fbpx Skip to content

Kritikus Skype-sebezhetőség iOS-en

A Skype jó dolog, főleg iPhone-on, hiszen ingyen lehet hívni másokat. A program által használt titkosítást eddig állítólag nem tudták visszafejteni (legalább is a Skype csak kormányhivataloknak teszi elérhetővé), azonban tegnap egy igen komoly XSS-sebezhetőség látott napvilágot a 3.0.1-es vagy korábbi verziójú alkalmazás chatelős részében.

Na de mi is ez a hiba? Mivel üzenetküldéskor a név nem kerül teljesen kódolásra, ezért a helyére beillesztett JavaScript kód az üzenet megnyitásával aktiválódik és végrehajtódik. A kód futásával a támadó hozzáférhet mindahhoz az adathoz, amihez maga az alkalmazás hozzáfér, így akár a névjegyzékhez is, amit elküld a támadó szerverére (lásd a mellékelt videót). Ráadásul a megtámadott ebből nem vesz észre semmit.

A Skype már értesült a hibáról, és a mérnökei nagyban dolgoznak a javításon, ezért hamarosan frissülni fog a program. Addig is azt javasolják, hogy csak olyan embereket vegyünk fel barátnak, akiket ismerünk, és megbízunk bennük.

Az Apple túl sok a Dow Jones indexhez

Az Apple részvényárfolyama töretlenül emelkedik, így a cég tőzsdei kapitalizáció alapján a világ legértékesebb cége lett. Mint legértékesebb vállalat, helyet érdemelne a vezető amerikai részvényeket tömörítő Dow Jones Industrial Average (DJIA) indexben is.

Elemzők utánajártak, mivel is járna, ha az Apple bekerülne az indexbe. Kiderült, hogy az indexben egymaga 22%-os súllyal rendelkezne, ami kimagasló érték, a következő versenyző ugyanis 11%-on van. A probléma gyökere az, hogy az index súlyozása nem kapitalizáció alapú, hanem árfolyamalapú. Egyszerűsítve: összeadják az indexben szereplő részvények árfolyamait és elosztják egy korrekciós tényezővel. Ez a korrekciós tényező a részvényfelosztások, ki- és bekerülő papírok miatti árfolyam-korrekciót hivatott kiküszöbölni. Jelenleg egy papír 1 dolláros árfolyamváltozása 7.5 pontos elmozdulást okoz az indexben. Mivel az Apple árfolyama az elmúlt időben nem egy dollárt, hanem akár 4-5 dollárt is változott, ezért ez jelentősen elmozdítaná az index értékét. Így ha a részvényt be akarnák tenni az indexbe, akkor előtte ún. splitre, azaz felosztásra van szükség. 1:2 arányú felosztásnál megfeleződik az árfolyam, ami már barátságosabb súlyt tesz lehetővé. Nem tudni, hogy ez bekövetkezik-e valaha, de mindenképp kíváncsi leszek Tim Cook hogyan áll a kérdéshez.

Úgy látszik most már az is baj, ha valamelyik cég jól teljesít. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Off: Hy! Felteszem itt is a kérdésem, hátha nem törluk ki megint :-(. i4-re szeretnék videókat rakni. Melyik programot ajánljátok? Készülékem: i4, no JB, winxp.

  2. @fabi83: iTunes felrakja rá őket, és az iPod app meg lejátsza, persze csak ha mp4-ben vannak. de kicsit egyszerűbb lenne a dolog, ha mondjuk azt is leírtad volna, hogy milyen formátumú videókról van szó.

  3. @fabi83: AVPlayer, fizetős de nagoyn megéri. utána itunes apps fülön lent tudod a videokat felmasolni, avi wmv mp4 stb 🙂

  4. Köszönöm a választ! Igazad van. Rosszúl kérdeztem. A lényeg az, hogy avi-t szeretnék átkonvertálni. Ehhez kellene valami jó progi. Most próbálgattam a Xilisoft video converter ultimatum-ot és úgy néz ki, hogy nagyon bevált. A varázslóban be lehet állítani, hogy i4-re kell a videó és ha kész egyből tölti is fel a telóra. Fabi

  5. Elég hulladék ez az iPhone Skype kliens. Képet nem lehet fogadni/küldeni és Bluetooth-ra sem dobja ki a hangot, az akksit pedig üresjáratban is zabálja, most pedig még ez is…


Add a Comment