fbpx Skip to content

Május 24-én került megrendezésre az Adobe Creative Suite 6 és az Adobe Creative Cloud magyarországi bemutatója, melyben a hazai szakemberek prezentálták az érdeklődők számára a csomag legújabb szoftvereit, illetve az Adobe új felhő alapú szolgáltatását. A rendezvény bárki számára ingyenes volt, csupán egy regisztrációs lapot kellett kitölteni az interneten, majd a helyszínen már a nevekkel ellátott névjegykártyák várták a résztvevőket. A témában érintett web-fejlesztők, tervezők, kiadók, fotósok és videós szakemberek már várhatták ezt a napot, hiszen valóban izgalmas előadásokkal készültek a szervezők, amelyeket kár lett volna kihagyni.

Én, mint lelkes fotós érkeztem a rendezvényre, egyrészt mert kíváncsi voltam a Photoshop CS6-os szoftver újdonságaira, másrészt pedig azért, mert a rendezvény fő szponzora a Canon volt, és gondoltam, biztosan készülnek ők is előrukkolni az új termékeikkel, és hátha ki lehet próbálni a helyszínen az új objektíveket. Be is dobtam a táskába a gépet, hogy lőjek pár képet az előadásról, meg persze hogy kipróbáljam a gyönyörű és egyben méregdrága objektíveket. Természetesen amint megérkeztem, ez a látvány fogadott:

A Canonos srácok segítőkészek voltak tényleg, egyből mondták hogy “tessék jönni, ki lehet próbálni”, elmondtak minden információt a fényképezőgépekről, objektívekről, nyomtatókról. Ami újdonság volt számomra, az a Canon Speedlite 320EX vaku, mely igazából fél éve már a piacon van, csupán számomra volt még exkluzív, viszont a rajta lévő LED, ami 4 méterig képes bevilágítani az előtte lévő teret, az például iszonyú hasznos szerintem és jól jön az éjszakai videózáshoz. Party videósoknak kötelező darab!

Na de térjünk vissza a témához, amiről maga a rendezvény szól. A program 9:30-kor kezdődött és egészen fél 5-ig tartott, közben persze egy fél, illetve egy 1 órás szünettel. Összesen 3 részre tagolódott, egy design-, egy web- és egy video szegmensre, melyben az adott munkaterületen használt szoftverek újításait mutatták be, így igazából akit csak a web rész érdekelt, az az első szünetben, miután elfogyasztotta a guszta szendvicseket, teli hassal kényelmesen beült a 2 órás szegmensre és megnézte a DreamWeaver, a Flash Pro és az Edge előadásokat, majd megebédelve kényelmesen távozhatott a begyűjtött promóciós tollakkal.

Engem a fotózásból adódóan a design szegmens érdekelt a leginkább, erre voltam  a legjobban kíváncsi az előadások közül. Jakab Zsolt beszélt és mutatta be a kívetítőn a Photoshop CS6, illetve az Illustrator CS6 újításait, majd Meichl Mátyás pedig az InDesign CS6 vívmányait prezentálta a nagyközönségnek. Az újdonságok közül említésre méltó például a Mercury Engine, melynek köszönhetően a programok válaszideje jelentősen rövidült, és még a régebbi gépeken is gördülékenyen elfut (ezt alátámasztom én is, hogy gyorsabb lett). Új elemek is kerültek a Photoshopba, mint például a Tilt-Shift vagy a Content-Aware eszköz.

A design szegmens végén, a Sanoma Média Budapest lapigazgatója, Szépvölgyi Tamás tartott egy előadást, melyben a digitális publikációkról mesélt és hogy a Story Magazin digitális változata hogyan készült el az iPadre. Erről már írtunk egy cikket, amit ezen az oldalon olvashattok el. Egyébként a Story Magazin digitális kiadása a világon a második legjobb iPad magazin alkalmazása, ami azért nem rossz eredmény egy magyar fejlesztéstől.

A szünet után még a DreamWeaver előadást sikerült meghallgatnom, de sajnos mennem kellett, így nem tudtam végig ott maradni a rendezvényen, de remélem hogy a következő ilyen alkalommal már több időm lesz. Összegezve a szervezés jó volt, az előadások is izgalmasak voltak, nem volt monoton szerencsére. Hazafelé menet még sikerült pár fényképet kinyomtatni Wi-Fi-n a Canon új nyomtatóival, illetve vettem is egy könyvet magamnak, mert 3 ezerrel olcsóbb volt, mint szokott lenni, és kihasználtam az alkalmat, hogy megvegyem magamnak.

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. lehet majd infókat is megtudni a CS6 újdonságairól? Nagyon érdekelne, mert sajnos ez inkább egy fogalmazás óra házi feladatára emlékeztető írás “Konferncián jártam” témaválasztással. 🙂
    tudom, biztos k**ög vagyok, amiért ilyet írok, bár inkább építő kritikának szánom a dolgot.

  2. Pont ma kaptam meg az egész bemutató anyagát… mivel meghívott voltam csak nem tudtam elmenni…

  3. @airness23: Jogos a kérdésed. 🙂 Sajnos a cikk hamarabb került publikálásra. Még írtam volna bele, de most látom én is, hogy amire kérdeztél, az még nincs benne.

    De itt a srácok összeírtak már mindent az új szoftverekről, illetve minden Adobe-os hírt megtalálsz ezen az oldalon: http://www.kreativfolio.hu/

  4. @Tian: köszönöm! 🙂
    Van olyan újítás, ami számodra nagyon hasznosnak tűnt már első hallásra is? Nekem pl. korábbi verziónál ilyen volt a kijelölés könnyítése.

  5. Lesz még hasonló bemutató? Olyan kár, hogy csak utólag szóltok, hogy volt ilyen bemutató 😛
    Ha van ilyen témában előadás időpont értesítő App, akkor linkeljétek 😀

  6. @airness23: Például az automatikus mentés a háttérben. Jó hogy bevezették, mert volt olyan eset nem egyszer, mikor nagyban dolgozol egy projekten és így random bevág egy fagyást… Másik, amit az előadáson is nagyon promóztak, az a Content Aware Move és Extend Tool.

    Ami még újdonság, az Adobe Muse, amivel egyszerűen, pár lépés alatt összedobhatsz egy weboldalt. Másik meg az Adobe Edge, amivel animációkat és mindenféle webes elemeket hozhatsz létre. Bár ezután a kettő után még nem nagyon olvastam utána, de ha webre tervezel akkor egyértelműen a DreamWeaver a legjobb.

    Ami mondjuk így elsőre negatív, azok az ikonok. Nekem valamiért nem tetszenek. 🙂 A CS5-ös 3D-s ikonok jobban bejöttek.

    @Laki: Sorry :/ legközelebb szólunk, ha lesz még ilyen rendezvény vagy bármi érdekes. 🙂

  7. @Tian: Content Aware Move és Extend Tool nem rossz újdonságok. és igazad van, az automata mentés igazi hiánypótlás. Jó lesz ez. 🙂 kíváncsi vagyok LightRoom is kap-e új funkciókat.


Add a Comment