fbpx Skip to content

Múlt héten kezdődött az eddigi legnagyobb Apple-Samsung szabadalmi per. Az Apple komoly szabadalombitorlással vádolja a Samsungot (például az iPhone-ról és az iPad-ről másolták a Galaxy telefonokat és tableteket), míg a koreai cég védekezik és visszatámad. Ahogy halad előre a tárgyalás, a felek egyre több bizonyítékot nyújtanak be Lucy Koh bírónőnek. A legújabbak közül szemezgetünk.

Az Apple szerint a Samsung egyszerűen lenyúlta a telefonálás ikonját. iOS készülékeken zöld háttérben egy fehér telefonkagyló található. Egész véletlenül a Samsung Androidos készülékein, a Touchwiz felületen éppen ugyanilyen ikonnal lehet hívást kezdeményezni… Elég „fantáziaszegények” voltak a Samsung mérnökei. Pedig számtalan más ikont választhattak volna, lásd itt.

A Samsung hasonló módon járt el a Music Store ikon esetében is. Az Apple levédette az iTunes lila hátterű hangjegyét és a CD-n lévő hangjegyet. A koreai készülékeken egész véletlenül egy CD-n lévő hangjegyet találunk. Még a lila háttér is stimmel. Legalább a színét változtatták volna meg…

Aki további hasonlóságokra kíváncsi, az a CNET oldalán nézegethet.

Komoly ütközet zajlik a görgetés ügyében is. Ha például egy weboldalon görgetünk felfelé vagy lefelé, akkor a tartalom egy ideig a tehetetlenség miatt akkor is gördül tovább, ha abbahagytuk a görgetés, nem áll meg azonnal az ujjunk képernyőről való levétele esetén sem. Ezt inertial scrollingnak nevezik. Másik megoldás az úgynevezett rubber band scrolling, ami azt jelenti, hogy ha a tartalom elejére vagy végére érünk, akkor rugószerűen visszapattan a képernyőn lévő tartalom. Az Apple mindkét megoldást levédette, amit állítása szerint a Samsung egyszerűen lemásolt. Steve Jobs több megbeszélésen figyelmeztette a Samsung vezetőit, hogy ne másolják le és lopják el ötleteiket, mivel ők találták ki ezeket.

Ugyanakkor a Samsung menedzserei komolyan követték az iPhone 2007-es bemutatóját. Azonban ők a Nokiára összpontosítottak, így váratlanul érte őket az iPhone megjelenése. Szerintük az iPhone és a Samsung telefonjai között ég és földnyi különbség volt. A Samsung telefonok a formatervezés csődjei voltak (crisis of design).

Úgy látszik az ügyvédeknek nem mutatták meg a következő képet.

A jogi ütközetben nem babra megy a játék. Az Apple 2.47 és 2.88 milliárd dollár közötti kártérítést követel az elmaradt haszon és a megsértett szabadalmak figyelembe vételével. Az összeg három tényezőből áll össze:

  • kb. 500 millió dollár a nem realizált nyereség,
  • kb. 25 millió dollár a szabadalmi díj,
  • kb. 2 milliárd dollár a Samsung jogosulatlan nyeresége.

Pontos számok itt olvashatóak, de jöjjön egy ízelítő a termékekre lebontott kárról.

A per tehát javában tart és eredményének messzemenő hatása lesz. Nemcsak a két cégre, de az Android rendszerre és az egész mobiltelefon iparra is.

Nem lesz könnyű dolguk az esküdteknek…

Olvasd el a hozzászólásokat is

46 Comments

  1. Végre megszívják Samsungék. 😀

    iPhone ELŐTT pedig a BBerryt másolták, ahogy elnézem… vagy valami olyasmit 😀

  2. iPhone előtt a Nokiát másolták, ez egyértelmű…

    Nem tartom magam vér Apple rajongónak, de ami szemmel látható az szemmel látható!

    Ráadásul a CD és hangjegy az iTunes régi ikonja volt (de már ősidők óta), szóval beszarás, hogy Ázsiában mennyire koppintanak mindent.

    Szerintem pusztuljon a férgese, ha normális Samsungot akarnék venni, akkor ugyanannyit kéne fizetnem mint egy iPhone 4S-ért.

    Miért kell az embereknek az “olcsó” telefon illúziója, mikor olyan nem is létezik az igényesebb vásárló számára.

  3. a Samsung és Schmitt Pál szerintem összejátszanak 😀 undorító amúgy amit a szarsung művel, remélem a gatyájukat is leperelik róluk Almáék… aztán majd talán keresnek designert a samsungnál… vagy ha ezek után sem akkor folytatódik az egész

  4. Az USA szabadalmi-rendszerének köszönhető ez az egész szarság, azt kéne átalakítani, és akkor nem lennének ilyen nagy mennyiségben perek.
    Egyébként miért zavarja az Apple-t az hogy lemásolták, ha Ők (mármint az Alma) úgyis az almafanokból élnek meg, azok meg sosem vennének mást, továbbá állandóan a “prémium minőség” meg ilyen lőzungokkal árulják a cuccaikat, így a gagyi műanyag koppintásokat úgyis csak azok veszik, akik nem szeretik az iTermékcsaládot, nem? 🙂

  5. Ez a kopizgatás évek óta megy.Dög unalom.

    Most az,hogy a Samsung szar-e vagy nem:elég vegyes érzések vannak vele kapcsolatban:
    -2 éve egy Samsung SGHE200-as telót használok és nekem nem volt soha vele bajom.(Najó egyszer bele törtem egy SD kártyát. 🙂 )
    -Az is lehet,hogy én szívesebben veszek 100000 Ft-ért egy Samsung gépet mint 300000 Ft-ért egy Macbook Pro-t.Persze én egy Linux és Windows keveréket használnék leginkább (Macintosh-t annyira nem csípem,nem tudom miért,annyira túl van szerintem csicsázva…).
    -Ezzel szemben van egy barátom aki vett egy Samsung Galaxy 3-at,teljesen gyári,nem használt,és hibás AndroidMarket-vel kapta.
    Van egy ismerősöm aki meg vett egy Samsung Galaxy Mini-t,egy nyamvadt Windows-t futtató gép nem ismerte fel,SD kártyával kaptuk,azt se ismerte fel.3 ismerősöm van aki Androidot használ ebből 2 gyári hibás modellt kapott.Nekem egy kicsit sok.Ezt az Almától speciel nem tudnám elképzelni semmilyen platform esetében.
    -Egyszer meg vettem egy Samsung Kamerát ami érintő képernyős volt.Az volt a szép az egészben,hogy rossz volt az érintő képernyője.

    Engem most speciel hidegen hagy,hogy mit kopiznak az Apple-től.(Persze ez nem igazságos az Apple-el és egyéb gyártókkal szemben,de én most ezt a h.sz.-t egyszerű parasztként írom.)

    Mindenki mondja,hogy a jailbreakelt rendszer instabil blah,blah,blah.Itt most leírtam 3 példát,a gyári hibás Samsungokról,tőlem lehet akár mennyire jailbreakelt az iPhone,adja az ég,hogy soha ne kelljen instabil Android készülékekre váltanom.

    (Persze vannak előnyei is a Samu-nak ezt nem lehet tagadni.)

  6. @hSn0wQ:
    “…és hibás AndroidMarket-vel kapta….”
    Ez mit jelent? Folyamatosan zárva volt? 🙂
    Ez olyan mintha azt írtad volna, hogy egy iPhone-t hibás App Store progival vásároltál volna. Nem értem.

  7. @taky1974: Nem tudott letölteni belőle .Mindig kiírta,hogy teljesen letöltötte,de valójában nem.Újra kellett rakni az android market-et…

  8. @taky1974: “Folyamatosan zárva volt?” Ezen akkorát nevettem :DD

  9. teljesen egyetértek az apple-el.egy teljesen új korszakot álmodtak meg új módon forradalmi megvalósítással amit gyak. lemásolt a konkurencia.

  10. Én apple fan vagyok , de azért hozzátenném hogy a mini-hez (is) Kies kell (ami meg full itunes koppintás de az már más téma)
    amúgy nem olyan durva kopointások ezek , itt nem is (csak) a pénz a lényeg. Ugyanis ha nyer az apple akkor az rossz hírnevet ad a samunak.

  11. @szikszai11: 😀 mi próbáltuk a minit Kies-vel etetni.Azzal se sikerült…

  12. Egy samsung termek soha nem fogja visszaadni a jol ismert Apple feelinget…legalabbis nekem

  13. @iMike96: Jujjj. Te atya úr isten. Mi lesz most? Apple, samsung vagy samsung apple. Két bazi nagy tolvaj multi. Mindkettő megéri a pénzét. Szerintem mindkettőt. Tiporják el és kész. Rossz olvasni itt ezt a sok csöpögös gennygombócot. Tényleg birkák. Ha valakinek van otthon zöld budipapírja az féljen. Beperelem. Kérek minden tini agyatlant ne kommentezze ezt. Köszönöm.

  14. Steve mondta: “a jó festő másol a zseniális lop” és loptak is, bocsánat másoltak is a Xeroxtól kb mindent: egér, asztal, ikonok, egy az egyben a grafikus ábrázolás a képernyőn… Miről is beszélünk? Tőlük már ne lopjon tovább senki?

  15. Ahogy a mondás tartja : “a másolás az elismerés legszebb formája”.

  16. Ezen az oldalon jelen van cenz meg az ura. Ha egy kis eszetek van léptek innen. Másodszor cenzúrák hozzászólásomat. Dehát én vagyok a naív mit várok egy apple bérenc honlaptól.

  17. Igenis van barátom aki nem tud iPhone-t venni(énsem tudok de összegereblyéztem egy 4G iPodra) és arra jutott hogy vesz egy sokkal sokkal olcsóbb androidos telefont és nagyon sokszor szenved vele mert nem ér semmit de mégis jobb neki mint egy 6020-as nokia. És ami tetszik neki benne az pont az a halom másolt alkalmazás és tulajdonság…

    Egy másik téma: Kapacitív?

  18. @dedyke: szerintem olvasd végig, hogy mi is történt a xerox kapcsán pontosan, mert árnyaltabb a történet ennél, és ha Steve nem karolja fel az ötletet, elképzelhető, hogy még hosszú évekig nem lett volna GUI, és csak ott porosodna a PARC-ban egy polcon. és ő nem egy az egyben másolta le, hanem új ötletekkel megtöltve. de olvasd el az életrajzában, részletesen le van írva. közben a Samsung nem tett hozzá a lenyúlt dolgokhoz jóformán semmit.

    @surikagabi: utoljára mondom el, hogy a hozzászólásokat moderáló rendszer automatikus, és van, hogy hibásan fog meg egy-egy hozzászólást. a tiéddel is ez történt, ott volt a spamek között, de most kivettem onnan, és engedélyeztem. de fejezzük már be ezt a cenzúra dolgot, mert kezd unalmas lenni. nyilvánosak a moderációs elveink, leírtuk, hogy mi az, amit engedünk, és mi az, amit nem. a hozzászólásod elküldésével pedig ezeket elfogadod. tedd meg, hogy elolvasod: http://szifon.com/moderalasi-alapelveink/ köszi!

  19. @Jadeye: Ne már! Ne akarjunk már egy emberre ráhúzni mindent. Nem fer. Steve könyve elolvasása után nekem nem ez jött le. Steve egy vaskezű terrorista volt. Ezt nem egy akkori és jelenlegi alkalmazottja jelentette ki. Steve érdeme annyi, hogy meglátta az irányt és alkalmazottaiból durván kiverte azt. A faszi egy zseni volt, de egy pöcs is egyben. Ha kérhetném ne a steve szót hanem inkább az apple szót használd akkor ha dicséred a céget. Egy háborút sem a tábornok nyer meg.
    Lopás pedig nem csak a xerox esetén történt. Mint ez a könyvböl is kiderült. Egy cikkíró pedig,szerintem attól lesz jó, ha a objektív és a témát alaposan körbejárva, több oldalról megvilágítva tálalja. Talán majd máskor kedves cikkíró.

  20. @surikagabi:
    Ezt Te írtad:
    “Kérek minden tini agyatlant ne kommentezze ezt”

    Fogadd meg a tanácsod. Köszi.

  21. Na, akkor bekapcsolódok én is! Én is AppleFan vagyok! De még mekora!
    Amikor elöször kezembe vettem egy samsungot kapásból arra gondoltam hogy ez mekkora koppintás! A jegyzetek, nem az ikon hanem maga a programm! A telefon! A billentyüzet! A zenék! Én nem értem azokat akik a Samsung mellet vannak, mert ez olyan szinten koppintás… -.-” Na de egy jó dolog volt a koppintot Android rendszerben! Nem kellet gondolkozni hogy mi hol van és hogy müködik! 😀
    És akkor a többihez: ott a Nokia meg az Lg!
    Azoknak sikerült az ami a Samsungnak nem! Ök sajátosan koppintottak!
    Lehet hogy sokan azt gondolják hogy az Apple csak azért támadja a Samsungot mert ö a konkurencia? Nem mert ez a fajta koppintás irritáló! Emlékeztek a SmartCover koppintásra?
    Egy dolog volt jó az egész Samsung vs. Apple párbajban, hogy ha nem lett volna az almának konkurenciája akkor nem frissitette volna az iPhonet akkor nem lenne a mai iPhone hanem mondjuk csak a 2G esetleg 3G!

    Szval Hajrá Alma! Veletek vagyok 😀

  22. Na jo, ebbol eleg.
    Apple termekekkel dolgozom, sokaig elvakultan imattam az iphonet bla bla bla.
    Ha a Samsung lemasolta az iphonet akkor hogy van az hogy a samsung telefonjai joval bagyobbak mint az iphone? Tudom marmeretaranyos masolat…
    Ja hogy lemasolt egy ket ikont az igaz.
    De hogy az apple ennyire be legyen szarva a samsungtol az azert vicces!

  23. @szobabicikli:
    Nem méretet lopott. Kinézetet, ikonokat, csomagolást, kábeleket, reklámokat. Gyakorlatilag nem lehet olyat mondani a gyártástól kezdve a csomagoláson át a terjesztésig amit ne másolt volna. És hát nem csak másolta, hanem szinte pontosan olyanra “tervezte”.
    És hát erre lehetne azt mondani, ha megtiltják ezt és az Apple nyer akkor elpuhulnak és nem lesz verseny.
    De lehet onnan is nézni, hogy az Apple milliókat fektet fejlesztésbe. Ha viszont ezt simán el lehet lopni, akkor nem fog fejleszteni. És akkor azt mi felhasználók szopjuk meg.
    Tehát azt mondom ami jogos, az valóban az Apple-t illeti. Lehet kicsit messzire megy a perekben, de ha most enged akkor nincs megállás.
    A többi gyártó miért nem másolja ennyire? Azoknak miért vannak ötletei?

  24. @taky1974: Szellemes taky 74-ből. Volt 38 éve, hogy megtanuljon gondolkodni és értelmezni. Szívesen.

  25. @surikagabi:
    Most megbántottalak Kistücsök?

  26. @surikagabi: ha anno nincs Steve ambíciója, Apple sincs. ez jól látható abból, mi volt azalatt, amikor nem ő volt a CEO, és mi lett azután, hogy visszatért. de ha te ezt nem látod, akkor mindegy.

  27. @taky1974: Lényegében amit “ellopott” a Samsung, azok nem valami nagy durrnások: téglalap kialakítás, meghogy fekete / fehér ház, meg néhány szaros kis kép (ikonok), meg a menük, és a csomagolás. De ezek csak kinézeti dolgok, nem hiszem, hogy ezek bármelyike is dollármiliárdokba került volna. Ami a motorháztető alatt van, az amit nem lehet egy huszárvágással lemásolni (gondolok itt magára az Androidra, meg az alatta futó Linux kernelre), meg a hardware-es megoldásokra, ezekben van a sok munka, nem az ilyen huszadrangú dolgokban, mint az “úristen, a koreaiak lekoppintották az egész jegyzetek programot”, máglyára velük.
    Egyébként tagadhatatlanul másolták ezeket a dolgokat, de hogy az Alma cég keresztesháborút indít a fél iparággal szemben (főleg milyen kretén indokokkal), az túlzás.
    […és mielőtt az almafanok nekem esnének, jelezném, hogy én magam nem vagyok Android user, nem is voltam, Windows Phone-t használok 🙂

  28. Szánalmas az Apple, és néhány elvakult almafan is… Komolyan, a zöld négyzetben fehér kagyló másolása miatt is pereskednek??!! Nincs jobb szó… SZÁ-NAL-MAS. Ami pedig a telefon és tablet formáját, ikonok elrendezését illeti, mégis milyen legyen ha nem hasonló? A régebbi telefonok is mind egyformák voltak, mégsem pereskedett senki. Az autók is egyformák, az asztalok és székek is. Az Apple utánozza az Androidot, sorban nyúlja le a legjobb funkcióit, de ez bezzeg nem bűn… röhögnék ha a Samsung beperelné miatta az Apple-t, és ki kéne venniük az iOS 6-ból. 🙂

  29. @taky1974: +2 😀

  30. @Bencissimo:
    “Az Apple utánozza az Androidot, sorban nyúlja le a legjobb funkcióit, de ez bezzeg nem bűn… ”

    Na mesélj.Mi az a rengeteg opció amit az Apple lenyúlt a Samsung-tól ? Most nem azért évek óta megy ez a “kopizás háború” és szerintem is rohadt unalmas,de ami igaz,az igaz.Ebben az esetben a Samsung másol nem az Alma.

    A kommented többi részével egyet értek.
    Szerintem is felesleges ez az égész.De az is tény,hogy én nem vagyok se Samsung,se Apple fan.

  31. @Jadeye: Ha a kapusnak nincs se keze, se lába akkor minden gól. Steve kellett hozzá, de a számos mérnök és fejlesztő nélkül maximum egy vibrátort szorongathatott volna nem ipod ot. Az a legnagyobb probléma, hogy amikor steve meghalt mindenki a nagy újítót siratta. De amikor pár hónappal később meghalt a C attya, kitalálója, senki le se szarta. Pedig kijelenthetem, ha ő nincs ma apple, sőtt ms és google sincs. Őt miért nem isteníti a senki?

  32. @Jadeye: Ha a kapusnak nincs se keze, se lába akkor minden gól. Steve kellett hozzá, de a számos mérnök és fejlesztő nélkül maximum egy vibrátort szorongathatott volna nem ipod ot. Az a legnagyobb probléma, hogy amikor steve meghalt mindenki a nagy újítót siratta. De amikor pár hónappal később meghalt a C attya, kitalálója, senki le se sz@rta. Pedig kijelenthetem, ha ő nincs ma apple, sőtt ms és google sincs. Őt miért nem isteníti a senki?

  33. @surikagabi:
    Jaja. Egyetértek veled. És ha az őseink nem másznak ki a tengerből…

  34. @taky1974: +1 😀

  35. @Ragadoz0: -1 🙁

  36. @taky1974: Igaz ami igaz létre kellett jönnie az időnek meg a térnek. A föld is kihült. Létrejöttek az egysejtűek, majd nem sokkal késöbb a primitív lények. Na valahol ott a kettő között sikerült neked megragadnod.

  37. @surikagabi: Na egyre jobb lesz…
    Ez a vita most már lesüllyedt ilyen óvódás szintekre.”Buta vagy !-,Neem mert te butább vagy!…” -Szerintem inkább igyál.Ennek az egésznek kb annyi értelme van mint az Apple vs Samsung harcnak…
    Megértettük,te nem csíped az Apple-t,nem támogatod ezt az újabb perét sem,nem csíped Steve Jobs-t sem,a szifont is rühelled -ok.Mi nem értünk veled egyet -ok.

    Ezt írtad:

    “Ezen az oldalon jelen van cenz meg az ura. Ha egy kis eszetek van léptek innen. Másodszor cenzúrák hozzászólásomat. Dehát én vagyok a naív mit várok egy apple bérenc honlaptól.”

    Mindannyian jobban járunk,ha megfogadod a tanácsod.
    Úgy sem lehet téged meggyőzni,és te sem tudsz minket.

  38. @hSn0wQ:
    Hagyd. Nem érdemes. Amikor valaki érvek hiánya miatt belemegy személyeskedésbe, azzal nincs mit kezdeni.
    Mellesleg elég humoros volt a beszólása. Nekem tetszett. Volt eleje, közepe és vége. Az első hibátlan hozzászólás volt amit tőle olvastam. És ha ennyit értem el már megérte.

  39. @hSn0wQ: egyszer valaki felsorolt vagy 10 dolgot amit az Apple az Androidról másolt, én most csak a notification centert tudom felhozni (de lassan a widgetek is megjelennek majd). Amúgy én a két tábor közt félúton vagyok, 4 évig volt iPhone-om, most az S3-at nyúzom. Ez a pereskedés nagyon nem tetszik, főleg hogy ikonokon és téglalap formákon veszekszenek… Pár éve szinte minden kagylótelefon ugyanúgy nézett ki kívül-belül, mégsem háborúztak… most meg képesek egy mikrofon ikont levédetni és pereskedni miatta hónapokig. Rossz vicc az egész. 🙁

  40. Hát gyereket a kukac tudja… Elolvasva az összes hsz-t, valami nekem egyértelmű: miért kezdett a samu ugyanolyan telefonokat gyártani mint az alma? Mert igény vanrá… Mert az emberek igényeit akar(t)ja kielégíteni. Mert a népeknek ez a forma/színvilág/ikonok jönnek be. Nekem ipadom van, a mamának meg samu telefonja. Mégsem öljük egymást hogy köcsög, a tiéd koppintott az enyémről, ő elvan az ő vackával, én az enyémmel.
    ( magánvélemény: halottról vagy jót, vagy semmit. Nyugodjon békében Steve! )

  41. @Bencissimo: Azért 10 dolog az nem a világ.Szerintem.
    Az értesítési központ nem egészen másolat.Ha bele gondolunk akkor az Android-ban lévő felülről lehúzható ablak más célt szolgál mint az iOS-ben lévő notification center.

    Widgeteket nem lopott az Apple.

    Na,de tök mindegy.A kopizást az Android kezdeményezte.

    De ezen most ne vesszünk össze,mind ketten tudjuk,hogy az Android kezdett kopizgatni az Apple-ről.

    A lényeg,hogy teljesen felesleges ez az egész
    pereskedés.

  42. 43.h.sz:Hát ez elég hülyén sikerült.

  43. Te jó ég. Ez az óvodás szint. Megmondalak az óvó néninek, mert elloptad a mecsbokszomat 😀
    Amióta mobiltelefonok léteznek, a hívásindító gomb zöld alapon fehér telefonkagyló, az esetek 90%-ában. A zeneletöltés ikonja meg mi a fene legyen mint CD és hangjegy? Ezek olyan általános ikonok, mint a WC-n a férfi, meg a nőalak. Ez pont olyan, mintha én levédetnék egy kék kört, piros X-el áthúzva, aztán perelném a KPM-et a megállni tilos táblák miatt.
    Ez egyértelműen arról szól, hogy meggyalázni a legnagyobb konkurenciát a monopolhelyzet érdekében. Undorító.
    Ha lenne egy ilyen cégem, én is attól vennék át ötleteket, aki sikeres, én is azt a formát használnám, ami az embereknek tetszik, ami piacképes. Az Applenek örülnie kéne ennek, mert ez valahol bók. Beteg ez a világ, úgy ahogy van 🙂

  44. Véleményem szerint a másolás a Samsung részéről elég jól sikerült

    Samsung Galaxy S3 vs Apple iPhone 4S 64GB
    http://versusio.com/en/samsung-galaxy-s3-vs-apple-iphone-4s-64gb

    Apple iPhone 5 vs Samsung Galaxy S3
    http://versusio.com/en/apple-iphone-5-64gb-vs-samsung-galaxy-s3

    Design szempontjából lehet, hogy az Apple a győztes de a Samsung technikailag megeszi reggelire. Válaszlépésként erre a döntésre csak annyi történt a Samsung részéről hogy bejelentettek pár újabb készüléket amivel továbbra is piacvezetők (Apple 26m, Samsung 50m tavaly eladott telefon).
    Valahol olvastam hogy a büntetést nem egészen 2.4 nap alatt kitermelik előzetes számítások alapján. Ezt a csatát elvesztették de a háborút már rég megnyerték. A legszebb hogy ezek tények az Apple már régóta nem az első a mobile piacon.

    Másrészt a Samsung beszállítóként is részt vesz az Apple termékekben. Úgy érzem hamar vissza fog kerülni ez az összeg a Samsung-hoz így is úgy is. 🙂 Csak kölcsönadja az Apple-nek amely ezzel a perrel sajnos többet vesztett mint amennyit nyert.

    Véleményem szerint az Apple az Iphone első verziójával dobbantott nagyot azóta viszont csak a márkanév miatt veszik ugyanazt a kockát. Márpediglen a vásárlók jelentős része nem hü***e nem fog egy készülékért 2x annyit adni amíg egy full extrás Samsung kijön belőle. Számomra akinek igazából a telefon egy használati eszköz nem igazán számít ez a divat telefon. Én nagyon jól megvagyok a Blackberry utánzat Samsung-mal amin még mindig gyorsabban gépelek levelet, mint a kollégám az Apple 4S-n 🙂

    A forbes magazin honlapján is érdemes szétnézni.

    http://www.forbes.com/sites/haydnshaughnessy/2012/08/26/why-the-apple-vs-samsung-verdict-is-a-big-mistake/

    Az Apple-nek és a Samsung-nak peren kívül kellett volna megegyeznie. Ezzel a győzelemmel sajnos csak maga alatt vágta a fát az Apple. Ha most még neki is megy a Google-nek az Android miatt akkor nagyon hamar vége lesz és visszasüllyed a Steve Jobs (minden tiszteletem neki) nélküli idők szintjére, amikor csak egy réteggyártó volt a számítógépes piacon alig 5%-os részesedéssel.


Add a Comment