fbpx Skip to content

Az életben is hűséges típus vagyok, ami jellemző telefonjaimra is. iPhone 3GS telefonom már több mint két éve meg van, és még mindig meg vagyok vele elégedve. Nem egy villámgyors, de a célnak megfelel. Azonban a 6.0-ás firmware valószínűleg az utolsó rendszerfrissítés és az idő előrehaladtával a fejlesztők is leállnak a készülék támogatásával, egyre kevesebb alkalmazás fog majd futni rajta. Például a WRC: The Game című autósjáték csak iPhone 5-ön és 4S-en fut, régebbi telefonokon nem.

Ezen okokból kifolyólag úgy gondoltam, frissítek iPhone 5-re. Már a keynote után is erős vágyódást éreztem a készülék iránt, de mivel Telenoros vagyok, az ember nem szívesen ad ki sok tízezer forintot egy kártyafüggetlen készülékért. Végül is meggyőztem magamat és admin kolléga segítségével sikerült egy fehér 16 GB-os telefont szereznem.

Ez már a negyedik iPhone-om, de még sohasem volt vadiúj készülékem, ezért nagy izgalommal bontottam ki a dobozt. Rögtön a fehér angyalkát pillantottam meg teljes pompájában. Valami lenyűgöző volt! Élőben sokkal szebb, mint képeken, pedig azokon is elég jól mutatott. Egy leírás segítségével gyorsan faragtam a SIM kártyámból nano SIM-et és már indult is a buli. Szinkronizáltam a telefonomat és egész este nyomogattam, ismerkedtem vele.

Jelen leírásban összehasonlítom a 3GS-sel, miben is tud többet az iPhone 5, miért érdemes másoknak is váltani erre a szuper készülékre. Senkit sem arról akarok meggyőzni, hogy az 5-ös jobb telefon, mert ez egyértelmű, inkább a különbségek mértékére akarom felhívni a figyelmet. (A videók rossz minőségét sajnáljuk, ettől függetlenül jól látszik a különbség!)

Design

Nézzük a külcsínt. Sokan a 3G-t és a 3GS-t műanyag szappantartónak hívják, amiben van is valami, azonban kézben tartva tenyérbe simul, ami azért a szögletes 5-ről nem egészen mondható el. Nyilván a viszonylag éles élekhez is hozzá lehet szokni, de ergonómiailag a 3GS-t jobb telefonnak tartom. A képernyő csak fél collal lett nagyobb, azonban ezt simán meg lehet érezni telefonálás közben. Nekem alapjában véve tetszik a nagyobb képernyő (nemcsak az iPhone-nál), a 4 col teljesen a helyén van, 1-2 tized col még belefért volna. Az alkalmazásaim jó része folderekben van, de így is jól jön a plusz ikonsor és az, hogy már nem 12, hanem 16 appot is be lehet tenni a folderekbe. Maga a képminőség is sokkal jobb, ami a retina felbontásból, a kiváló kontrasztból és a pixelkavalkádból adódik.

Az 5-ös hangszórója sokkal hangosabb, mint a 3GS-é, ami csengésnél és SMS fogadásánál jön nagyon ki. Pozitívan. Amikor először a kezembe fogtam az angyalkát, meglepődtem milyen könnyű. SOKKAL könnyebb, mint a 3GS! Gyerekeimnek meg is mondtam, hogy csak óvatosan, mint a hímes tojással, nehogy véletlenül kiejtsék a kezükből! 🙂

Az Apple mérnökei megint nagyot alkottak, mivel az új telefon szupervékony. A lenti képen látható a különbség. Ég és föld.

A laposság érdekében változott a dockcsatlakozó is, a 30 tűs csatlakozót egy jóval kisebb, 8 tűs váltotta fel. Ezt az jelenti, hogy az összes eddigi kábelem/töltőm már nem jó bele, be kell ruházni plusz kábelbe vagy adapterbe. Egyik sem olcsó mulatság, a kábel 5790 Ft, míg az adapter 8990 Ft. Mindenképpen kell venni, mert nálam a telefon 1.5 napot bír ki és annyira nem tetszik, hogy mindenhová cipelnem kell a készülékhez adott egyetlen zsinórt.

Szoftver

Nézzük teljesség igénye nélkül a szoftveres különbségeket.

Maga a rendszerbootidő a 3GS-nél 1 perc 17 másodperc, míg az 5-nél 24 másodperc. A különbséget annyira még nem tartom fontosnak, azonban már az alkalmazások használatán látszik a két magos gyorsabb processzor és a jelentősen jobb grafikus teljesítmény is. Az alábbi pár videó jól mutatja a különbséget.

Facebook

A Facebook app betöltése, képkezelése, görgetése sokkal rugalmasabb, mint a jó öreg 3GS-nél.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=Z6-aiRzlUk8]

Kamera

Nyilván egy 8 megapixeles, több lencsés, vakus kamerával jobb fényképeket lehet készíteni, ami a lenti képeken is látszik. Azonos fényviszonyok mellett az első kép 3GS-sel, a második iPhone 5-tel készült.

Játékok (Real Racing 2)

A jobb grafika gyorsabb hardvert igényel. A Real Racing 2 viszonylag elég jól fut 3GS-en is, azonban időnként akadozik. Nem nagyon, de a játékélmény romlásához éppen eléggé. Ez egyáltalán nem mondható el az iPhone 5-ről. Simán elfut rajta, még sok autó képernyőn való egyszerre történő megjelenítése esetén is. Hát még milyen lesz az évvége felé megjelenő Real Racing 3! A játék maximálisan ki fogja használni az iPhone 5 képességeit.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=02Pq2VGtDgA]

Honlapok betöltése

Ugyan az iPhone 5 magyar LTE-képes, azonban előfizetés hiányában nem tudtam kipróbálni, így maradt a wifi. A pokerakademia.com honlapja nem optimalizált mobilra, tele van hirdetésekkel, így tökéletes tesztalanynak bizonyult. 3GS 15 másodperc, míg az 5-ös 5 másodperc alatt töltötte be a teljes oldalt.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=PDiTr9WeZbA]

Térképek

Jómagam a Google Maps-et viszonylag ritkán használtam, egy-egy cím kikeresésére, forgalom megtekintésére vagy éppen-most-hol-vagyokra jó volt. Általában Budapesten közlekedem, ahol az Apple megoldása is megfelelő. Persze nem állítom, hogyha az App Store-ban megjelenik a Google Maps, nem fogom letölteni, de nem érzem annyira hiányát, mint mások. Navigációra egyébként is az iGO-t és a Navigont használom.

Siri

3GS-re nincs Siri, így újdonságként kezeltem személyi titkárnőmet. Magyarul persze nem tud (magyar helyeken sem képes keresni), az angolból meg valahogy nem nagyon csípi az akcentusomat, így jobban jártam, amikor nem szóban, hanem írásban adtam neki utasítást. Jól el lehet vele mókázni, bár a laza humorát eddig még nem nagyon tapasztaltam. Mindenesetre azért van még mit csiszolni a technikáján, amit jól mutat a mellékelt kép is…

Összességében elmondhatom, hogy nagyon tetszik az iPhone 5, két évig valószínűleg ez lesz a telefonom. Jó döntést hoztam és bíztatok minden olyan 3GS tulajt, aki a váltáson gondolkodik, hogy mindenképpen tegye meg, jól fog járni vele.

Olvasd el a hozzászólásokat is

46 Comments

  1. 3gs-ről jut eszembe próbálta már valaki downgardel-ni ? 6.0-ról 5.1.1-re vagy 4.1-re ?
    Estleg baseband mehet fel?

  2. ha volt jailbreakelve valamelyik verziónál, abba a verzióba az shsh-k segítségével minden gond nélkül lehet downgradelni. Basebandel kapcsolatba nincs infóm, azt nempiszkáltam még, de ipad basebandet biztos lehet rá rakni.

  3. És véletlen nem akarsz megválni a 3gstől?:)Mert ha igen akkor privatba…:)

  4. @tarika01: Nem tervezem. Megtartom tartalék telefonnak.

  5. Jimny.. a tiédben nem halt meg a wifi? az enyémben már nagyon. és így kb 30-éret vagy az alatt lehet csak eladni:(

  6. @virgoo: Ha van mentett SHSH-d 5.1.1-hez akkor azt csinálod,hogy letöltöd az 5.1.1-es fw-t,letöltöd a Redsn0w 09.14b2-t,megnyitod a Redsn0w-t (Win7/Vista esetén XP kompatibilis módban (én a service pack 2-t vagy 3-at ajánlanám) rendszergazdaként),kiválasztod az 
    EXTRAS->Custom IPSW opciót,betallózod az imént letöltött 5.1.1-es fw-t,várj amíg a Redsn0w megfőzi a NO_BB-s custom fw-t,utána kiválasztod az 
    EXTRAS->SHSH Blobs->Stitch->IPSW opciót és tallózd be az imént létre hozott NO_BB-s fw-t,utána válaszd az ugyan ott elhelyezkedő Local opciót,tallózd be az SHSH-t ami az 5.1.1-hez tartozik a C:\User\username\.shsh\ mappából (win esetén itt van) várj amíg a Redsn0w megfőzi a speciális fw-d,tedd DFU módba a készüléked a 
    Redsn0w,EXTRAS->Pwned DFU opciójával utána indítsd el az iTunes-t,tartsd nyomva addig a SHIFT-et Windows esetén,Mac esetén az Alt-ot amíg rá nem kattintasz a Restore-ra,tallózd be ezt a speciális fw-t,várj amíg végig fut a restore,aktiváljál gyári kártyával (olyan kártyával amilyen függő a teló),ha nincs gyári kártyád akkor zárd be a Restore után az iTunes-t,indítsd el a Redsn0w-t,válaszd az 
    EXTRAS->Select IPSW-t,tallózd be a gyári iOS 5.1.1-et,menj vissza és válaszd a Jailbreak opciót,pipáld be az Install Cydia-t,tedd DFU módba a készüléket (a Redsn0w megmondja,hogy kell),vársz,leöltöd a SAM-et a repo.bingner.com repo-ból,megnyitod a SAM-et,kiválasztod a Utilities->Revert Lockdown-t,aztán az Utilities->De-Activate iPhone-t,rádugod az iTunes-ra a telót,vársz az aktiválásodra,ha a SAM-ben a More Information alatt az ActivationState mellett a Wildcard Activated felirat jelenik meg akkor lehúzhatod a gépről a cuccod.

    A baseband frissül 6.0 esetén,ha kell a baseband downgrade akkor olvasd el ezeket a cikkeket:
    szifon.com/2012/07/05/frissult-a-redsn0w-3g3gs-baseband-downgrade-hibak-javitasa-dfu-modos-ipsw/

    és ezt:
    szifon.com/2012/06/18/ipad-baseband-downgrade-iphone-3g3gs-fuggetlenites/

  7. Kedves jimny,

    A micro simet simán körbevágtad, nem kellet vékonyítani a simen, mert azt írták, hogy vékonyabb és csiszolgatni kell a simből, hogy tökéletes legyen a nano sim ?

  8. @adam990: Az iPad baseband-et már downgrade-elni is lehet,de egyáltalán nem biztos,hogy fel lehet rakni arra a 3gs-re az iPad bb-t.Ha 2011.34. hete után készült a teló akkor nem lehet rá iPad bb-t rakni,azaz lehet,de akkor kinyírod a bb fw-jét azt pedig csak alap cserével tudod korigálni.
    Az SHSH mentéshez nem kell jb.

    Tényleg haverom kérdezi,hogy honnan tudna rendelni jól működő 3gs alaplapot,ha valaki ebben tudna segíteni megköszönném.

  9. Először is nagyon köszönjük a tesztet, végre valaki érdemben is összehasonlította az új telót egy régebbivel, és nem csak számokat írt.
    Érdekes engem azért annyira nem győzött meg, hogy milyen “hihetetlenül erős” az új telefon. A régi is baromi jó kis cucc volt. Inkább csak a támogatottsága az, ami miatt érdemes előbb utóbb a jó kis 3gseket lecserélni.
    Szívesen látnék egy gyakorlati tesztet egy 4s vs. 5 -tel is. Lehet, hogy meg fogunk lepődni milyen kicsi lesz a sebességkülönbség.

  10. @Ugyankerem: nézünk egy ilyen összehasonlítást is hamarosan.

  11. Mindenesetre azért van még mit csiszolni a technikáján, amit jól mutat a mellékelt kép is…
    “I have three children”
    Erre mégis milyen választ vártál???

  12. @Jadeye: Te esetleg tudnál abban segíteni,hogy honnan lehet rendelni jó minőségbű iPhone 3Gs alaplapot? Haveromnak fontos lenne.

  13. Ez az írás ez dejó, meg köszi, de nem teszt.
    Vegyétek ki a kategóriából nyugodtan, meg a címébe se kellene benne legyen.

  14. @Agent_H: hát talán semmiképp sem tőzsdei eredményeket, hanem valami olyat, hogy “jó, oké, megjegyeztem”. Siri tud ilyen válaszokat is adni, a szöveg alapján meg köze nem volt semmi stock-hoz. 😉

    @hSn0wQ: külön alaplapot nem tudsz rendelni, maximum olyan készülékből, amit alkatrésznek eladnak.

  15. @Atthead: Szerintem meg az ilyen, és ehhez hasonló próbák az igazi tesztek. Amit legtöbbször kitesznek az oldalak, különféle bench. programok számértékei, na pont azok nem mondanak semmit a valódi gyorsaságról. Csak egy példa arra, hogy mire jó a számszerűség:
    Tegnap 1 fok volt reggel, ma dupla olyan meleg van. Akkor hány fok van ma reggel? 2 fok. Nagy a különbség? Nem, éppen csak a duplája.
    A számszerűség nem mindig mond el mindent.
    Ez a helyzet az új telóval is, ha a kezembe veszem és használom, na az a teszt, minden más csak marketing.

  16. @Jadeye: Hát akkor ez van.Köszi a segítséget.
    Első sorban magyarországon eladó alapokat kerestem,de hát mit ne mondjak elég silány a választék.Több mint a fele baseband hibás meg egyéb károkat szenvedett.Persze megértem,kevés ember van szerintem aki a jól működő 3gs-ének az alapját eladja,de hát nem erre számítottam.Ennek a 3gs-nek a hátlapja is szét van repedve,de ott gyorsan találtam olyat ami jónak tünt.Talán 1 olyan alaplapot találtam ami jó,de az is már elkelt még márciusban asszem.
    Akkor keresek tovább. -jó nagy szívás…

  17. @hurricane: nálam teljesen jól működik.

  18. @lerobi: nem csiszolgattam, így pont belefért a tartóba, igaz telefonba való berakásnál egy kicsit szorult. És még nem próbáltam kiszedni. Persze egy kis vékonyítás biztos nem ártott volna neki.

  19. @Agent_H: azért nem olyat, hogy mennyiért tudom eladni őket…

  20. @ Jadeye: Végülis…

  21. @tarika01: Szia, én gondolkodom 32GiB-os 3Gs-em megválásától. Sajnos nem sikerült privát üzenetet írnom neked. E-mailcímem: pinda07 “kukac” hotmail “pont” com

  22. Ez igen! Engem nagyon meggyőzött ez az írás!
    Váltok is 3GS-ről 5-re!

    Már csak a kettő közötti árkülönbséget kell megteremteni hozzá…

  23. bocs, ha off: i4-em mostanában eléggé belassult… van vmi tipp a “gyorsításra”? 😀 kösz

  24. @hSn0wQ: aha, én azthittem hogy az shsh mentés csak jailbreakelt készülékről lehetséges.

    Am énis most váltok 3gsről, igaz csak egy 16gigás 4-esre.

  25. sziasztok. 3GS telora rárakhatom nyugodt szívvel a iO6-ot?
    Nem fogja lelassítani, nem fog gondot okozni?

  26. @kisrobi: én 2embertől is hallottam már hogy meglehetősen befagyasztotta az 3GS-ét. 16GB-osod van?

  27. @kisrobi: Kicsivel lassabb lesz,de ez minden iOS frissítésnél így van.Az,hogy gondot fog-e okozni az első sorban tőled függ.
    De én helyedben hagynám a francba az iOS 6-ot,még elég kiforratlan.

  28. @hSn0wQ:
    Szia,Megcsináltam a leírtakat és kaptam egy
    264633……12 NO_BB_iPhone2.1_5.1.1_9B206.ipsw-t.
    (3GS-em van).Ez jó hogy előtte van a sok szám?Ezt kell betallóznom iTunes-ba?
    És lenne egy kérdésem is.Észrevettem,hogy több fajta 5.1.1-es ipsw van.
    pl:iPhone2.1_5.1.1……..
    aztán iPhone3.1_5.1.1….-
    A kérdésem az lenne hogy mi a jelentősége az első számnak (2.1 ill- 3.1 ??)
    Az hogy milyen készülékről van szó?

  29. Jó kis cikk volt egyébként.Nekem is 3GS van 32 Gb-os,de igazából engem se győzött meg.Mármint nem jöttem lázba,hogy lecseréljem.Személy szerint a 4s jobban tetszik,a méretei miatt.Az 5-ös olyan nyúlott a képek alapján.Igazából lehet,hogy élőben másabb,de ha cserélnék akkor is a 4s-t választanám.

  30. @Redbull: igen 16 GB
    @hSn0wQ: köszi. azt hiszem jobb igy hagyni

  31. “Ezt az jelenti, hogy az összes eddigi kábelem/töltőm már nem jó bele, be kell ruházni plusz kábelbe vagy adapterbe. Egyik sem olcsó mulatság, a kábel 5790 Ft, míg az adapter 8990 Ft.”

    Ebay-en 2-3 ezer Forint, de akinek nem számít a pénz, az szórja csak bátran 🙂

  32. @jimny:
    … martonvásári vagy, hogy ottani térképet tettél be? 🙂

  33. @Kable: Neked a 2,1-es ipsw kell.A 3,1 iPhone 4-hez van.A sok szám a speciális fw nevében az az ECID ami az iPhone egyik azonosítója.Azt kell betallóznod az iTunes-ba ami írja az ECID-et.

  34. @hSn0wQ:
    Rendben,köszönöm!

  35. Nem lesz túl kevés a 16 GB?

  36. Jó cikk! Én is 3GS-t használok, de még nincs egy éves, így nem váltok. Kicsit bánom, hogy tavaly “csak” ezt választottam, és nem a 4-et. Mindenesetre a hűségidő lejárta után (és ha leszrá pénz) jövőre legalább az 5-öt fogom választani.

    PS: van valami hiba az oldal e-mailjével, mert nem jött válasz több, mint két hete több e-mailre sem? Jadeyenak is írtam. Mailer daemontől nem jött vissza semmi sem.

  37. Jó kis teszt! Várható valamikor egy Nokia 3310 és Lumia 900 összehasonlító?
    Komolyra fordítva a szót. Nem sok értelmét látom egy öreg modellt a legújabbal összehasonlítani. Nem értem, mit vártunk? Inkább a 4S-el illett volna és, csak akkor az jön ki, hogy annyira nem is innovatív az új készülék.

    Írom ezt elégedett iPhone 4 tulajként, aki értetlenül áll az Apple mostani bénázása előtt. Mi folyik itt Gyöngyösön?!

    PS. Remélem a 6 majd tartalmaz valós, lényeges igényeket kielégítő újdonságokat és fontolóra veszem majd a váltást. Kicsit nekem vicc 2 kilót kicsengetni némi ráncfelvarrásért. (Persze tisztában vagyok vele, hogy a technika új, gyorsabb- bár nekem a 4 sebességével sincs semmi bajom)

  38. Sziasztok!
    Tényleg igaz, hogy a googlel fiókkal nem szinkronizálja a kontaktokat?

  39. Üdv. Garanciális 3GSem hiba végett 3GSre cserélik még vagy újabb készüléket kapok?

  40. @manutd3: ameddig van 3GS raktáron, addig természetesen 3GS-re. ha nincs raktáron, akkor rendelnek az Apple-től. ha ott sincs már, akkor kapsz esetleg iPhone 4-et, de erre kár számítani.

  41. @jimny: Szerinted, miért kellett még kisebbre venni a kártyabefogadás méretét? Ezt mivel magyarázza az Apple?

  42. kisrobi: 3gs-em van, es en ios 4-rol valtottam ios 6-ra, persze elotte csinaltam egy restore-t. furcsanak fog tunni, de mintha meg gyorsabb is lenne a gep. egyeduli negativum, hogy kicsit hamarabb merul, de nem veszes. szerintem egy kipucolas mindenkepp ajanlott

  43. @tarika01:

    Kell még egy 3GS ? 😀

  44. @Vikshoo:
    Hello! Én még “iPhone szűz” vagyok 😀 3GS-nél újabbra nem telik sajna…. de ahogy látom nem is lenne rossz 🙂 nem vagyok egy telefonguru, így is ajánlanád/nátok? (és a sim-faragástól is elrettentem :D:S )
    Szóval engem lehet, hogy érdekelne 🙂

  45. Most akadtam rá a cikkre, köszönet érte, lehet, hogy én is 3GS-ről váltok hamarosan i5-re 🙂
    @Greti: Még ma sem számít rossz telefonnak,de én mondjuk 5.1.1-re downgradeltem a szoftvert,mert a legújabbal már fájdalmasan lassú :/


Add a Comment