fbpx Skip to content

Tegnap este a Twitter és a Facebook attól volt hangos, hogy valaki feltett egy videót, amin a német hivatalos Apple.com oldalán az iPhone 5 oldalát nézegeti. Eléggé hihetőnek tűnik a dolog, de természetesen addig semmi sem biztos ameddig az Apple be nem jelenti az új iPhone-t!

Az Apple betiltatta a Galaxy Tab EU-s árusítását!

Már jó ideje tart a jogi harc az Apple és a Samsung között. Az Apple készülékek lemásolásával vádolja a Samsungot (van benne valami), a Samsung pedig visszaperelt. Az Európai Unióban úgy látszik, az Apple-nek áll a zászló, mivel tegnap egy német bíróság designelemek másolása miatt elrendelte a 10.1 colos Galaxy Tab árusításának tilalmát (Hollandia kivételével). A hasonló designelemek a következők voltak: forma, user interface (tökazonos menük), csomagolás. A döntés ellen a Samsung fellebbezni fog, meghallgatás négy héten belül ugyanannál a bírónál lesz…

Az Apple hasonló győzelmet aratott Ausztráliában is, ott el kellett halasztani az árusítás megkezdését. A csatának inkább a boltokban kellene eldőlnie, de ha a Samsung tényleg másolt, akkor vállalni kell a következményeket és elő kell állnia önálló termékkel.

Olvasd el a hozzászólásokat is

38 Comments

  1. Szerintem az az oldal fake. Három okból is: A telefon képernyőjén a szolgáltatő helyén azt írja hogy No Service, pedig az Apple nem írja oda a szolgáltatót de ott van, hogy 3G és a térerő jelzők is rajta szoktak lenni.

    A telefon hátán biztos, hogy nem a megszokott font-al van írva, hogy “iPhone”, de ha meg is változtatják, akkor több mint valószínü, hogy nem ilyenre.

    Az utolsó ok pedig megint a képernyőképekhez kapcsolódik. Az órát kell nézni, az ilyen promo oldalakon (ld. iPhone 4) a screenshotokon mindig 9:41 van, és ezen a, minden bizonnyal fake, oldalon pedig a telefon 8:07-et mutat.

  2. @szokeptr: teljes mértékben egyetértek!

  3. Én csak azt nem értettem soha, hogy kinek van ideje meg érdeke ilyen fake-eket gyártani…

  4. @joseppe: én megmondom kinek. Úgy hívják őket, hogy Apple. 🙂 Minél többet beszélnek a hamarosan megjelenő telefonról (meggyőződésem, hogy a – sok esetben egymásnak ellentmondó – hírek nagy részét ők szivárogtatják ki: MacRumour, stb.), annál gyorsabban fognak milliókat eladni belőle, ugyanis a rengeteg Apple fan alig várja már, hogy lecsapjon az új készülékre. Ennyi. Ügyes marketing az egész szvsz.

  5. Nekem ez az “iphone 5” design marhára nemnjön be… 😀

  6. A csomagolás, dobozolás tényleg felháborítóan koppintott, nehogy azt mondja valamelyik Samsung-fan, hogy az véletlen lett egyforma… Nézzétek meg egy Galaxy Tab 10.1 unboxing videóját, asszem az iPad tulajok felszisszenek… De ilyenek a Galaxy S-ek, meg a többi csomagolása is…

  7. Sziasztok!
    A párommal szeretnénk iPhone-t venni, csak nem tudom, hogy most érdemes az 5-re várni, vagy vegyünk most 4-est.
    Ha most vennénk 4-est, akkor mire kell figyelni a garanciánál (milyen garanciát fogad el az apple szerviz?), csak mert nem szeretnék szívni, ha esetleg valami hibája lesz a készüléknek, és hogy hová vigyem?

    Különben nekem tetszik, a videón látható 5-ös készülék.
    Bár szerintem is kamu az egész. Miért pont a német oldalon lenne ilyen?

  8. mondjuk azt birnám ha 32-64 GB változat lenne csak

  9. Nezzetek meg a video elso masodperceben levo URL-t es akkor mindenre feny derul a videoval kapcsolatban;)

  10. amugy 3,5 után 4.2-es kijelzo ugyanolyan pixelszámmal… mi ertelme? nem azert talaltak ki a retina displayt, hogy most elbarmoljak! raadas 275ppi a mostani 326-al szemben !

  11. @mremil várd meg az 5-öt

  12. edit: Ráadásul összerakok nektek egy ugyanilyen fake oldalt:) Azt nem írtam oda, h 5 percbe telne:)

  13. Hali! Szerintem nem fake hanem egy fejlesztés alatt álló promo anyag.
    Srácok a logofixek nem működnek iOS 4.3.5-ön!
    Lesz erre is megoldás? Nagyon ugly ez a Telenor HU felirat! 🙂

  14. @Seyfer: Ott a pont! 😀 😀

  15. A videó első képkockáiból kiderül,hogy fake.
    “file:///Users/peter/Desktop/i­Phone%205/Website%20Pictures/h­ome.html”
    Kicsit sem feltűnő. Egyébként szép munka,csak nem eredeti..Sajnos.. :S

  16. Remelem jól megb@ssza az Apple jogosulatlan vedjegyek használatáért:-))

  17. @Szpisti: Nem tudom hogy lehetne másképp kisebb dobozba becsomagolni… Kíváncsi vagyok mi lesz ebből, a pereskedésből, valamelyik oldalon mutatták a formatervi mintaoltalomhoz tartozó rajzokat. kb semmi konkrét nincs rajta. Ennyi erővel az autót mint négykerekűt, elöl lámpa oldalt ajtó, ablakok stb. is levédethették volna. Nagyobbat kaszálnának a perrel.

  18. @athis1975: Milyen védjegyekre gondolsz? Kijelző? Csatlakozók? Gombok?

  19. Pereljük be az apple-t mert kábelt használnak a töltéshez!

  20. Leider konnte die gewünschte Seite nicht gefunden werden.

  21. bocsánat az OFF – ért de mit tudtok arról a hírről vagy pletykáról hogy meg fog szünni a VIBER?

  22. @szokeptr: igazad van, és még annyi h az Apple nem írja az akku mellé h hány százalákon van

  23. @szokeptr: a készülék screenshotján az óra mindig az adott készülék bejelentésének időpontját jelzi, tehát más volt az idő a 2G, a 3G, a 3GS és az iPhone 4 esetén is minden alkalommal. 😉

    de a többivel nem vitatkozom. 🙂

  24. Hali Jason!!!
    Hogyan és mivel JailBreakelted a
    4.3.5????????????????????

  25. 0:36 -nál 4″, 1:20 -nál 4,2″-es kijelző van. Ez azért még fake oldal készítésnél is elég nagy hiba, nem hogy hivatalos oldalnál.

  26. @dakota69: redsn0w, de csak tethered jailbreak van hozzá….

  27. @Godlike: Nem a doboz méretére gondoltam, hanem a készülékek elhelyezésére, az az alatt lévő “füles” papírra, és arra a műanyag tárolóra amiben a tartozékok vannak… Na mi az, ha nem koppintás?

  28. @Godlike: Tudtommal mar a logó engedély nélküli használata is jogsértő.

  29. meglepne, ha ilyen keskeny lenne, ugyanis ez már annyira vékony, hogy nem ergonómikus

  30. @mcaleck: Hááát nem tudom. Van benne némi igazság, mert ha ilyen vékony, akkor fejnehéz lesz. Én igazából nem várok nagy csodát. Ez “csak” egy upgrade-elt i4 lesz sztem. A nagy újdonság az iOs5 lesz. De ez csak az én véleményem.
    Aztán max nagyot koppanunk ha kiadják az új szifon helyett az iPad HD-t 😀

  31. Biztos, hogy jóval vékonyabb lesz a mostaninál és a képernyő is nagyobb lesz. Ezt a kínai gyártó cég illetékese már hetekkel ezelött kiszivárogtatta annak kapcsán hogy sokkal nehezebb az iPhone 5 összeszerelése…

  32. Aki azt mondja, hogy nem fake, az gondolkozhatna. Az Apple csinálna ilyet? Emberek, legyetek észnél. Semmilyen cégnél nincs ilyen, hogy véletlenül a netre kerül egy még be sem jelentett termék honlapja. Userek… XD

  33. @Jadeye: Az igaz, hogy nem mindig ugyanaz, de eltérés csak az iPhone 4 esetében volt. iPhone 2G: 9:42 AM, iPhone 3G: 9:42 AM, iPhone 3GS: 9:42 AM, iPhone 4: 9:41 AM.

  34. @clooney: Hát majd ezt az apró infót elhallgatják. De sajna tényleg pöttöm lett a többi SmartPhone-hoz képest az eredeti iPhone méret.

    @mcaleck: Használj huzamosabb ideig iPod Touch-ot és utána gondold át megint a kijelentésed

    Mert ezzel azt mondod hogy a Touch az nem ergonomikus, márpedig tudjuk hogy Steve csak tökéletes terméket gyárt! 😉

  35. @szokeptr: hmm, valóban, 2G-3G-3GS esetén mind 9:42 am van, és csak az i4 esetén van 9:41 am, de szerintem az óra épp emiatt nem lesz mérvadó.

    tény, hogy fake volt az egész, na de ez nem az órán bukott el, inkább a többin. 😉

  36. @szabi113: te milyen gyakran emelgeted a Touchot a füledhez? mert az ugye más tészta, mint fektetve a tenyeredben tartani


Add a Comment