fbpx Skip to content

A neves iOS hacker és fejlesztő, @chpwn sikeresen jailbreakelte az iPhone 5-öt már a megjelenés napján, és szeptember 21-étől kezdve már rendszeresen twittelt is képeket arról, hogy hogyan halad (amint láthatjuk, elég jól). Először csak telepíteni sikerült a Cydiát, futtatni nem:

Azután viszont már ez utóbbi is összejött, és Chpwn a hitetlenkedők kedvéért még két képernyőképet is készített az iPhone-ján futó Cydiáról:

 

Természetesen, ahogy ez a jailbreakek esetében általában szokott lenni, kiadási dátum még egyáltalán nincs, és sokáig még nem is lesz valószínűleg.

Egy technikai részletet viszont fontos megemlíteni: egy másik tweetben Chpwn azt is közölte: a hiba, amit talált, kernelszintű; ennek van egy jó és egy rossz következménye is. A jó az, hogy az elkészült jailbreak valószínűleg untethered lesz. A rossz viszont az, hogy a kernel az operációs rendszer verziójától, és nem a hardvertől függ, tehát egy 6.0.1 vagy 6.1 verziójú iOS kiadása esetén feltehetőleg ismét várni kell majd a jailbreakre.

A tethered és untethered jailbreak közti lényeges különbségekről itt írtunk részletesen: Gyakori kérdések: mi a különbség a tethered és untethered jailbreak közt?

A korábbi készülékek esetén a jailbreakről az iOS 6-ról szóló cikkünkben írtunk, bővebben itt: Megjelent az iOS 6!

Olvasd el a hozzászólásokat is

16 Comments

  1. Ugyes! Ket dolog miatt jbzek, es fogom az 5ost is ha majd lesz, az a lockinfo, biteSMS.

  2. Ennek nagyon orulok 😀 en azert remelem hogy a Jezuska meghozza 😀

  3. Hát én azért remélem, hogy a Jézuskánál előbb jelenik meg a JB 😀 3 dolog nagyon hiányzik :-/

  4. ios 5.1 +Jailbreak ipad 3mat hogyan frissítsek ios 6 ra? Csak simán itunesból?

  5. @wow10
    Sztem hagyd a francba!

    Én tuti nem frissítek jb nélkül megőrülök.
    Remélem december-január magasságában lesz már működőképes
    untethered jb.Akkor jár le a 2 év a vodánál és tervezem hogy váltok i4-ről i5-re!
    De sajnos jb nélkül az ios6 egy kalap kaka:(:(:(

  6. De nekem 1, ipadem van
    2, már így is safari csomoszor crashel,
    3, jb nem létszükségletem.

  7. Nos? Simán itunes?

  8. @Wow10: Az nem feltétlenül a jb miatt van.Egyébként az 5.1 nem jailbreakelhető iPad 3 esetén.Az 5.1.1 már inkább.
    Amúgy rakd DFU módba,és iTunes-ból pörkölj oda a készülékednek egy restore-t és ne állíts vissza backupból.

  9. @xnotimeforlovex: “Én tuti nem frissítek, JB nélkül megőrülök.” – Agreed 😀

  10. A bitesms nagyon jo en is azt használom.Olvastan Igi-nél a lockinfot leszedtem jó dolog köszi.
    Viszont Igi:
    Abbol vègleges verziot ha szeretnék meg kell vásárolnom?Mert most a trial fut..De mikor felraktam akkor nem irta h fizetős.
    Válaszod köszi előre is.

  11. Szept. 29-én JailbreakCon San FranciscoBan. “Well all the usual superheroes , @saurik, @p0sixninja, @pod2g, @pimskeks, @nitotv, @DHowett oh and @planetbeing!” Ott lesz a jb közösség krémje. Hátha összedugják a fejüket és meggyorsítanak 1-2 dolgot:-)

  12. @Monaro220: Igen en megvettem, jo dolog nagyon birom, NCSettings is beleepul, ha hasznalod, az meg amit hasznaltam i4emen. Ezek kicsit hianyoznak, de ki lehet birni, es talan sokaig sem kell varni 🙂

  13. igi:
    Nem ismerem az NCSettingset de rá nézek..Ennyire nem vagyok még nagy guru..:P lockinfo trial van de tetszik..Még ami jó volt az az intelliscreenX.De azt is meg kellett volna venni és nem tudok vásárolni cydiabol.Meg azért 10dollárt most nem adtam volna érte..:)
    Egyébként ha vásárolni szeretnék azt hogy tudom megoldani?Bonyolult nagyon?
    Köszi:)

  14. Monaro220: cydiában rakd fel az xsellize repot. Abban minden cydiás fizetős app ingyen van. 🙂

  15. Fabi83
    Köszi a segitsèget leszedtem,viszont nem igazan ugy adta be ahogy a netrn neztem..Be kell reggelnem vagy az infonal irt valami kodot ott azt kell megcsinalni mert csak forumot ad be..De konkret helyet ahol alkalmazások vannak nem talàltam.Angolul nemtudok sajnos..
    Ha segítenél megköszönném.:). (nem vok még nagyon jàrtas ezekbe a dolgokba bocsi)

  16. Vagy ha egy linket tudsz küldeni az is jó ahol le írják..:D
    köszi előre is


Add a Comment