fbpx Skip to content

Mindenkit kérünk, hogy gondosan olvassa végig az alábbi cikkben foglaltakat, és mérlegelje az esetleges kockázatokat, mielőtt belevágna. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

Az iOS5 jailbreak egyik hátránya, hogy a sandboxing egyelőre nincs megfelelően patchelve, így például az iBooks nem működik. A sandboxing segítségével akadályozza meg azt is az Apple, hogy egy App Store-os alkalmazás bármihez csak úgy hozzáférjen a rendszerben.

Az iBooks esetén már korábban is voltak hasonló gondok, amiket később javított a jailbreaket fejlesztő csapat, de iOS5 esetén egyelőre ezt még nem tették meg. Így most közzétennénk egy rövid leírást, ami azoknak lehet hasznos, akik szeretnék használni az iBooks appot, de nem akarnak várni a “hivatalos” javításra.

A megoldás szinte kézenfekvő: ha a sandboxing miatt az alkalmazással gondok vannak, helyezzük át olyan helyre a fájlrendszerben, ahol nem vonatkoznak rá ezek a korlátozások. Persze vannak kisebb mellékhatások is, de ezekről majd alább. Az idownloadblogos kollégák készítettek erről egy rövid videót is:

Teendők

Nem igényel túl nagy hozzáértést a dolog, de ha nem követed pontosan az utasításokat, lehetnek belőle problémák, illetve vannak nehézségek is, de ezekre is van áthidaló megoldás. Ez persze nem oldja meg az iBooks hibáját véglegesen, de átmenetileg jó lehet, míg a jailbreaket fejlesztők ki nem adnak erre egy rendes fixet.

  1. Telepítsük Cydiából az iFile appot.
  2. Ha van bármi könyv, amit korábban a készülékre szinkronizáltunk iTunes-ból azokat le kell törölni a biztonság kedvéért, tehát vegyük ki iTunes-ban a pipát a könyvek szinkronizálása elől, és nyomjunk az alkalmaz (apply) gombra. Ha végzett a szinkronizálással, töröljük le az iBooks appot a készülékről, és telepítsük fel az újra az App Store-ból, de ne indítsuk el!
  3. Az iFile segítségével másoljuk át az iBooks.app mappát a /var/mobile/Applications/(iBooks mappája hosszú karaktersorozattal)/ alól a /Applications mappába. Ha sok app van telepítve a készülékünkre, először végig kell bogarászni, hogy melyik hosszú karaktersorozattal ellátott nevű mappában van.
  4. Keressük meg az /Applications/iBooks.app/Info.plist fájlt, és válasszuk a property list editor opciót. Keressük meg a CFBundleIdentifier-t, és az értékét módosítsuk com.apple.iBooks-ról com.apple.iBooksFix-re.
  5. Zárjuk be az iFile-t, és nyomjunk egy respringet, vagy indítsuk újra a készüléket (tethered mód esetén a just boot opcióval!).
  6. Ekkor két iBooks ikon lesz a képernyőn, egy lekerekített sarkokkal, egy pedig szögletesen. Töröljük le a lekerekített sarkút, az az eredeti, és az nem fog úgysem működni.

Előnyök

Legnagyobb előny, hogy ha ezt megcsináltuk, akkor működni fog az iBooks, és így ismét olvashatunk könyveket vele a készüléken, amíg egy rendes fix meg nem jelenik. Ez utóbbi esetben majd csak le kell törölni a manuálisan feltett könyveket, majd a /Applications mappából az iBooks.app mappát, és respring, vagy újraindítás, de az is lehet, hogy a frissített jailbreak miatt egy restore is szükséges lesz, ezt majd akkor tudjuk meg, ha ez megjelenik.

Hátrányok

Az iBooks ikonja szögletes lett. Ezt kijavíthatjuk, ha korábban lementettük az eredeti ikon png fájljait, de így legalább láthatjuk, hogy ez a javított verzió, és nem az eredeti.

Az iBookStore és az iTunes-os szinkronizálás gyakorlatilag nem működik. Ezért a könyveket is manuálisan kell feltennünk. Ezt a következőképp tehetjük meg például:

  1. Indítsuk el az iFile-t, és legyünk ugyanazon a Wi-Fi hálózaton, amin a számítógépünk is van, majd bökjünk a Wi-Fi ikonra az iFile alsó menüsorában, és jegyezzük meg azt a címet, amit ezután kiír – ez a cím általában: http://iphone.local:10000
  2. A számítógép böngészőjében nyissuk meg ezt a címet, mire megjelenik az iPhone fájlrendszere.
  3. Menjünk a /var/mobile/Documents mappába.
  4. A “Choose file” opcióval válasszuk ki a feltölteni kívánt epub fájlokat, és töltsük fel őket az “Upload” opcióval.
  5. Nyomjunk az iFile jobb felső sarkában a “Done”-ra, miután az összes fájlt feltöltöttük, és menjünk a /var/mobile/Documents mappába, ha nem ott lennénk, majd bökjünk rá a kívánt epub fájlra. Erre az megnyílik az iBooks-ban. Ha több könyv is van, menjünk vissza az iFile-ba, és az összes többi esetén is tegyük ugyanezt.

Ezek után pedig az így feltöltött könyveket már olvashatjuk is.

(Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

Olvasd el a hozzászólásokat is

10 Comments

  1. Sziasztok!

    Segítséget szeretnék kérni az iBooks-hoz. Amikor vennék egy könyvet, akkor mindig kéri, hogy állítsam be a payment info-t, de beállítom, és akkor megint felugrik az ablak, hogy állítsam be. Bankkártya nincs beállítva neki, és az ingyenes appokat letudom szedni app storeből, de ibooks-ból az ingyenes könyveket nem:S Pls HELP!

  2. Egyre jobban nem hiányzik a jailbreak! Ezeket a foltozgatásos cikkeket olvasva pedig nem jön meg a kedvem, még ha lesz untethered is. Ami tetszik megveszem, így nincs gond a frissítéssel. Függetlenítés nem kell… A Cydia-ból meg eddig nem sok progi kellett. Bár azért kíváncsi leszek, hogy milyen widget-ek jelennek majd meg.

  3. @Jadeye: Lehet én emlékszem rosszul, de magyar accounthoz nem kell mindenképp megadni a bankkártya adatokat regisztrációkor? 🙂

  4. @VTomi87: csak akkor kell megadni, ha nem egy ingyenes app letöltésével kezdted az account létrehozását.

  5. ifileban be lehet állítani, hogy kiírja az appok nevét, így nem kell bogarászni.

  6. Cydiaban van javítás iBookshoz, és a storeos vásárlások is mennek vele…

  7. A cydia tényleg működik ment a like 🙂 iPod touch 4g

  8. Nekem is teljesen jól működik iBooks iOS5 a cydias megoldassal. 🙂

  9. Légyszi áruljátok már el, hol a megoldás cydia-n belül, egyelőre nem lelem… 🙁

    Köszi


Add a Comment