T-Mobile: itt vannak az Ikon LTE díjcsomagok!

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az iPhone 5 megjelenésekor sokan azt várták, hogy már azonnal használható lesz itthon vele az LTE, azonban a szolgáltatók hálózati fejlesztései még nem tartottak ott, hogy ezt lehetővé tegyék. Így jelenleg egyetlen magyarországi szolgáltatót használva sem találhatjuk meg az LTE kapcsolót a Settings (Beállítások) appban.

Ugyanakkor közben a T-Mobile kitette a weboldalára az Ikon csomagokhoz az új díjszabást, ami már az LTE-t is említi. Az árakban nem történt változás a korábbi Ikon csomagokhoz képest, mindössze az LTE elérhetősége került bele:

A korábbi sávszélességet viszont értelemszerűen megnövelték: a letöltés 60Mbit/s-re, míg a feltöltés 22Mbit/s-re nőtt, és ahogy a fenti díjszabásból látszik, nincs túlforgalmazási díj sem:

Jelenleg ettől függetlenül nem érhető még el azonnal az iPhone 5-ön az LTE, hanem szoftverfrissítés lesz szükséges, tehát várhatóan az iOS 6.1 megjelenésekor kapcsolódhatunk majd a készülékünkkel először a T-Mobile LTE hálózatára:

Felhívjuk tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy az Ikon LTE díjcsomagokkal az LTE hálózat iPhone 5 készülék esetén csak szoftverfrissítést követően lesz elérhető.

A várhatóan hamarosan érkező szoftverfrissítésen túl tehát elméletileg más teendőnk nincs, erre viszont egyelőre várnunk kell. (Amennyiben újabb információkkal rendelkezünk, frissítjük a cikket.)

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Már át is váltottam a sima ikon 200-as csomagomat ikon 200 LTE csomagra, 5 perc alatt megvolt telefonon keresztül, és nem került egy fillérembe sem. A sima ikon 200 is 6k, meg az LTE- is. Azonnal életbe is lépett, t-mobile fiókomban már látom is az új csomagot. A szolgáltatás mondjuk még nem érhető el… Kiváncsi vagyok mikortól lép életbe.

  2. Pozitívan csalódtam, biztos voltam benne, hogy a legkisebb tarifaban 6000 Ft-ért nem lesz LTE de megis lett ami azért nem rossz mondjuk szívesen elfogadnék 1GB helyett 2GB adatforgalmat ha már 4G de mondjuk sosem léptem túl az 1GB-t.
    Mostmár csak várni kell mire lesz Szegeden is LTE…

  3. ömmm most beszéltem a t-mobile és föl kell őket hivni elintéznek mindent kb 5-10p mülvelet és annyit mondtak h kapcsoljam ki meg be a készüléket és müüködni fog 🙂

  4. @hegyi: az új díjcsomagokban (egyelőre) 0Ft a túlforgalmazási díj, tehát maximum lassítani fognak.

    @buksikka: ez ellentmond annak, hogy egyrészt a készüléked esetén nem kapcsolható sem ki, sem be az LTE, másrészt hogy ők maguk írják, hogy szoftverfrissítés kell hozzá.

  5. Fogadni mertem volna, hogy az LTE használatért pluszban kell majd fizetni. Szóval ha ikonos vagyok nincs más dolgom mint majd iOS-t updatelni, és utána menni fog az LTE? Életemben először pozitívan csalódtam a T-ben:D

  6. Én is felhívtam az ügyfélszolgálatot, 10 perc alatt átrakták elvileg az újra, azt mondta az ügyintéző hogy minden marad a régiben (ár, plusz szolgáltatások) csak majd szoftverfrissítés után lesz LTE lehetőség is.

    Bár a webes MyTmobile felületen továbbra is csak sima ikon200at ír ki.

  7. @esfrost: nekem azt mondták az ügyfélszolgáaton, hogy nem lehet váltani, mert az ikon csak iphone mellé rendelhető. hiába van már most is ikon díjcsomagom, attól még nem nem lehet. nektek nem akadékoskodtak?

  8. Nekem kérdés nélkül, azonnal váltotta a csomagot. Nekem i5-van, amihez eddig is ikon 200-as csomagom volt. Felfele lehet csomagot váltani, az LTE csomag meg szerintem annak ellenére, hogy ugyan annyiba kerül (Ikon 200 LTE), mint a sima még magasabb szintű.

  9. Casterke: Igen! Ezen én is dobtam egy hátast! Gondolom tudják, hogy sok lesz eleinte a hiba, s azért…

    Szegeden május végén lesz LTE, megkérdeztem a legedettségi csoportot…

    Reméltem azért, hogy az LTE magával hoz egy új díjcsomagot, mondjuk 16 ezerért 4-5 GB net, 2000 perc, 1000 sms… És még akkor is le lenne maradva a Vodafone RED csomaghoz képest! De ez undorító, főleg hogy 32 kbit/sec-re korlátozzák a 60 mbit-et is…

    Ez a piacvezető szolgáltató… Grat!

  10. @nevembalint: nem az APN-nel van a baj, ráadásul a cikkben a 3G nem a hálózatot, hanem az internetelérést takarja, ettől nem lesz LTE kapcsoló a készüléken. Telenor esetén szerkesztheted az APN-t, mégsincs LTE kapcsoló. szoftverfrissítést mondanak, hogy az kell. a szoftverfrissítés meg nem szolgáltatói beállítások frissítése, mert akkor már kiadtak volna egy carrier frissítést.

    az iPhone Configuration Utility-ről egyébként már bő egy éve írtunk egy hosszabb cikket: https://szifon.com/2011/09/02/mire-lehet-jo-atlagos-felhasznaloknak-az-iphone-configuration-utility/

  11. Lehet buta kérdés lesz, de nekem ahhoz frissítenem kell a t-mobilenál a sima 3G-s ikon 200 díjcsomagomat, hogy nekem is LTE-es ikon 200 legyen? Vagy ez autómatikusan átvált?

  12. @iSultanGS: ettől függetlenül hiába piszkálod az APN-t, mert nem a mobilinternet hozzáférési adataitól függ, hogy van-e LTE kapcsoló, vagy nincs. jailbreak és CommCenter patch nélkül a carrier.plist fájl tartalma nem módosítható, iPhone 5-re pedig nincs jailbreak, sem CommCenter patch. ha ugyanis belenyúlsz a carrier.plist-be, az érvénytelen lesz az abban található aláírások miatt, aláírást pedig nem tudsz generálni, ehhez kell a CommCenter patch, ami után nem foglalkozik a rendszer az aláírással.

    a dolog másik része, hogy az is elképzelhető, hogy az iOS-ben teljesen más fájl tárolja az LTE-t támogató szolgáltatók listáját, amit viszont a carrier frissítése nem fog tudni módosítani, így viszont mindenképpen iOS-frissítés lesz szükséges.

    ameddig itt nem található pipa “A szolgáltató támogatja az LTE-kapcsolat iPhone készüléken való használatát” oszlopban, addig nem lesz LTE rajta: http://support.apple.com/kb/HT1937?viewlocale=hu_HU

  13. xedamen pontosan, azt is frissítették, csakhogy csak az xxl kapta meg a 60mbps-et, a többi – még az xl is amiben vagyok – 21et kapott az eddigi 7 helyet…. érdekes

  14. persze mit nyavalygok így is 3xos lesz az elméleti maximum, de lehetett volna 9xes is, ha már 17 ezret fizetek, van aki meg 6ot és azért megkapja…

  15. Mobilon mi értelme (és úgy általában a korlátolt) 60Mbit-es netnek? Megosztod és laptopról töltögetsz vele?
    Ha full sebességgel jön akkor 60/8=7,5 mega/sec –> 533.33 sec=4giga
    Felettébb sok értelme van 20 rongyért…

  16. pAnk: 6 ezerért is ugyanezt a sebességet kapod meg Ikon 200-ban!

    Egyébkénk, aki mondjuk megosztja a netét, mert van táblagépe, annak szerintem felüdülés lesz 7.2 Mb/sec után a 60 Mb/sec!

    Tegyük hozzá az sem mindegy, hogy milyen gyorsan tölt be egy videót az adott hálózat!

    Egyébként az LTE 100 megabitet is vinné, de a T-Mobile inkább 60-at ad. S én nem látok ebben semmi rosszat, hogy az eddigi elméleti 7.2 helyett ami gyakorlatban 4-5 volt, vagy az ugyancsak elméleti 21 megabites helyett, ami volt 17-18 kapunk UGYANANNYI PÉNZÉRT egy elméleti 60-at, aminek legyen a tényleges sebessége 30-40, már akkor is jók vagyunk 🙂

  17. Sziasztok olvastam a cikket ma itt ennek oromere ikon 200rol baltottam ikon 200lte re. Felhivtam az ugyfelszolgalatot ok azt mondtak hogy bekell mennem szervizbe es ott megtudjak csinalni(sejtettem az itt leirtak alapjan hogy nem) de ugyis d plazaba volt dolgom ezert nem volt nagy kitere egyenlore semmit se tudtak a tortenetrol es kb ennyi. Amugy az egesznel en arra lennek kivancsi hogy ez az egesz dolog ugye i5on mukodjon az applenek kell majd a kov frissitesebe belerakni valamit vagy a tmobilnak kell valamit okoskodnia es feltetlenul kell e varniuk a frissitesig vagy azelott ok ezt megtudjak majd oldani?(mellesleg meg poen hogy iPhoneal reklamozzak a tortenetet es pont ezen nem jo) (es sorry az ekezetekert telrol irok)

  18. @logengab: ennyit lehet tudni jelenleg, ami a cikkben és a T-Mobile oldalán is szerepel: szoftverfrissítés kell hozzá. az iPhone szoftverét sosem a T-Mobile frissítette, hanem az Apple kiadta a szoftvert, te pedig frissíthetted vagy iTunes-ban, vagy 5.0 után a készülék menüjéből.

  19. xedamen igazad van, én is ott néztem de nem az összefoglalót hanem az aloldalakat – ha l-xl-xxlre rákattintasz – néztem és ott ezek szerint csak az xxl-t frissitették… köszi!

  20. Látom már valaki feltette előttem a kérdést, de nem kapott rá választ ezért megkérdezem én is.

    Az Ikon 200-ban az 1 GB adatforgalmon felül minden megkezdett 10kb-ért fizetni kell, az Ikon LTE 200-ban viszont nincs túlforgalmazási díj. Bár nincs iphone 5-öm mégis csábító lehet a váltás. Lenne ennek bármilyen hátulütője? Vagy mivel a szerződésemben iphone 4-et vásároltam nem is tudok váltani?

    Köszönöm a válaszokat 🙂

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!