fbpx Skip to content

Több levelet kaptunk tőletek az elmúlt két napban annak kapcsán, hogy T-mobile esetén nem működik megfelelően az iMessage és néhány esetben a FaceTime szolgáltatás sem. Ma egy tesztkészüléken mi is kipróbáltuk, és a tapasztalatok alapján sem a hálózati beállítások törlése, sem a készülékszoftver teljes visszaállítása (restore) nem oldja meg a problémát, ráadásul ez igazából még csak tovább ront a helyzeten, mert utána már visszaaktiválni sem lehet. Az aktiváló SMS-t ugyan elküldi a készülék, de a válasz, és így a tényleges aktiválás nem érkezik vissza. Ehelyett jó hosszú várakozás után a sikertelenségről kapunk csak visszajelzést – pont, mint annak idején, amikor a Telenornál volt lehetetlen a mobilszámra történő aktiválás.

Az egyik email írója megkérdezte a T-mobile-os ügyfélszolgálatos kollégákat is, akik azt mondták neki, hogy már több bejelentést kaptak ezzel kapcsolatban, de a hiba nem az ő rendszerükben van, így sajnos csak közvetett módon tudnak segíteni: felvették az Apple-lel a kapcsolatot. Remélhetőleg tehát hamarosan megoldódik a probléma.

Akinek jelenleg működik a szolgáltatás, annak azt javasoljuk, hogy ne kapcsolja ki, mert gondja lehet a visszakapcsolásnál. Ha pedig bármi ok miatt restore-ra kényszerülünk, akkor a backupból való visszaállítás elvileg az aktiválást is visszateszi, ugyanakkor jailbreakelt eszközről készült backup visszaállítása továbbra sem javasolt.

Nálatok mi a helyzet?

Olvasd el a hozzászólásokat is

105 Comments

  1. lekopogom, még megy 🙂

  2. eddig nem volt gond vele, ngy ritkán nem ment el egy üzi, de ez szerintem másból fakadt

  3. Én tegnap restoroltam, és azóta nem tudom beaktiválni, ahogy a cikkben is van írva. Ma visszavittem a T-be mert azt hittem egyedi probléma és a készülékemmel van baj. Bevették, és azt mondták 15 napon belül cserélik.. Hát kiváncsi vagyok mi lesz 😀

  4. Szerintem ez azzal van osszefuggesben, hogy a T-Mobile blokkol bizonyos kulfoldrol kuldott SMS-eket.
    Szerintem arrol lehet szo, hogy vagy az aktivalo SMS-ekbol hianyoznak a specko ekezetek (helyettuk kerdojel van), vagy pedig ami valoszinubb, valamilyen alfanumerikus feladoval (pl: Apple) jon az SMS, amit blokkol a T-Mobile, igy aztan nem erkezik meg az aktivalo SMS a keszulekre.. ;(
    Megoldas lehet az Apple reszerol, ha ezen aktivalo SMS-ek feladojakent egy telefonszamot hasznalna, ugyanis akkor gond nelkul megjonnek az SMS-ek.
    Ekkor ugyanis a T-Mobile SMS szuroje atengedi az SMS-eket, hiszen azt valoszinuleg egy kulfoldi elofizeto kuldhette, amit kezbesiteni kell. Meg jelenleg is gondot okoz a szuro rendszernek a GSM ABC szerinti ekezetek (pl: balra dolo ekezetek) atkonvertalasa, igy ezek helyen kerdojel jelenik meg. Talan erre majd megoldas lesz, de valoszinuleg az alfanumerikus felado elhagyasa az Apple reszerol mar nagyobb falat…

  5. ugyanez a problema, a halalba kerget. miota hazajottem es atvaltottam angol t-rol magyarra nem aktivalja le.

  6. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)

  7. Hú,de mákom van.Barátom mondta,hogy szeretné frissíteni 4.3.3-ról 5.1.1-re a Tré függő iPhone 4-ét csak,hogy ő még soha nem csinált ilyet és akkor mondta,hogy csináljam én.Gondoltam oké akkor majd ma megcsinálom (természetesen a magam módján,figyelek a függetlenítésre szal NO_BB-s custom-ot használtam volna…stb),de sajnos egész nap nem voltam wifi közelben és mobil neten keresztül meg nem akarnék neki állni.Na nem baj majd akkor lemegyek valamelyik közeli internet cafe-ba és majd ott megcsinálom (gondoltam 22:00 óra körül erre látom ezt a cikket a szifonon…-no comment.
    Köszi a cikket,lehet,hogy most a barátom egy kicsit mérges lenne rám,ha frissítettem volna.

  8. Sziasztok!

    T-Mobile elmondása szerint dolgoznak a problémán…. A T-Mobile elmondása szerint SMS filltert azaz bejövő SMS szűrést vezetett be és így az Apple központjából visszaérkező aktiválási információ, válasz SMS nem jut át a feltétlen és így ezért nem lehetséges jelenleg a szolgáltatás újra aktiválása…

    Várjuk a megoldást….

  9. Hogy dolgoznak egy problémán, ami nem az ő renszerükben van? 😛
    (Lásd a cikkben).
    Annyira tetszik ez a kifogás, persze berakok egy másik szolgáltató SIM-et, minden OK, berakom a témobot nem működik, a vak is látja, hogy nem lehet az ő hibájuk, nem? És ahogy rezzenéstelen arccal mondják… Biztos van egy ilyen rész a témob ügyfélszolgálatos esküben (uh), hogy: “… és fogadom, hogy munka közben a végsőkig nem gondolkodom automatikus tagadás közben…”

  10. @Mohilla, neked ezt az ugyfelszolgalat mondta h sms filtert vezettek be? Ezt igy ebben a formaban elismertek?

  11. Nálam is minden Ok.

  12. Nekem az iMessage megy a 3GS en
    Nem találkoztam problémával ebben az esetben

  13. Nálam is működik rendesen, de inkább nem próbálom meg, hogy kikapcsolom és utána újra be : D

  14. @Atthead: 😀

  15. Én is csináltam pár napja egy friss restore-t, de én sem tudtam beaktiválni. Úgyhogy visszaraktam a backup-ot, így megy.

  16. A Telenorral nektek megy? Én ezzel szívok kb. egy hete. iPad-en, iphone-on, több számmal is próbáltam. Van, hogy újraindítás után bekapcsoltnak mutatja a setupban, elküldünk egy-két imessage-et, utána meg csak SMS-t enged.

  17. Ahogy a Vodafona akadályozza a viberes hívásokat, így lépett a t-mobile is szerintem…

    ha hozzáadjátok elérhetőségnek az email címeteket pluszban a telefonszám mellé és az ismerős is hozzá adja a saját email címét, valamint a kontaktok közé is a név mellé hozzá van adva az ismerős email címe, akkor működni fog !

  18. Sziasztok!

    Nálam vodafone-nál nem megy már vagy 2 hónapja:( Akármit csinálok egyszerűen nem küldi el az üzenetet.

  19. @foxyka: a mobilszámos aktiválásnak épp az a lényege, hogy nem kell külön, újabb valamit megadni a másik embernek, hanem egyszerűen automatikusan iMessage-re vált. az emailcímes aktiválásnál meg még külön meg kell adnod, hogy na ez az az emailcím, amire küldhetsz – ami csak feleslegesen komplikálja az egészet.

    logikusan végiggondolva: Apple-partner szolgáltatónak semmi értelme nem lenne az Apple által nyújtott szolgáltatást korlátozni. a VOIP más kategória, az iMessage nem VOIP, a FaceTime meg hivatalosan még nem elérhető 3G-n.

    ugyanaz a helyzet, mint anno a Telenor esetén: az aktiváló üzenet kimegy ugyan, de a visszaérkező válasz akad el valahol. maximum mellényúltak, és véletlenül ezt is kiszűri a rendszerük. amellett értesítették róla az Apple-t, de ezt te is megteheted az ingyenesen hívható számon.

    @devil80: és ezt ugye jelezted már az ügyfélszolgálat felé?

  20. Sziasztok!
    Pont néhány hete futottam bele én is (Vodás ismerősnek szerettem volna segíteni ugyan ilyen problémával kapcsolatban, és iMessage on/off után nálam is jelentkezett [T-Mobile iPhone 4 iOS 5.1.1]). Végül a két nappal ezelőtti iCloud backup helyrerakta, de azóta sem merem kivenni. Jó lenne ha megoldódna, mert emlékszem, hogy régebben gond nélkül ki-be kapcsolható volt az iMessage.
    (@devil80: Vodánál úgy jött rendbe, hogy beletettünk egy másik SIM-et, ott is ki-be kapcsoltuk az iMessage-t, majd kivettük vissza a régi SIM, és annál egyből iMessage bekapcsolásakor bekérte az appleid-t, és kis szötyörgés után rögtön ment, remélem Nálad is így orvosolható…)

  21. Sziasztok!

    Ami nekem segített:
    Telefon kikapcsolása Home+Wake gomb nyomvatartásával egészen addig, amíg újra nem indult (nem csúszka, nem bűvészkedés, csak ki kell várni az alma logót)
    Az újraindulás után már figyelmeztetett is, hogy majd a szolgáltató felszámolja stbstb.
    3. A beállításoknál már ott virított a számom is, mint “Fogadás itt”, de a biztonság kedvéért kijelentkeztem az e-mail címemmel és továbbra is működik, jönnek mennek az imessage-ek!

    Remélem másokon is segít!
    Ja! Gyárilag független telefon (iPhone 4 32G) T-s SIM-mel.

  22. Sziasztok!

    A hibát elhárították már működik mind a facetime mind az imessage aktiválás.

  23. Nem, nem jeleztem mert nem volt adatforgalom aktiválva a SIM kártyán gondoltam az a probléma de most van és így se megy. Kéri a jelszòt az Apple id-hoz, beírom, üzeneteknél haver számát megadom átvált iMessage-re,küldés és azt az üzenetet kapom,h nincs elkűldve:( 3GS 5.1.1 at&t függő ultrasnowal függetlenítve Voda vitamax SIM-el

  24. Barátnőmnek és nekem is megy tökéletesen egymás közt. De tény és való, hogy nem kapcsolgatjuk ki/be. Hébe hóba nem küld el egy-egy üzenetet, de ez elenyésző mennyiségben fordul elő.

  25. Nekem is gond nelkul mukodik! Mondjuk en leginkabb wifirol hasznalom mert 5 hete nemetorszagban vagyok es igy ne legyen tul nagy roaming adatforgalmam mert azert csak draga…:( de a lenyeg hogy semmi baja!:)

  26. nekem megjavult, mint amikor irtam meg nem mukodott de mostanra aktivalva lett mindketto. pont miutan mgabor1958 irta hogy jo.

  27. Nàlam működik bàr az egy hónappal ezelőtti restore alkalmával nekem is bajom volt vele visszaigazoló smst nem kaptam csak sokadjàra de azóta jó a t-s nàlam.

  28. Megint nuku imeszidzs és nuku Viber!

  29. Hálózat visszaállítása megoldotta! Thx mindenkinek:D

  30. Ugyan Vodás vagyok nem T-Mobilos,de problémám akadt az imessage aktiválással!
    Email-en keresztül működik de a telefonszámomat nem látja pedig minden be van állítva,így sajnos nem tudom normálisan aktiválni.:(
    Tegnap egész nap túrtam neten külföldi topikokban főleg kb. mindent kipróbáltam
    de semmi eredmény.
    Ha vkinek volt hasonló problémája várom a megoldást.
    Nagyon nem akartam de úgy fest restore lesz belőle…

  31. A vodanal globalis gond van az imassage es a facetime aktivalassal. Tudnak rola vagy ket hete eddig ugy nez ki nem sikerult megcsinalniuk..

  32. Hát remélem igazad van mert a páromnak sikerült tegnap ki/bekapcsolás után aktiválni!
    Mondjuk neki nem volt restore csak simán ki/bekapcsoltam az imessage-t hogy megnézzem mi a franc van.
    Neki simán aktiválta pár perc után.
    Az a para hogy nekem a telefonszámomat sem látja!

  33. Nekem gyan ez van. A netes voda kartyammal muxik de a red dijcsomagos kartyaval nem es raadasul a szamomat sem jol irja ki hogy ellenorzi hanem a netes kartyat akarja ellenorizni amikor mar a red-es van benne akkor is.. De masik teloban sem jon meg az aktivalo sms. Neked milyen dijcsomagod van?

  34. @zsozsobasa:
    Egyik smart 700 másik meg smart 400.
    Lehet holnap nyomatok egy újabb restore-t hátha életre kel bár ezt el
    akartam kerülni mert a jb miatt állíthatok vissza mindent kézzel szal annyira
    nem jó móka.:(

  35. En pont ezt fogom csinalni ma este… Ha van kedved akkor megvarnalak elotte mielott megcsinalom.. Ugy kene kiprobalnod hogy csinalsz egy restoret de ugy csinald eloszor hogy uj iphone es probald meg lecci hogy tiszta szifonon megy-e az aktivalas.. Es utana egy uj restore es akkor mehet vissza a regi adatok.. Ha nem megy az aktivalas uj szifon beallitaskent akkor en kihagyom a restoret mert akkor nekem nem fog mukodni igy sem meg ugy sem amig ezek nem cainalnak valamit a vodanal:)

  36. Egyebkent mar kertem a szifonos fiukat h irjanak hatha nekik valami ertelmeset valaszolnak a vodanal mert pillanatnyilag 2 hete csak kodositenek ott. Olyan hulyesegeket beszelnek hogy az apple id beallitasanal a felhasznaloi fiokot at kell allitani magyarorszagrol a cimet angol-ra es akkor mukodni fog. Termeszetesen hulyeseg az egesz en mar probaltam..

  37. Egyebkent mar kertem a szifonos fiukat h irjanak hatha nekik valami ertelmeset valaszolnak a vodanal mert pillanatnyilag 2 hete csak kodositenek ott. Olyan hulyesegeket beszelnek hogy az apple id beallitasanal a felhasznaloi fiokot at kell allitani magyarorszagrol a cimet angol-ra es akkor mukodni fog. Termeszetesen okorseg az egesz en mar probaltam..

  38. @zsozsobasa:
    Hát nekem a jb miatt nincs más választásom csak a beállítás új iphone-ként!
    De mihelyst lement a restore egyből rámegyek az imessage aktiválásra.
    Ha nem megy továbbra sem akkor potyára csináltam.
    Lehet este már nem állok neki mert lesz vagy 9 mire hazaérek melóból.
    De holnap délelőtt rámegyek hacsak addig nem találok egyéb megoldást.
    Majd szólok mi volt.:DDD
    Amúgy honnan tudod hogy para van a vodánál?Hívtad őket?

  39. Persze hivtam oket mar vagy 10x. Egyebkent ha icloudbol toltod vissza a cuccost akkor a jailbrekelt programok beallitasait is visszatolti mert le is menti oket, lass pl. intelliscreen vagy bitesms. Szoval ha igy csinalod annyit nem kell szuttyogni vele. Nyilvan a progikat ujra kell telepiteni de a beallitasok nem vesznek el..

  40. Jah azt vágom csak annyira nem ajánlatos jb-es rendszert visszaállitani mert csinál furi dolgokat!
    Pl.nekem a gyári háttérképek helyén egy nagy fekete semmi volt ha beléptem pedig ifile-al megnéztem hol is vannak és megvoltak csak az iphone nem adta be!
    Érdekes…
    Úgyhogy marad a kézi visszaállítás ez van!

  41. Nah közben kiderült hogy az asszonynak sem aktiválodott vissza a telefonszáma!
    Úgy néz ki nagyobb a baj!

  42. Ez voda baj mondom! Csak ertelmes valaszt nem adnak…

  43. Mert kb.ők se tudják!
    Ezen ne csodálkozz!
    :DDD

  44. Tenyleg gagyi egy banda…

  45. @zsozsobasa:
    Azok hát!
    Alig várom hogy decemberben lejárjon a hűségem aztán megyek a T-hez!
    Na jó eléggé offoltuk a topikot ha van vmi változás jelentkezek.
    Viszont kihagyom a restore-t mert ezek szerint az sem oldja meg a problémát!
    Üdv

  46. Sziasztok! Erről bővebben írunk egy cikket esetleg a hét második felében, kérlek írjatok mindketten egy komoly összefoglalót, és akkor a cikk hatására esetleg mások is elkezdenek ezzel foglalkozni, köszönjük szépen az információkat!

  47. En onnan valtottam red-re mert sok volt a szamlam de tenyleg sok minden nem muxik.. Na majd irjunk egy osszefoglalot a problemarol..

  48. Sziasztok !
    3 készülékböl 1 ami aktiválta a telefonszámot a imessage és a facetime ! a vodafonál meg csak hülyeségekkel leráznak !

  49. @admin: Na szoval ez az osszefogallo nem hiszem hogy tul hosszu lesz, mert valojaban mar itt kitargyaltuk a problemat, en a sajat tapasztalatomat tudom leirni, de ugy tunik masnal is gond akadt…

    Vodafone halozatbol egyszeruen nem megy sem az imessage sem a facetime aktivalas. Most mar semilyen kartyaval sem..Odaig jut el a dolog, hogy ha bekapcsolod ezeket, hogy waiting for activation. es onnantol semmi nem tortenik, eltelik egy nap majd kiirja hogy sikertelen aktivalas. A dolog most mar ugy nez ki hogy sem dijcsomag sem telefon fuggo, mert akar iphone 4, 4S, 5 telokban sem muxik igy. Az ugyfelszolgalat terel, azt mondjak a problemat megoldja az hogy az apple oldalan a magyar cimedet atirod angolra – eleg csak az orszagot atirni es mukodni fog. Termeszetesen baromsag, mert igy sem muxik semilyen voda kartyaval sem..

    Kiprobaltam Tmobilos vagy angol kartyaval is, gond nelkul muxik a dolog.. Ez a hiba mar fennal vagy 2 hete es semmi nem valtozik, megoldas egyelore nincs, es mindenki csak hallgat..

    En most ennel tobbet nem tudok mondani, de elvileg nyomozzak a hibat, nem sok eredmennyel eddig…

  50. @zsozsobasa:
    Én is hívtam őket 3x is!
    Kb.mindegyik mást mondott,de a régióformátum átállítást nekem is
    javasolták meg az appleid-ban is írjam át U.K.-ra.Persze nem működik ahogy mondtátok.Jah és a harmadik megadott egy apple ügyfélszolgálati telefonszámot hogy kérdezzem meg őket mert biztos ott a gond!
    Nekik ehhez mi közük lenne könyörgöm?
    Arra a kérdésemre hogy nem vodafonos hálózati problémával van-e dolgunk
    csak ködösítenek.
    Azt mondták ha az apple ügyfélszolgálaton nem tudnak segíteni akkor hívjam
    vissza őket és felvesznek egy panaszt.
    No comment

  51. Na erre kell azt mondani h a kedves kollegano hivja fel a halozatuzemeltetest (NOC) mert ott mar szazan bejelentettek es nin szukseg megy egy ujabb hibajegyzekre.. Valaszra lenne szukseg!! Mondd ezt nyugodtan nekik

  52. Ezek total hulyenek nezik az elofizetot, a vasarlot. Kb ez olyan, veszek egy autot, de Az elektromos ablak na az nem mukodik. Es mondjak hivjam a gyartot ! Inkorektek !!!!!!

  53. Ezek total hulyenek nezik az elofizetot, a vasarlot. Kb ez olyan, veszek egy autot, de Az elektromos ablak na az nem mukodik. Es mondjak hivjam a gyartot ! Inkorektek !!!!!!!!!!!!

  54. Ilyen baromságot ! a vodafone oldalán találtam !

    ” Sziasztok!

    Ebben az esetben érdemes kipróbálni a lenti lépéseket:

    1) Lépjünk ide: http://www.apple.com/support/appleid/manage/

    2) Kattintsunk a Sign in-ra (Bejelentkezés), hogy kezelni tudjuk az Apple ID-nkat

    3) Kattintsunk a Manage your Apple ID-ra (Apple ID kezelése)

    4) Írjuk be az Apple ID-t és a jelszót, majd kattintsunk a Sign in-ra (Bejelentkezés)

    5) Válasszuk ki az Addresses (Lakcímek) gombot a bal oldalról.

    6) Kattintsunk az Edit-re (Szerkesztés)

    7) A country region type-nál (ország régió típusa) válasszuk a United Kingdom-ot (Egyesült Királyság)

    8) A lap alján kattintsunk a Save (Mentés) gombra

    9) Lépjünk be az Apple eszköz menüjében a Settings-be (Beállítások) – General (Általános) – International (Nemzetközi) – Region Format (Régió formátum) – Válasszuk ki a United Kingdom-ot (Egyesült Királyság)

    10) Nyomjuk meg a Home gombot

    11) Ezután logoljunk be az iMessage-be a helyes APPLE ID-val és jelszóval.

    Reméljük, sikerül a beállítás!

    Üdv.,

    Ági “

  55. szerintem ezt aki irta az sem hiszel 😀

  56. Igen ez amit en is kicsit roviditve ugyan de leirtam. Valojaban semmit nem er es akkor sem muxik…

  57. Tudom, Érdekesség kedvéért másoltam ide, hogy ráadásul még annyira barmok, hogy a vodás oldalra is ki merik rakni !

  58. Tegnap óta nekem se megy meg öcsémnek se.. Ki és bekapcs után, csak waiting for activation.. Voda flottás, 4S.. Viszont ha email cím be van állítva azzal elküldi meg fogadja az üzeneteket.

  59. Igen mert az email cimes aktivalasnak nincs koze a mobilszolgaltatohoz. Azert muxik:)

  60. Közben végigolvastam az itteni kommenteket és leesett 🙂 Érmedes felhívni a voda ügyfélszolgálatát vagy írni nekik levelet?

  61. Hiba minden. Egy ertelmes valaszt sem kapaz toluk egyelore…

  62. Azért felhívom őket.. Legyen csak egyel több panasz.. Hátha számít..

  63. Majd Januárban megoldódik mikor átmegyek a T-hez!:DDDD
    Mondjuk nem emiatt mert amúgy is átmentem volna.Furcsa hogy email-en keresztül pár emberrel nem működik kb.10ből 3al nem!Nem tudjátok mi lehet a megoldás?

  64. @xnotimeforlovex: Már készen van a cikk valamikor ma ki fog kerülni, amúgy felvettük a Vodafone-nal is kapcsolatot, de semmi infó.

  65. Most a voda azt nyilatkozza, hogy apple központi hiba ! 🙂 és hogy felvették az applel a kapcsolatot, jelezték nekik. és “rövidesen” megoldodik a probléma. ( jegyzem meg, na de milyen időegység, mértékegység, a “rövidesen” ???!!! )

    😀

  66. @admin: Köszönjük a segítséget!

  67. @Rolee: Elvileg már mennie kell egyébként próbáljátok meg újra aktiválni. 🙂

  68. Megpróbáljuk!
    Köszi szépen!

  69. @admin: Telo restart után beaktiválta egyből. Nekem siker! Köszi még egyszer!

  70. Működik srácok!
    Nagy királyok vagytok!
    Köszi mégegyszer!!!

  71. @xnotimeforlovex: @Rolee: Mondta a vodafone hogy megoldják amúgy még ma, szóval elvileg mennie kell 🙂

  72. Minden szuper, koszi a segitseget.. Ujra jol megy!!

  73. Cool ! beaktívált mind a két funkcio itt is !
    Köszi Mindenkinek !

  74. Lehet tudni hogy akkor valóban az Apple-nél volt-e a probléma?

  75. Skacok megint sikerült kinyírniuk az imessage-t!
    De ez most nem csak Vodás probléma mert a T-s ismerősöknek is meghalt!
    Rövid volt az öröm…:/

  76. @zsozsobasa: Szia zsozsobasa! Akkor globális a probléma, ugye? Mert már naggggyon ideges voltam, már mindennel próbálkoztam, még az apple id-hez tartozó jelszót is megváltoztattam, hátha rosszul emlékszem rá…

  77. Igen. Nem nalad van a problema:)

  78. @zsozsobasa: köszi a gyors választ 🙂 még egy kérdés: az baj, hogy kikapcsoltam az iMessage-t? mert fentebb sokan írták, hogy utána nem tudták visszacsinálni akkor sem, amikor nem központilag volt a hiba…

  79. Nem az a baj. Most mind1 hogy be van-e aktivalva vagy nincs mert akkor sem mukodik.. Nezd az apple linket es ha zold pipakat latsz akkor mukodni kell majd neki.. Addig meg egy jo alvas tobbet er:))

  80. @zsozsobasa: igazad van, egy jó alvás tényleg többet ér, csak úgy felhúztam magam ezen, amíg nem tudtam, hogy központi hiba, hogy egy ideig még nyomogatni fogok a távirányítót, míg elalszom 🙂 megyek is 🙂 jó éjt Mindenkinek! 🙂

  81. Nekem már legalább 2 hónapja semmit sem ér az imessage. És már a számláimban is keményen megmutatkozik:(
    Engem ez például sokkal jobban zavar mint a térkép balhé.

  82. Helló!
    Nekem csak wifin keresztül működik 🙁
    Mekkora szar 🙁

  83. Ma működik…:-)

  84. Sziasztok!

    Iphone 3gs készülék, szoftveresen független, és nem működik az iMessage.
    A címet felismeri, átvált kékre, de az üzeneteket nem küldi el. Telenor-os vagyok.
    Mi lehet a gond? Érdekes ha telefonszámra küldöm önmagamnak akkor elküldi, és meg is kapom. ( de csak ha telefonszámra) De ha valaki a telefonszámomra küld üzenetett, akkor neki azt jelzi hogy kézbesítve, de nem kapom meg. mail címeket a telefon felismeri, de nem kézbesít. A telenor szerint náluk minden rendben. Lehet azért nem működik mert szoftveresen függetlenített? Vagy csak be kell kapcsolni valamit és már működik is?

  85. @mhydra: hálózati beállítások törlését próbáltad már? bővebben itt: http://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

    esetleg kapcsold ki az iMessage-et, majd vissza, de ha átvált kékre, akkor mennie kellene. amikor nem küldi el, akkor ír valami hibaüzenetet, van piros felkiáltójeles ikonka az adott üzenet mellett?

    a függetlenítés ebben az esetben nem oszt, nem szoroz.

  86. Szia

    Van piros felkiáltó jel, és alatta nincs kézbesítve felirat.
    Ha rá nyomok a felkiáltó jelre, akkor lehetőségem van, újrapróbálkozni, és Küldés szöveges üzenetként. Ha a küldés szöveges üzenetként választom, akkor mms lesz belőle.
    Ami nekem érdekes, az az hogy ha iMessage küldök a saját telefonszámomra, akkor elküldi, és meg is kapom, de csak a telefonon látom. Ha Ipad wifi ről küldök a telefonszámra, akkor azt nem kapom meg. Ha mail címre küldök telefonon, akkor azt nem küldi el. Ha kapok iMessage üzenetett, akkor ipad, imac megkapom, de a telefonra nem.

  87. Működik egyáltalán valakinek telenor hálózatán?

  88. @mhydra: nekünk gond nélkül működik Telenoron. megpróbáltad azokat, amiket írtam?

  89. Igen de semmi változás, hálózat reset, újraindult, újra be állítottam a telenor beállításait. De semmi. 🙁

  90. APN: online
    Felhasználó név: üres
    Jelszó: üres

    MMS
    APN: mms
    Felhasználó név: üres
    Jelszó: üres
    MMSC http://mmsc.telenor.hu
    MMS proxy: 84.225.255.1:8080
    MMS max. üzenetméret:307200
    MMS UA Prof Url: üres

    Internet tethering
    APN: online
    Felhasználó név: üres
    Jelszó: üres

    Lehet itt van valami rosszúl beállítva. nem tudom

  91. @mhydra: ezek a beállítások jók.

    de nem csak ezt írtam, hanem azt is, hogy kapcsold ki az iMessage-et, meg vissza, illetve linkeltem a cikket, hogy mit tehetsz még, ha fura dolgokat csinál a készülék. ezek közül eddig akkor csak a hálózati beállítások törlése volt meg, vagy más is?

  92. meg az iMessage ki be kapcsolása. Van más javaslat is?
    Olyan ami nem teszi tönkre a szoftveres függetlenítést, és nem törli le a cydia programot.

  93. Most megcsináltam az Összes beállítás törlése de semmi változás. 🙁

  94. Most ki kapcsoltam az iMessage, majd hálózati beállítások törlése, majd Összes beállítás törlése. iMessage vissza kapcsolása. De semmi változás. 🙁 Mit lehet még tenni?

  95. Nem hiszem, mivel magamnak küldöm. Persze teszt célból.
    Ha Ipad akkor megjelenik Imac, Ipad. de Iphone nem.
    Ha iphone küldök. mail címre, nem küldi el. Ha telefonszámra, akkor elküldi, meg is jelenik, de csak a telefonon, Imac, Ipad nem.

  96. @mhydra: de ne magadnak küldd, az nem mérvadó.

  97. öcsémnek se küldi el, bár neki wifi Ipad van. Az számít?

  98. Lehet butaság, de nem lehet hogy ID probléma? nekem még mac.com os az apple Id-m így van, me.com, és icloud.com is. De mind a 3 ugyan az. Lehet butaság. Nem tudom. Vélemény?

  99. Egy másik dolog ami nekem nem egyértelmű.
    Ha iTunes-ban nyomunk a restore-ra, akkor az mindig az elérhető legfrissebb firmware-t fogja feltenni. Ez rendben is lenne, de a szoftveres függetlenítés megmarad? Vagy az is törlődik?

  100. Komolyan mondom nem értem. Imac-en az üzenetek programban telefonszámra küldök iMessage-et elküldi, át is vált kékre. Az elküldött üzenet megjelenik az Ipad-en is. De a telefonon nem. Ha telefonról küldök telefonszámra elküldi, de sehol nem jelenik meg. csak a telefonon. mail címekre nem küldi el. A beállítások ugyan azok mind a 3-om készüléken. Egyszerűen nem értem, be van regsiztrálva és mégse működik. 🙁 Mit lehet ilyenkor tenni?

  101. @mhydra: restore után minden eltűnik, jailbreak, függetlenítés, minden.

    kapcsold ki az összes eszközön, majd vissza. ha nem nyert, akkor írj az Apple-nek. mi nem tapasztaltunk ilyen hibát.


Add a Comment