fbpx Skip to content

A weboldal fejlesztése mellett más újdonságokkal is szolgálhatunk. Ebből az egyik a korábban már elérhetővé tett Cydia magyar UI csomagunk frissítése, a másik pedig a grafikus logókat érintő frissítés.

Cydia magyar UI: apró módosítások

A csomag 1.1.6.1-es verziója a fordítás egyes részeit módosítja azon javaslatok alapján, amit György küldött nekünk, és amit ezúttal is köszönünk neki.

Ezek egészen pontosan a következő változásokat jelentik:

  • A csomagban a hu.lproj alatt Sections_.strings szerepel, nevében egy aláhúzás jellel. Ezért a Kategóriák alatt nem az összes név volt magyarul, itt tehát elhagytuk a fájl nevéből az aláhúzást, és bővítettük a hiányzó kategórianevekkel is, illetve egyes neveket módosítottunk, hogy jobban kiférjenek a képernyőre.
  • A Localizable.strings-ben két helyen történt módosítás. A “Szakértő” helyett “Szakértői” lett, illetve a “Törlés kényszerítése” pedig “Kényszer-törlés” lett, mert amikor ez megjelenik, zárójelben utána volna írva az is, hogy “Nem biztonságos”. A korábbi szöveggel csak a “Nem…” fér ki, az új szöveggel pedig már a “Nem bizto…”, ami egy árnyalatnyival több információ.

A csomag más változásokat nem tartalmaz, így nem kritikus feltenni, de letölthető vagy frissíthető a Szifon source-rólUgyanakkor a csomag frissítése ismeretlen okból nem működik megfelelően, így annak telepítése után kilépés nélkül nyomj a Módosít gombra, és válaszd az Újratelepít opciót:

De ha frissítés helyett előbb leszeded a telepített 1.1.6-os verziót, majd újonnan teszed fel az 1.1.6.1-est, akkor az is teljesen jó.

(A hiba okát már keressük, de ez nem egyértelmű egyelőre, mert a csomagban a nyelvi fájlokon és a verziószámon túl gyakorlatilag semmi más nem változott, és friss telepítésként, vagy újratelepítve tökéletesen megy, kizárólag a Cydia csomagfrissítési opciójának használata esetén van valami gond.)

A Cydia magyar UI csomagról itt írtunk bővebben: Szifon.com: magyar felhasználói felület a Cydiához

Grafikus logók: törlőcsomagok frissítése

A grafikus logók esetén a fő problémát a törlésük jelenti, hiszen eredetileg ezek nem eltávolíthatóra vannak tervezve, így jailbreak nélkül a törlésük nem igazán lehetséges. A szolgáltatói frissítésekkel a carrier.bundle fájljai ugyan feltehetőek a készülékre, de azokat törölni nem lehet. Persze erre tökéletes megoldás lenne az, ha szimplán felülírjuk az eredeti bundle-lel a fájlokat, viszont a retina felbontású logókat így nem tudjuk, mert azok nincsenek a carrier.bundle-ben alapból, így azok ott maradnak ilyenkor.

Áthidaló megoldásként roobi kollégánk készített legutóbb a szöveges logókból retina felbontásút is, bár az egy kicsit elüt a gyári szöveges kijelzéstől. Legvégső esetben persze egy restore megoldja a kérdést, hiszen az iTunes és az iCloud nem menti a backupba a szolgáltató frissítéseit, de egy restore semmiképp sem 5 perc.

Szerencsére most találtunk erre egy jobb megoldást, ez pedig a bundle verziószámában rejlik. A rendszer ugyanis csak azt a bundle-t tölti be, aminek a verziószáma magasabb, mint amit a készülék szoftvere gyárilag tartalmaz. Így a 13.0-s T-mobile esetén csak akkor tölti be a módosított logóval ellátottat, ha annak a verziója magasabb, mint 13.0, így például ha az 13.1.

Az új törlőcsomagok verziószámát tehát módosítottuk 1.0-ra, így az minden esetben alacsonyabb lesz, mint a szoftverben gyárilag megtalálható bundle-öké. Az új törlőcsomagok telepítése után az újraindítást követően visszaáll az eredeti, szöveges kijelzés minden készülék esetén.

Letöltés (az eredeti cikkből is a frissített fájlokat lehet elérni!):

Ezután kapcsoljuk ki a készüléket, majd vissza.

A jailbreak nélkül is telepíthető grafikus logókról itt írtunk bővebben: Magyar T-mobile és Vodafone logók iPhone 5-re is, jailbreak nélkül!

A saját logók készítéséről pedig itt: Saját szolgáltatólogók készítése és felrakása – jailbreak nélkül

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. @Jadeye: Szia! Egy másik postnál írtam ezt neked,de sajnos azóta sem kaptam választ:

    “@Jadeye: Én szeretném használni a csomagot.Főleg,hogy most elhatároztam,hogy egy kicsit felfrissítem,feltúrbózom,kitísztítom a gépemet,touchomat,iphone-omat meg ezeket.És nagyon fontos része lenne ez a csomag szal,ha tudnál segíteni abban,hogy hogyan álljak neki kinyomozni és engedélyezni manuálisan a hostsban a megfelelő IP-ket azt megköszönném.”

    (A probléma az az volt,hogy a Reklamszuro hosts fájl nevü csomagotok feltevése után nem megy nekem az sbsettings (,ahogy ezt a leírásban is írtátok) csak,hogy azt mondtad nekem legutóbb,hogy az sbsettings ezt autómatikusan megcsinálja.De nekem csak a megnyitás után kiír egy üzenetet,hogy szar a hosts fájl és megkérdezi utána,hogy akarom e javítani én meg mondom,hogy “ne kímélj” és utána kilép az sbsettings.Persze a legközelebbi megnyitás után már megint ugyanezt kell végig járni és az eredmény változatlan.)

    Próbáltam iPhone 3G-n (iOS 4.2.1) és iPod Touch 4G-n (iOS 5.1.1).
    Ami nekem még eszembe jutott,hogy vagy az SBSettings-el vagy a ti csomagotokkal lehet a gond.Ezesetben meg kéne próbálnom egy régebbi sbsettings-et vagy egy régebbi reklamszuro hosts fájlt.
    Válaszodat előre is köszönöm.

    A válaszod előre is köszönöm.

  2. @hSn0wQ: Én nem szoktam verni a válaszért az asztalt,de ezúttal úgy tűnik kénytelen leszek ugyanis kb 2-3 hete tettem fel (ahogy írtam másik cikknél) ezt a kérdést amit itt az 1. h.sz.-ben tettem fel és még mindig nem kaptam választ pedig elég fontos lenne.
    Szóval légyszives vagy te @Jadeye vagy valamelyik másik @Admin vagy valaki aki már talált megoldást a problémámra kérem,hogy ossza meg velem a megoldást mert FONTOS lenne.vagy legalább írjatok annyit,hogy “Kedves/vagy nem kedves -mindegy- hSn0wQ! Sajnos ezt benézted mert a problémádra nincsen semmilyen használható megoldás.CUMI!” csak kérem,hogy jelezzetek vissza,hogy tudjam,hogy van e megoldás vagy nincs és ne is lovagoljak a témán.

  3. @hSn0wQ: tegnap is gugliztam egy adagot, hogy vajon milyen IP-kre nyíg az SBSettings, de nem derült ki. ezt egyébként te is megteheted, hogy megtalálod, mi kell neki, és azt kiszeded a hosts fájlból. attól, hogy nem írunk azonnal, még nem jelenti azt, hogy nem dolgozunk az ügyön, de van más, ami fontosabb kérdés. amellett korábban írtam, hogy szedd le a csomagot. a leírásában is írtuk, hogy ez előfordulhat, főként az SBSettings esetén.

    opcionálisan az lehet *esetleg* a gond, hogy nincs joga írni a fájlt, amikor rákérdez. tehát nézd meg, mi a hosts fájl esetén az owner. elvileg mobile (501) kéne legyen. ha nem az, akkor tedd át mobile-ra (chown), és próbáld meg, hogy úgy hajlandó-e beleírni, ami kell neki. ennél jobb ötletem nincs.

  4. @Jadeye: Ok megpróbálom.
    Azt gondoltam,hogy dolgoztak rajta (főleg,hogy a ti fejlesztésetek) engem az idegesített,hogy nem kapok vissza jelzést így még csak azt sem állíthattam biztosan,hogy dolgoztok az ügyön.
    A google-ben azért nem kerestem rá mert sajnos a hiányos angol tudásom miatt és a megfelelő szakkifejezések hiányában nem igazán tudtam össze rakni,hogy mit írjak be a google-be.Próbálkozni próbálkoztam,de sajnos sikertelenül.

    Tehát MyFile-t megnyitom,elnavigálok a /etc/ mappába,hosts fájl tulajdonságai között ez áll:
    Permissions: 0644
    Size: 265444
    Name: hosts
    User ID: root
    Group ID: wheel

    a többi lényegtelen.
    Tehát a root-ot írjam át “mobile”-ra a permissions-höz meg írjam azt,hogy 501?
    Terminálosan:
    su
    jelszó
    cd /etc/
    chmod 501 master.passwd
    Így csináljam?

  5. @hSn0wQ: ha most root az owner, és az sbsettings mobile-ként fut, akkor már érthető, miért nem volt hajlandó felülírni.

    szerintem úgy írd, hogy: chown mobile /etc/hosts

    csak mert a chmod az más. ezek után akkor nyomj az sbsettings-re, és hagyd, hogy módosítsa. aztán javasolt visszatenni root-ra, és küldd el az így módosult fájlt, hogy össze tudjam hasonlítani, mit vett ki belőle, és akkor azzal frissíthető a csomag.

  6. @Jadeye: Sajnos ez sem jött össze. 🙁 Beírtam a terminal-ba,hogy:
    su
    jelszó
    chown mobile /etc/hosts

    utána megnézem gondosan a hosts tulajdonságai között,hogy át állt e mobile-ra vagy sem,szerencsére átállt mobile-ra,után elindítom az sbsettings-et,megkapom az arcomba a szokásos üzenetet és mondom,hogy yes fix it for me utána megint crashel egyet.Most megnézem iphone 3g-n hát,ha ott jobb lesz.

    Egyébként lenne egy tippem,ha ez lehetséges:
    szerintem csináljátok azt,hogy csináltok egy toggle-t (nem az sbsettings-re,hanen ki a home screen-re -olyanra gondolok mint a cydia-ból letölthető ssh toggle néven futó kis csomag) és mondjuk lenne benne egy enable,egy disable és egy sáv ami mutatja,hogy aktív vagy nem aktív e a hosts fájl.És csak annyit csinálna,hogy amikor disable-ön van akkor kicseréli a ti hosts fájlotokat az eredeti hosts fájlal,amikor meg enable-ön van akkor meg az eredeti hosts fájl ki van cserélve a ti fájlotokkal.És így ez csak annyi kényelmetlenséggel járna,hogy az ilyen sírós appok elött mindig ki kéne kapcsolni a hosts fájlotokat.Nyílván nem szakszerűen fogalmaztam,de ez így elvileg működne nem?

  7. @hSn0wQ: ez így nagyon egyszerűen hangzik, de nem így megy.

    na most megpróbáltam egy teszt készüléken. az a baj, hogy hiába módosítom a jogait a fájlnak MobileTerminal segítségével, tehát átteszem 777-re és mobile:mobile-ra, kilépve a MobileTerminalból, és rányomva az SBSettingsre, fixáld, oké, MobileTerminalban újból megnézve ismét root:wheel, és 644. tehát az SBSettings maga kavar rajta valamit, mert abban a pillanatban vált vissza root-ra, amint a fixálásra rányomok.

    közben megnéztem SSH-n keresztül is, ugyanez. tehát maga az SBSettings csinál rosszul valamit, mert ha csak a chmod-ot változtatom, de az owner marad, még akkor is visszanyomja a jogokat 644-re, de a hosts-t nem írja felül.

    azt hiszem ezzel már korábban is gond volt, és anno azért írtuk ezt a csomaghoz, még mikor legelőször közzétettük, mert már akkor sem lehetett megoldani, és nem voltak meg az IP-k, amiken szemetelni akart volna.

    egyébként mivel felteszi magával az Activator-t, az még a hosts fájlunk ellenére is benyomja a szemetét a Beállítások appban a saját menüpontja aljára.

    tehát leginkább szedd le a hosts fájlunkat, állítsd be az SBSettings-et ahogyan akarod, majd tedd vissza a hosts fájlt. ha pedig módosítani akarsz valamit a beállításain, akkor megint szedd le, módosítsd, tedd vissza. más opció jelenleg nincs, hacsak nem derül ki, melyik szemétbányákra akar csatlakozni, mert akkor azt kivesszük a hostsból, és lesz egy SBSettings-szemétbarát verzió is.

  8. @Jadeye: Ok.Legalább ennyivel bejjebb vagyunk.Ha észlelek valami újjat akkor azt jelzem.Kösz a segítséget!

  9. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a kereső a jobb felső sarokban, illetve a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, használd a keresőt, vagy ha az nem ad eredményt, a linkelt cikknél tedd fel a kérdésed!)


Add a Comment