolas az olyanoknak akik negyedmillio forintert vesznek olyan telefont aminel mashol fele annyibol ketszer olyan jot kapnak.

  20. @scarface:

    Akkor használj olyat, de nekem te eszt a marhaségot nem adod be, mert volt 3hetem az S3-al és megváltás volt ismét az iphone az android után!
    Ha te nem vagy megelégedve az i5-el akkor mit keresel itt és miért nem vered a melkasod a droid oldalon, hogy mi a király! Nekem eszembe nem jutna droid oldalra felmenni és szapulni ott a rendszerüket, mondjuk eleve nem is érdekelnek más gyártó termékei, de nem is áll szándékomban szidni, mert mihez képest jók azok is!

  21. szerintem meg a padfone 2 (lesz) az év kütyüje 😀 anyaghasználat patent, dizájn elsőosztályú, innováció páratlan, hardver szintén, szoftveresen pedig semmi baj az androiddal, akinek az ios tetszik, vegye azt, akinek a droid, az inkább ne. Nekem mindkettő bejön, jó sok alkalmazás van mindkét rendszerhez, de szabadabb, sokoldalúbb a robotos rendszer, a 4.1 pedig minimum ugyanolyan sima, mint az iphone. aki pedig 60fps-t akar, annak is van lumia920. Egyszerűen nem értem, miért lenne az iphone 5 az év kütyüje, amit elmondanak róla, az pont igaz lehetne másik 10 eszközre…

  22. @hbalu:
    én is ezt akartam írni.ha a telót megtartották volna 4″-on akkor instant get let volna számomra.az iphone korszakom óta az első kütyü amire azt tudtam mondani ki akarom próbálni még ha andorid is.nagyon innovatív egyedi és az anyaghasználata is tűrhető.nagyon sajnálom hogy 4.7″ választottak a telónak én azt már nem tudom telefonnak nézni se érezni és a legrosszabb hogy egy kézzel kezelni…túl nagy.

  23. Hát, és most azt mondom, hogy mindenki vegyen 4S-t akinek nincs, mert az jóóóó! 🙂 És mivel az i5 jobb, mint a 4S, ezért az i5 jobb, mint a 4S. 🙂
    De hogy az év kütyüje legyen…? Hogy komoly előrelépést jelentett volna az emberiség fejlődésében?? Azért az túlzás.
    Az i5 amit nagyon tud az a gyorsaság. Hihetetlen, milyen procit rakott össze az Apple.. Az iPad 4-en, – amiben még gyorsabb proci van – mikor a háttérbe lerakott mapset (melyben 3D-s nézet van épp “betöltve”) megnyitod, belaggol a megnyitás. Én először azt hittem azért jött ki a 4, mert a 3-mon laggolt. … Na az i5-ön ez full szmúsz. (Bár az iPad-ben ugye több mint 4x akkora a felbontás.)
    A másik, amit még tud, az a kamera, mert ugye amikor még csak 4S volt, azt se nagyon tudta senki se legyőzni. Max néhol az S3 (jött fel döntetlenre). Na meg ugye a 41 MP-es Nokia, de hát ez érthető.. És az i5-ben ez is javult állítólag valamit. Csak hát itt ez a lilulás. Amiről egy képet láttam a neten, ami lila volt, máshol meg azt olvasom i5 tulajoktól, hogy még nem sikerült ilyen képet lőniük. Érdekes… Meg azt írja az Apple, hogy 25%-kal kisebb. Remélem nem a képérzékelő..
    Ez a panoráma meg a 28 MP miatt újítás. Meg ha olyan bugosan rakná össze a képeket, mint néhány app, már tuti az egész Internet sírna.
    Ó és ki ne felejtsem: a kijelző. És itt nem a méretre gondolok. Sztem ez a 16:9 sokkal szarabb, mint a 3:2. Méretre meg még így is kicsi. Na de a minősége, az nagyon fasza.

    Összegezve az i5 amúgy tényleg egy jó telefon, de olyan nagy újításokat nem hozott. Csak a gyorsaságot, és a kijelzőt. Azt viszont nagyon. De ami igazán nagy változásokat hozott, az az i4 volt szvsz. Azzal meg csak egy baj van, hogy kicsit lassú. 4 mp-et kell malmozzak, hogy megnyissa a beállításokat…. Ezért jó a 4S, mert az gyors. És a kijelzője is szebb. Ezért mondom, hogy mindenki vegyen 4S-t. Én is majdnem vettem egyet használtan a minap, csak kiderült, hogy iOS 6-os. JB nélkül nincs élet. Nem is vennék anélkül iPhone-t. Amúgy a 4S-sel csak egy gond van/volt, hogy túl későn jelent meg, és addigra az embereknek még jobban megnőttek az elvárásai, s így “még kevesebbet kaptak”.

  24. Crayo mindennel egyetértek veled

  25. @Ed Harley:
    Tök érdekes, hogy aki nem váltott telefont, de kipróbálta az S3-at, annak pont 3 mindig hétig volt erre lehetősége. 🙂 Volt valami ilyen akció, amiről én nem hallottam?

    Egyébként nem értem, miért nem lehet elfogadni, hogy másnak jobban bejön a S3-as (vagy bármi más) mint az iPhone. Én sajna csak 1-2 órát próbáltam az S3-at, ez idő alatt nem volt bajom vele. Érdekes módon bármit is kerestem, mindent megtaláltam rajta, nem okozott lelki törést, hogy nem ugyanott, ahol az iPhone4-esemben. Ez persze semmiképp sem tekinthető megbízható érvelésnek, de ez idő alatt semmi lassulást, fagyást, ilyesmit nem tapasztaltam, pedig igyekeztem mindent kipróbálni, amit egyébként mondjuk az i4-en is használok.

    Ezzel együtt nem vennék S3-at, de pusztán csak azért, mert nem tetszik a design, mert a HW és a SW számomra simán nyújtja azt, amit az iPhone4-től megkapok, sőt, még többet is.

    Nem beszélve arról, hogy nekem az iPhone4 is hajlamos belassulni, főleg e-mail-ezéskor, olyan mértékben, hogy néha földhöz tudnám vágni, még úgyis, hogy nincs semmi JB rajta.

    Ellentétben kíváncsi leszek a Lumia 920ra, ami hamarosan váltja nálam az iPhone-t. Amit eddig láttam, egy haveromnál belőle, az nagyon tetszett.

    Összességében nézve az iPhone5 lehet az év kütyüje, Leginkább persze azért mert Apple. Meg mert szép, és ami számomra az egyetlen igazán jó tulajdonsága, hogy könnyű. 🙂 Másrészről meg ez egy fizetett hirdetés és ennyi. De legalább jól hangzik! 🙂

  26. Haha! Na ezen jot röhögtem. Kb egy hete ment a post itt arrol hogy az Apple a hires neves times ban hirdeti az ipad minit. Mostmeg az iphone 5 az év kütyüje szerintük! 😀 Majd ha a tableteket osztályozzák akkor meg a mini lesz szerintük…! Hülye lenne màst bevalasztani ha nala hirdet…! Am Iphone 4 rol valtottam s3 ra fél éve…! Nem bantam meg söt…! Persze asszony megkapta az iphone-t , néha lefagy neki meg fehér képernyö…de el van vele! 😀

  27. Bocs srácok, nekem hatalmas ugrás volt a 4 után az 5! Rengeteg multimédiás alkalmazásom van az iOS-re és nagyon jól tudom használni a gyors telefonon. Mert az iPhone 5 batomi gyors, tényleg. Tudjátok ez olyan, mint a Bentley motorja. Nem dobálóznak a lóerőkkel, meg nyomatékkal, egyszerűen azt mondják, hogy elég erős. És valóban. Mellesleg nem egy tejfölös dobozban van, mint a Galaxy SIII.

  28. @vetzl: Köszönöm. 🙂
    Én viszont visszaolvastam egy előző hsz-ed, és én nem. Sajnos a Windows Phone még nagyon messze van attól, hogy egy használható rendszer legyen. Alapból az iOS is sz*r, csak arra ott a JB. A winphone, ami még az iOS-től is elmarad funkcionalitásban, ott nem lehet mit mókolni. Egyedül animációkban jeleskedik, bár még itt sem nyomja le az iOS-t.

    Amúgy meg miért is nem a retina MacBook Pro az év kütyüje?? Mondjuk. Amit az i5-ről mond a Time, hogy mennyi minden jó hardvert beleraktak egy ilyen vékony készülékbe, és hogy az összeszerelés minősége (meg amúgy is) milyen jó, ez igaz a retina MBP-ra is. És az legalább tényleg forradalmi.

    @atti: Tejfölös doboz, ez jó… 🙂
    Amúgy igen, az i5 (hogy tesóm szavaival éljek) egy teljesítmény bajnok. Eszméletlen gyors.
    Egy Real Racing 2-t vagy valami másik durva 3D-s játékot háttérből egy szemvillanás alatt hoz elő, úgy hogy direkt rá lett nyitva egy csomó másik app. A Safarit is ha háttérbe rakod néhány megnyitott tabbal, és rányitsz egy csomó játékot, nem záródik be egy tab sem. Nem mondom, hogy hihetetlen, mert egy megnyomkodás alkalmával, ez mind a saját 2 szemem előtt játszódott le, de.. Erre mondják azt, hogy “extramazinarylutioning”. 🙂

    Az i5 amúgy akkor lehetne az év kütyüje, ha marad legalább 9 mm vastag, és az üres helyre akksit raktak volna. És akkor úgy menne el egy napig, hogy végig nyomkodod. 🙂 Bár így sem rossz az üzemideje, de… Na!

  29. Crayo
    Szia én csak annyit írtam hogy ő lehet a nevető harmadik meg én a hardver re gondoltam nem a szoftverre mert az nincsen kiforva de szerintem egy két év es PDA fognak érni az Iphone es Samu mögé vagy esetleg melléjük

  30. @vetzl: Azt, hogy “én nem”, azt úgy értettem, hogy nem mindenben. Amúgy meg igen. 🙂

    A hw meg szerintem mindig az androidos csodákban lesz a legjobb. Ők mennek mindig a specifikációra. Pl néhány már 2 giga RAM-mal kapható. Mondjuk droidon mindig kevesebbet ér x giga RAM, mint iOS-en.

    Báááár… az i5 alázza a 4 magosokat. Meg nem tom, hogy el lehet-e “fogyasztani” a RAM-ját pl. A kamera is szinte a legjobb. A kijelzője meg a legszebb.

    Hm… Akkor most mi is van?? Miért is mondják sokan (többek közt én is), hogy nem jó az i5?? 😀
    .
    .
    .
    Mert lehetne jobb is…?
    Vagy legalább olcsóbb. De az már egy másik cikk. ->
    🙂

  31. @szabi02020:

    Szia!
    Étterem, két iphone 5 – mindkettő lila bevilágítással készíti a képeket, pedig csak szimplán az asztal másik oldalán lévő embereket fotóztuk, direkt nem is “húztunk” bele a fénybe. (ofc vaku nélkül!)
    Ugyanitt az i4S semmi hibát nem produkált.

    Újabb teszt, már csak egy db i5-vel, aluljáró, lámpaoszloppal. Ahogy húzod a telefont a fény felé belilul… i4S semmi.

  32. @KekszNET:
    Üdv!

    Akkor neked lehet sikerült valami hibásat kifognod mert az enyém hibátlan!

  33. Felhasznàlòi élmèny a legfontosabb Szvsz.
    Pròbàltatok már ios kütyüket OSX-szel Apple tv vel összekötni? Annyira profin és 1szerüen működik, hogy elképesztő. Ilyen rendszert ki tud építeni az Apple-n kívül? A mostani telefonok a legkevésbé telefonálásra vannak kitalálva.

  34. Felhasznàlòi élmèny a legfontosabb Szvsz
    .
    Pròbàltatok már ios kütyüket OSX-szel Apple tv vel összekötni? Annyira profin és 1szerüen működik, hogy elképesztő. Ilyen rendszert ki tud építeni az Apple-n kívül? A mostani telefonok a legkevésbé telefonálásra vannak kitalálva.

  35. Na igen, Samsung telefont még nem láttam Samsung tv-vel kommunikálni xD

  36. +ha nem akarok samsung tv-t venni…

  37. Azért ne hülyéskedjünk már… A droidos cuccok bármivel kommunikálnak ami DLNA képes. Az iCuccok meg csak Apple TV-vel. Azért ebben jobb az android.

  38. Meg tudnak kapcsolatot teremteni másik telefonnal is nem csak email el

  39. Az iPhone is tud. Egymás között bluetooth-on (bár az rohadt lassú fájlátvitel szempontjából), wifin, mobilneten tetszőleges fájlt át lehet küldeni másik készülékre egy egyszerű fájlkezelővel. Vagy ott a bump és akkor még gombot se kell nyomni, csak összeérinteni a két telót.

  40. Én 4 év iPhone használat (ebből 2 és fél év iPhone 4) után váltottam S3-ra. Mivel nem átlagos felhasználó vagyok, számomra óriási előnyei vannak az S3-nak és az Androidnak. Sokkal jobban ki tudom használni, mint az iPhone-t. Összeírtam közel 30 tulajdonságot és funkciót amit nagyon hiányolnék az iPhone-ból ha vissza kéne rá térnem… Amúgy ez egyéni ízlés dolga. Aki az egyszerűséget kedveli, annak elég az iPhone. A geek-eknek mindenképpen az Androidot ajánlom, sokkal többet nyújt, jobban személyre lehet szabni, szinte nincsenek korlátok. Az iPhone meg csak azt tudja amit az Apple jónak lát… jailbreak nélkül az iPhone csak egy okostelefon, alap funkciókkal. De legalább menő… (illetve már lehet, hogy nem annyira, mivel a legtöbb filmben, sorozatokban és egyéb TV-műsorokban már S3-at használnak iPhone helyett). Én azért maradok az S3-nál, mert olyan lehetőségeket, kényelmi funkciókat kínál, amiket Apple készülékben még nem láttam. Ettől függetlenül van egy iPhone 4-em is, mer a bűvésztrükk-appok csak azon futnak, Androidra nem írták meg őket… (illetve van egy Pad mini-m is, mert korlátoltság ide vagy oda, a tabletek közül még mindig a mini a király).

  41. @abrakadabra: az S3 simán kinyomja a videókat és fotókat a WD TV Live-on keresztül a TV-re… ez csak egy példa, minden kütyüvel működik ami támogatja a szabványt.

  42. @Bencissimo: Az iOS kütyüm nekem is kinyomja, AirPlay a neve 😀

    Mondjuk egy Angry Birds az Ipad Retina kijelzőn 1000x jobban néz ki mint a TV-n. De videókra király!

  43. @Asszem: köszönöm! vártam már egy mind a két készüléket ténylegesen használt személy véleményét 😀


Add a Comment