fbpx Skip to content

Sosem akartad, hogy ez történjen. A nagy rohanásban, hogy fejest ugorhass az óceánba, elfelejtetted kivenni az iPhone-od a zsebedből, és nem vetted ezt észre, amíg ki nem jöttél a vízből. Katasztrófa. Benne hagyod a beázott iPhone 4S-ed egy zsák rizsben három napig, imádkozva Istenhez, Allahhoz, Jehovához, Mózeshez, Shivához de még Oprah Winfreyhez is, hogy valami mágikus erő majd újra működőképessé teszi. De nem. Szárazra fújod. Nada. Minden mód, hogy életet lehelj a készülékdbe kudarcba és fekete képernyőbe ütközik.

Mivel tudod, hogy az iPhone 5 három hónapon belül megjelenik, úgy döntesz, nem pocsékolod el a pénzed és váltás lehetőségét. Mikor hazaérsz, áttúrod az asztalod és megtalálod azt a Galaxy Nexust, amit a Samsung küldött neked három hónappal ezelőtt. A székedben ülsz a készüléket bámulva, hezitálva, hogy bekapcsold. Végigfuttatod az ujjaidat a szürke műanyagtest kontúrjain, beleteszed az új SIM-kártyád, veszel egy mély lélegzetet és fejest ugrasz. Ez az – az új digitális otthonod és a három hónapos száműzetésed kezdete az Androidba.

“Az első dolog amit megpróbálsz elhitetni magaddal, hogy ez biztos jó mulatság lesz.” 

Pusztán a gondolata is letör, hogy nincs iPhone-od. Te és az iPhone-od már 2007 óta együtt vagytok. Míg az összes barátod még T-9-el SMS-ezett, te már jailbreakeltél és őrült mód töltötted le az appokat. Szóval mikor a száműzetésed az Androidba megkezdődik, fájdalmas és zavaros.

Az első dolog, amit megpróbálsz elhitetni magaddal, hogy ez biztos jó mulatság lesz. “Az Android nem lehet olyan rossz, mint ahogy az összes Apple fanboy mondja” gondolod magadban. Kezdesz úgy gondolni erre a száműzetésre, mint valami három hónapos kutatási projektre, hogy jobban megértsd, hogyan élnek az Android szerelmesei, és egész jól kezdődik. Rajongással és kíváncsisággal vagy tele. Az első hónapban úgy döntesz, hogy a naptárad, emailjeid, felhőd, mindened átrakod a Google szolgáltatására, hogy érezhesd a teljes áradó erejét a Google szinkronizációnak. Jobban működik, mint az iCloud, ami először meglep. Aztán kipróbálod a Voice Text-et és lenyűgöz, hogy a szavaid 97%-át érti, nem úgy, mint Siri. Az olyan funkciók, mint a turn-by-turn navigáció a Google Mapsban még téged is felcsigáz.

Úgy gondolod túl fogod élni. Úgy érzed az Android nem is olyan rossz, és van egy csomó király dolog benne. De aztán kis dolgok kezdenek zavarni. Egy péntek este rájössz, hogy kihagytak a haverjaid az iMessage beszélgetésekből, mert Androidon ragadtál. Olvasol egy remek új appról amit épp most adtak ki és rohansz letölteni a Google Play Store-ba, de még nem jelent meg Androidra. Olyan dolgok kezdenek el hiányozni az iOS-ből, amikről sose tudtad, hogy szereted. Cuccok, mint a röhejes emoji ikonok, amikkel teleszórtad az üzeneteid. Vagy a tény, hogy a Rdio app sose fagyott ki ötször egy nap az iPhone 4S-eden. Még az iOS idegesítő ébresztőórája is fantasztikusnak tűnik, miután azért sem ébredsz fel a Nexus imádnivaló futurisztikus robothangjaira.

De rendben van. Ez csak átmeneti. Csak három hónap. De rájössz, hogy komoly a dolog, mikor felfedezed, hogy a legjobb Twitter app Androidra az A Twitter app. Mindennek tetejébe elkezded magaddal hurcolni a kedves kis fényképeződ, hogy az Instagramos képeid ne nézzenek ki olyan szarul. Úgy gondolod nem olyan rossz, most komolyan, ez csak egy telefon, igaz? Úgy döntesz, hogy tovább viszed egy lépéssel. Felderíted, hogy lehet flashelni a Nexusod és dualbootolni Linuxszal vagy Unixszal vagy hogyishívják. Kicsit legyőzve ezáltal az idegen operációs rendszer által, az Androidos barátaidhoz fordulsz, hogy milyen appokat és hackeket élveznek a legjobban és hogy tudnának-e segíteni kikapcsolni a billentyűzet idegesítő visszajelzését.

Akarod, hogy működjön. Hogy jó legyen. Letöltesz öt dolcsinyi “élő háttérképet”, úgy gondolva, hogy ez majd mindent megváltoztat. A telefonod királynak fogod érezni. De az öt dollárnyi élő háttérkép tíz dolcsi lesz, aztán húsz, mielőtt felfogod, hogy buta háttéranimációk nem váloztatják meg, hogyan használod a telefonod.

“Jobban akarod szeretni az Androidot mint amennyire szeretni akartad a lenyűgözően gyönyörű ex-csajod, akinek az egyetlen baja egy súlyos hiszti-itisz volt.”

Mikor bevállalod a száműzetésed az Androidba, sokkal több tech hírt kezdesz olvasni. Minden reggel kelés után végigfutod a Gizmodo-t, a The Verge-et, a TechCrunch-ot és az összes Androidos blogot, remélve, hogy elcsípsz egy hírfoszlányt vagy egy kis pletykát arról, hogy a Samsung vagy a Motorola vagy a HTC hamarosan kijön egy új zászlóshajó Androidos telefonnal, ami majd a megváltásod hozza. Talán, csak talán, ezúttal valamit jól csinálnak.

Elolvastad minden oldal útmutatóját az “50 Létfontosságú Android App”-ról és találsz körübelül 5 olyan alkalmazást, amit valóban négy hétnél tovább fogsz használni. Minden rendben lesz, mondod magadnak, de aztán meglátod a haverjaid iPhone-ját és elkéred, csak hogy tarthasd egy kicsit. Megesküszöl, hogy nem olvasod el az üzeneteiket, csak kicsit el akarsz veszni az Apple iOS-ének csodavilágában.

Amikor a haverjaid rákérdeznek: “Miért nincs iPhone-od? Nem Apple blogger vagy?”, megpróbálod megcsillogtatni az intellektualitásod arról, hogy milyen jó ötlet új dolgokat kipróbálni, meg a te Galaxy Nexusod egy csomó mindent tud, amit az iPhone nem. “Például, itt ez a kis LED, ami villog, ha van egy nem fogadott hívásom vagy üzenetem” magyarázod. Még az NFC-t is megmutatod, habár még sose tudtad használni.

A legőrültebb ami veled történik, hogy végigülöd az egész Google I/O bemutatót teljesen elbűvölve az új Android 4.1 Jelly Belly közeljövőbeli megjelenésének bejelentésétől. Egész nap fennmaradsz nyomogatva a szoftverfrissítés gombot, a Google-ra várva, hogy végre töltse fel a Nexusod felséges Jelly Belly jósággal. A frissítés végre megérkezik három nap múlva, és nagyon jó, az új Google Now funkció szinte olvassa a gondolataid. Újra izgatottá tesz, hogy használd a telefonod és új dolgokat fedezz fel.

Szeretni akarod az Androidod. Jobban akarod szeretni az Androidot, mint amennyire szeretni akartad a lenyűgözően gyönyörű ex-csajod akinek az egyetlen baja egy súlyos hiszti-itisz volt. Szeretni akarod, mert a puszta gondolata, hogy talán az Apple az egyetlen elektronikai cég a világon amelyik képes jó telefont csinálni, az életkedvet is kiszívja belőled. Azért akarod, hogy valaki más is olyan telefont tudjon csinálni, amit szeretsz, mert félsz, hogy a románcod az Apple-lel átalakított egy olyan kritikus seggfejjé, aki nem tud értékelni más nézőpontot vagy lehetőséget. Aggódsz, hogy olyan szörnyű trollá változtál, aki mikor meglátja a barátja kezében az új Galaxy S3-mat, megkérdezi, hogy tényleg megvette-e, vagy csak a munkahelye erőszakolta rá. Elgondolkozol a hűségen. Az jár a fejedben, hogy mennyire nem akarod, hogy érdekeljen többé. Eszedbe jut, milyen volt mikor gyerekként csak olyan kütyükkel akartál játszani mint James Bond. Régen, mikor nem érdekelt melyik híres dizájner vagy cég csinálta a kütyüket és telefonokat, vagy melyik barátodnak milyen volt. Egyszerűen szeretted őket. Azon aggódsz, hogy képtelen vagy igazán szeretni vagy egyáltalán élvezni az Androidot és egyéb kütyüket, ami azt jelentené, hogy elvesztetted ezt a varázslatos képességed. Azt hiszed idióta vagy.

“Végre minden elég jó és igazán nem érdekel, hogy egy új iPhone jön két héten belül.” 

Három havi száműzetés után végül rájössz, hogy ez az egész dolog nonszensz, hülyeség emiatt aggódni, szóval leállsz. Eléred azt a szintjét a teljes megelégedettségnek, hogy felhívhatod az 1300 kilométerre lévő unokahúgod és beszélgethetsz vele az első iskolanapjáról, hogy megbeszélhetsz egy találkozót az összes barátoddal körübelül 2 perc alatt, attól függetlenül, milyen márkájú telefon lapul a zsebedben. Végre minden elég jó és igazán nem érdekel, hogy egy új iPhone jön két héten belül. Évek óta először jól vagy.

Úgy döntesz nem rendelsz elő. Eddig megcsináltad, miért ne próbáld ki, meddig bírod Androidon? Miért ne próbáld ki a Windows Phone 8-at legközelebb? Későig alszol az árusítás első napján és megmosolygod a sok ácsorgó képét akik az iPhone 5-ért sorakoznak. A munkahelyeden mindenki arról beszélget, hogy szerintük mikor jön meg az előrendelésük, és te csak boldog vagy, hogy ezen nem kell aggódj. Boldog, hogy úgy érzed, végre várhatsz.

Az ebédidődben úgy döntesz, megállsz az Apple Storenál, hogy megnézd milyen hosszúak a sorok. Az emberek nyüzsögnek. Elvezetsz egy pár kilométert az úton és besétálsz egy üres AT&T boltba. Az eladó azt mondja egy fickó épp 10 perce vette meg az utolsó iPhone 5-öt, de a menedzser közbeszól és azt mondja van még egy utolsó iPhone 5-jük. Megállsz. Kinyitod a tárcád. Megveszed.

Írta: Buster Heine
Fordította: Kecskeméti Ádám
Eredeti cikk: http://www.cultofmac.com/193178/an-iphone-lovers-three-months-exile-with- android/

Olvasd el a hozzászólásokat is

104 Comments

  1. Ennyi. Ehhez nincs mit hozzáfűzni.

  2. Borzasztó! 3 hónapig, ezzel? Na ne röhögtess már :DD nekem nem hogy ilyenem, hanem telefonom nem szokott lenni hónapokig. Vicc ez már….

  3. ismerős a helyzet.. 🙂

  4. Szokásos nevetséges android lehúzó apple fanboy cikk, legközelebb adjanak egy s2-t vagy s3-at a kezébe, arról kell cikket írni nem a Galaxy Nexusról meg ilyen bohóckodásokról hiába ugyan az a szoftver, a telefon nem ugyan az. Ennyi erővel lehetne cikket írni egy s3 meg egy iphone 3g összehasonlításáról is.

  5. De persze venni kell helyette egy hosszabb új ájfont ami ugyan olyan már 5 éve, az megéri a pénzét 😀

  6. Tejesen átérzem a helyzetet. 🙂

    Én március elején adtam el a szeretett 3GS-t. 🙁

    Szinte számoltam a heteket ,hogy mikor lesz már szeptember ,hogy legalább valami infót kapja az új iphone-ról.

    Vehetem volna a 6 hónap alatt bármit ami közben bemutattak ,de jól döntöttem és 09.28-án meglett a fekete iphone 5.

  7. Oké, és akkor most jöhet a forditott Egy Android-imádó három hónapos száműzetése az iPhonnal. Ugyan ennyi, hanem több, szart össze lehetne hordani, mint ebben a cikkben. Gratulálok, szánalmas 😀

  8. @Marivs: Érdekes, ha nem vetted volna észre hogy a Samsung csak ugy sz@rja ki a telefonokat, hegyén hátán használhatatlan igénytelen, műanyag, papírnehezéknek sem jó mival olyan könnyű. Az előző hozzászólásodhoz csak annyit fűznék hozzá hogy igen több ember választaná a 3G-t mint az S3-at, akár erről szavazást is nyithatnánk. Az iPhoneok ki vannak dolgozva évente kiadnak egyet ami úgy össze van rakva ahogy annak lennie kell. Most lefogadom hogy androidod van és minden nap iphone-al álmodsz. Üdv

  9. @Marivs:
    ja csak a samsungnak ki kellett adni 30-40 telefont mire értékelhető felhasználói élményt tudott végre nyújtani az androiddal…ez a ciki…

  10. A cikk elején lévő iPhone baromira nem 4S…
    Bigbaki

  11. Jajj már… el sem hiszem hogy ezt a cikket képesék voltatok publikálni. Minden sz@rt ne tegyetek már közzé. Ez pro kontra működik.

  12. Idén márciusig egy 3GS-em volt. Imádtam, leejtettem (nagyon magasról), megsirattam.
    Nem volt pénzem csak egy ZTE Skate(!)-re. Azóta szabadon szárnyalok, nem kell jailbreak, nincs iTunes. Csak rádugom a gépre a szabványos(!) microusb kábelem és már másolok is. Mindenhol. Ja, és vannak widget-ek is. 🙂
    Most egy erősebb androidos telóra gyűjtök, mert ennek a Skate-nek a hardvere kb. olyan, mint a híg fos. És mégis.
    Soha többet iPhone.

  13. Nem is igaz, hogy androidra csak A Twitter van…

  14. @Marivs: Szokasos? Igen. Nevetseges? Nem. Foleg nem egy iPhone-nal es Apple-lel (igen, igy irjak helyesen!) foglalkozo blogon. Apple fanboy? Igen. Erthetoen.

    Mi az igazsag? Mindenkinek mas tetszik. Az Apple fanoknak az iPhone, masoknak az Android, megint masoknak a Windows Phone, Nagyinak meg a Nokia N900. Ez van. Ha nem tetszik, nem kell olvasni.

    Az Androidnak pedig ketsegtelenul vannak elonyei – fejlesztoi szempontbol talan a homebrew a legfontosabb, ami miatt barki meggondolhatja az androidra valo valtast, vagy legalabbis a vele valo megismerkedest. Erre szoktam mindig azt mondani, hogy az iPhone illetve az iOS felhasznalo-, nem pedig fejlesztobarat. Es pont ebben van az atlagfelhasznalo szamara a varazsa. Ha nem lenne jailbreak, lehet, hogy nekem is androidos telefonom lenne. Na es?

  15. Ez a cikk is minek, ez egyre szánalmasabb…

  16. Én még tavaly jártam úgy, hogy az iphone 4-em 2 és fél hétig szervizben volt, és az iphone-os időszak előtti szeretett Nokia N95-ösömet használtam, de már a második héten a falat kapartam, és mint egy gyerek majdnem hisztiztem, hogy az ÁÁÁJFÓNOMAT AKAROM!!!
    Mikor végre visszakaptam (kicserélték) megnyugodtam, mint egy baba akinek az anyukája visszarakta a szájába a kiesett cumit.

  17. @Somih
    Ha a képre gondolsz ahol 3db iPhone van akkor tévedsz!
    Vedd szemügyre egy kicsit jobban!
    Elég megnézni az oldalán az antenna elválasztó csíkokat és
    máris kiderül,hogy azok bizony 4S-ek!

  18. 1.) Fenntartásokkal kezelem az iPhone-t használókat, és ez csakis a sok kretén iBuzi miatt van, akiknek az alfájuk-omegájuk egy nagyvállalat (hvg múlt heti videója jól jelzi az értelmi színvonalukat / beteges értékrendjüket.). Sok ember azért nem vesz iEszközöket, mert nem akar az “ilyennekkel” egy közösségbe tartozni. (Akinek nem inge, ne vegye magára.)
    2.) Jelen cikk hányingerkeltő hatású volt, leginkább a csöpögően-nyálas stílusa miatt, valamint a (szinte) végletekig elfogult Apple imádat miatt.
    3.) Nem gond, ha valaki iHívő, de ez a hittérítés, ami néhány helyen megy, az felettébb elgondolkodtató, kb mintha a lelki békéjük és a boldogságuk egy telefontól függene.
    4.) Véleményem szerint napjaink vezető mobil opreációs rendszereinek naprakész változatai mind megfelelnek az átlag user-nek, egyáltalán nincs már hatalmas differencia tudásban / minden egyébben közöttük.
    [tisztázásképpen: nem vagyok Android-ot használó]

  19. érdemes volt ez a fost publikálni 🙂

  20. Sajnos nem tudom ki írta ezt a blogot. De nagy betűkkel leírom:

    GRATULÁLOK!!!

    2 hétig használtam Samsung Galaxy SIII-at. Hogy megtudjam mi az Androidban a jó. Esküszöm a Samsung mindent elkövetett hogy megszeressem. Nem szaggat, nem akad. De iszonyat gagyi. Az Android is és a telefon minősége is. A haverom (HTC ONE X-et használ) azt mondta majd megszokom hogy nagy. Dehogy szoktam meg. Ez nem telefon méret.
    Szóval nem szerettem meg. Nem jött össze a Samsungnak. Alig vártam hogy megjöjjön az iPhone 5.
    Pokoli 2 hét után újra van telefonom!

  21. Azért lehetne valami minőség kontroll a vendég postok előtt. Csak a harmadik bekezdésig olvastam el, de minden szavából dől az a sznobság amiért az átlagfelhasználók nem szeretik az iphone usereket. Köss legközelebb biztosítást és nem fog hasonló trauma érni 😉

  22. @H2CO3: Ezzel egyetértek Ez a cikk is egy a sok közül ,pro-kontra ,lehetne ilyet visszafele is…
    Az Android olyan amilyen ,aki azt szereti ,használja. Az iPhone egy teljesen más világ ,van aki azért van oda. Nekem volt mindkettő bőven ,de ha nem lenne jailbreak lehet ,h most én is a “másik oldalon” állnék 🙂

  23. “Egy péntek este rájössz, hogy kihagytak a haverjaid az iMessage beszélgetésekből…”

    Én személyesen szoktam beszélgetni péntek este a haverjaimmal 🙂

  24. Azért szubjektív véleményeken és kényelmen összeveszni csak az ilyen elvetemült iOS vagy Android fanatikusok tudnak. Gratulálok.

    Az ember azért nem volt képes megszeretni az Androidot, mert 2007 óta iPhoneja volt. Azért nem szerette meg mert az Android az nem iOS (hála istennek). Ez a fajta szemlélet hoz létre háborukat, amik arról szólnak, hogy ez jobb, az szarabb és vice versa. Az egész egy újabb szánalmas marketing fogás, mint minden ami konzumer termékekről szól. Az iOS jó, az Android jó. Objektív véleményt mondjál öcsém, mert senkit sem érdekel a szánalmas ízlésed és az, hogy nem tudsz elszakadni a saját fontossági sorrendedtől.

  25. (A Szifon.com moderációs elveiből: „A moderálási elvek célja, hogy a normális keretek közt kialakult vitát helyes mederben tartsa. Minden embernek joga van a véleményét elmondani, amíg azzal más jogait vagy törvényt nem sért meg. Ezenkívül vannak morális, ízlésbeli szabályok is, melyek betartását kommentelőinktől elvárjuk.”)

  26. Az utolsó mondatot leszámítva (meg az h a tengerben befürdött az iphone) csontra ez történt velem. Galaxy S III. 2 hete használom és ugyan azok voltak a “gondjaim”.
    Ha iphone od van= tied a kényelem mert az apple mindent igényesen megcsinál neked, de csak azt tudja a telefonod amit ők úgy gondolnak h neked ez kell vagy nem

    Ha androidod van= bármi ami csak kell (leszámítva a secondary naptárakat a windows live ban -.-‘) ott van a telefonodon. minden! De el kell tűrnöd az igénytelenséget.

  27. @vdiablo: Pontosan milyen igénytelenségre gondoltál?

  28. Annyira szeretem amikor egyáltalán hozzá nem értő embere okoskodnak. Nem akarok neveket mondani. -.-

    Másik meg Apple fanboyokat találunk egy APPLE BLOGON. Micsoda meglepetés. Android blogon nincsenek Android fanok? De.

    Ez miért lenne fos? Ez egy történet és egy vélemény nyilvánítás. Lehet hogy Buster Heine szerint a te véleményed szar. Nem tök mind1?? Mindenkinek más tetszik. Minek kell itt mindent szarozni és meggyőzni a másikat h az a jobb?? Mindenki azt használja amit szeret.

  29. Tényleg úgy csinálunk mintha az iPhone nem okozna fejfájást. Nem tudom mennyire ismerős az az érzés mikor meg megakad a legfontosabb pillanatokban a telefon vagy hosszú másodperceknek érzem mikor belép a mail fiókokba vagy mikor a párom akinek szintén 4-ese van és nem tudom elérni és ő sem tud felhívni és ez másik közeli ismerősömnél is így van. Ezzel nem szidni akarom csak leírni mennyire lehet ez is rossz.
    Csak el kell fogadni és kész.
    És itt azt érzem,hogy mivel elég szarul sikerült az új iPhone ezért még így és itt is súlykolni kell burkoltan.

  30. Sziasztok, az a kérdésem lenne, hogy milyen beállítást kellene a routeren megváltoztani ahhoz hogy pl a home sharing működjön, az airplay, wi-fi sync, van akárni egy wifi hálozaton belül. Megbizonyosodtam róla hogy a router nem enged át valamit valahogy, mert pl personal hotspottal meg a home sharing és az airplay is.
    Még egy másik kérdésem hogy a icould.com-on a gépemen nem látom a jegyzeteimet, az iphone-on és ipad-en tökéletesen megy de a gépen semmi.

    Kérlek segítsetek, előre is köszi
    Bruno

  31. Tényleg nem akarok senkit megbántani de hányingerem van attól, hogy igen egy apple blogon a fanboyok egy másik cucc fikázásában élik ki magukat egy nyálas blogon.
    Bizony nem sokat értek az iphonomhoz pedig már jó régen használom.
    Tök átlag felhasználó vagyok és nem tudom miért kellene többnek lennem.
    Azért mert szifonom van?
    És aki szifonnal a kezében jár kel az bizonyára valami különleges ember kell hogy legyen..
    Nem tudom de nekem ez olyan mint egy focimeccsre azert kimenni hogy a masik csapatot szidd vagy inkább azért hogy a saját csapatodat bíztasd inkább az utóbbi.
    Itt sem lennék ha a facen nem látom az oldalamon ezt a baromságot.
    Ha azt olvasom hogy ezert baromi jó ez a rendszer meg azert nem akkor be sem regisztrálok…
    Hagyom hogy győzködjék magukat akiknek tetszik.
    De mikor elkezdi valaki fikázni a másik cuccot az nekem már annyira nem pálya.
    És még egyszer elmondom én szifont használok és nem tetszik a családban van meg pár android és teljesen rendben vannak.
    Igaz rajtam sokat röhögnek mikor a saját magamnak küldözgetek leveleket az androidos telókról mert egy aznap készült képet szeretnék arról a telefonról megkapni..
    És nincs kedvem gépet dugdosni szinkronizálgatni mentegetni..

  32. Hát most ez eléggé felidegesített… Elvett 5 percet az életemből, mert reménykedtem, hogy a vége nem valami s*ggfejség lesz. Kb az a mentalitás mint a youtube-on a sorbanállásos videón. Egyszerűen pont az ilyen emberektől lesz hányingerem.
    Menjél aztán vegyed. Ez kell neked.
    Nem lehet elismerni semmi mást, csak azért, mert mindenki ezt akarja hallani. Tipikus elvakult gazdag g*ci.
    Mondjuk az, ahol mindenki az imessage-en lóg, annak sem lehet kicsit sem undorító az ismerettségi köre, egyből le is lefikázzák, ha nem iphone-ja van.
    Nem vágyok a te életedre 🙂

  33. Az Samsung S3-ról annyit,hogy én bal kezes vagyok és elég nagy szívás nekem,hogy két kéz kell egy szaros visszalépéshez,mert NEM ÉRTEM ÁT!
    (Normál méretű a kezem)
    A Droid rendszerről annyit,amint megpakolod progikkal úgy belassul,hogy a telefonkönyvem 5mp után érem el! :S
    Szép is jó is,meg minden de az aktív használat mellett estére (18:00)töltőre kell dugnom,mert LEMERÜL!
    Az androidos áruházról:rengeteg a fizetős progi és egy csomó cucc nincs fent…
    Annyit még az MP3-mas csengőhangról,hogy az APPLE betartja a szabályokat a
    többi cég pedig nem!
    Értem ez alatt,hogy megveszel egy zenét és illegálisan át akarod másolni egy másik pl.nokiára és nem hagyja a telefon,hogy bűnözzél!?
    Vicces!

  34. @kosafam:

    akkor te most mazochista vagy vagy csak szimplán egyszerű faék.
    jössz egy blogra ahol hányingered van és szenvedsz egy szar telefonnal.
    add el az ájfont vegyél egy droidot és kerüld el a nyálas, hányinger blogokat…
    máris helyreáll a világbéke….

  35. A cikk nagyon jó, a történet pedig kísértetiesen hasonlít az enyémre! A különbség annyi, hogy az én iPhone 4S-em nem tönkrement, hanem eladtam egy fehér Samsung Galaxy SIII kedvéért! Mikor otthagytam a telefont a vevőnél, már rég megbántam az egészet! Annyira, hogy másfél (!) nap után megváltam a Samsungtól is! Mobilokkal foglalkozom nagyon régóta (kb 17 éve) de soha nem volt egy olyan készülék sem, ami olyan elvonási tüneteket okozott volna mint az iPhone! Az ok pedig rém egyszerű: Az iPhone olyan telefon, amivel az együttélés – természetesen átlag igényekhez mérten – a legkönnyebb! Nekem is vannak olyan kollégáim, (telekommunikációs cégnél dolgozom) akik imádják az Androidot és nem értik ezt a fanatizmust, amit az iPhone irányába tanusítok. Azért, mert mások az igényeink! Nekem az a fontos, hogy tudjak jól böngészni, e-mail-ezni, működjön a határidőnapló/naptár funkció, lehessen zenét hallgatni vele, legyen jó hangjegyzet funkció és baromi könnyen lehessen a telefonkönyvben keresni! Az SIII esetében hülyét kaptam attól, hogy még azt is beállíthatom, hogy külön fényerőt használjon a böngészőnél és a telefon egyébb funkcióinál! Nekem az Android egyszerűen sok! És ez nem azt jelenti, hogy nem értek hozzá, hiszen nap mint nap androidos telefonok fordulnak meg a kezeim között, ismerem a rendszert valamennyire, de egyszerűen ilyen fokú testreszabhatóságra nincs szükségem és zavar is! Az iOS messze nem tökéletes rendszer, de jóval egyszerűbb, és SZÁMOMRA előnyösebb! Persze ha gyárilag lenne benne egy egy mozdulatos alkalmazásbezárás, gyors elérése a wifi, bluetooth, stb funkcióknak és egy Szifon féle magyar billentyűzet, akkor még a JB sem kellene! Mindezzel azt szeretném mondani, hogy nincs szar Androidos rendszer, fos Galaxy SIII, unalmas túlárazott iPhone és gagyi iOS… Emberek vannak, igények vannak! Ezeknek kell találkozni a megfelelő eszközökkel! Éppen ezért én totálisan nem értem az egymást szavakkal csépelőket! Persze aki igaz geek, az nyilván erre a magyarázatra és érvekre legyint! 🙂 Pedig ettől még lehet valaki geek – én annak tartom magam! 🙂 Csak józanul állok a kérdéshez! És holnap megérkezik az iPhone 5-öm – végre kapott telefonokat a T webshop! 🙂

  36. Ez egy marha jó írás volt. Mosolyogva olvastam végig, hisz Én is átéltem.

  37. Vixaro: persze hogy jobban bejon neked az ios, mert le van butitva direkt az amerikai igènyek miatt, ki kell mondani azert mert hülyèk…! Ezzel mondjuk èn nem dicsekednèk..! 😉 A cikkhez annyit hogy mi ez a f*s már megint? Mi a jo fenènek kell annyira bizonygatni hogy az apple a király?? Már kezd hulla szagu lenni…Basszus komolyan szègyenlem a nevem…!! Mindenki azt vesz amit akar, mièrt kell már itt is fikázni mindent? Nöljetek már fel ès ne legyetek primitivak…

  38. Régóta visszatérő olvasója vagyok a blognak, hisz jómagam is iphone-os voltam 3 évig! Már 4 hónapja egy sony xperia s-em van és nagyon elégedett vagyok vele! Az iOs/iphone is jó volt, de 3 év alatt nagyon meg lehet unni! Szomorúan tapasztalom azt, hogy egy ideje minden 3. cikk az android ill. a samsung fikázásáról szól! Ahogy az iphone egyre unalmasabb, úgy ez az annak idején izgalmas és színvonalas blog is egyre lejjebb adja! SAJNOS!

  39. Nem tudom mit kell itt (net)harcolni a hozzászólásokban. Nem tetszik az iPhone? Vegyél mást. Nem tetszik az Android? Vegyél iPhone-t. Nem tetszik az elvakult iPhone-os cikk, mert elvakult Androidos vagy? Ne olvasd. Kurva egyszerű dolgok ezek. Ez a blog nyilván nem fog Android ódákat zengeni. Akinek ez kell olvasgasson olyan blogot. Vagy nem jól látom?

  40. Tmabati1!
    Hat bizony faék vagyok, de én erre is büszke vagyok, hiszen számtalan helyen megállom a helyem ha kell ajtót lehet velem kitámasztani vagy kerék alá tenni hogy ne guruljon el valami szóval ne gondold hogy faéknek szar lenni..! 🙂
    Hogy miért nem adtam még el ezt a szart amit használok..?
    Hát mikor ezt vettem elsiettem, most megfontoltabb leszek…
    Olyan telefont fogok venni ami ennél azért hogy is mondjam, használhatóbb!
    És hogy lásd milyen egy igazi faék ha gondoljátok karácsony előtt az itt a blogon pötyögők között kisorsolom a szifonomat ha benne vagytok!
    Karcmentes 4S szifon!
    Sorsolom és adom ingyen mert ezért nincs pofám pénzt kérni…
    És emelem a világbékédet egy intergalaktikus békével..!

  41. Én 4 év iPhone használat után váltottam Androidra (3 és fél hónapja), de már 1 hét után tudtam, hogy sosem térek vissza iOS-re… olyan érzés lenne, mintha egy tengerparti nyaralás után bezárnának egy panellakásba. Bár ezek szerint a cikkírónak épp az okozna örömöt…

  42. AppleFan: Békés szándékkal írom, amit írok: értelmezz!!! Le lehet hülyézni az amcsikat persze, de azért hidd el, hogy ezerszer idiótábbakat találsz itthon! Aki hisz az előítéleteknek, meg bedől a “mindenki azt mondja, hogy az amerikaiak buták” dumáknak – komoly csalódás érheti és nagy pofáraesés lesz a vége! Ez olyan mintha a kinaiakat a józsefvárosi piac alapján kategórizálnád… Volt szerencsém az USÁ-ba és Kínába is eljutni, nos Pekingben az álladat keresnéd a földön barátom… Kurva messze vagyunk mi mindkettőhöz képest, hidd el! Az egyszerűség nem jelenti azt, hogy hülyéknek tervezték! Mint ahogyan egy egyszerű dalt, vagy zenét sem a hülyéknek írnak! Én pedig nem dicsekszem azzal, hogy az iPhone-t szeretem, hanem leírtam, hogy az én IGÉNYEIMHEZ ez a legjobb! Ezt értsd meg!

  43. @kosafam: Muszaj minden masodik szonak vulgarisnak lennie? Ha a kulturarol beszelsz (pontosabban annak hianyarol, az ostobasagrol), kerlek, tedd azt civilizaltan, kulonben nem hiteles a mondanivalod.

  44. Vixaro: Olvass picit utánna hogy miért is olyan sikeres az USA ban a technologia és tudomány ágazata… Nem az amerikaiak miatt! 😀 A kulfoldi bevándorolt tudosok, mérnokok miatt…! Angliaban élek, nem kell USA ba menni ahhoz hogy az alladat keresd baratom 😀 Keress ra Youtube-on milyen hulyék is a torzsgyokeres igazi amerikaiak… Nekem a fél család kint él USA ban, nem kell bemutatni oket, koszi 😀 Szoktak eleget mesélni… mindegy elkanyarodtunk a témátol… ! Szép estét… nem akartalak lehulyézni bocs…

  45. @murzil: De nem kell fikázni a másét.Senki nem várja,hogy egy alma blogon tapsikoljanak az Androidnak,de nem kell fikázni.

  46. Az a fura, hogy az egész sztori egy olyan helyzetet mutat, mikor veszel egy 3 centi átmérőjű arany karláncot, és töri a csuklód sarkát…. bazz… (2007 óta iPhoner vagyok)

  47. Hát gyerekek nem tudtam végigolvasni a kommenteket.
    Komolyan mondom nem értelek titeket….
    Röhej, hogy egymás torkának ugrotok egy cikk vagy termék miatt.
    Hihetetlen, hogy mennyire nem tudjátok elfogadni egymást olyannak amilyen.
    A családban van mindkét típusú készülék, és mindkettőt szeretem, és utálom is egyben.

  48. @Somih g*ci buta vagy:D a cikk elején lévő kép rohadtul egy 4s-t ábrázol…-.-

  49. Én nagyon sokáig használtam Androidos készüléket semmi baj nincs az androiddal sokak szerint ilyen rossz olyan rossz , de ha ki próbálná más lenne a véleménye erről ! Az android nagyon jól testre szabható jobban , mint egy iphone és most lehet fikázni , hogy az Iphone t is lehet, de nem úgy mint egy andoridot ! Én mind két rendszert szeretem ! Az andoird jobban elterjedtebb olcsóbb ez előny mintsem hátrány egy iphone al szemben, amit egy átlag mezei felhasználó nem biztos , hogy meg tud venni ! Ne ítélkezzünk egyik felet sem ,mert mind a kettő egyformán jó ! ” Mellesleg nekem is iphone om van és szeretem ,de van androidos telefonom is 🙂 “

  50. Volt nálam egy hónapig egy Galaxy S III és az is egy hányadék. Szerencsére megjött tegnap a fehér iPhone 5-öm.

  51. @Riffpad: Grat akkor nyomkodhatod a jol megszokott kis ikonaidat 😀 Am nekem van egy SIII am is es szeretem, persze érteni is kell hozzá, hogy ne legyen hányadék… 😉 Iphone 5 om is van, de ha csak azt használnám bekattannék olyan unalmas már… igen , 3,5 év iphone tulajság már boven elég ahhoz hogy megund… JB nélkul meg pláne…! Ez van pedig appleFan vagyok 😉

  52. @Riffpad: Nekem van SIII-om is meg Iphone 5 is… Teljesen osszehasonlithatatlan , nem mondanám hogy az SIII hányás, csak nem értesz hozzá vagy mások az igényeid…attol még nem hányás… ezt kellene itt a forumon megtanulni…Iphone az JB nélkul dog unalom… majd rájossz …3,5 éve iphone tulaj vagyok, meg fan…de már nem ugy mint az elején…

  53. Kosafam:
    Már bocsi, de te minek vagy itt? Miért kell szidnod az itt lévőket?
    A cikket nem az itt lévők írták, és nem is minden iphone tulaj ilyen elvakult. Olvastál te már androidos blogot, hogy ott mi megy? Minek hasznalsz olyan telefont, amit utálsz? Ez sikk? Ez lesz az új divat? Kisorsolod a telodat? Nagyon vagany leszel vele…:) Szerintem csak szimplán pöcs vagy, akire nem figyelnek és a méltatlankodásával tud csak pár perc figyelmet szerezni magának…..

  54. Gratulalok az oldalnak a vilag eddigi legszanalmasabb cikkenek leforditasaert, publikalasaert. Eddig is erosen megromlott az oldal szinvonala, a regi szinvonalas jailbreak-elos irasok helyett olyan cikkek szoktak jonni amik a kutyat nem erdekelnek, de ez a cikk most bebizonyitotta, hogy itt a kicsit is objektivebb embereknek abszolut semmi keresnivaloja nincsen most mar, es csak a mosott agyu csolatasu alma melegek vannak itt szivesen latva.
    Kulon plusz pont amiert a cikkben levo kepek fele kb 1.5-os Android-bol szarmazik, mikozben a cikk targya, a Galaxy Nexus 4.0-val lett kiadva, ez is sokat mond el a cikket publikalo szakertelmerol a temaban, mondhatni tokeletesen illik a cikkhez. Szoval ez a cikk bebizonyitotta szamomra hogy ertelmes embernek ezen az oldalon semmi keresnivaloja, igy ennek szellemeben bucsuzok, es kivanok tovabbi jo szorakozast azoknak az agymosottaknak, akiknek ez a cikk is cimezve volt. Viszlat.

  55. Hat nemtudom.. A cikk igy kicsit erös volt, em hinnem, hogy barki is belehalna ha Androidot kene hasznalnia egy ideig.:)
    Ez tenyleg csak igény kérdése.. Nekem iPhone 5-öm is és egy Samsung Galaxy Tabom is van. ( csak mert iPad nem volt keszleten, de gondoltam kiprobalom a Samsungot is.)
    Semmi baj az Androiddal, jol testreszabhato, eleg gyors, viszont csak par igenyesebb app es jatek talalhato Store-ban… A legtöbb alkalmazas free, es sajnos olyanok is, legalabbis szeritem. Neha kicsit lassabban tölt be, neha fagyogat, es kicsit bugos a rendszer, es szerintem az Androidot ez a hatartalan testreszabhatosag, bövithetöseg teszi lassabba, instabbilla.. Tulajdonkepp ugy modolja, rootolgatja az ember ahogy csak akarja.. Ezzel szemben az Iphone nem bövithetö, nem csinalhatsz vele JB-en kivul szinte semmit, szép, csillivilli, igényes, egyszerü..és pont emiatt az egyszerüség miatt olyan amilyen… Rengeteg igenyes app, igenyes kezelöfelulet, sok apro kenyelmi funkcio, es az ember fejeben nem nagyon fordul meg, hogy most kifagy, kikapcsol vagy épp nem tölt be.. én inkabb szifonparti vagyok, de a Samsungot is használom.. A lényeg, hogy izlések és pofonok.. Viszont a legtöbb ismim azt hangoztatja leggyakrabban, hogy azért hasznalnak Androidot mert szeretik a free appokat.. Azert ez sokminden elarul szerintem.:)

  56. @szlac: Ez az, ilyen tökös srácok kellenek ide a forumra,mint te, szèpen, kulturáltan irsz, megválogatod a szavaidat, gratulálunk, jutalmad három faköcsög…Happy?

    Am tok mindegy ki irta a cikket, az admin osztotta meg, ès ez a baj…! Fogadjunk hogy a karosszèkbe ül ès dorzsoli a tenyerèt, hadd veszekedjen a sok hulye…!

    Hey admin, szerinted ki a fene foglalkozik itt az androiddal? Ez egy Iphone-os forum, elvileg közössèg, de ilyen cikkekkel csak rombolod !! Ettol nem lesz nagyobb forgalma a szifon store nak!

  57. Azért annál szánalmasabb nincs mikor androidosok hisztériás rohamot kapva ömlő epével gyalázkodnak egy iPhone oldalon ahol egy iPhone blogger elmondja a véleményét, miért szereti jobban az iPhonet mint egy androidot.Röhejes hogy azonnal magukból kikelve hordanak össze mindent hogy védjék a müanyag péklapátjukat, és felháborodnak azon hogy másnak is van véleménye és ezt le is irja ,illetve itt közzé teszi .Itt egy iPhone oldalon ,egy iPhone blogger iPhone tulajoknak ,hát ez tényleg felháborító ,bizonyára ők szeretnék megmondani nekünk hogy mit olvashatunk.Tényleg szánalmas droidok

  58. Amikor olvastam ezt a cikket, folyamatosan az jutott eszembe, hogy “jajj, hát ez elég sznob cikk” és hát a végére összeállt a kép. ez egy sznobb cikk. Nem vagyok androidos, szóval szó nem érheti a ház elejét. 3G óta iPhone tulaj vagyok, és természetesen büszke. Szeretem a telefonom efelől semmi kétség, és egy időben rajongtam az Apple-ért is (sajnos mostanában kezdi fényes csillogását elveszteni ez a cég, semmi innováció, semmi meglepő fordulat, de ez lehet csak az én véleményem). De azért nem tudom feltétlenül miért volt fontos szavakba önteni ezt, hogy 3 hónapig Androidot használt az illető, ráadásul egy Nexus-t, és hogy ez neki mennyire rossz volt, “többen kértek volna inkább egy fegyvert és egy golyót a tárba”, minthogy iphone helyett 3 hónapig egy Nexus-on keljen telefonálniuk. Háát.. Erre mit mondjon az ember? Nem csodálkozom, hogy Androidos felhasználók flame-elnek a fórumban, elég bicskanyitogató cikk, és semmi értelme nem volt kirakni az oldalra, hír értéke nem volt, csak 5 percel megrövidítette az életem, és meg is mosolyogtam az illetőt.

  59. Amikor olvastam ezt a cikket, folyamatosan az jutott eszembe, hogy “jajj, hát ez elég sznob cikk” és hát a végére összeállt a kép. ez egy sznobb cikk. Nem vagyok androidos, szóval szó nem érheti a ház elejét. 3G óta iPhone tulaj vagyok, és természetesen büszke. Szeretem a telefonom efelől semmi kétség, és egy időben rajongtam az Apple-ért is (sajnos mostanában kezdi fényes csillogását elveszteni ez a cég, semmi innováció, semmi meglepő fordulat, de ez lehet csak az én véleményem). De azért nem tudom feltétlenül miért volt fontos szavakba önteni ezt, hogy 3 hónapig Androidot használt az illető, ráadásul egy Nexus-t, és hogy ez neki mennyire rossz volt, “többen kértek volna inkább egy fegyvert és egy golyót a tárba”, minthogy iphone helyett 3 hónapig egy Nexus-on keljen telefonálniuk. Háát.. Erre mit mondjon az ember? Nem csodálkozom, hogy Androidos felhasználók flame-elnek a fórumban, elég bicskanyitogató cikk, és semmi értelme nem volt kirakni az oldalra, hír értéke nem volt, csak 5 percel megrövidítette az életem, és meg is mosolyogtam az illetőt.

  60. Magam mind két rendszert paralel használom, és ennek tükrében ennek a cikknek nem szabadott volna megjelennie. Egy sznob baromság, női nyafogás az egész, teljes hiteltelenség. Nem csak az írótól, a publikálótól IS!!!

  61. Tényleg szükség van egy ilyen cikkre egy ilyen oldalon? Szomorú.

  62. “egy ilyen oldalon”??? Milyen oldalon?????
    Nehogy már csak a kocka JB-ről lehessen olvasni!
    Teljesen rendben van a cikk és együttérzésem… 🙂
    Persze lehet, hogy csak azért mert magam is átéltem :-))))
    Én fehér 3G-vel fürödtem meg, a szó szoros értelmében!
    Enyhén (nagyon) illuminált állapotba azt hittem szappan és megmosakodtam vele! 🙂 Harmadnap bevittem a szervizbe, hogy nem működik! Szervizes srác megjegyezte, milyen furcsa illata van! Mondom mandulatej! Biztos a kézkrémem! Mosolyogtunk! Hátrament egy függöny mögé, majd előjött egy szebb inges, szebb nyakkendős Úr és Ő is megkérdezte, hogy mi a gond! Elmeséltem! Jót mosolyogtunk, és helyszínen cserélte az iPhonet! Azóta folyékony szappant használok!

    De komolyan!
    Nem tudnám felsorolni hány és milyen mobilok fordultak már meg a kezemben, de mióta iPhone-om van, érzem, megérkeztem! Azóta nem nyitottam ki mobilkatalógust, nem kerestem rá a neten semmire, hogy na ki mit adott ki, mit kellene venni!

    És, hogy tovább korbácsoljam a hangulatot, és további forgalmat generáljak az oldal tulajdonosának:
    Az iPhone olyan mint a BMW!
    Ha egyszer volt BMW-d soha többé nem akarsz Audit vagy Mercit, stb…..

    Szép napot! Gratulálok a cikkhez :-))))

  63. Applefan:
    Köcsögöt? Kösz de azt meghagyom neked…. Tudod nem csak a cikkel van baj, hanem a sok idiótával, aki olvassa, és egy egész felhasználó csoportot sérteget…. Keményen név és arc nélkül…. Szánalmas….

  64. velem is ez történt, én a 3G-met eladtam, és 2hónapig volt egy Xperia X8-am.. azért addig, mert egyszer csak nem lehetett vele telefonálni.. a 2 hónap alatt 3szor kellett restoreolnom különböző hibák miatt.. ahogy előttem írta valaki, túl van bonyolítva az android, ezért sem kell nekem se.. tetszik az almában, hogy egy gombnyomás mondjuk szinkronizálni az istudiezpro-t az iphoneról a macbookomra, lehet hogy nincs beállítás, hogy más színe legyen a háttérképnek, vagy villogva csipogjon szinkronizálás közben a gépem, de nem is hiányzik…

  65. @Somih: a középső telefonon Siri fut, nem mellesleg ez egy eredeti Apple kép.. majd biztos jailbreakelt i4-et raknak a képre nem? Te vagy egy bigbaki 😀 mielőtt megszólalsz nézz körül

  66. Szerintem tok jo hogy ez a cikk megjelent. Most mar ha be kell mutatni az elvakult Iphone tulajt csak meg kell mutatni ezt a cikket. Nincs szukseg tovabbi magyarazatra. 🙂 En mar sokszor kertem az ilyen nagyon felkeszult User eket, hogy ugyan uljunk mar le es egymas mellett nezzuk mar meg mit tud a ket keszulek. Az azert elgondolkodtato hogy mindig csak a duma maradt, meg senki nem vallalkozott ra. Lehet megsem annyira szar az android?

  67. @Brekii: nekem a cikk alapján úgy tűnik, vállalkozott rá, megpróbálta, és nem ment. most akkor nem értem, mit nem értesz.

    ugyanakkor ez legtöbbször visszafelé is igaz, jön több olyan elvakult androidos, aki sosem használt iOS-t, mégis szakért. ha kicsit egyszerűbb lenne az átjárás a platformok között, akkor elképzelhető, hogy kevésbé lenne ez az ellentét is. tehát ha könnyebb lenne az adataidat egyik helyről a másikra mozgatni, és oda-vissza megtalálható lenne, amit megszoktál, akkor egyszerűbb a dolog.

  68. Androidos gyerekek, ha ennyire utáljátok az iPhonet, mi az anyámat kerestek egy iPhoneos oldalon??? Én baromira nem nézegetek Androidos blogokat ha pedig mégis elolvasok egy androidos cikket akkor sem írok alá fikázást, hogy ilyen-olyan elvakult állatok, kockák, faszság, á. Aki fanboy, olvassa a fanpaget és ne a másik oldalára járjon flamelni. Szerintem egész korrekt cikk, a csávó kipróbálta a másik oldalt, igazán akarta, a végén már-már áttért a másik rendszerekre, mikor rájött, hogy egyszerűen nem olyan a dolog. Én is szerettem széthackelgetni a sony ericssonom, de egyszerűen kinőttem ebből a buherálgatásból, és akkor ott az iPhone, ami működik ha kell, úgy, ahogy kell. Android, ha van időd, küzdj vele, tedd “magadévá”. Ha kell valami ami out of box működik, iPhone.

  69. Egyebkent azt elarulom, hogy nyomkodtam mar a Galaxy Nexus-t es az iPhone 5-ot is, es allitom, hogy a Nexus-ban tizsszer annyi eloremutato ujitast lattam, mint az iPhone-ban, egy iPhone szerintem 5 ev mulva sem er el erre a szintre. A Nexus felulete gyonyoru, letisztult, modern, konnyen kezelheto, iPhone-nak ugyanaz az osdi unalmas elavult felulete van, mint 5 evvel ezelott. A Nexus kijelzoje nem az hogy kicsit nagyobb lett, hanem lehengerlo, 4,65″-os 720p HD kijelzo, egyszeruen gyonyoru, nem az a szanalmas egermozi, mint iPhone-on. Ja es a 4.1-nek hala szmuszsagban is ugyanolyan jo a Nexus mar, minden folyekony 60 fps-sel megy rajta, minden animacio, scrollozas tukorsima. Egy elonyt nem tudnek mondani az iPhone 5 mellett, mikozben az most jelent meg, a Nexus pedig mar egy eves, es harmad annyiba sem kerul.
    De ti csak verjetek magatokataz iPhone 5-re es probaljatok ertelmesen megmagyarazni, hogy azt a 250 ezer forintot mennyire megere, abbol mas 3 Nexus-t vehet, ami allitom, hogy eloremutatobb telefon, mint nem csak a mostani iPhone, de amilyen egy iPhone 5 ev mulva lesz, annal is.

  70. @Jadeye: Szerintem semmi olyan szandeka nem volt hogy realis kepet adjon. Pont ez a bajom. En hasznaltam Iphone-t es elegge bele is astam magam. Isten latja lelkem eloszor tetszett is de hamar elertem a korlatait. Mondjuk en tenyleg hasznalom is a keszuleket. Mindezek ellenere nem mernek egy ilyen cikket megirni mar csak a masik platform es azok hasznaloi iranti tiszteletbol. En ezert szerettem volna egy olyan osszehasonlito cikket irni (vagy olvasni) amit nem az egyik vagy masik fel tobbe kevesbe elfogultan, vagy egyszeruen csak ismeretek hianyaban vet kepernyore. Na erre meg nem vallalkozott egy iphone os sem. Leginkabb azokat nem tudtam rabeszelni akik a legkemenyebben fosoztak az androidot. Igy meg mi ertelme van? Csak megy az adok kapok de minden alap, es az eredmeny legcsekelyebb remenye nelkul.
    Jacare te ilyen cikkeket szeretsz olvasni???? Haaaat. es ezt platformfuggetlenul minden fikazas nelkul kerdezem. 🙂

  71. @Brekii: én megpróbáltam anno az androidot, még azt hiszem, a legelső galaxy s volt az alany. a problémák ott kezdődnek, ha már bárhol vettél bármi fizetős appot. az a fejlesztő jóindulatán múlik, hogy az ilyen appot további díj megfizetése nélkül le tudod-e húzni a másik platform áruházából, és külön neked kell megkeresni a fejlesztőt, és legtöbbször megalázó módon kuncsorogni, hogy miért nem akarsz újabb 5 dollárt fizetni neki. a másik, ha a megszokott appod nincs meg a másik platformon, vagy ha meg is van, funkcióiban különbözik, vagy máshogy néz ki. ez utóbbit mondjuk meg lehet szokni, a funkciókülönbség meg marha bosszantó.

    amúgy csak azt nem értem, miért kell fennakadni egy ilyen cikken. a címében benne van, hogy “iPhone-imádó”, ergo eleve nem érdemes objektív cikket várni, hiszen egyértelmű, hogy szubjektív lesz.

    a cikkszerző megpróbált átállni a számára már bevált platformról egy másikra. és rájött, hogy ha egyszer letetted a voksodat az egyik mellett, akkor nagyon nehéz átállni. ez pedig vitathatatlan szerintem. de ahhoz szerintem már szintén kissé szemellenzősnek kell lenni, hogy azonnal android-ellenes kirohanásként értelmezze valaki.

  72. @Jadeye: Ez igy van. Nekem is van egy nagy halom apple progim amit megvettem es ott figyel semmi hasznara. Mondjuk ilyen a sajat platformon belul is van. A funkciokulonbseg pro es kontra van azert ne felejtsuk el.
    A cikken csak azert akadok fenn mert a maganvelemenyem szerint meg sem tortent. De hogy nem igy az tuti. Ez csak valami poen hogy ilyet leirt. Elegge fun vagyok de nem hempereg nekem 3 honapja egy iphone 4s a fiokomban. Minek is? Az egesz duma is tulsagosan meseszeru es eltulzott. Ok persze hogy ha tonkremenne az SIII am szar lenne atterni. Nemhogy egy masik platformra, egy masik keszulekre is. No de egy ilyen cikkel nem egetnem magam akkor sem.
    En atalltam IOS rol 3 eve es nem bantam meg. Ettol fuggetlenul van akinek Iphone t javaslok. Amugy en azt gondolom hogy a felhasznalok nagy tobbsegenek tok mindegy mi fut rajta. Egyszeruen az ar a divat, vagy az egyeni izles donti el.

  73. http://postimage.org/image/6iiu00qif/

    Hoppá, ugy látszik a cikk iro(Buster Heine) , mégis együtt tud élni egy Samsung Galaxy S III al…Juj! 😀 Nem lecseréli iphone 5 re hanem egy fuggetlen SIII ra…haha

    Máskor a twitter-t is csekkoljátok már légyszi….

    ciki…

  74. @AppleFan: van egy s3-ja, amit október elsején kínál eladásra vagy cserére, miközben a fenti cikk eredeti dátuma szeptember 29. tehát addigra a cikk alapján már megvette az iPhone 5-öt. sőt, már azt is kérdezik tőle alább, hogy “na és milyen az iPhone 5?”.

  75. Basszus de nem azért mert eladja!! cserélné egy fuggetlen vagy AT&T-s SIII ra…Ennyire nem megy az angol?? 😀 Hoppá?? 😀 Uristen….

  76. Nem azt irja hogy Iphone 5 re, hanem hogy “for an AT&T OR Unlocked MODEL” …

    SIII re érti… nehéz elismerni…tudom, de attol hogy van iphone 5 je S III is használ…ennyi… Ti meg ossze ugrajsztjátok itt a forumon a jonépet… Gratulálok

  77. Amugy a cikk meg a Galaxy Nexus rol szol, koze nincs az S III hoz… Téma lezárva…

  78. @AppleFan: legtöbbször ugyanis eladás a vége. írtam, hogy “cserére”, de látom, afelett átsiklottál.

    én egy szóval nem írtam viszont olyat, hogy iPhone 5-re cserélné, hiszen erről szó nincs. az iPhone 5-öt már megvette napokkal előtte, szeptember 29-én, amikor a fenti cikket megírta.

    nem értem, milyen fórumról beszélsz. ez egy blog, ahol cikkek vannak, és hozzászólások. a fórum teljesen más: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fórumrendszer

    a cikk az Android és az iOS közötti oda-vissza költözés nehézségeiről szól, ilyen értelemben a készüléktípus lényegtelen. a nexuson is ugyanaz a rendszer fut, mint az s3-on.

  79. Ok 😀 Ezt jol megmagyaráztad… gratulálok… Szánalmas a forum, ja bocs a BLOG! LMAO!! Am mindenki forumnak irja itt de tok mindegy…! Irtam a csavonak e-mailt , kivancsi vagyok mit valaszol! 😀

  80. Azért meg kell hagyni, a negativ kommentek mellett, vannak azért normális emberek is itt, ill. akik mindkét oldalon állnak. Én is használok androidot, most épp ez van szolgálatban, de egy i5-nek örülnék én is. Ami engem felkúrt, az a zárómondat: kinyitod a tárcád és megveszed. Mintha 2-3 kilóval mászkálnék minden nap, ki tudja, lehet veszek egy iphone-t zsír újonnan. (höhö)
    Azért elég durva innen külföldröl olvasni, hogy Magyarországon a nagy gondok ellenére, hány ember megteheti ezt a nagy luxust. Megáll az eszem.

  81. – Miért van az, hogy minden Android felhasználónak az iPhone a mérce?
    – Miért van az, hogy az Android felhasználók ide járnak egy kimondottan iPhone oldalra fikázni és viszont miért nem?
    – Miért van az, hogy egy Android felhasználó nem tudja elfogadni ha valaki iOS-t kedveli az egyszerűségéért, használhatóságáért és nem a bütyköléssel akarja elütni az időt?
    – Miért lett akkora divat az Apple-t szidni?
    – Mit jelent hogy az Android nyitott rendszer (szarrá romozhatod, bluetooth file küldés vagy mi)?

    És nézzük én miért használok évek óta iPhone-t:
    – Igényes anyagokból készül és kézreálló a kialakítása
    – Egyszerűen kezelhető, logikus rendszer
    – Teljes kompatibilitás az iPad és Mac Book gépeimmel
    – Olcsó alkalmazások
    – Folyamatos támogatás

    És mert
    – sznob vagyok,
    – gazdag vagyok,
    – villoghatok vele,
    – tudok vele bebebeeeee-zni
    – idegesíti az Androidosokat,
    – elhiszem hogy csak az Apple tudja mi a jó nekem,
    – pert nyert az Apple a Samsung ellen.

  82. Miért lett akkora divat az Apple-t szidni? Talán Steve-bácsi azon kijelentése végett hogy minden erejével azon lesz hogy elpusztítsa az Androidot. Nekem van mindkettő, iPhone4S+Galaxy S az android a sztár de mégse fikázom a másikat,van Apple fan és van Android fan ez így van rendjén minek ezen civakodni állandóan,kicsit olyan gyerekes viselkedés.Nem?

  83. @AppleFan Tegnap szemelyeskedes miatt mar kerult valaki moderalasra, remelem, Te nem szeretnel arra a sorsra jutni.

  84. “Talán Steve-bácsi azon kijelentése végett hogy minden erejével azon lesz hogy elpusztítsa az Androidot.”

    Mégis mi közöd a 2 cég vitájához? Tied a droid? Tied az iOS? Nem. Két élettelen eszközről beszélünk. Neked Opel-ed van, nekem Ford-om, az Opel szar, mert nem Ford? Vagy most hogy van ez?

    Én azon a véleményen vagyok, hogy aki bármelyik OS-t is fikázza, az egy nagyon buta, egyszerű lény. Ennél szebben nem tudom kifejezni magam.

  85. @MerlinW: Ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsak valamiről miert kellene, hogy közöm legyen bármelyik céghez is? Ha neki nem szimpatikus az Apple lépése, akkor miért ne tehetné meg, hogy emiatt Androidot vesz? Nekem sem az, és ez ugyanolyan véleményformáló tényező, mint az, hogy miként néz ki az adott OS.

  86. Buster Heine válaszolt az e-mailemre ime: during the 3 months i talked about in the article i was using a Samsung Galaxy Nexus.  I’m using an iPhone 5 right now but I have a Samsung Galaxy S3 review unit samsung sent me, but it’s one Sprint and I use AT&T and can’t use it on my real cellphone number.” Szoval iphone 5 ot használ, S3at csak azèrt nem használja mert nem AT&T-s… nem azèrt mert szar… tèma lezárva. Pèlda èrtèkü legyen hogy ö hogy áll a tèmåhoz… ! Mindenki azt vesz amit akar…!

  87. @AppleFan: senki nem állított olyat sehol, hogy azért nem használná az S3-at, mert az “szar”. ezen önmagaddal vitatkozol továbbra is. azt sem írta egyébként, hogy csak azért használná az iPhone 5-öt, mert az S3 Sprint-es készülék, és így sajnos az iPhone-ra van kényszerülve.

    de igen, ez lenne a lényeg az egészben, hogy mindenki olyat vegyen, ami neki tetszik, hiszen ő fogja használni. ha meg olyat vett, ami neki tetszik, minek feleslegesen fortyogni azon, hogy a másé milyen, nem? ha te elégedett vagy a készülékeddel, akkor minden rendben. ez lenne a lényeg.

  88. @Jadeye: Nem vitatkozok én 😉

    “ha te elégedett vagy a készülékeddel, akkor minden rendben. ez lenne a lényeg.”

    Ebben teljesen egyet értunk. 😉 Ott a pont. Szép estét.

    (Am Bocs ha megbántottalak valamivel)

    Hajrá Apple 😉

  89. Sziasztok.

    Tudom,hogy nem ide tartozik,de kellene egy kis segítség.
    Vettem egy iPhone 4 16GB-os telót kéz alól.Akitől vettem az semmit sem tud az iphone-ról,ezért sikerült olcsón hozzájutnom.Mikor megkaptam egy szűz ios 5.1.1 volt rajta(most is ez van).De senki nem tudja megmondani,hogy milyen szolgáltatóhoz tartozik a telefon!!!Ezt honnan tudom kideríteni?????????Szeretném használni,de sajnos fogalmunk sincs,hogy milyen szolgáltató függő.Segítsetek légyszives,hogy hogyan lehet ezt kideríteni.
    Köszönöm!

  90. @Kable: Eloszor is szerezz voda, t-mobile, telenor sim kártyákat ismerosoktol! Kapasbol ha beraksz egyet és nincs szolgáltatás akkor fix hogy nem az a hálozat, de ha rádugod Itunes ra akkor az is kidobja hogy nem jo sim van benne. Nehogy befrissits ios6 ra mert arra nincs unlock…! Menj a Settings > General > About > Carrier hátha ott kiirja. Ha nem, akkor JB -z ni kell az iphonet és ezek alapján kiirja hogy milyen fuggo a telo. Lent van a lista…

    Tudod hogyan kell Jailbreakelni az iphone-t?

    http://xentelworker.com/?p=1209

  91. @Jadeye: Banyek szevasz, most ezért irtam ennyit? 😀 xD

    Am azt a linket én is lopom 😉

  92. @AppleFan: Tisztázzunk 1-2 dolgot.Először is teljesen felesleges 3 SIM kártyát szerezni ahoz,hogy megállapítsd milyen függő a készülék.
    Aztán iPhone 4 GSM-re nem,hogy iOS 6-ra,de még csak az iOS 5.1.1-hez tartozó baseband-en sem működik a Gevey SIM,se az Ultrasn0w szóval nem lehet függetleníteni,ha csak nem a bb-d 04.10.01 vagy annál régebbi.
    Ha viszont nálad Unlock=Jailbreak akkor te bizony komoly tévhitben élsz mert a 2 kifejezésnek alig van köze egymáshoz.De,ha jailbreaket írtál volna akkor is tévedtél volna mert iPhone 4 GSM-re iOS 6.0 esetén bizony van jailbreak csak ugye az (semi-)tethered.
    A jb és unlock kifejezéseket ne keverjük már!

  93. Elolvastam a kommenteket, mert én imádom az ilyen vitákat. Ez is ízlés és egyéni preferencia dolga. Azért is örülök, hogy lehoztátok ezt a cikket, mert én olvastam az eredetit is, de magyarul könnyebb megfogalmazni a gondolataim, plusz a CoM-en mindig felidegesít a kommentrendszer, tök nehézkes belépni, maradtak volna a Disqus-nál.

    Én eléggé Android fanboy irányba mozdultam el, pont az iPhone hülyeségei miatt. Ennek ellenére jót mosolyogtam a cikken, tökre meg tudom érteni, ha valaki így érez. Az is tetszik (bár irigylem is érte), hogy csak úgy ripsz-ropsz benyúl a zsebébe és kifizeti az iPhone5-re valót. Bárcsak nálunk is olyan lenne a gazdasági helyzet, hogy aki akarja, az ezt ugyanúgy megtehetné (egyébként Amerikában sem általános ez, ott is sokaknak drága egy csúcskategóriás okostelefon, a posztoló szerencsés ember).

    Én arra lennék kíváncsi, hogy 3 hónap múlva mi lesz a tapasztalata.

    Amikor régen Desire-ről váltottam iPhone 4-re, az első pár héten nagyon hiányoztak az androidos feature-ök (főleg az értesítési sáv), de utána megszoktam, hogy nincsenek és használtam tovább a telefon.

    Ha ő elégedett iPhone user volt Android előtt, akkor valószínűleg a visszaváltás még pozitívabb élmény lesz neki, hiszen ismét “hazatért” az ismerős környezetbe, ahol mindent megszokott és megszeretett.

    Nincs ezzel semmi baj. Más meg nem tér vissza, mert jobban bejön neki az android. Vagy a WP. Tökmindegy, nem vagyunk egyformák.

    Az SGS3 jó telefon lehet, nekem sajnos nincs, van, aki imádja, van akinek a mérete nem jön be. Állitólag a Samsung most fogja kihozni az SGS3 Mini-t, pont ezt a problémát orvosolva. Android vonalon ez a jó, van választási lehetőséged, ha már elkötelezted magad appvásárlással az ökoszisztéma mellett.

    Valaki itt is kérdezte kommentek között, hogy mit jelent az, hogy az android nyitott rendszer. Ez a kérdés sokszor előjön, legutóbb handráson, úgyhogy bemásolom még ide a kommentemnek azt a részét, amit oda is írtam:

    Nekem Androidon a szabadság azt jelenti, hogy tetszőleges böngészőt használhatok defaultként. Hogy tetszőleges billentyűzetet használhatok defaultként. Hogy tetszőleges launchert használhatok defaultként. Hogy tetszőleges közösségi hálót használhatok, amibe rendszer szinten minden app tud megosztani (Share menü), nem pedig csak azt az évente egy darabbal bővített listát, amit a gyártó nekem engedélyez. Ugyanígy tetszőleges appból tetszőleges appba küldhetek információkat (pl. dokumentumot mivel akarom megnyitni, linket mivel akarom megnyitni, stb.).

    Szabadságot jelent a home srcreen testreszabhatósága, az, hogy az ikonokat tetszőleges helyre rakhatom, hogy hagyhatok üres helyet, hogy használhatok widgeteket, hogy annyi home screent használok, ahányat szeretnék.

    Nekem a szabadságot az jelenti, hogy kirakhatok a settingshez gombokat a home screenre, amivel egy kattra elérem őket. iOS5-ön meg lehetett ezt csinálni, erre iOS5.1-re direkt letiltották ezt a funkciót, mindenki azt hitte, hogy azért, mert majd a notification drawerbe belerakják a settings ikonokat, de nem.

    Na, ezt akartam, és hajrá, további jó flamewart, imádom olvasni meg részt venni benne 🙂

  94. Nem akarom felgyújtani újra a lángot, remélem kiélték magukat az emberek de a címben benne van hogy “imádó”. Ha utána néztek a szó jelentésének akkor az egyik az, hogy elvakultan, elfogultan követ valamit, ért egyet azzal és “imádja” azt a bármit, hibáit akarattal vagy akaratlanul figyelmen kívül hagyva és a többi “vallás” hibás “tant” tanít. Már az hogy így lett publikálva ez a téma, nem értem miért lenne szánalmas meg szar stb… a szifon. Közöltek egy érdekes,érdektelen, vicces, felháborító stb. (mindenki válogassa ki magának) cikket és pont. A címben az van imádó, el van ismerve, hogy imádja az ájfónt, ránéz és szinte érzelmeket táplál a telója felé. 🙂 Én jót mosolyogtam a cikken, a szifonra nem úgy kell tekinteni mint a NewYork times-ra, frankó cikkeket nyomatnak annak ellenére, hogy a fele nekem unalmas.

  95. Akinek nem tetszik, elolvassa, büfög egyet magában és tovább lép. Marha egyszerű. Mindenki tudja saját magában mennyire volt “építő kritikája” a cikkel kapcsolatban.

  96. @hSn0wQ: Koszonom a kioktatást, tudom mi a kulonbsèg az unlock es a jb kozott. 1, honnan tudod hogy a bb neki nem règebbi? 2, ha már akkora királynak hiszed magad miert nem segitettèl te? Ja mert már alukáltál? Nem szeretem amikor ilyen flegma hangnemben kioktatnak. SOHA nem volt fuggö iphone om, factory unlocked -ot veszek mindig. Bocs èrte. Am meg nagyon kevesen tesznek fel semi-tethered jb-t pont az ujrainditások miatt. Érezd magad nagyon jol, remèlem most kièlted magad egy darabig.

  97. Magamról ” Ha Te most állandóan colát innál, akkor én azt mondanám Neked, hogy igyál traubit. Mert ha traubit iszol, ugyanazt a cukros löttyöt csurgatod a beleidbe, mint a többiek. De azáltal, hogy ők coláznak, Te meg traubizol, különbözöl a többiektől. Na… Ez az, amit jó lenne, ha megértenél.” Üvegtigris, Gaben

  98. @AppleFan: És honnan veszed,hogy a bb neki régebbi?
    Egyáltalán nem érzem magam királynak,ha flegmának érezted amit írtam akkor elnézést nem kioktatni akartalak csak ugye elég sokan keverik a jb és unlock fogalmakat gondoltam te is emiatt a mondatod miatt:

    “Nehogy befrissits ios6 ra mert arra nincs unlock…!”

    Gondoltam rendezem egy kicsit a dolgokat.El kell ismerned,hogy ez elég félre érthető mondat lett.

    Ha körül nézel az oldalon akkor észre veszed,hogy elég sok embernek segítettem már,ez most elkerülte a figyelmemet.

  99. Bocsanatot kerek èn is Töled, elèg vacak napom volt. :S Elnèzèst 🙂

  100. @AppleFan:

    tudom.és köszi a segítséget:)

  101. A cikk kapcsán felmerült problémásokon szeretnék segíteni: Egy pszichiátriai intézetben szívesen várnak minden rászorulót. A feleségetek és a gyermekeitek sem egyformák, és mégis jól megvagytok velük. Ez az én privát véleményem az iPhone vs. Android cirkuszról.


Add a Comment