fbpx Skip to content

Amerikában több nagy mobilszolgáltató is van, de számunkra csak a GSM-rendszert üzemeltetők használhatóak, így marad gyakorlatilag az AT&T vagy a T-Mobile. Roaming során javarészt mindegy, melyiket használjuk, de ha hosszabb tartózkodásról van szó, és kártyafüggetlen a készülékünk, érdemesebb lehet venni egy amerikai SIM-et. A legtöbb telefontípus esetén csak a tarifacsomagok árait kell figyelembe vennünk, de vajon mi a helyzet az iPhone-okkal?

Az egyik munkámnak köszönhetően volt szerencsém már több alkalommal is járni Amerikában. És mivel ezek sosem pár napos, hanem inkább 3-5 hetes utak, így óhatatlan volt, hogy beszerezzek egy kinti SIM kártyát, mert a roaming bizony drága dolog, pláne, ha mobilnetet is szeretne használni az ember. Persze aztán jött a dilemma, hogy most akkor melyik szolgáltatót kellene választani az AT&T és a T-mobile közül.

Az iPhone kizárólagos forgalmazója az Egyesült Államokban 2011-ig az AT&T volt, majd ezt követte a Verizon a CDMA-verziós iPhone 4 készülékkel, illetve a Sprint is az iPhone 4S megjelenésekor az új és a frissen leváltott generáció forgalmazásával. A T-Mobile is igyekezett beszállni az üzletbe, de ez azóta is függőben van, így náluk azóta sem támogatott a készülék teljesen. Közben az AT&T szándékozott felvásárolni a T-Mobile-t, ami megoldotta volna az iPhone kérdését is, de ez az összeolvadás végül meghiúsult. A GSM-rendszerű szolgáltatók között tehát az AT&T egyelőre kizárólagos forgalmazója maradt az iPhone-nak Amerikában.

Először is nézzük a lényegesebb különbségeket kettejük között.

Támogatás

Ahhoz, hogy a készülék nyújtotta összes szolgáltatást használhassuk, az AT&T a célszerű választás. A legfontosabb pontok a következők:

  • teljes 3G támogatás;
  • FaceTime és iMessage aktiválása mobilszámra.

A T-Mobile ezzel szemben AWS sávon szolgáltatja a “4G” marketing-elnevezéssel illetett nagysebességű mobilinternetét, amit viszont egyetlen iPhone készülék sem támogat jelenleg. A T-Mobile ugyanakkor már az év elején bejelentette, hogy fejleszteni fog az 1900MHz-es sávján, és így működni fog az iPhone-on is a 3G. Mivel hivatalosan nem támogatják az iPhone-t, így a hálózatukon sem a FaceTime, sem az iMessage nem aktiválható mobilszámra hivatalosan. Ez utóbbiakat ki lehet küszöbölni az Apple ID-ra történő aktiválással, de azzal félig értelmét is veszti a dolog.

Csomagok és árak

Ha fontos az ár és egyben az érték is, mert korlátozottak a lehetőségeink, és minden centet meg kell gondolni, mégis szeretnénk kihozni a keretünkből a legtöbbet, akkor talán mégis a T-Mobile lehet a jobb választás, mert relatíve olcsóbb, mint az AT&T. Utóbbi feltöltőkártyás csomagjai egyszerűen nevetségesek, amellett gyakorlatilag drágábbak is, és nem is nyújtják azt, amit a T-mobile esetében.

Amire nekem szükségem volt, az egy mobilinternettel rendelkező, lehetőség szerint feltöltőkártyás csomag, mert azzal biztosan nem lépem túl a keretem, illetve a havidíjas csomag igénylése az ügyintézés miatt jelentősen macerásabb. A mobilnet csak így önmagában nem jellemzően érhető el, illetve amelyik csomagban van internet is, amellé beszélgetés és üzenetküldés is jár. Adatforgalomra itthon nekem az 500MB untig elég szokott lenni, mert nem tetheringelek jóformán soha, alkalmazásokat és zenét Wi-Fi hálózaton töltök le. Email, iMessage, és a közösségi oldalak az, amire leginkább kell, vagy néha egy kis Skype/Viber hívás. Amellett fontos volt az is, hogy nyújtson valami kedvezményes hívási lehetőséget az itthoni számokra.

Elnézve az AT&T feltöltős csomagjait, a fentieket egy $25+$15+$10, tehát összesen $50 havi levonással járó csomag fedezné, de csak nagyjából. Ebben az összeállításban 250 perc Amerikán belüli hívás van (mobil vagy vezetékes), 200MB internet (3G-n ez azért hamar el tud fogyni), és 250 perc nemzetközi hívás, elvben a magyar vezetékes számokra is. Ha ezek elfogynak, akkor pedig számláznak.

Ahhoz, hogy az egyenlegünk és a számunk ne járjon le 30 nap után, legalább $25 feltöltése szükséges, de ez ugye nem elég a fenti költségekre. Az nem derült ki egyértelműen, hogy akkor mi van, ha nem tudják levonni az összeget, és hogy akkor milyen tarifacsomagot aktiválnak, milyen tarifákkal, de valószínűleg átváltják a legalapabbra, ami havidíjmentes.

Megnéztem tehát a T-Mobile hasonló csomagjait is. Náluk $50-ért Amerikán belül korlátlan mennyiségű hívást, SMS és MMS küldési lehetőséget kínálnak, valamint 100MB internetet 4G sebességen, majd utána korlátlanul EDGE-en (Unlimited Talk, Text & Web). Ez a 4G sebesség viszont épp az, amit az iPhone ugye eleve nem támogat. Viszont így minden korlátlan a csomagban: a hívás, az üzenetküldés, és az internet is. (A korlátlanság azért is fontos, mert ha az alap pay-as-you-go csomagot használjuk, aminek semmi havidíja nincs, akkor minden bejövő hívás és SMS nekünk is pénzbe kerül.)

A fenti csomaghoz újabb $10-ért nemzetközi hívásokat és üzenetküldést is adnak, persze nemzetközi hálózatba küldve csak az SMS van a ingyen, az MMS nem (International Unlimited Talk and Text). Magyarországot hívni csak a vezetékes számokon lehet díjmentesen és teljesen korlátlanul, illetve bátran lehet SMS-ezni is otthonról bárkivel. Persze ha ott az (Apple ID-ra aktivált) iMessage, akkor meg aztán azt és annyit küldhetünk, amit csak a mobilnet vagy a Wi-Fi elbír. Ez így összesen $60-ra jön ki havonta.

Ha elfogy az egyenlegünk, és nem tudják levonni a havidíjat, akkor átváltják a csomagot a sima pay-as-you-go-ra, aminek nincs havidíja. A rendelkezésre állási idő itt is a feltöltés összegétől függ. Ha ezeket összeadva egyszer elértük a $100-at, akkor onnantól mindig egy teljes évig él majd a számunk és az egyenlegünk a legutolsó feltöltéstől számítva, legyen az bármekkora összegű.

A kettőt összehasonlítva ár/érték viszonyban nekem a T-Mobile felé hajlott a döntés, mert a beszélgetés lehetősége fontosabb volt, mint a mobilinternet sebessége. Végül az győzött meg, hogy az első bolt egy T-Mobile volt, és konkrétan semmi iratot nem kértek, csak egy nevet, és az összeget, és már kaptam is a kezembe a kártyát. Ezt persze idén az iPhone 4S-hez le kellett vágjam microSIM-re, de szerencsére nem volt rá annyira kényes, mint anno a Telenor esetén, amikor ahhoz sok esetben csak a mindkét oldalán fekete, 128kB-os kártyát volt hajlandó csak elfogadni a készülék. Ráadásul azóta a T-Mobile kínál már eleve microSIM-et is.

Akkor mi is a csapda?

Az első gond, hogy a kártya kicserélésével az otthoni telefonszámunkra aktivált FaceTime és iMessage aktív marad ugyan, de nem érkeznek meg az iMessage üzenetek, vagy a FaceTime hívások. Ilyenkor a küldő félnek ettől függetlenül azt írja, hogy megérkezett az üzenete. Kártyacsere előtt tehát érdemes kikapcsolni ezeket, lehetőség szerint még otthon, a honos hálózatban, mert a roaming során küldött aktiváló SMS drágább lehet, mint otthonról. Illetve ennek a másik vonzata az, hogy a T-Mobile-os számunkra hivatalosan nem is lehet ezeket aktiválni. (Van egy módszer, amivel egy adott rendszerfájl módosításával elméletileg megoldható a dolog, de nekem az iOS 6 beta van fent, és sem időm, illetve jailbreak hiányában igazából módom sem volt ezt kipróbálni.)

A másik, nagyobb probléma a lefedettség. Amennyiben például vonatozunk egyet a New York City – New Brunswick – Princeton – Trenton – Philadelphia vonalon, akkor látható majd, hogy útközben sok lesz a “vakfolt”, ahol nincs térerő. A legjobban talán úgy lehetne jellemezni ezt, mint otthon a Vodafone hálózatát a kezdetekben: szabadban a városokban általában teljesen jó a térerő, a kijelzés szerint mindig 50% legalább. Beltéren ez nagyon hamar visszaesik 2-3 pálcikára, vagy könnyen átvált “No Signal”-ra, hogy nincs térerő. Ha pedig elhagyjuk a városokat, akkor a gyenge térerő egyre valószínűbb. AT&T ellenben szinte mindig és mindenütt van, csak hogy bosszantsa az embert ilyenkor.

A harmadik, és talán legnagyobb érvágás pedig a 3G teljes hiánya. Ahogy fentebb is írtam, a T-Mobile AWS sávon szolgáltatja a nagysebességű internetet, így az iPhone-nal csak maximum az EDGE érhető el. Ez viszont a tapasztalataim alapján messze nem olyan gyors, mint itthon, de lássuk ezt kissé részletesebben.

EDGE – vagy csak a neve az?

Nekem Magyarországon a Telenorral egészen jól használható a készülék EDGE-n is, bár lassú, de itt egyszerűen kínszenvedés. Ettől függetlenül a SpeedTest app akár 128/53-mas eredményt is ad, ha jó helyen van az ember.

Ha viszont csak 2 csík van, a latency hajlamos azonnal az egekbe szökni, vagy jelentősen lecsökken a sebesség is (57/22). Legrosszabb esetben azonban még kvázi normális térerő mellett is képes a latency annyira megemelkedni, hogy konkrétan képtelen bármi forgalmat is lebonyolítani a készülék.

 

Amellett az EDGE lefedettsége sem ideális, a keleti part vonalán utazgatva elég sokszor vált vissza GPRS-re, ami aztán tényleg alig jó bármire. Ugyanígy sokkal nagyobb mennyiségű adatforgalmat jelez a készülék számlálója, mint ami a tényleges lenne. Sokat dobhat rajta, amikor újra és újra próbálkozik a magas latency miatt.

Egyéb érdekességek

A T-Mobile SIM-jét betéve a készülékbe semmit nem kell beállítanunk, a mobilinternet külön beállítás nélkül is működik, azonnal, maximum egy hálózati beállítások törlése lehet szükséges, hogy az SMS is biztosan menjen. Nem kell megadni APN-t, semmit, mint mondjuk a Telenornál, egyszerűen csak működik, használjunk bármilyen generációs iPhone-t. Az MMS esetén nem sikerült olyan beállításokat találnom, amivel működött volna, itt szintén elképzelhető, hogy az iMessage és FaceTime aktiválásához szükséges módosítások kellettek volna – vagy csak kitartóbb keresés a Google segítségével, és tesztelés, de erre nem jutott időm.

Az ügyfélszolgálattal is teljesen pozitív a tapasztalatom. Hangfelismeréssel kell a menüben navigálni, tehát konkrétan beszélgettem az automatával, és megértette, mit akarok – jobban, mint sokszor Siri. Emiatt először szinte nem is voltam biztos benne, hogy már a tényleges ügyfélszolgálatos kollégával beszélek, amikor felvette, mert véletlenül épp ugyanaz a hangszínű női hang volt. 🙂 Ráadásul akiket kifogtam, azok mind nagyon segítőkészek voltak.

Tippek

Ha nincs a roaming során külön mobilinternet-csomag az előfizetésünkön kifejezetten a külföldi tartózkodásra, kapcsoljuk ki az adat-roaming opciót, mert az EU területén érvényes adat-roaming túllépési korlátozás kint nem érvényes, és így könnyen elég nagy lehet a számlánk hazaérve! De egyúttal kikapcsolhatjuk magát a mobil adatforgalmat, és a 3G-t is, hiszen ezekre sem lesz szükségünk.

Ugyanígy kapcsoljuk ki nyugodtan a 3G-t, ha a T-Mobile-tól vásároljuk meg az amerikai kártyánkat, hiszen jelenleg fejleszti ugyan a hálózatát a szolgáltató, de elég kevés az esély, hogy találjunk egy 3G-s cellát, és így csak feleslegesen fogyasztana többet a készülék.

A FaceTime és iMessage szolgáltatásokat a saját kártyánkkal történő roaming esetén továbbra is használhatjuk, mindössze Wi-Fi kapcsolatra lesz szükségünk. Ha kinti kártyát fogunk venni, célszerű ezeket kikapcsolni, majd csak Apple ID-ra visszakapcsolni, így az otthoni telefonszámunkra küldött üzenetek sima SMS-ként meg tudnak érkezni – egyéb esetben ugyanis ami iMessage-ként jönne, az nem fog megérkezni később sem.

Elindulás előtt ellenőrizzük, hogy aktív-e a roaming szolgáltatás, és feltöltőkártyás előfizetőként elegendő összeg van-e az egyenlegünkön.

Összegezve

Ha fontos a 3G, a telefonszámra aktiválható FaceTime/iMessage, és a városokon kívül is biztosabb lefedettség, akkor válasszuk az AT&T-t, de készüljünk fel, hogy az iPhone-hoz kötelező a mobilnet, és így drágább lesz minden.

Ha pedig eleve nem használunk mobilnetet, vagy eltűrjük az EDGE-t, megfelel az Apple ID-s FaceTime/iMessage, nem akadunk fenn a lefedettség esetleges korlátain a városokon kívül, és olcsóbban szeretnénk kijönni, akkor válasszuk a T-Mobile-t.

Olvasd el a hozzászólásokat is

28 Comments

  1. Mi a neve annak az appnak amit a sebesség mérésnél használsz?

  2. @Patrik: Ott van a képen, Xtreme speedtest.

  3. T-Mobile USA meghirdette a honlapjan, h 30$-ert ad 100 percet es minden mast korlatlanul, sot az elso par gigat(!) 4G-n szolgaltatja. Apro betuvel oda van melle irva h exkluziv ajnalat, mennyek be erte a WALLMART-ba.
    Jo bemegyek a wallmartba, majd kozlik, h telefon vasarlassal egyutt ervenyes az ajanlat, sot micro simet sem arulnak.
    Ott kezdett erdekes lenni a dolog (kar h az a cikk nem 3 hettel ezelott irodott), mikor bementem a T-be venni 50+10$-at, a haverom meg megvette a 30+10$-osat valami 100$-os 4G-s Galaxy exhibit-tel neki ment a 4G nekem meg valoban csak az EDGE az iPhone-al.
    Eleinte nagyon bosszanto, de meg igy is megeri a T-Mobile USA az iphoneosoknak, mert pl viber uzenet kuldozgetes, meg iMessage, bechekkolasok (foursquare) lazan elment E-n.
    Ezt csak azert irtam hatha valaki hasonlot tervez, akkor ne doljon be a wallmartos akcionak hacsak nem tervez egy masodlagos telefont az iPhone melle 🙂

  4. Sziasztok!

    Lenne egy kérdésem, mert nem nagyon értek az iPhone-hez.
    Az lehetséges, hogy az USA-ból hoz nekem egyet a haverom, én itthon csak egy msim-et rakok bele és használom?
    Az más hálózat nem? A miénk meg GSM, nem?
    Van erre valami trükk? Én az itthoni árat, kicsit drágának találom.
    Elnézést, hogy nem a témához szól, de érdekel.

  5. @iTom: attól függ, milyet hoz. ha AT&T-függőt, akkor az azért nem fog itthon működni, mert nem fogja elfogadni az itthoni kártyádat, hiszen AT&T-s. a CDMA-s iPhone 4 (Verizon, Sprint) meg azért nem fog itthon sehogy sem működni, mert nem támogatja a GSM hálózatot, és SIM kártyát sem lehet tenni bele. csak gyári függetlent szabad venni, ennyi a trükk, semmi más.

  6. @Jadeye: Az apple gyárt függetlent is? Ezt nem is tudtam?
    Köszönöm a segítséget.

  7. @iTom: Gyárt persze, de szerintem pont az USA-ban nem nagyon árul. Angliában fransziáknál viszont ott van az apple storeban.

  8. Egyebkent a iphone 4S sprint (CDMA) telefonokat is lehet mar ithon is hasznalni…jar bele simkartya is es bizonyos Gevey simekkel mukodik…:) Persze eleg bonyolult az egesz dolog..

  9. @harly: egyébként a Verizon esetén is. de ez csak azért van így, mert az iPhone 4S az egyszerre GSM és CDMA is. amúgy a GSM modul korábban független volt a CDMA-ra konfigurált 4S-ekben, így gevey sem feltétlen kell, viszont épp amiatt, hogy CDMA-ra van alapértelmezetten beállítva, itthon lehet vele problémád, és garanciális gond esetén totál meg vagy lőve vele, így csak magadat szivatod. én kihagynám.

  10. Fontolandó az apple oldalon 649$-os ár, üggetlen telóért.
    Az lenne még a kérdéem, hogy store-ban a 649$, az a teljes összeg, vagy van azon felül még valami plzszba?

  11. És még egy. Ha iPad-ot vásárol az ember, USA sore-ból arra itthon tudok netet venni? pl.T-mobie ná? Szóval az iPad működik itthon?

  12. @iTom: ezek nettó árak, tehát arra még jön az adott államnak megfelelő adó. ez például Floridában kb 10%, így oda megrendelni összesen $649 + $48.68 = $697.68.

    az iPad-ből a GSM-verzió kell neked, tehát az AT&T-s, de az ettől függetlenül bármilyen kártyával használható, tehát nem csak az AT&T-vel. ez csak a GSM-verziót jelöli.

  13. @Jadeye: Aszta, és valóban. Köszönöm.

  14. Sziasztok ,bocs kicsit off a kerdes de latom vannak itt hozzaertok igy feltennem 🙂
    nekem szuksegem volna egy amerikai mobil szamra ,olyanra ami hasznalhato mo-n is sms-re. hogy tudnek egy ilyet venni? pl. alkalmas-e a USA beli prepaid-s Tmobile kartya erre? valaszkoat elore is koszonom!

  15. @feryd: használható, de mivel itt az amerikai szám roamingol, így az drágább lesz.

  16. koszi a valaszt! az nem gond ,ha dragabb ,csak legyen. 🙂 Es anelkul ,h elmennek erte az USA-ba ,h tudom ezt megvenni? koszi!

  17. @feryd: megkérsz valakit, hogy vegyen neked egy feltöltőkártyásat, és hozza haza, te meg kifizeted? vagy nem értem.

  18. Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy magyarországi SIM kártyával (esetemben T-Mobile) külföldön iPhone-t milyen beállításokkal lehet használni? Mert a szolgáltató ugye átvált rendesen, de sem hívást indítani, sem fogadni nem tudok. Lehet, hogy csak nem akadt fent a szemem valami egyszerű beállításon, de már mindent megpróbáltam és nem akar menni.
    U.i.: Ugyan ez a SIM egy másik telefonban külföldön tökéletesen megy.

  19. @gasztony: bármi beállítás nélkül működnie kellene. esetleg próbálj meg egy reset network settings-t.

  20. Próbáltam már, azóta volt 5-ös, illetve 6-os rendszer is a telefonon, illetve egy ismerősöm is ezzel a gonddal küzd.

  21. Sziasztok!

    Mivel pár hete költöztem vissza egy év után az USA-ból, ahol egy itthon a T-Mobile-nál vásárolt 3GS-t használtam ( hivatalosan függetlenítettem mielött kimentem), ezért gondoltam megosztom az én tapasztalataimat is és egyéb alternatívát mutatok.

    Szóval nem csak a fenti két választás létezik, ha iphone-t akartok használni és sokszor jóval többet nyújtanak ezek mint az AT&T vagy T-Mo…
    Sok keresgélés és olvasgatás után végül a H2O Wireless szolgáltató mellett döntöttem. Bementem egy BestBUy-ba (MediaMarkt szerű üzletlánc) és megvettem a SIM csomagjukat (normál SIM, nem micro) nagyjából 18USD-be “fájt”, de csak egyszer kell megvenni, ezzel jön a számod.
    Ezután neten keresztül aktiválod és létrehozol hozzá egy accountot. Többen már biztos lecsekkolták neten, de mondom. Létezik hozzá napi, havi pay-as-you-go “előfizetés” de hagyományos feltöltő kártyás is.
    Amit én használtam havonta fix 60USD-be került, nincs hűségvállás semmi kötelezettség. Ha befizeted használhatod egy hónapig, ha az lejár megint be kell fizetned 60-at… amit kaptam 2GB adat 3G-n, és korlátlan beszéd és SMS. Azt hiszem az SMS nemzetköziben is müködik, de erre nem esküdnék. A szolgáltató amúgy az AT&T-től bérli a hálózatot, szóval tényleg 3G és természetesen GSM. Az adatkapcsolat tapasztalatom szerint lassabb volt mint itthon, de ez lehet azért is, mert az AT&T-s forgalommal szemben alacsonyabb priorítást kapnak a H2O-sok… lehet ez csak pletyka, úgy olvastam én is neten. Nem zavaró amúgy. Ami biztos: a SIM nem roamingol, tehát ahogy elhagyod az országot használhatatlan, ergó tuti nem fizetsz rá, ha bekapcsolva marad az adatroaming kapcsoló a beállításokban… 🙂

    Ha az itthoniakkal a kapcsolatot elégséges Skype-on tartani, akkor sokkal jobb alternatíva mint akár az AT vagy TMo. Hozzátenném még, hogy ha aktiváljátok a Skype-on és előfizettek nagyjából 3,27USD-ért 3 hónapra, akkor ha Magyarországot jelölitek meg a célországnak 60 perc beszélgetést kaptok cserébe, amivel vezetékes számokat hívhattok, úgy 3G-n használjátok a skype-ot!

    Összegezve havi 60$+1,09$=korlátlan beszéd és SMS, 2 GB adat 3G-én és havi 60 perc vezetékes hívás skyperól M.o.-ra!

    Voltam.

  22. Még azt tenném hozzá, hogy mielött először használnátok az adatkapcsit odakint, kell egy hotspotot keresni, mert fel kell csattogni a szolgáltató site-jára, ahonnan a számod megadásával SMS-ben el kell küldeni magatoknak a profilt, amit aktiválva az iphone-on működni fog a net!

  23. @Jadeye: Mivel lehet megnyírni a SIM-et ?

  24. @Jadeye: Légyszi válaszolj! (25-ös h.sz.)

  25. @Jadeye: Köszi ! És bocsi a nyaggatásért.


Add a Comment