fbpx Skip to content

Az RTFM itt nem a megszokott rövidítést takarja, hanem egy kiegészítő nevének rövidítése, ami elsőre nem tűnhet túl szerencsés választásnak, mégis talán épp emiatt az elnevezés miatt jegyezhetik meg sokan az új kiegészítőt. Na de most fordítsuk komolyra a szót, mi is az RTFM ebben az esetben.

Az Apple nem kényeztetett el minket az email szövegének alakíthatóságával. Ryan Petrich, aki már számtalan Cydiás tweaket készített, most egy újabbal állt elő. A Rich Text For Mail nevű programmal az email szövegét lehet formázni. Többek között beállítható a betű típusa, nagysága, színe, vastagsága és ferdesége. A különböző tulajdonságok a szerkesztésbe is kitehetőek ikonként, sőt a fényképeket egy gombnyomásra be lehet illeszteni.

Mindenképpen hasznos kis program, viszont nem olcsó, 4.99 dollárért vásárolható meg a Cydia Store-ból.

Olvasd el a hozzászólásokat is

23 Comments

  1. Lassan 3éve használom a telefont, rendszeresen a levelező programot is, de eszembe se jutott hogy én formázni akarok a szövegen.
    Én általában csak gyors választ illetve maximum 8-10mondtad erejéig megyek.
    Ezért jó a “sent from my iphone”, mert aki kapja a levelet, tudja hogy miért kapott ilyen tömör választ. Ha valami meg nagyon kifejtős dolog azt vagy telefonon, vagy gépen érdemes leírni szerintem. De valaki számára biztos hasznos… 🙂

  2. sziasztok!
    olyan kérdésem lenne, h ha kéztől veszek egy iPhone 4G-t és azt mondják rá, hogy gyárilag káryafüggetlen akkor, azt ott helybe hogyan tudom leellenőrizni? ha elviszem valamilyen mobilszolgáltatóhoz akkor próbálnak bele kártyát? sajnos nincs mini simem 🙁

  3. Nekem az lenne a kérdésem ennek kapcsán, hogy próbáltam feltenni az iKeyEX 3-at, (iphone4, ios 4.2.1) + a verticalboard-ot, de nem megy! Azóta olvastam, hogy nem is fog, mindenki frissitést vár az iKeyEx-böl, viszont nem tudtok valami alternativ megoldást? Próbáltam néhány Unicode app-ot viszont valamiért passz, csak néhány betű van mindben ami vertikálisan egy másik fölé irható!

  4. @LeBron911:

    micro sim 🙂

    carrier list -be tudod le ellenőrizni!

  5. igazad van:) micro sim:) de a carrier listbe hogyan tudom leellenőrizni? ha nincs rajta cydia akkor tuti h nem függetlenített, de ugyan mo-n a tmobil és a vodafone is árul. vodás kártyát hoznak hozzá kipróbálni. telenoros kártyával szeretném használni

  6. ehhez nem kell cydia. settings-general (általános)-about (infó)-carrier (szolgáltató)

  7. @cobramone:

    nekem most 1 3G-m van függetlenítve cydiaban, eredetileg tmobilos. és nem írja ki a carierél h tmobil hanem csak annyit h carrier 9.0. akkor, hogy is van ez most?

  8. nekem meg van egy t-mobile-os 3gs-em és azt írja h t-mobile 10.0

  9. hali!
    hatalmas problémával fordulok hozzátok, amit sehogy sem tudok megoldani.
    egy angol o2 függő 4esem van, 01.59 bb, shsh csak 4.3.2 és 4.3.3 hoz van.
    akárhogyan aktiválom a telót (hacktiválás ill gyári kártyával is próbáltam) a mobilinternet sehogy sem működik Tmobillal. ikon 400ban vagyok. mi lenne a teendő? a carier fixek csak telenorhoz és vodához vannak a repoban :S az általános/hálózat menüpont alatt hiányzik a mobiladatforgalom beállítás menüpont ahol az apn-t manuálisan meg tudnám adni… a SAM-et is próbáltam aktiváláshoz, nem működik sehogy sem, így viszont nem tudom használni a szifont , csak wifivel… 🙁 segítsetek pls, Jadeye remélem tudsz valami okosat! köszi

  10. @cobramone:

    de csak tmobilos kártyával használod?

  11. @cobramone: és abból már mégis hogyan tudnád meg, hogy független-e? az az aktuális sim szolgáltatóját írja ki. restore után és jailbreak nélkül két különböző kártyát kell beletenni, ha mindkettőt elfogadja, akkor független. de a carriernek ehhez végképp nincs köze.

    @hristooos: másik készülékbe téve azt a simet működik? ha nem, a szolgáltatót kéne megkeresni vele, lehet a szolgáltatással van gond. T-mobile esetén nincs szükség carrier fixre (Voda esetén sincs), azzal egyszerűen működnie kell, viszont a T-nél nincs engedélyezve az apn módosítása, de nem is kell. ha nem megy, ott a szolgáltatással lesz a para. az aktiválás ennél nem számít, SAM meg akkor kell csak, ha nincs hozzá gyári kártya. ha van, felesleges a SAM. reset network settings volt már, ugye?

  12. @Jadeye: úgy h, akinek gyárilag független annak nem ír semmilyen szolgáltatót (annak se akinek szoftveresen függetlenített). mindenesetre hiszek neked, te vagy itt a legnagyobb szakértő 🙂

  13. @cobramone: gyári független t-mobillal: ír carriert. gyári független vodával: ír carriert. ugyanis ezeknél van carrier bundle. ha nem ír név szerinti carriert, hanem carrier 10.0-t ír pl, akkor olyan szolgáltatóval használná, ami nem apple partner, mint pl itthon a telenor.

  14. Akkor én még csak ilyennel találkoztam

  15. @Jadeye: igen, volt network reset. nem próbáltam másik telóban, de az is a para, hogy a personal hotspot pl azt irja ki (ha gyári karival aktiválok) hogy keressem fel az orange UK szolgáltatót…. de nyilván ez is a net hülyesége miatt lehet… nincs másik telóm, ugyhogy felhívom a T-t, aztán visszajelzek, hogy mit mondtak… köszi a segítséget

  16. @Jadeye: kipróbáltam, más telóban jó 🙁

  17. Köszi a választ….., szátok meg, legalább egy fingom sincs róla reagálast!

  18. ja és mellesleg ezzel a carrier – micro sim marhasággal az egész brigád off-ol!

  19. @hunwolf: nem tudunk alternatívát. ha tudnák, már régen megcsináltuk volna a frissített speciális billentyűzet csomagot. de ezt már leírtuk párszor. 4.x-re nincs iKeyEx, valószínűleg azért, mert az Apple valami olyat változtatott, amit a fejlesztő nem tud, vagy nem akar áthidalni.

  20. @Jadeye:
    Kösz!

  21. @hristooos: ez a para kezdetektol van nalam is (at&t 01.59.00, ultrasn0w). Minden ios verzioval es minden ultrasn0val. De halisten a megoldas ecceru. Az van, hogy a carrier bundle valamiert beragad, hiaba teszel be barmilyen sim-et es hiaba tudsz telefonalni, a carrier bundle marad az amivel aktivaltad. Ha gyari sim-el, akkor a gyari carrier, ha sam-el, akkor meg a default carrier (ilyenkor van a carrier x.0).
    Megoldas:
    cydia.pushfix.info – carrier reset fix
    utana sim kartyat kiveszed es visszateszed es befrissul a carrier bundle. Onnantol lathatod a settings/general/about/carrier -nel, hogy megjelenik az aktualis sim kartya szerinti beallitas (ofcoz ha hivatalosan tamogatott szolgaltatorol van szo, amugy marad a default carrier x.0) Optimalis esetben azonnal kapsz IP cimet a mobilhalozaton (amit sbsettings-el konnyen tudsz csekkolni, hogy megtortent-e) es voila mobilnet. Amiota uj ultrasn0w van, azota nehezebben kapok IP-t, vagy neha egyaltalan nem… ilyenkor sim ki/be es onnantol rebootig tuti jo 🙂

  22. @hristooos: Ja igen… es masik megoldas, hogy felteszed cydia-bol a “tetherme apn editing” es “tetherme” csomagokat es beallitod kezzel az apn-t. Fizetos csomag. Amellett, hogy lehetove teszi az apn beallitasok modositasat, el is rejti a tethering adatforgalmat a mobilszolgaltato elol.

  23. javitom magam: nem az adatforgalmat rejti el, hanem azt, hogy az tethering utjan keletkezett


Add a Comment