fbpx Skip to content

Van, ahol már tesztelték is őket, hazánkban azonban még mindig csak előrendelhetőek az új, színes iPodok. Az új iPodok egyik főbb újdonsága a színvilág. Eddig az iPod Touch készülékek nem voltak színesek, csak fekete és fehér változatban voltak kaphatóak, azonban az új széria már több színben is tündököl. Mellékesen a Nano az új dizájn mellé több színt is kapott és az utóbbi igaz iPod Shuffle-re is.

Természetesen megjelent az első Apple reklám is, amiben jól látszik, hogy most a színek dominálnak és ez a legfontosabb – mintha Nokiát árulna az Apple. Nem tudom, mi történt náluk, hogy ennyire függők lettek. Otthon azért ne próbáljátok ki ezt a pattogtatást, a Touchból nem igen lesz Nano és Shuffle a valóságban. 🙂

Egyébként a reklám alatt Willy Moon – Yeah, Yeah című száma szól.

Az új iPod Touch és a Nano mellé kapunk új fülhallgató most sem érkezik mikrofonos résszel, ami azt jelenti, hogy a fülhallgatóval nem tudjuk irányítani a készüléket. Ez egyébként eddig sem volt jellemző, tehát eddig is mikrofon és hangerőszabályzó nélküli fülhallgatókat kaptunk alapesetben ezekhez az eszközökhöz.

Íme mindkét eszközhöz 1-1 videó, hogy milyen csomagolás után. 

Hazánkban pedig a következő módon alakultak az árak az XMS Premium Resellernél:

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. fura, mert a videókon egyértelműen látszik, hogy van mikrofon a fülesen és a Nanón ki is próbálja 😀

  2. Barátnőm tavalyi suflija ment az en iphone fülesemmel, mmint a taviranyitas…

  3. na de 100.ezer ? LOL

  4. @jarodfree: mikrofon van (látszik ajackrészén is, 3 sávos), gombok nincsennek.

    @b3nk3: senki sem mondta hogy nem lehet, csak gyárilag nem gombos a füles, csak iPhonenál

  5. Amugy erdemes befektetni meg kulon ipodra is ha mar van szifonom ? Az ipod jobban szol mint a szifonba epitett zene lejatszo ?

  6. Annyit tennék hozzá, hogy volt 3. generációs iPod Touch-om és ahhoz bizony volt mikrofonos headset.

  7. 100 rongy? Akutyaúristenit!

  8. Azt tudja valaki, hogy a touch hátulján mi az a fekete rész a jobb felső sarokban?

  9. @Ragadoz0: Hát most csak azért mert jobban szól vagy sem.Szerintem ezért nem érdemes.

  10. 100-ért vettem egy két hónapos fehér i4s-t 😀 Ne vicceljünk már!

  11. Szóval itthon még mindig nem kapható sehol? A 100-as egyébként még elfogadható ár, végülis az előző generációs volt 60 ezer, de ebben 4x annyi memória van, nagyobb a kijelző, gyorsabb, jobb a fényképezője és van vaku. És kisebb, mint az a böhömnagy iPad. 🙂

  12. @boci29: az az antenna, valahol ki kell látnia a wifinek és a bluetoothnak, mert a készülékház full alumínium, az meg árnyékol. az első generációs óta ilyen.

  13. @Jadeye: Igen? no, akkor eddig csak nekem nem tűnt fel:) köszi!

  14. @Jadeye: Touch 4G-n hol van az antenna? Ott nem látok ilyen nagy rést.

  15. @Jadeye: A 4g-s touchon hol van ez a fekete “kilátó” ?

  16. @Jadeye: Értem,köszi!

  17. Egy érdekes infó: míg a Touch 4G-n a kijelző az iPhone 4 “butított” változata volt, addig a Touch 5G egy az egyben ugyanazt a kijelzőt kapta, mint az iPhone 5, tehát e betekintési szög sokkal jobb, mint a Touch 4 esetében volt. :-)))

    Bár a telefonomat már lecseréltem GS3-ra, azért ezt az 5.generációs Touch-ot muszáj lesz megvennem, annyira gyönyörű! 🙂

  18. @Bencissimo: A5 procit kapott és csak 512 ramot. Csodálnám ha megkapta volna az iPhone 5 specifikációit. :O

  19. @adi: itt néztem a review-t, abban mondták ezt az infót: http://www.youtube.com/watch?v=0k7-Ay2fqvA

    És valóban, egymás mellett mutatták a 4-est és az 5-öst, és az 5-ösnek tényleg nem romlik a képe ha oldalról nézzük…

  20. Már be is rendeltem a kéket, a feleségemnek gravíroztattam… :-)))))

  21. @hSn0wQ: En is igy gondolom 😀

  22. dejólenne iphonenak

  23. akkor ezt sem magyarországon vesszük 😀
    ezek az árak viccesek

  24. @Bencissimo: A kijelzőt nem vitattam, talán úgy van ahogy az első videókban mondják. De anno az első iPhone és Touch között meg azt bizonygatták, hogy más a kijelző, pedig nem volt az. Most meg, hogy ugyanaz. Hát legyen.

  25. @adi: ezt majd akkor tudjuk meg ha élőben kipróbáltuk fej-fej mellett őket. Mindenesetre a videó biztató, tényleg láthatóan jobb a betekintési szög, mint a 4-es modellnél. 🙂 De csak 2-3 hét múlva postázzák….. addigra már az iPad mini-t is bejelentik, lehet az is el fog csábítani. 🙂

  26. ettol a kis pecektol csak nekem van hanyingerem?


Add a Comment