fbpx Skip to content

Az Apple február 28-án kiküldött meghívója a március 7-i esemény kapcsán azonnal olyan lavinát indított el, amire talán ők maguk sem számítottak, mikor az emlékezetes fotót szétküldték. Persze nagy mókamesterek a marketingeseik, így simán elképzelhető, hogy mindez benne volt a tervben.

Fizikus kollégánk ma már írt egy hosszabb cikket, összefoglalva, hogy mi minden várható a március 7-i bejelentésen, de a home gomb kérdését külön is érdekesnek tartjuk, így arról most részletesebben is írnánk.

Lássuk ismét az emlékezetes fotót:

Ami elsőre szembetűnő a képről, hogy nem látni rajta a pixeleket, ami a korábbi generációs iPad-ek esetén ilyen közelségből viszont már észrevehető lenne. Tehát a Retina kijelző már jóformán borítékolható.

A másik dolog, amivel a Gizmodo elindította a lavinát, az a home gomb (állítólagos) hiánya. A cikkükben hosszan fejtegetik, hogy a meghívó fotóján az új iPad képe miért mindenképp álló módban kell legyen, mert másképp nem érhető el a dock-ra helyezett ikonok ekkora egymás közti távolsága. Viszont álló elhelyezés esetén látszódnia kellene alul a home gombnak – hacsak a készülék nem épp fejjel lefelé van, amit a Gizmodo-sok elképzelhetőnek tartanak, mondván, az Apple csak húzza a médiát mindezzel:

Unless they turned it upside down, of course. By why would Apple do that? Perhaps to tease us, but it really doesn’t make much sense.

Mi viszont elvetnénk a fejjel lefelé való elhelyezést, hiszen akkor meg az előoldali kamerának illene látszódnia:

Az álló mód esetén viszont elvben látszania kellene a SpringBoard oldalai közti lapozás állapotát jelző pöttyök és a Spotlight kis nagyítója együttesének, ami nincs a képen mégsem. Ezek a pöttyök pedig még akkor is ott vannak, ha csak egyetlen oldalon vannak ikonok. Ha feltételezzük, hogy azokat épp a képen szereplő kéz takarja ki, az viszont azt jelentené, hogy a bal oldali ikon a legelső az 5 ikon közül, amik ezt az elrendezést alkotják. Tehát ez az iPad bal alsó sarkáról készült kép lenne. Ebben az esetben a home gombnak a Keynote ikonja alatti sávban kellene lenni. De nincs.

De mi van akkor, ha mindez épp az iPad jobb alsó sarka lenne, és a középső gomb így a Maps? Akkor bizony az alatt kellene legyen a home gomb, az ikon felett pedig a pöttyök. Mivel a kép teteje le van vágva, a pöttyök kérdése megoldott, hiszen ha ott is lennének, őket is levágták. Viszont nincs home gomb sem.

Ugyanakkor pixeleket tologatni, buborékokra vadászni, majd mindezt bizonyítékként elfogadni őket kissé felelőtlen dolog, hiszen a fenti meghívó fotóján kívül senki nem látott még retina felbontású iPad-et.

Jelentik-e egyértelműen a fentiek azt, hogy eltűnik a home gomb? Nem.

Az egyes funkciók esetén meg lehetne végülis oldani, hogy a home gombot például a hangerőszabályzó egyik fele helyettesíthesse, és így a megfelelő gombok együttes lenyomásával mondjuk recovery-be lehessen tenni, ha a sima restore valamiért nem akarna elindulni, vagy nem ismerné fel a gép a készüléket. Ugyanígy a hardreset is kiváltható lehet egy power + hangerő le kombinációval a jelenlegi home + power helyett.

Ugyanakkor a készülék felébresztéséhez továbbra is szükség van egy olyan gombra, ami folyamatosan elérhető. A power gomb akár át is vehetné ezt a feladatot, de lényegesen kényelmetlenebbé tenné az egész folyamatot. A másik megoldás a Smart Cover, de az egyrészt nem jár alapértelmezetten a készülékhez, másrészt ha épp nincs fent a készüléken, akkor szintén nem tudná felébreszteni.

Azt szinte kézenfekvőnek tekinthetjük, hogy maga teljes az érintőfelület nem veszi majd át a home gomb szerepét, hiszen ekkora aktív felülettel nagyon könnyen bekacsolódhatna a készülék bármikor. Ráadásul folyamatosan figyelnie kellene a szoftvernek, hogy történik-e érintés, ami így a fogyasztáson is növelne valamennyit. Ezt csökkentendő elképzelhető lehet mondjuk egy kapacitív home gomb a keret egy bizonyos pontján, de a hardveres gombok nagy előnye, hogy szoftveres problémák esetén is gond nélkül képesek működni.

De jusson eszünkbe, hogy annak idején hasonlóan a “homeless iOS” készülékekről szóltak a pletykák, és a gomb azóta is ott van.

Közben a RepairLabs nevű oldal állítólag már szerzett is az iPad 3 érintésérzékelő üvegéből, amin bizony ott a home gomb:

Az látszik a képekről, hogy ez nem egy iPad 2 érintésérzékelője, hiszen a csatlakozója más, mint az iPad 2 esetén. Ez tehát ismét csak azt látszik igazolni, hogy bizony nem kell egyelőre elbúcsúzni a home gombtól.

Egy biztos: március 7-én az iPad 3 kapcsán minden kiderül.

Olvasd el a hozzászólásokat is

19 Comments

  1. Istenem… Van valakinek ipad 2-je? fordítsd el fekvőbe a gépet tegyél le a dock-ra 6 ikont és tádám már is ekkora a távolság….. Lesz home gomb egyébb hülye találgatás? Ti is látjátok hogy a 342. pixel 0,005 milliméterrel nagyobb mint a többi? fúúú lehet holografikus kijelzője lesz?……..

  2. Vagy “b” variáció állítsd be a képen látható háttér képet tegyél le 5 ikont a dock-ra és nézd meg a buborékokat. tisztán kivehető a jobb alsó részen lévő 6-os buborék csoportosulás és az az utolsó 2 ikonnál van most fogd az iphone-t és a fényképeződdel állítsd be ezt a pozíciót! NEM látszik a home gomb! Igen tesztelni kéne normálisan….

  3. @itom24: Szerintem neked nincs iPad-ed. Egyáltalán nem lesz fekvő módban ekkor az ikonok közötti távolság. Az ikonok közötti távolság csak abban az esetben lesz ekkora, ha állítva van, és a dockon 5 ikon van, és nem 6. Nézd meg a képen a buborékokat is a háttérképen, ha fektetve lenne, akkor nem ott lennének. De amit Jadeye kifelejtett a cikkből az a dock. A docknak a hátterében van egy hullám, ami balról-jobbra csökken, majd emelkedik. A sajtófotón a képernyő jobb alsó sarka látható álló módban, a térkép a 3, azaz középső ikon, és bizony az alatt kellene legyen Home gomb, de nincs. (Egyébként a bubik miatt van pár pixel eltérés, de ez is csak azt bizonyítja, hogy az ikonok mérete az eddigi 72×72-ről biztosan változni fog. – https://developer.apple.com/library/ios/#documentation/userexperience/conceptual/mobilehig/IconsImages/IconsImages.html)

  4. És mi van, ha érintőgomb lesz a Home gomb helyén? Legalább nem romlana el…

  5. @taky1974: ugyan az lenne mint ha kommentelés elött elolvastad volna a cikket…
    armageddon, világvége…

  6. Szerintem meg a grafikus, aki gyorsban osszedobta a meghivot, kikapta PhotoShopban, mert kellett a hely a szovegnek! Na? Nyertem? 😀

  7. @fleshman:
    Tényleg benne a cikkben. Bocs a felületességért.
    Ui.: Jó a képed tükrözi a személyiséged. 🙂

  8. @taky1974: örülök ha elnyerte tetszésed

  9. @fleshman:
    Np. 😀

  10. Ez nem érdemelt cikket se itt se a Gizmodon.
    Kocka

  11. @Norrbi: ha nem írunk valamiről, akkor az a baj, ha meg írunk, akkor az.

  12. Nem is értem mit találgattok egy ilyen durván fotosoppolt kép alapján… Mi világítja meg a jóember hüvelykujjának körmét pölö a képen alulról? Valamint néztétek az ujjakat, mennyire rosszul tükröződnek az iPad-en? Ezek után tökmindegy a valóság szempontjából, hogy látszik-e a home gomb…

  13. És mivan ha átrakták a Home gombot máshová? Ez is lehetséges.

  14. Nem lehet esetleg az Apple-nek a TV-je? Mintha olvastam volna valahol, hogy a TV piacra is készülnek beszállni.

  15. Régebben volt egy cikketek, hogy az Apple beadott egy új funkciót levédéshez…. ez kb 1-2éve lehetett….
    A funkció az volt, hogy hátul is volt érintő felület…. Erre valaki emlékszik?? Én szerintem azért van esély, hogy ebbe már be is kerülhet…. Szerintetek??


Add a Comment