fbpx Skip to content

Már reggel 8 óta a kezemben van az iOS 5 – iPhone 4. Ez azt jelenti, hogy kétórája már tesztelgetem, hogy mi működik és mi nem. A telepítés zökkenőmentes volt, a telefon indítása után kiválaszthattam, hogy új telefonként regisztrálom, vagy pedig az iCloud-ból hozom vissza a teljes mentést, illetve a Számítógépet is választhattam. felkínálta a MobileMe kapcsolódást, amit meg is tettem, minden contact-om és egyéb dolgaim vissza is másztak a telefonra. Nagyon sok új dolog van, úgy hogy szépen sorban fogok menni és 1-1 dolgot kiemelni. képekkel illusztrálni.

Érdekes volt látni az újdonságok között rögtön a Notification Centert avagy státuszjelentéseket/státuszbárt. Az nagyon bánt, hogy ilyen Android feelingel oldották meg az egészet és ennyi. Az egyetlen új, hogy amikor valamilyen alkalmazást használsz, akkor szépen legördül felül az üzenet és úgy kapod meg. Ez viszont egy szép megoldás!

2 részre lehet bontani a Notification-t.

Első körben mikor le van zárva a telefon, akkor ugye VÉGRE megjelennek oda is az üzenetek és nem csak az sms, illetve telefonhívások, hanem a többi applikáció is használhatja már a lockscreen kijelzést. A mail-nél külön be kellett állítani, hogy megjelenjen zárt képernyő (lockscreen) mellett is.

Második körben pedig van egy Android-os lehúzható menünk, amit szakszóval Notification Center-nek nevezünk. Ide bármit be lehet állítani többféle kijelzést több féle hang, ikon stb… Pepecselős dolog, de ha az ember szépen beállítja, akkor nincs vele probléma.

Már az első bétában is rendkívül részletesen be lehet állítani a Notification Center-t, látok benne jövőt és végre minden megjelenhet a lockscreen-en. Nekem erre volt szükségem. 🙂

Fotó és Albumok:


Ismét egy mérföldkőhöz érkeztünk, mivel a fotóinkat már több Albumba is rendezhetjük. Bármikor létrehozhatunk 1-1 albumot a telefonon belül és oda azt rakunk amit csak szeretnénk! 🙂 A Camera is változott picit, új funkciókkal is bővült.

Itt érdemes megemlíteni a vörös szem csökkentést, illetve az automatikus javítást. A vörös szemnél logikusan eltünteti a vörös szemet, ha vakuval fotózunk. Az automatikus javítás pedig, kontrasztot/brightness adhat a képhez, adott esetben pedig meg is vághatjuk azt.

Rengeteg új funkció van még az iOS 5-ben szép lassan majd írjuk a cikkeket, illetve lehet lesz egy Ustream teszt is.

 

 

Olvasd el a hozzászólásokat is

118 Comments

  1. Olvastam, hogy ha felrakom az iOS 5-öt álliítólag nem lehet visszarakni az iOS 4-et csak betakra és a véglegesre lehet majd frissiteni.

    Kérdém ez most igaz, vagy csak annyit jelent, hogy ha vissza akarom tenni iOS 4-et akkor baseband miatt hibával eldobja a restore-t és recoveryben marad a telefon? Mert ugye ez eddig is így volt…

    Ezt jó lenne tudni, mert ha így van már teszem is fel mert van dev accom.

  2. Amúgy nekem nagyon tetszenek az újítások, viszont ez a Notifications Center egyáltalán nem egyedi…

  3. “Ismét egy mérföldkőhöz érkeztünk, mivel a fotóinkat már több Albumba is rendezhetjük. Bármikor létrehozhatunk 1-1 albumot a telefonon belül és oda azt rakunk amit csak szeretnénk!”

    Azaz lehetőségünk van végre telefonon (nem gépre csatlakoztatva) is mappát létrehozni és valami Copy-Paste vagy áthúzás funkció hogy adott képet adott mappába áthelyezhessük?

    Ha igen akkor öröm bódottág nekem ez volt az első zavaró tényező amióta megvan a telefonom 🙁

  4. Olyat lehet valahogy, hogy a naptárban következő elemeket mutassa lockscreenen az arcomba?

  5. Hello!

    KÉt dolog:

    1. én nem találom a képszerkesztő funkciót!:) lehet, hogy béna vagyok
    2. egy ideig a lockscreen-en megjelent a fényképezőgép ikon, de most meg eltűnt és nem tudom miért, hogy lehet visszatenni

    Amúgy az icloud tetszik, bár még egy két funkciója nem működik, (pl, tárhely bővítés)
    de kíváncsi leszek, hogy a mobileme 20GB-omat hozzárendelhetem-e majd a jövőben!

  6. @hegyi: szia, csak fizetős Dev accountttal tudod leszedni a bétát. ilyened van?

  7. Ja és még egy! A wifi szinkronizálás tök jó, de hülyeségnek tartom, hogy rá kell dugni a töltőre! Így a vezeték ugyanúgy kell!::)))

  8. És egy nagyon fontos!

    Minden telefonálás után kiírja:

    Unsecured Call

    The cellular network you are using is not encrypted. This call can be intercepted bí unauthorized listeners.

    Ez micsoda???:)

  9. •Értesítések – Az infó a lockscreenen az Androidot és a WP7et egyaránt másolja, a fölül megjelenő kétsoros értesítések szintén. A külön app az nem, de ugye más a két rendszer
    •Kamera a lockscreenből – egy az egyben WP7 másolás. A WP7 fejlesztése során a Microsoft egy nagyon fontos alapelvet követett – elővételtől 7 másodperc alatt jusson el a felhasználó az információhoz. (vagy a kamerához) Mint tudjuk minden WP7-es telón van hardveres kamera gomb, amit teljesen lezárt állapotban nyomva tartva azonnal a kamera appba jutunk.
    •Twitter integráció – ráadásul ezt szerintem az Apple elég gáz módon oldotta meg
    •Game Center – az XBOX Live-hoz képest elég gyenge (persze itt nem lehet minden játék xbox live-os, ezt elismerem)
    •(az iPad új billentyűzete – nem teljesen másolás, mert kétséges, hogy 3 nap alatt fejlesztették le)
    •OTA frissítések – WP7 másolás
    •Delta frissítések – WP7 másolás
    •wifi szinkronizáció – WP7 másolás
    •aktiváció nélküli működés – mindenki más másolása
    •és egy utolsó ami csak engem akaszt ki, de nem másolás (azaz a BBM-é) (iMessage – most komolyan? Olyan mint a FaceTime, egy létező dolog “forradalmi” újrafeltalálása, és házon belüli alternatívája. (miért nem lehetett a létező videotelefonálást megoldani?) A központosított üzenetkezelés a mangoban az igazi megoldás erre, igaz ezt így végülis nem másolták. )
    A cikket egy szép angol ‘közmondással’ zárnám: Imitation is the grandest form of flattery. (azaz: a másolás a lgerősebb formája az elámulásnak)

    http://wp7.hu/2011/06/07/az-apple-abbahagyta-az-innovaciot/

  10. @vdiablo: Te majd ne töltsd le, aztán akkor nem leszel kiakadva.

  11. @alcsern: Elméletileg azt jelenti, hogy nem biztonságos a hívás, mert lehallgatható, de hogy ezt honnét szedi, nem tudom 😀

  12. “Szalaghirderés”

  13. Az emaileknek lehet beállítani csengőhangot, úgy mint az sms-nek? Most a Mailenhancer(?) nevű programot használom erre, konkrétan emiatt JB-keltem a telefont, elég bosszantó volt, hogy csak a kis prüntyögés jelezte az új mailt, főleg, hogy a leginkább emailben kommunikálok az ismerősökkel.
    Az iCloud ezek szerint már üzemel béta teszt formájában?

  14. Azt be lehet állítani, hogy a lockscreenen ne legyen kamera ikon a csúszka mellett? Gusztustalan…..

  15. Ettől a “koppintástól” a mai napig kifekszem. 😀
    Nagyon béna a magyar nyelv.

  16. Az SBSettings-et nem fogja akadályozni a Notification Center? Mintha ugyanott kellene nyomni a kijelzőt az eléréséhez.

  17. Mikortól lehet tölteni??? Nagyon nagyon kellene .-)

  18. le lehet tölteni, ha van dev acc-od, csupán 99dodó/év 🙂

  19. de csak az udid reggeled az csak 7dollár.. elvileg müködik ,várom valaki ir e neki igy van.

  20. vdiablo: Köszönjük.

  21. Nem kell semmi 99 dodot fizetni, fogod letöltöd torrentről, akárhonnan az iOS 5-öt, regeled az iPhonet UUID alapján sok ilyen oldal van én is igy csináltam majd símán felrakod Shift+Restore-al, vagy update-el

  22. @hegyi: tudsz linket adni ahol te reggeltél?
    köszönöm és leirod mit hogy matöt vagyok köszi

  23. hát valahogy engem sem győznek meg ezek az újítások :/.
    a kamerából még mindig hiányolom a sorozatkép és az időzítő funkciót.

  24. XaB: letöltéshe amint irtam nem kell dev acc torrentről leszedem oszt kész.

  25. Nojbi: dobj valami elérhetőséget elmondom hogy kell ha akarod

  26. @hegyi: Egy megbizható oldalt, ha linkelsz már megyek is a bankba 🙂 Ha egyszer beregelte valaki az UDID számod, az összes bétát telepitheted? vagy csak az aktuálisat?

  27. valaki esetleg valamennyiért nem regisztrálna UDID-t? :$

  28. @horribleone: iosbetaactivation . c o m
    100% megbízható tavaly a 3GS-emet így regeltem, most a 4-esemet is de kicsit várni kell mert a srác írta twitteren, hogy rohadt sokan akarják beaktiválni az iPhonejukat és lassan megy a dolog.
    Természetesen az összes betat lehet telepiteni.

  29. @tjuhi: iosbetaactivation . c o m

  30. @hegyi:
    hát nemtom én fosok az ilyen amcsi szaroktól azt lehet h nem is lesz belőle semmi. am előző verziókat sikerült feltaposnom shift+restore módszerrel de most vmiért nem engedi :S

  31. @hegyi: köszi, egyelőre nem vesznek fel új rendelést 🙂

  32. @tjuhi: hát ha nem vagy aktiválva akkor nem…amugy meg mondom csináltam 100% megbizható, Google Checkout rendszere biztonságos…

  33. @hegyi:
    és utána h működik?

  34. @horribleone: van egy másik is, erről nincs tapasztaltom 2 dodoval olcsobb: u d i d activation.com de szerintem ez is megbizható

  35. @tjuhi: kapsz vissza egy mailt amikor be lettél aktiválva, letöltesz egy iOS 5 beta IPSW-t és egy iTunes 10.5 betat (ez is csak a fejlesztők számára elérhető, de torrenten ez is megtalálható) és Shift+Restore vagy update-el felteszed és ennyi. (amennyiben nem vagyok aktiválva UUID alapján az Applenél, akkor egyszerűen hibával eldobja az iTunes a restore-t)

  36. *amennyiben nem vagy

  37. @hegyi:
    de nekem teljesen felment tegnap csak nem aktiválta :S és azért nemértem mert előző verzióknál simán felszaladt

  38. @tjuhi: nem tudom, hogy van tény, hogy kell az aktivácio hogy használhasd iOS 5-öt.

  39. @tjuhi: amugy ha jól tudom valójában annyi a szitu, hogy van az iOS-ben plist ami tartalmazza, hogy az adott iOS beta vagy stable verzio és aszerint nézi mikor aktiválsz. Anno iPhone 3G-m alatt emlékszem volt valami JB a 3.0 beta4-hez és át kellett ezt a filet irni, hogy aktiválja
    (bár iOS 5-ben meg máshogy van az aktivácio mivel ott welcome screen van mostmár szóval ezt nem vágom)

  40. @hegyi: linkeket is küldj már légyszives mit hogy stb:d köszönöm

  41. @vdiablo:
    inkább: Az utánzás a hízelgés legőszintébb formája.

  42. @nojbi:

    1. u d i d activation.com-on UUID-det megadva regeled az iPhoneod (le van irva mit hogy)
    2. Rágugglizol egy iOS 5 beta és egy iTunes 10.5 Mac/Win-re
    3. Felteszed

  43. @hegyi: oksa thx 10.5 winre hol találom 10.3van csak mai frissités ha jol láttam mit fölraktam ujat.

  44. Hellosztok!
    Az lenne a kérdés iPhone 3G-re lehet frissiteni ???

  45. @pbarnus87:
    Azt írták hogy 3Gs-től lesz csak jó.

  46. t h e p i r a t ebay.org/torrent/6451037/iTunes_10.5_Beta

    32bit és 64bit egyaránt benne van.

  47. @hegyi: köszönöm

  48. @nojbi: nincs mit

  49. @hegyi: ucso kérdésem a 7.99?és plusz 2dolláros közt mia különbség? elehetésög van vásárlásban,

  50. Ez egy rakas ratyi!! Koppintas az egesz! Asszem veszem a Samsung Galaxy S 2 ot! Ez az uj nagyon vart ios5??? Pff! Barmelyik alsokategorias tudja! El is adom az iphone 4 em! Szanalom!

  51. Ha egy dev ismerősöm beregisztrálja az én gépemet is UDID alapján akkor nem gond ha Welcome résznél a saját apple id-met adom meg? Akkor már nincs ellenőrzés, hogy dev-hez tartozik-e az az account??
    (amúgy @me.com-ot már mindenki regelhet vagy csak a devek?)

  52. Én szívesen megveszem jó áron. Egyébként, mint szervizes jól látom, hogy mennyi az Androidos és mennyi az iPhone-ok visszahozatali aránya. Baromi sokat adunk el mindkettőből és bizony az Androidosakat hozzák vissza szép számmal. Szóval lehet, hogy az iPhone “buta” állítólag az Androidhoz képest (szerintem egyáltalán nincs így), de legalább biztos a rendszer és a készülékek is jobban vannak összerakva, mint az Androidos társaik.

  53. Arról nem is beszélve, hogy az Apple beleszámolja az árba a garanciális cserét is ami pl. 3G(S) esetén egy hajszálrepedés a hátlapon és szó nélkül egyből cserélik egy vadi újra amire az aktiválás pillanatától újabb 1 év garancia vonatkozik. Na ezt a Samsung nem teszi meg, hanem szopózik mindenen.

  54. Halli!
    iphone 4 és megszűnt a camera focus…
    újrahúztam a telót, de úgyan úgy semmi…
    Tiszta kész vagyok, valami gyors ötlet?

  55. @Skillmix: ÉN meg pont vissza akarom kapcsolni, mert eltűnt! Valaki tudj a megoldást?

  56. Hohó, az iOS 12-ben talán már lesz SMS kézbesítési jelentés is, mint vadonatúj funkció!!!! 🙂

  57. En talatam egy linket monjuk ez Ipod 4g-re van:thepiratebay.org/torrent/6451210/IOS_5_Ipod_TOuch_5
    De nem tudom hogy mukodik-e.

  58. A cikk íróját megkérem tesztelje már le a Gevey SIM -et az új BaseBanden…

    Köszönet érte! 🙂

  59. Sziasztok!Azt meg tudná valaki mondani, hogy jelenleg (4.3.3-hoz) cydiaból milyen appot kell telepíteni a LED-es notification-hoz? Van ilyen egyáltalán? Gondolok itt sms, nem fogadott hívás… jelzésére, a kamera LED-jének villogtatásával. Köszi!

  60. Ja és az a sok troll aki arra hivatkozik, hogy az apple koppintások sorozatát váltotta valóra, az nem gondolt bele abba, hogy a retek androidnak honnan lett az a f@xa notificationja? nem lehet hogy egy tört iPhone -ról lett koppintva a Hajas elvtárs és társai becsületes munkája, ami már akkor létezett a Cydiában amikor még az Android csavaros-láda volt? A WP -ről ne beszéljünk, az az androidot próbálja másolni ami sajnos egyre kevesebb sikerrel jön össze neki… Ha az Apple másolt akkor nem az androidot másolta le hanem Hajas Cydiás munkáját, ami ugye lehetetlen mert Hajas már az Apple -nek dolgozik, ergó következik az Apple nem másolt…

  61. Csak halkan merem megkerdezni: 3G/wifi/airplane/data/brightness toggle meg mindig sehol? Az majd a 6.2.3-ban jon? Kutyafasza! Apjukfasza!

  62. Ha elment a auto fokus meg sima kézi fokusz, akkor mit csináljak?
    Restore, frssités, és semmi sem történik… boltba be és szevasz?

  63. Hogy lehet ugy feltenni, hogy megmaradjon a fuggetlenites? Köszi!

  64. Esetleg ha eleve független?

  65. @ibreak: föltolod, veszel egy Gevey SIM -et és független!

  66. itunes frissítés már most elérhető 10.3 update.

  67. … ebbol htc lesz, ha ezek ilyen utemben “innovalnak” 😉

  68. Valaki nem tudná az iPadomat beregisztrálni? Vagy nem lesz valami hacktiválási módszer? (Egyébként ha tethered módon betudnánk bootolni egy plist átírás és működik faszán).

  69. az 5.0 beta 1-gyel frissül a baseband? (3gs)

  70. Nem értem mire ez a hőbörgés aki nem akar az ne váltson az 5-re mert ezeket a funkciókat én a 4.2.1-én is mind használom nap mint nap. A lockscreen infókra ott az sbsetting az albumokra ott a photo folder és még lehetne sorolni …. Az Apple most semmi mást nem csinál mint ezeket az ötleteket integrálja bele a gyári os-be… A világot már feltalálták újjat már nehéz mutatni csak jobbá lehet tenni a meglévőt … Akinek meg ez nem tetszik az menjen csak más os-re csak aztán ne sírjon hogy ott nincsenek minőségi programok tárháza mert meg lehet nézni milyen minőségű appok vannak a konkurenciánál.

  71. @kivlov: Teljesen egyet értek, azért az Objective C -be írd szoftverek nem úgy futnak mint az androidra írt retek Javas -s fogyatékos programok…

  72. Nekem jött le csak az hogy flash sehol.Szoftver fejlődik többé kevésbé de ez is csak marketing ios5-6-7-12 6környékén ugrik 3gs 7nél-8nál iphone4.De legalább mivel integrálnak mindent nem kell jb.

  73. valaki vásárolt udid ot?mennyi idö után küldenek hogy oksa fölrakhatom már ?mert mindig hibakodal vissza dobja .

  74. Eszméletlen jó az új rendszer! Ohh JB Istenünk, hozzád szólok! Add, hogy legyen hozzá rendes unlock, és JB! 😀

  75. @zenter: szia neked mennyi idö után küldtek vm hogy aktiválták a telot? udid ra értem.

  76. @feen
    dede, nekem is ez ugrott be elsőnek.

  77. @nojbi: Egy szóval se mondtam (írtam), hogy feltettem volna. 🙂 Én csupán egy imát mormoltam el, és yt-on van pár video az ios5-ről.

  78. @zenter: ja elolvastam sorry

  79. Ha esetleg van valaki akinek van developer accja,és regisztrálná a telefonomat,az küldjön egy mailt a [email protected] -ra 🙂
    köszi:)

  80. ha felteszem az ios5 utána vissza tudom tenni a 4.3.3-at? az SHSH-k mentve vannak. az iphone udid ja developer acconunt ba be van regelve,

  81. @gabi00: hello neked mennyi idö alatt érkezett meg udid regnek a vissza igazolója?

  82. nekem KommyKT csinálta meg vissza irt hogy sikerült.

  83. Miért tették külön az iPodból a video-t és a music-t???!!! Már csak ezért feltöröm, iPod touchra már úgy is van ami összerakja őket! :@

  84. Bocsi kicsit lemaradtam, de megtudjátok mondani mikorra várható a megjelenése?

  85. @denszer: szeptember

  86. Halljátok ma feltettem a 5.0 b1-et i4-re kipróbálásra, majd visszatettem a 4.3.3-at és vártam, hogy a végén újabb baseband miatt eldobja hibával. De nem ez történt, hanem szépen bebootolt 4.3.3 alatt és VISSZAKERÜLT A RÉGI BASEBAND. (04.11.04 volt 5.0-n és visszakerült a 04.10.xx)

    Ez hogy lehetséges? Még soha nem láttam ilyet. 🙂

  87. @hegyi: én mindig várom érvényesitsenek:( délután 3óta várom:(

  88. @hegyi: mié raktad vissza?

  89. @vdiablo: Fogadni mernék, hogy neked nincs iPhone-od, vagy más i-eszközöd. De ha ez így van, minek írsz ide?
    Ha szerinted másolás az egész, akkor kijelenthetjük, hogy az egyik autógyár másolja a másikat, hiszen az ő modelljüknek is van elektromos ablakemelője, automata légkondija vagy mp3-as rádiója… Minden koppintás. Hallatlan… 🙂

  90. @hegyi: Gondolom a béta volta miatt ment vissza a baseband is. Minden azon múlik, hogy az Apple mit engedélyez…
    Tényleg, miért raktad vissza?

  91. OFF
    3G-re mi a legutolsó firmware, ami felmegy?
    /OFF

  92. Nekem nem megy az Ipaden a multi touch vezérlés! Hol lehet bekapcsolni??????

  93. 4.2.1 a valasz a kerdesemre, ami moderalasra var 🙂

  94. nekem van egy olyan gondom hogy használtam a “jegyzetek” app-et de újra kellet rakjam az egész rendszert és nem backup-olhattam mert bajok voltak, valahogy vissza tudom szerezni a jegyzeteimet az iTouch backup-olása nélkül, pl. lehet-e backup extractor-ral kiszedni egy txt file-ba vagy hasonló…

  95. Sziasztok!Tudna nekem valaki segiteni regisztracio ugyben? Elore is koszonom! Emailom: [email protected]

  96. Üdv mindenkinek!
    Off(de ezt olvassák a legtöbben)

    Valaki tapasztalt 3gs iOS 4.3.3 -on lassulást ???
    Köszönöm előre is!

  97. Sziasztok!
    Valakinek a segitégét kérném mert felraktam az ios5 öt de nem aktivaltam meg azudid es dolgot es ebben kene kics help mert nem tudom hol talalom azt meg es hol aktivaljam es addig nincs telefonom kelrek valaki segitsen :S
    mailcimem: ienislegyen @ g mail. com
    elörre is nagyon köszi

  98. @nojbi: Kipróbáltam, játszottam vele, de nem volt tökéletes. Alapból nem ajánlott egy 4.3.3-as backup visszaállitani, viszont én backup nélkül nem tudok élni így visszatettem hát nem volt tökéletes. A camera roll eléggé bugos volt nem látszódott 1 fotó sem a 900-ból, ha meg fotóztam egyet akkor megjelentek de csak kb. a fele. Nekem meg a camera roll pl. nagyon fontos.
    Meg nekem tökéletesen megfelel a 4.3.3, fejlesszék csak szépen az iOS 5-öt majd nyár végén visszatérek rá és lehet kipróbálok valami beta3-4-5-öt…

  99. De ezen, hogy visszarakta a régi basebandet mikor visszamentem 4.3.3-re ezen kicsit “kiakadtam” 😀
    Emlékszem tavaly szépen megmaradt a beta rendszer BB-je és hibával eldobta a restore-t még 3GS alatt és ugy kellett kiszednem recovery-ből

  100. Egy kis használat után tisztult a kép az értesítési rendszer tekintetében:

    Szóval ha beállítjuk hogy zárképernyőn is jelenjen meg az értesítés akkor az csak addig jelenik meg amíg egyszer fel nem oldod a telefont, utána ha megint zárt állapotba hozod akkor már nem ír semmit értesítést. Csak az utolsó zárás kezdetétől érkezett új értesítőket. DE a felűről lehúzós értesítési központnak nevezett részben ott marad az értesítés mindaddig amíg meg nem nyitod a hozzá tartozó appot.
    Elsőre nekem is butaságnak tűnt, de van benne logika, hisz a zár képernyő jelezze a fontos eseményeket amik jöttek, elég legyen ránézni, de ha már feloldod a telt akkor már van időd a tellel szöszölni, így meg tudod nézni mindazt ami történt. Utána már miért jelezze a régi dolgokat? Ez nem emlékeztető hanem értesítő!!
    Azért egy értesítési rendszer telítettségét jelző kis ikon vagy valami jól jönne a status bar-ba…

    Tudtok hivatalos elérhetőséget ahol feedback-et lehet küldeni almáéknak? Faragnék kicsit a rendszeren a hivatalos megjelenésig 😉

  101. @Dave0033: Köszi ! 🙂

  102. @Mythbuster: Köszi! 🙂

  103. Sőt az értesítési központ csak akkor tünteti el magától pl a naptár eseményt vagy a jegyzet bejegyzést ha kiXeled vagy ha a hozzá tartozó appban módosítod a bejegyzést!! Nem butaság. De kétségtelen, hogy többen is ezt a funkciót a zárképernyőn akarták látni, nem külön értesítési rendszerben…

  104. nálam az email nem jelenik meg sem a lockscreen-en sem a notification center-ben annak ellenére hogy bekapcsoltam.
    miért lehet? van valakinek valami ötlete?

  105. honnan tudom meg az udid kodot ha mar fenn van a telefonom az 5? valaki valami választ kerlek emailben: [email protected]

  106. Én felraktam az OS 5-öt iPad 1-re de developer accom nincs! Próbálkoztam az anélkülivel de a notification centerben nincs semmi, tehát a weather alkalmazás sem amit meg kell nyitni! Aki tud legyen szíves segítsen! Vagy van lehetőség ingyenesen az udidet beregisztrálni.

  107. Egy kis segítség az aktiváláshoz azoknak akik nem szeretnének ezért fizetni…

    1. Download the iOS 5 IPSW file from the web (it’s easy and readily available. Just Google it and torrent it down).
    2. Update your iPhone using iTunes. To do this, connect your iPhone to your computer, click on the Check for Update button with theOption (Mac) or Shift (PC) key pressed. Select the iOS 5 IPSW file from the place you downloaded it to.
    3. Wait until it upgrades. A new activation screen will appear.
    Activate iOS 5
    1. Triple click the home button. This will activate the Voice Over.
    2. Triple click the home button and Emergency Call will appear.
    3. Click on Emergency Call and, while it’s switching, swipe with your three fingers down.
    4. The Notification Center will appear!
    5. Click on the Weather widget. The Weather app will load.
    6. Click on the home button to exit to the iPhone’s springboard.

  108. @mythbuster:
    Te így csináltad??
    Már ha felraktad az 5-t :D:D

  109. Sziasztok! Valaki vállal még UDID regisztrálást? Nem lennék hálátlan! k e n n y- ma ca ry o@ fre eem ail.hu – tudunk egyeztetni.
    Előre is köszönöm!

  110. Tanulom az iOS5-öt és a fotó megjelenik a fotóadatfolyamban. Érthetetlenül megjelent egy ismerősöm fotója ebben az alkalmazásban ami a Facebookon van feltöltve neki. Ez a kép nem tudom hogyan került az egyébként általam készített képek közé. Na de mindegy is lenne, de nem tudom törölni. Hogyan lehet a fotóadatfolyamból képet törölni? Tudja ezt valaki? Köszönöm, ha megírjátok.


Add a Comment