Már több éve olvasom a pto.hu-t, és múlt héten egy olyan kütyüt mutatott be, amit muszáj átvettem tőle. Akiknek 1-5 éves babájuk és még iPad-ük is van otthon, azok most “tapadjanak a képernyőre”!
Aki már látott még beszélni sem tudó csöppség kezében iPad-et, tudja mire gondolok. Az érintőképernyő olyan, mint a cickók, ösztönösen rámennek, azonnal tudják mit kell vele kezdeni. Az első érintésekből, visszajelzésből azonnal tanulnak és pár perc múlva a teli tenyeres csapkodásból tudatos júzerré transzformálódnak. Persze a legengedékenyebb apuka is a végsőkig ragaszkodik saját kedvenc játékához, a deszkához, és már csak a 200 ezres árcetlije miatt sem biztos, hogy szívesen beteszi a járókába, hogy úgy végezze, mint a fej nélküli csillámpóni.
Szóval adott az állítás, hogy a lurkók imádják az iPad-et, de az Angry Birdshöz még kicsik, illetve szívesebben alszanak egy szeretnivaló szőrős figurához bújva, mintsem egy tablet érintőképernyőjére csorgatva a nyálat, illetve jogosan, de apuka is félti a cuccot. A megoldás a digitális, érintőképernyős, hibrid szőrmókok, a Totoya Creatures képében érkezik.
Olyan különböző méretű és dizájnú figurákról van szó, melyek felül kicipzározhatóak, és egy iPad vagy egy iPhone csúsztatható be, a lények arckivágásánál pedig (csakúgy mint a szívüknél) kikandikál az érintőképernyő egy része. A készülékeken egy ingyenesen letölthető alkalmazás fut, mely életet lehel a „szörnyekbe”. A külső puha burok pedig megfelelő védelmet nyújt ahhoz, hogy egy iPad-et kb. 1 méter magasról a padlóra ejtsünk sérülés nélkül, így várhatóan egy 10-es skálán 9-es rosszaságú csínytevő kiképzésének is ellenáll.
Az app-nak köszönhetően az interaktív játékfigurák minden érintésre reagálnak, pislognak, kacsintanak, hangot adnak, zenélnek, sőt, ha kell, visszabeszélnek, rajzfilm-hangon elismétlik, amit hallanak. A figurák testreszabhatóak, átszínezhetőek, dallamokat játszanak, ha megpörgetjük, beszédülnek és annak megfelelő hangot adnak. A fejlesztők elárulták, hogy az elmúlt hónapok alatt súlyos ötletlista halmozódott fel, így az iPad-hez való YetYet és Robotto, vagy az iPhone-hoz passzoló kisebb YetX és RobX megvásárlása után az alkalmazás a jövőben frissíthető, és folyamatosan további új funkciókra, a Totoya Creates személyiségfejlődésére, evolúciójára számíthatunk. Például már csőben van egy bébicsősz funkció, melynek segítségével a szülők monitorozhatják majd a konyhából a szobában az YetYet-tel játszó gyereket.
Mi egy iPad-hez való YetYet-tet (a fehér szőrös verzió) kaptunk hétvégi tesztelésre, előtelepítve a free appal. Az alkalmazást elindítva a deszka simán csúszott a helyére. Cipzár ráhúz, hogy ott is maradjon. Az arcot birizgálva a YetYet gyanakvóan követi ujjmozgásunkat a szemével, ha begyorsítunk kicsit, begolyózik. Pinch-eléssel, két ujjunkkal a szemeket közelebb húzhatjuk egymáshoz. Ha túl közel húzzuk őket, összecuppanak, ésszegény YetYet küklopsszá változik, így oviban görög mitológia tanítására is alkalmas. Unikornis viszont csak akkor lesz belőle, ha egyik szarvát lerágja a gyerkőc. A kizoomoló mozdulattal persze alapállapotba is visszapattinthatóak a szemgolyók. Az arcot még átszínezhetjük, illetve a virtuálisan belógó haj, illetve szőrtincseket is belőhetjük emósra vagy virtuálisan oldalra zselézhetjük, ha úgy jobban tetszik.
A „főmenü”, a központi vezérlőpanel a szív helyén kialakított felületen található, a legtöbb funkció innét érhető el. A szíven tartva az ujjunkat az ütemesen elkezd dobogni, illetve lapozó mozdulatokkal ezen az interfészen érhetjük a további lehetőségeket. Különböző hangokat, dallamokat csalhatunk elő a szőrmókból, illetve papagáj módba kapcsolva felveszi, amit mondunk, majd héliumszívott rajzfilmhőshangon megismétli azt.
A Totoya Creatures alapvetően az 1-5 éves gyerekeket és szüleiket célozza meg, de mi is jól elvoltunk a YetYet-tel, miközben újabb és újabb rejtett funkciókat sikerült felfedeznünk, előcsalnunk. Az ötlet egyszerű, de zseniális, és szerencsére a megvalósítás során is figyeltek a részletekre. Hála Isten nem egy újabb egyendokkoló került piacra, hanem egy olyan hibrid játék, amely a kicsiknek is elérhetővé teszi az iPad-et, mégsem lövöldözős játékok, hanem egy odabújós, saját személyiséggel rendelkező szőrmók vagy robot formájában, akit kedvükre formálhatnak. A folyamatosan frissülő, letölthető app pedig még több lehetőséget rejt a jövőre nézve, a Totoya Creatures mindig fog tudni újat mutatni.
Azt kell mondjam, nem semmi a fejlesztés és a szőrmók. Nagyon ötletes, és kiváló a kicsi gyerkőcöknek. Természetesen már itthon is előrendelhető/megvásárolható a PazarSHOP-ban!
4 Comments
Nem rossz-nem rossz…
Csak hát sajnos egy 1-5 éves gyereket (gyakorlott szülők tudhatják) nem lehet irányítani. Ha pl. vennék egy ilyent az iPademre, és úgy adnám oda a 3 éves lányomnak, aztán megmutatnám neki, hogy melyik “lyukon” kell benyúlni, és lehet tapicskolni, az onnantól tutira nem érdekelné. Mert a gyerekek maguk szeretik felfedezni a játék nyújtotta lehetőségeket. Szóval (legalábbis az én lányom) tutira megkeresné a gombot, patentot és/vagy zippzárat, aztán kinyitná, kiszedné az ipadet, majd visszatenné. Mindezt olyan műgonddal, hogy közben tutira végigkaristolná a hátlapot, meg még amit csak lehet. (ja, meg a matricák felragasztásánál egy dolgot szeret jobban, a leszedésüket. Szóval a képernyővédő tutira ugrana le) Mindezzel azt akarom mondani, hogy aki maximálisan óvni akarja iPad-jét, iPhone-ját, azoknak sztem nem érdemes ilyet venni, mert “kijátszható”. Vagy ha vesznek, akkor még talán jobban járnak, ha nem az iPadet betéve, hanem csak úgy magában, üresen adják oda ezeket a vicces, és tényleg jópofa tartókat.
Azért valljuk be, hogy nem normális dolog egy másfél év alatti gyerek kezébe iPad-et adni… Persze ha H.András macskájának volt sajátja.
Egy 5 év alatti gyereknek szerintem se adjunk a kezébe játszani egy több százezer forintos eszközt! Nem értem milyen célközönséget akarnak megcélozni vele. Akinek van iPad annak tuti telik normális, gyerekeknek való játékra. Akinek meg nem telik játékokra nem az iPad-et fogja odaadni a kicsinek.
A gyerekeknek amúgy szokásuk dobálni a játékaikat, nem tudom melyik szülő örülne, ha az iPad egyszer csak koppanna egy nagyot a padlón.
Gondolom a hozzászolok nem tapasztalatbol beszelnek… A kislanyom 10honapos, rengeteg jateka van..De tenyleg..De – mint minden kisgyereknek – neki is mindig az kell ami a felnötteknek..Ha iszom akkor az üvegem, ha tevet nezek akkor a taviranyito,stb..Persze, hogy egy szép csillivilli telefon is kell neki..A gyerek hisztizni kezd érte,vagy csak láthatoan vágyna rá, és egy szülö sem fogja elvenni a kicsi örömét.. Aki meg igen az nézzen magába.:) A kislányom gyakran “játszik” a szifonommal, vagy a pároméval, persze csak felügyelettel. Ez kb. abbol all, hogy lesegeti, tapizza,a szajaba veszi, stb.. Ez a tok arra lett kitalálva, hogy a telefont védje a karctol, nyáltól, eséstöl, de mégis lekösse a gyereket.. Egy 5 éves nem fog már ezzel szórakozni szerintem.:) Én mindenképp veszek egyet, de külföldre nehéz lesz eljuttatni, nem tudom itt hol vehetnék. Amugy a rohano vilagban sok-sok 5 éves jobban ért a számitogéphez mint sok felnött..Ennyit arrol, hogy mit adjunk a gyerek kezebe es mit ne…:)