fbpx Skip to content

Békülne a Samsung

Az Apple és a Samsung között az utóbbi hónapokban valóságos jogi háború tört ki. Az Apple kezdeményezésére a dél-koreaiaknak el kellett halasztaniuk az ausztrál értékesítés megkezdését, majd a bíróság Németországban tiltotta be a Galaxy Tab 10.1 árusítását, aztán Hollandiában is tilalom lépett életbe a Galaxy S telefonok ügyében. Persze a Samsung sem hagyta annyiban a dolgot, mert bejelentette, hogy (a még be sem mutatott) új iPhone 5 árusítását rögtön blokkolni fogja Dél-Koreában.

Egy kívülálló nehezen tudja eldönteni, jogilag ki áll jobban, de a Samsungnál most békülékenyebb hangot ütöttek meg. A Wall Street Journal szerint a dél-koreaiak az ausztrál árusítás érdekében titokban egyezséget ajánlottak az Apple-nek. Részletek nem ismertek, de valószínűleg komoly pénzösszegről lehet szó.

Az Amazon a múlt héten mutatta be 200 dolláros, fapados Androidos táblagépét. A Samsung sem akar lemaradni, így érthető a békülékenyebb hangvétel. Nem lehet tudni, vajon az Apple elfogadja-e az ajánlatot, de így elsőre nem tartom valószínűnek. Mindenesetre a pereskedéssel az Apple eddig elérte a célját: az egyik legnagyobb konkurensének készüléke nem került piacra, így az iPad dominanciája tovább tart. Kíváncsian várom az újabb fejleményeket.

Az meg, hogy a Samsung mennyire másolja az Apple dizájnelemeit, na az már egy másik kérdés:

Így terjed az Apple-pletyka

A világ egyik legtitokzatosabb cége az Apple, és elég nagy óvatossággal kezelik a még be nem mutatott termékeket. Ebből kifolyólag igen komoly pletykahegyek alakulnak ki, se szeri, se száma a „tutinak vélt” információknak.

A PCmag elkészített egy infógrafikont, hogyan is kel szárnyra egy pletyka. Négy forrást különböztetett meg, a hír igen hamar továbbgyűrűzik, beterítve a világsajtót és a blogokat.

Szemléletes egy ábra, sok valóságalappal.

Olvasd el a hozzászólásokat is

18 Comments

  1. Nagyon durva ez a copyzás! Hihetetlen!

  2. De hogy még a baromságot is másolják … Az iPhone-on a hangfelvevőnél pl a kép a mikrofonról szerintem béna. Ok, hogy nem volt ötletük, hogy mit kéne oda tenni, de akkor is …

  3. @neu: pedig az a mikrofon részemről szép és jól néz ki ott.

  4. Es mi van a kotelezo standard USB porttal?

  5. @Belnir: igen, azt is lemásolhatná az Apple a Samsungtól… 😛 Meg az SD kártya foglalatot és a cserélhető akksit is. Ennyi másolás még beleférne a hosszú lista végére. :-)))

  6. LoL. A storeban az ikonok, egyértelműen a belsőépítész bakija. A kábel meg a töltő, szerintem azonos kínai beszállítótól érkezik, nem hinném hogy valamelyik cég sokat tervezett volna rajta. A csatlakozón lehet vitatkozni, de valljuk meg nem lehet egy vékony készülékre nagy kerek csatit tenni, ergó széles lesz és lapos.
    A doboz megér egy misét 😀

  7. @Belnir:

    Mondjuk, hogy nem kötelező? Ez csak egy vállalás volt. De nem kötelező.

  8. @Buveszpapa:

    A Samsung sem SD foglalatot, sem microUSB-t, sem cserélhető aksit nem használ a tabletjein, szóval azt nehéz lenne másolni 😀

  9. off:

    adott egy iphone 4 (gsm) gyári független os 4.5.3
    hogy tudom a legegyszerübben jailbreakelni (untethered kéne)
    elvileg lehet downgrade-elni 4.3.3 -ra (SHSH nélkül) utána pedig redsnow?

  10. @rossifumi: 4.5.3 nincs. 4.3.3-nál újabbra nincs untethered jelenleg. SHSH nélkül nem lehet downgrade-elni. ezek tucatszor le lettek már írva mind.

  11. @Jadeye:

    vágom. elírtam. 4.3.5-re gondoltam.
    de akkor ez kamu?
    http://www.limera1n. [direkt “elrontva” -szerk.] /2011/08/downgrade-435-to-433-without-shsh-blobs.html

  12. @rossifumi: az. én hitetlenkedve ugyan, de megpróbáltam, be is halt a teló, alig tudtam restoreolni hivatalos úton itunessal (máshogy esélyem nem volt, ígyis alig). Majdnem szervíz lett belőle..

  13. köszi akkor inkább nem eröltetem. a tethered 4.3.5-nél mindig redsnow kell az induláshoz vagy itunes is elég neki?

  14. @rossifumi: az általad említett oldal fals cikkekkel van tele, és csak a limera1n nevet lovagolja meg, hogy a kattintásokból pénzt gyűjtsön. olyan “cikkeket” írnak, ami odavonzza a látogatókat, és hihetőnek tűnnek, de egyébként nem működnek. számtalan alkalommal cáfoltuk már, miért nem megy SHSH nélkül, ráadásul van róla külön cikk is, de újra és újra felbukkannak állítólagos leírások. nem működnek. olvasd el ezt, megérted, miért: http://szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/

    a tethered jailbreak esetén az iTunes nem tudja elindítani, de erről is van külön cikkünk, olvasd el: http://szifon.com/2011/09/23/gyakori-kerdesek-mi-a-tethered-es-untethered-jailbreak-kozt-a-kulonbseg/

  15. Utálok offolni, elnézést kérek, de a gugli nem segít.

    Nem tudja valaki esetleg, hogy hova menti el a letöltött youtube videókat az iOS 3.1.2? Újra akarom rakni a telót, de már annyi videóm van, azokat meghagynám, és Tpottal kimásolnám, majd vissza.

    Előre is köszi.

  16. természetesen lehetséges SHSH nélkül, vagy akár iTunes nélkül bármit művelni a gépezettel, csak eddig még nem volt olyan programozó aki megoldotta volna 🙂 Nincs lehetetlen, csak még nem ismert

  17. @94marc01: traktort vagy paradicsomfagylaltot is lehet csinálni belőle, csak még nem volt olyan, aki megoldotta volna.

    de jelenleg nincsen rá semmi mód, hogy menjen SHSH nélkül, ez viszont tény.

  18. Sziasztok!

    Keresek egy játékot, nemrég láttam róla egy videót, de nem tudom, hogy hol. Az a lényege, hogy egy fekete kis golyót kell eljuttatni egyik pontból a másikba, miközben a játékos olyat is tud csinálni, hogy pl az ujját elhúzva a földön egy dombot csinál, és azon legurul a golyó, stb. Azt hittem, hogy a ‘World of Goo’ nevű játék az, de sajnos nem!

    Köszi előre is a segítségeteket!

    Üdv.


Add a Comment