fbpx Skip to content

Jelenleg csak a dev-team rendelkezik olyan kiadott szoftverrel, amivel jailbreakelhetjük a készülékünket 4.2.1 esetén. A redsn0w képes jailbreakelni a 4.2.1-et a legtöbb eszközön, sőt, a megfelelő feltételek megléte esetén untethered módon is, illetve használhatjuk a Pwnagetool-t is. Semelyik másik fejlesztő csapat nem adott ki eddig semmi alternatívát a 4.2.1-re.

Ebben a cikkben CSAK a jailbreakről írunk, a készülék függetlenítéséről egyelőre nincsenek konkrétumok!

Redsn0w beta és a harc az SHSH-kkal

A dev-team részéről jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a 4.2.1-re egyelőre csak akkor van untethered jailbreak, ha a következő feltételek legalább egyike teljesül:

  • a készülék iPhone 3G, iPod Touch 2G, régi ibootos iPhone 3GS – ez esetben a redsn0w 0.9.6rc8 megcsinálja
  • vagy van a 4.2b3-mas firmware-hez SHSH – ez esetben pedig a redsn0w 0.9.7b6 kell

Ha tehát új ibootos a készülékünk (iPhone 3GS vagy MC iTouch), netán A4 processzoros (iPhone 4, iPad és iTouch 4G), és nincs 4.2b3-mas SHSH-nk, akkor csak semi-tethered jailbreak van egyelőre.

Ez azt jelenti, hogy a legtöbb esetben a készülék bekapcsol ugyan újraindításkor anélkül is, hogy gépre kellene dugnunk, és a redsn0w “just boot tethered now” opciójával indítanánk, de ebben az esetben jailbreak nélkül tölt be. Ilyenkor semmi jailbreakes alkalmazás nem működik, nem indul el a Cydia, és az esetleg feltelepített tört alkalmazások is azonnal kilépnek, ha megpróbáljuk őket elindítani.

Ha azonban feltelepítettünk bármi olyan kiegészítőt, ami mélyen belenyúlt a rendszerbe, vagy csak a SpringBoard működésébe, akkor az iOS nem fog tudni betölteni. Gyakorlatilag bármi MobileSubstrate-ot igénylő kiegészítő telepítése ezt eredményezi, így például az ultrasn0w vagy az SBSettings telepítése után kizárólag gépre dugva, és a redns0w-val indítva fog tudni bebootolni a rendszer.

MuscleNerd azt ígérte az új redsn0w betatesztje során, hogy megpróbálják megoldani, hogy elegendő legyen a 4.1-es SHSH is a Monte-jailbreakhez. Ezt sikerült is megoldaniuk, de egyelőre nem adtak ki újabb beta verziót. Persze amint megjelenik az új beta, írunk róla, de az is csak azoknak lesz megoldás, akiknek megvan a 4.1-es SHSH.

Ne keverjük azonban a szezont a fazonnal: ez NEM 4.1-es jailbreaket jelent (hiszen az amúgy is van már), hanem a 4.1-es SHSH és kernel felhasználását a 4.2.1-es rendszerben! A Monte jailbreaknek semmi köze a 4.1-hez, az 4.2.1-re van!

Akiknek azonban nincs sem 4.1-es SHSH, sem 4.2b3, azoknak sem kell elkeseredni. Sőt, nekik most van egy nagyon fontos teendőjük. A dev-team ugyanis a további terveik szerint portolni fogja a Monte-technikát, hogy működjön 4.3b2-es SHSH-val is.

Tehát nagyon fontos: akár jailbreakelsz, akár nem, töltsd le a legfrissebb TinyUmbrellát, telepítsd, majd indítsd el, és töltsd le vele az SHSH-kat a készülékedhez! Az új TinyUmbrella automatikusan le fogja tölteni a 4.3b2-höz az SHSH-t, így ha a dev-team megoldja a 4.3b2-es SHSH felhasználhatóságát, akkor gyakorlatilag bárki képes lesz untethered módon jailbreakelni a készülékét – ha letöltötte hozzá az SHSH-t.

Mentsd az SHSH-kat MOST! Mi szóltunk! Szedd le most, ameddig még lehet, ártani nem fog!

A Chronic Dev már készíti az új greenpois0n-t

Eközben persze a Chronic Dev csapata sem tétlenkedik. p0sixninja már egy videót is közzétett arról, hogy SHSH fájlok használata nélkül megoldotta az untethered jailbreaket 4.2.1 alatt. Persze a kiadási dátumot például geohot legutóbbi akciója miatt sem árulták el egyelőre:

Számunkra persze ez csak jó, hiszen így már egyre közelebbinek tekinthető a 4.2.1-es untethered jailbreak megjelenése.

Óva intenénk azonban mindenkit, hogy esetleg bármi nem hivatalos, innen-onnan, *állítólag* kiszivárgott verziókat töltsön le, és azokat használja, mert annak könnyen rossz vége lehet. Ugyan így értelmetlen felülni az ilyenkor gomba módjára elszaporodó ál-geohot és más kamu oldalakon megjelenő állítólagos, “első kézből” származó híreknek.

Ott vannak a hivatalos oldalak, azokról tessék tájékozódni. Ha pedig azokon nincs kint valami nagyon fontos hír, akkor annak igazságtartalma bizony erősen megkérdőjelezhető. (Az ilyen kamu oldalak linkjeit törölni fogjuk a hozzászólások közül is!)

Olvasd el a hozzászólásokat is

172 Comments

  1. jöhetne már vmi nemsokára megyek uk-ba és kéne függetleníteni addigra az i4 -esemet. tud valaki vmi infót arról hogy kint hol tudnám függetleníteni a vodás szifonomat? egyáltalán lehetséges?

  2. Üdv!
    Annyi lenne a kérdésem, hogy honnan tudhatom meg, hogy régi, vagy új bootos-e az iPhone 3GS-em? Nyáron vettem július közepén…

  3. Nem teljesen a témához kapcsolódik, azonban egy kicsit mégis:

    Leszögezném még az elején, hogy jó pár Iphone-t megcsináltam már, tehát nem analfabétaként kezdek hozzá, de most egy érdekes szituációhoz érkeztem.

    Adott egy Iphone 3G 4.1.2 Ultra-recycle jailbreak-el, tehát ipad baseband-es megoldás.

    Cydiába fel lett telepítve egy program (Activator, Qtweeter) amitől összeomlott az Iphone, de olyan módon, hogy nem reagál se a slide-ra alul, se semmire 🙂 Működik, az óra frissül, a hálozatot látja, de nem tudsz belépni. Ha hívod, csöng a vonalnál, de a telefon nem jelez. Full fagyás. Újraindítást persze próbáltam már sokszor.

    A kérdés: Hogyan lehet letörölni a Cydiát vagy szinkronizálni Pc-n vagy Mac-en, úgy, hogy törölni is lehessen? (Cyder-t probáltam, nekem nem sikerült) vagy hogyan oldható meg ez a kérdés restore nélkül? (Amit ugye nem is lehet, az Ultra-recycle jailbreak miatt)

    Nagyon megköszönném a segítséget!

  4. @Fereg: A restore-t javaslom, de nem a gyári, hanem azzal a firmware-rel amibe az ipad baseband lett belesütve.

  5. Köszi a cikket, Jadeye! Látom a múltkori kérdéseim inspirálólag hatottak 🙂

  6. @Korte68: azt kérdezte, hogyan lehetne megoldani restore *nélkül*. 😉

    @Fereg: 4.1.2 nincs. amire gondolsz, az a 4.2.1 remélem. a cydia törlése sosem szedett le feltelepített csomagot. a cyder sosem szedné le a cydiát.

    a restore igenis lehetséges. ha elolvastad az ultra recycle cikket, és a 4.2.1 recovery loopról szólót, akkor tudhatnád, hogy mi a megoldás erre (custom fw), mert leírtuk. konkrétan ez a rész:
    “Nincs visszaút!”
    2. és 3. pontja.

  7. 4.2b3 SHSH-val van 4.2.1 untether JB iPhone 4-re?

  8. @Fereg: Igazából arra lenne szükséged, hogy Cydiával letöröld a Qtweetert (az Activatort más is telepíti pl. LockInfo, azzal eddig nem volt bajom 3G-n).
    Ha be tudnál lépni SSH-val a telefonra, szerintem biztos van valami parancssoros cydia uninstall parancs.

  9. @Jadeye: Jah igen csak pont az maradt ki h: “és Windows-os?”! Sajna Mac-em nincs 🙁

  10. @Jadeye: Köszi, ezt jó tudni.
    A restore-ral igazad lehet, ha mentette az adatait. Persze az ultra-recycle miatt biztos van viszonylag friss backup…

  11. @RKG: A DevTeam oldalán van Windows-os Redsnow.

  12. @Korte68: @Jadeye: Teljesen jogos, custom fw megoldja a kérdést. De valamiért azt hittem “könnyebben” is megoldható… Köszi!

  13. @Ákos: Nah basszus…! Erről a fejlemenyrol lemaradtam…! Eddig azt hittem h csak osx-es verzió van kint! Kosz az infót! Jadeye-nak is!

  14. @Ákos, @RKG: NINCS windows-os verzió egyelőre a 0.9.7b6-os redns0w-ból, amivel untethered módon lehet a 4.2b3-mas SHSH-k megléte mellett jailbreakelni. csak osx-re van.

  15. Köszönöm a cikket, izibe le is mentettem a legfrissebb tinyumbrellaval az SHSH fájlokat.
    Miután végzett a logfileban láttam, hogy állítólag ő el is küldte a cydiaba ezeket, de mikor a cydiat elindítottam nem láttam a 4.3b-t, pedig azt írta a tinyumbrella, hogy megcsinálta.
    Ötlet? Elszartam valamit?

  16. @bmwk1300s: a Cydiában a kijelzés nem fog azonnal megjelenni, hanem csak pár nap vagy 1-2 hét múltán. maga az SHSH már most is ott van, csak a Cydia nem fogja neked azonnal kiírni.

  17. Ha nekem a 4.2.1 van fönn akkor ő honnan tudja a 4.3b SHSH fájljaimat? :S

  18. sziasztok!
    elegendő, ha a cydiában levannak mentve az shsh file-ok? adott egy iphone4, ami most éppen az usa-ban van. 4.0-tol 4.2-ig mentve vannak a file-ok, de csak a cydiában. az iphone a tulajdonosával együtt csak március végén jön haza, nagyon nem ért ezekhez a dolgokhoz (nem is akar foglalkozni velük), tehát hiába kérném meg, hogy a tinyumbrellával mentse le, nem menne neki.

    a lényeg, hogy elgendő a cydiás mentés? (ha hazajön én leszek az “iphone support-ja” 🙂 és nekem kell majd foglalkozni ezzel )

  19. @Jadeye: Köszönöm szépen. Megnyugodtam! 😀

  20. @cbdomi: az SHSH fájlok sosem a telepített OS verziójától függtek, hanem attól, hogy az Apple mit ír alá. így volt lehetséges leszedni például 4.1 alatt is a 4.2.1-es SHSH-t. az Umbrella le tudja kérni, mert az Apple aláírja. ez a lényeg.

    @lulubelle: elvileg teljesen elegendő, de a beta SHSH-t szerintem maga a cydia nem feltéten kéri le automatán, tehát inkább töltesd le vele, legyen meg biztosra. pár kattintás az egész, ártani nem árthat.

  21. A “erősen megközelíthető.” helyett nem “erősen megkérdőjelezhető.”-t akartatok írni?

  22. Most összekavarodtam, most akkor lehet 4.1 SHSH meglétével untethered jailbreak-elni, vagy csak még 4.2b3-assal lehet? (3GS new bootrom)

  23. az első hozzászólásra reagálna valaki? thx

  24. @jarodfree: LOL, de, valóban! köszi, már javítom is! 😀

    @tomky: “MuscleNerd azt ígérte az új redsn0w betatesztje során, hogy megpróbálják megoldani, hogy elegendő legyen a 4.1-es SHSH is a Monte-jailbreakhez. Ezt sikerült is megoldaniuk, de egyelőre nem adtak ki újabb beta verziót.

  25. már megvan, semmi, figyelmetlenség:D

  26. iPhone 3GS 4.2.1 alatt mi a baseband verziószáma? Illetve akkor összegezzük: iPhone 3GS új ibootm megvan a 4.1, 4.2.1, 4.3beta2 SHSH. Van macem, van e megoldás arra hogy untethered jailbreakeljem a készüléket? Illetve ha a 4.1 -hez képes változott a baseband megoldható e hogy ne frissüljön?

  27. @ispo: hívd fel a 1270-et. ha nincs rajta hűség, akkor elvileg ugyan úgy kérheted a hivatalos függetlenítést, mint a T-nél.

    @kiru_l: minden attól függ, hogy jelenleg milyen baseband van a készülékeden, mert a 4.1-estől felfelé a baseband alapból nem függetleníthető. az utolsó hivatalos baseband, ami függetleníthető, az a 05.13.xx (4.0.2-ben volt utoljára), mert a gyári 4.1-ben már 05.14-es van, a 4.2.1-ben meg 05.15. a 05.14 és .15-re nincs függetlenítés, azt csak a 06.15-ös iPad basebandre frissítve lehet megcsinálni, de attól elhasal a GPS például, így azt csak végső esetben.

    ha csak az említett SHSH-id vannak, egyelőre nincs mód az untetheredre. majd ha megjelenik a 4.1-es SHSH-t felhasználó új beta, akkor majd az megcsinálja.

  28. @Jadeye: még van rajta hűség sajna :-S más megoldás? londonban fügetlenítenek valahol? vagy csak nekem vannak vízióim?

  29. Jelenleg 05.14.02 van a telómon, ha befrissül 05.15 -re akkor rosszabb lesz a helyzetem? Mármint függetlenítés együtt fog megjelenni a 05.14 illetve a 05.15 -re is?

  30. @ispo: szolgáltatófüggetlen készüléket csak az eredeti szolgáltató tud hivatalosan függetleníttetni. ergo sajnos igen, a te szóhasználatoddal élve, neked vannak vízióid. a magyar vodás telót csak a magyar vodán keresztül lehet függetleníttetni.

  31. @kiru_l: nem lehet tudni semmit a függetlenítésről. a dev-team célja az, hogy a 06.15-ös baseband-et is lehessen downgrade-elni legalább a 05.13-asra. a 05.14 és 05.15 közt nem lehet megmondani, hogy van-e olyan különbség, ami miatt javasolt-e frissíteni a 14-et 15-re, vagy ami miatt nem volna szabad. ami jelenleg biztos: most semmi módszer nincs a 14-es és a 15-ös baseband függetlenítésére önmagában, hanem csak ha frissíted 06.15-re.

    vagy persze a hivatalos, szolgáltatón keresztül kért függetlenítés.

  32. Sziasztok!
    Amikor meglett a 4g-s iTouchom lementettem az shsh-t.
    Amit viszont nem értek ,hogy ez a neve:
    19525670****7-ipt-4g-4.2.1
    A végén mi az a 4.2.1??
    Alapból 4.1 van rajta és azt is mentettem le.(még most is az van rajta)

  33. @Jadeye: Köszi a választ, egyedül azért akarnék 4.2.1 -re frissíteni, mert most nagyon gyorosan merül a telefon, illetve jailbreak után az ibooks nem működik, pedig amit javasoltál megtettem!

  34. Próbáltam menteni az SHSH file-okat, de ezt írja a TinyUbrella:

    Your SHSH for iPhone3GS 4.3b2 (8F5153d) was NOT saved.

    Mi lehet ez? Miért nem menti?
    Nem csak simán rádugom a gépre és kattintok a Save SHSH gombra?

  35. Jadeye: Hogy tudnék beküldeni hírt? 🙂 Milyen formátumban, illetve hova küldjem?

  36. és miért nem látszik a videón a wifi jel mikor sim sincs benn, hogy indul el mégis a cydia? nekem kicsit furcsa

  37. @Dave: ahogyan a 21. hozzászólásban is írtam: “az SHSH fájlok sosem a telepített OS verziójától függtek, hanem attól, hogy az Apple mit ír alá. így volt lehetséges leszedni például 4.1 alatt is a 4.2.1-es SHSH-t. az Umbrella le tudja kérni, mert az Apple aláírja. ez a lényeg.”

    @kiru_l: ha nem kell függetlenítened, akkor nyugodtan frissíts 4.2.1-re, hiszen a ha használod a jelenlegi basebanddel, akkor úgyis az eredeti kártyával használod, ahhoz meg nem kell függetleníteni. de inkább restore legyen, és ne állítsd vissza backupból.

    @ToMmY_hun: írd meg a mailcímünkre “vendég-blogger” tárggyal, bal felső sarokban ott a cím

    @szorian: ha ki van kapcsolva a wifi, akkor nem lesz wifi jel. a cydia elindul sim és wifi nélkül, csak max nem tud frissíteni.

  38. Jól olvasom hogy a Chronic-Dev Greenpoison megoldáshoz egyáltalán nem kell majd SHSH ?? mert az nagyon jó lenne..
    “Eközben persze a Chronic Dev csapata sem tétlenkedik. p0sixninja már egy videót is közzétett arról, hogy SHSH fájlok használata nélkül megoldotta az untethered jailbreaket 4.2.1 alatt.”

  39. Én már rég szeretném jailbreak-elni az i4-emet 4.2.1-en…
    Van 4.1-es shsh-m,4.2b3-as shsh-m is,mégsem megy a dolog.
    Miért? -Mert egy mac-es gépem az véletlenül sincs.
    Még jó,hogy win-re is ki akárták adni a redsn0wt,csak nem jött össze.
    Szerintem akinek nincs mac-es gépe az ne reménykedjen nagyon…

  40. Én is megcsináltam már a 4.2.1-es jailbreaket, de addig nem teszem ki, amíg geohot vagy valamelyik Dev Team ki nem adja.
    Nem szeretném őket kellemetlen helyzetbe hozni.
    Sőt, most tesztelem az új progimat, melynek az a neve, hogy allbaseband unl0ck. Már ez is működik, függetleníti az összes basebandet. Ezt csak azért nem adtam még ki, mert nem tudom, milyen legyen az a logo, amit ha elindítod az .exe-t felugorjon.
    Sőt feltörtem a Cydia-t, megvan az összes progi, téma, stb… 10GB az egész. Ha kell valakinek, Jim szerint a világ összes évadért elcserélem.

    Ja, ha valaki tesztelné a JB és unlock progimat, innen töltheti le:
    Jailbreak: w w w.mindeniphonerajoezajailbreak.hu
    Unlock: w w w.mindenbasebandotnyitezaprogram.hu

    Várom a visszajelzéseket.

  41. @taky1974: most komolyan, feltétlenül szükséges ez…?!

  42. @Jadeye:
    Persze. Ha észrevetted, akkor hiányzik az oldalatokról a baráti/haveri ökörködés.
    Tudod, a sok reklám közé becsempészett humor feldobja az oldalatokat.
    De majd ha több idő telik el, és régebb óta csináljátok az oldalt, rájössz… 😉

  43. Üdv
    4-es szifon gyári független, gyárilag 4.0.2, jelenleg jb-elve.
    Tinyumbrellaval nekem szükséges lementeni az SHSH-ket, vagy engem ez nem érint?
    Mindenesetre letöltöttem, és 4db .shsh-t töltött le. Mentsem el őket jó biztonságos helyre, vagy engem nem érint ez a dolog és töröljem őket?
    Szeretnék majd frissíteni 4.2.1-re, ha lesz rendes jb rá, de jelenleg most tökéletesen működik a 4.0.2 (csak a deamonokat szeretném törölni, de nem tudom melyik leírás alapján csináljam: a régebbi, vagy a kifejezetten a 4.2.1-hez készült alapján?)
    Köszönöm!

  44. @colonell: egy tipp a Mac-függőség csökkentésére, mivel magam is hasonló cipőben járok: Mac-et lehet futtatni Win alatt virtuális gépen, ha minden feltétel adott hozzá (pl. nem minden processzoron indul el).

    Én így generálom a custom firmware-eket a Mac-es Pwnage Tool-lal.

    Ugyanakkor nem ajánlott (veszélyes lehet) USB-t közvetlenül használó programokat használni (pl. RedSn0w).

  45. sziasztok ki tudna segiteni van 1 i-phone 4 usa bol kaptam és szeretnék valakit megkérni hogy a telenoros kártya is müködjön
    verzio:4.1 (8b117)
    modem firmware:02.10.04
    köszi

  46. @taky1974: Nem minden fórumon szeretik a viccelődést. De ha már itt tartunk,akkor mi a hasonló MuscleNerd és a Főnököm között? -Az előbbi függetlenítést ígért jan. 16-ig,míg az utóbbi béremelést… egyikből sem lett semmi

  47. @Jadeye: @Ákos: akkor megint csak basszus…és akkor jól tudtam 🙁

  48. @colonell:
    Tudom, rövidebben is leírhattam volna:
    F@szom kivan a jailbreak versenyekből…

  49. hmm, egy kerdes untetherednel futnia kell a TinyUmbrellanak TSS serverkent amikor inditom a Montet ?

    Pphone

  50. @taky1974: a baj nem ezzel van, hanem azzal, hogy van, amit nem lehet “elkomolytalanítani”. aztán majd jönnek a hőbörgők, hogy de hát ők megpróbálták, és miért hagyunk itt ilyen hülyeségeket… sajnos jobb ezzel vigyázni.

    @colonell: MuscleNerd NEM ígért függetlenítést. nézz utána. szó nem volt ilyesmiről. azt sherif_hashim egyik tweetje alapján találta ki valaki, hibásan: http://intensedebate.com/people/sherif_hashim

    @nagyroad: nem lehet függetleníteni sehogy.

  51. @Jadeye:
    köszi jadeye

  52. A kérdés hogy lehet a TinyUmbrellával nem Jailbreak-elt készülékről is leszedni az SHSH-kat? Vagy ahhoz is feltört kell legyen?

    Valamint,
    hogyan lehet a GameCenterből utólagosan törölni egy játékot (letöröltem, de akkor nem választottam ki, hogy törölje a játékok közül)? Csak úgy, ha felteszem megint, és megint törölve kiválasztom a törlés GameCenterből opciót? 😀

  53. Sziasztok, a segítségetekre lenne szükségem.
    Egyik ismerősőm megkért, hogy függetlenítsem az at&t-nél vásárolt iPhone 4-esét. 4.2.1-es szoftver van rajta, ezért redsn0w 0.9.6-al tethered jailbreakeltem és a cydiából feltelepítettem az ultrasn0w 1.2-t. Miután ez feltelepült, írta a cydia, hogy reboot device, rányomtam és azóta nem boot-ol be, az alma logónál leragad. Utólag kiderítettem, hogy az ultrasn0w 4-es iPhone-al nem működik, szóval tudom mi a hiba oka, csak azt nem, hogy hogyan lehet a telefont újra működésre bírni.
    Home és power gombos restart után se akar bebootolni, valamint az os x sem ismeri fel. Mit tegyek?
    Segítségeteket előre is köszönöm és remélem nem nagyon off-topic a kérdésem.
    Üdv, Bence

  54. Futtatnám Én a TinyUmbrella-t, de ez a hiba fogad:

    java.lang.ClassNotFoundException: com.semaphore.TinyUmbrella
    at java.net.URLClassLoader$1.run(Unknown Source)
    at java.security.AccessController.doPrivileged(Native Method)
    at java.net.URLClassLoader.findClass(Unknown Source)
    at java.lang.ClassLoader.loadClass(Unknown Source)
    at sun.misc.Launcher$AppClassLoader.loadClass(Unknown Source)
    at java.lang.ClassLoader.loadClass(Unknown Source)
    at com.exe4j.runtime.LauncherEngine.launch(Unknown Source)
    at com.exe4j.runtime.WinLauncher.main(Unknown Source

  55. @Sir Kassy: A TinyUmbrellához nem kell JB.

  56. hali! és az mért van hogy a legújabb TinyUmrella (v4.21.05) nem menti le nekem?
    de ki se írja hogy van csak ennyi: iPhone4 4.2.1 (8C148) SHSH SUCCESSFULLY saved!

  57. vagy fel kell tegyem a 4.2.1-et hogy lássa a 4.3b2 -t? mert most a 4.1 van fent amihez nincs shsh-em mert mikor vettem már a 4.2.1 volt kint :S

  58. TinyUmrella (v4.21.05) lementette nekem a 4.1,,,,4.2.1,,,,,,4.3b2 SHSH..De hogy?

  59. @palbence: 1. a jailbreak csak tethered, tehát CSAK a “just boot tethered now” opcióval bootol be, de ezt LEÍRTAM a cikkben…
    2. az ultrasn0w NEM tudja függetleníteni, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG a 01.59.00-s basebandes iPhone 4-et. de ez eddig is így volt.

    @gabor94: nem kell feltenned. gépedet reboot, próbáld újra, és nézd, mit ír a Log fülön!

    @arnyekcsaba: ahogyan a 21. hozzászólásban is írtam: “az SHSH fájlok sosem a telepített OS verziójától függtek, hanem attól, hogy az Apple mit ír alá. így volt lehetséges leszedni például 4.1 alatt is a 4.2.1-es SHSH-t. az Umbrella le tudja kérni, mert az Apple aláírja. ez a lényeg.”

  60. @Jadeye: köszönöm!

  61. @Jadeye: újra indítottam, de ugyan ez a helyzet:S 32bites win7-em van (kipróbáltam xp sp2 kompatibilitásban is futtatni de úgy se) ja log fülben írja ezt: Cannot Start TSS Service DO NOT TRY RESTORING YOUR DEVICE!!! httpd.exe(PID:1572) must be killed!! (de nem hiszem hogy ez probléma lenne)

  62. @gabor94: de az SHSH mentéséhez nem is a TSS szervert kell indítani, hanem a “save SHSH” gombra kell rányomni. vagy nem értem, mi a gond.

  63. @Jadeye: igen-igen arra megyek csak ezt kiírja a logba 😀 és csak a 4.2.1-est tölti le

  64. @gabor94: úgy értem induláskor írja csak ki, mindegy :D.
    próbáltam kikapcsolt itunessal, bekapcsolt itunessal sehogyse írja a 4.3b2 -t :S

  65. @gabor94: passz, esetleg próbáld meg úgy, hogy nem fut semmi httpd, tehát ha mondjuk internetmegosztás vagy php szerver fut a gépeden, azt lődd ki átmenetileg, aztán hátha úgy. vagy pucold ki a hosts fájlodat, hogy ne legyen benne véletlen se semmi gs.apple.com sor, és egy újraindítás után próbáld újra.

  66. Jadeye köszönöm.

  67. miutan rakattintottam a save SHSH -ra, mit kell csinalni? koszi a segitseget

  68. @gabor94: Milyen iTunes-od van? Lehet, hogy a legújabb kell hozzá

  69. @Ákos: hivatalosan ez iTunes-tól független teljesen, noha mondjuk az igaz, hogy nem árt, ha a legfrissebb van fent.

  70. Sziasztok!

    Biztos számotokra alapvető kérdéseim vannak, de a sok eltérő információ miatt szeretnék tőletek tanácsot kérni.

    Jelenleg egy 4.0.1-es iOS-t használok ultrasnowwal függetlenítve. A basebandem 05.13.04. Szeretnék iOS-t frissíteni, mert a 4.0.1 elég lassú. Érdemes 4.2.1-t használni, vagy 3G-re jobb választás a 4.1? Muszáj restoreolni a telefont a jailbreak előtt? Ha nem restoreolok akkor a jailbreak után megmaradnak a játékok, zenék vagy a JB egyenlő az általam syncelt fájlok törlésével? Érdemes a jailbreak során felajánlott iPad basebandet használni, vagy jobb döntés várni, hátha lesz jobb megoldás? Ha kicsúszok kicsit az időből a power és home gomb nyomogatásakor, akkor van lehetőséges az újrakezdésre? Ha DFU módban ragad a készülék, akkor van lehetőség a visszahozására? Van egy jó videótok, ahol megnézhető, hogy a home gombot a jailbreak végén meddig kell nyomva tartani?

    Tudom sok kérdésem volt, de jalibreak terén van egy-két homályos folt.

    Remélem tudtok válaszokat adni

    Előre is kösz,
    indie

  71. @indie.hardcore: basebandet nem frissítő custom 4.2.1 segítségével tudod frissíteni, azt a pwnagetool tudja legyártani mac-en, vagy guglizz már elkészített firmware-t, ha windowsod van. jailbreakelt rendszert csak restore-ral célszerű frissíteni, és “set up as new iPhone”. az iPad basebandet hagyd ki, jobban jársz, hiszen most is függetleníthető a 05.13-as basebanded, amit NEM szabadna elbukni! a DFU nem ördöngősség, lehet újrapróbálkozni. kiugrasztani belőle sima resettel kell, home+power együtt 10mpig. a homeot addig kell nyomni, amíg az iTunes fel nem ismeri pl.

  72. Szuper beginnernek érzem magam… 🙂
    Most a Tiny Umbrella azt írja, hogy megvan a 4.2.1 és a 4.3b2-as SHSH, vagyis, akkor én most nem tudok Unthetered JB-t rakni (iPhone4), mert ahhoz a 4.2b3 kéne? 😀
    Csak annyit kérek, hogy jól gondoltam e! 🙂

  73. @indie.hardcore: addig kell a homegombot nyomni amíg nem pittyeg a géped és úgy pittyeg mint mikor usbbe dugsz valamit

  74. Esetleg erre tud e valaki gyogyszert ?

    Elore is koszi !

    Sziasztok,

    Valaki aki tud, az kerem adjon tippet :

    ipad, SHSH 4,2b3 van, 4.2.1 FW van, 4.2.1 ipsw van, Mac van, minden rendben, ok

    iphone 4 , ugyanez rendelkezesre all, de

    4.2.1 betalloz ok,
    Monte kivalaszt ok,
    4.2b3 ipsw betalloz
    indit,
    kernel lefut
    file system encrypting ok,
    tovabblep, majd kb 2 perc mulva kilep a redsn0w, es ennyi.

    szuz restore megvolt,
    es probaltam kb 20 alkalommal mar 🙁

    Otlet ?

    Pphone

  75. @Jadeye:

    Tehát restore, marad a 05.13.04 és a JB után ultrasnow futtatása? Nem lesz gond abból, hogy 4.2-t használok 05.13.04-gyel?

    Ja és a jalibreakem tethered vagy untethered lesz?

  76. @pphone: ha tudna rá bárki választ, már válaszoltak volna rá. mellesleg a moderálási elveink alapján tilos a korábbi hozzászólás megismétlése, ezt tartsd figyelemben, köszi!

  77. @Jadeye:
    Ertem, koszi

  78. @indie.hardcore: csak akkor restore, ha azt basebandet nem frissítő custom 4.2.1 segítségével teszed. nem okoz problémát a 05.13-as a 4.2.1 alatt, sőt. untethered lesz-e, ahogyan azt a cikkben is írtam.

  79. És ha nekem van 975462921591-iphone4-4.2b3.shsh (iphone4 gyári független, jb-zve 4.0.2) fájlom, akkor célszerű ezzel valamit csinálni vagy egyenlőre ne piszkáljam?
    Bővebben a 44. hsz-ben

    Köszönöm!

  80. @Jadeye:

    Tehát ha innen (http://www.felixbruns.de/iPod/firmware/) szedem az fw-t és a legrissebb (0.9.6 rc8) ultrasnow-t használom akkor nem szükséges a restore?

    Egyébként van valami különbség a 4.2 és a 4.2.1 között?

  81. Help:)
    3.1.3-as rendszer van 3GS régi boot-rommal!
    Jelenleg akkor 4.2.1-et tudok jb-elni és függetleníteni ? Vagy várnom kell?

  82. @indie.hardcore: ha onnan teszel fel bármit, akkor frissül a baseband, mert az gyári. gyári firmware-t NE tegyél fel, mondom, basebandet NEM frissítő custom 4.2.1 kell, de azt a felixburnsről nem tudsz letölteni, mert ott csak gyári van.

    4.2 csak a vodás iPhone 4-eken volt, hivatalosan csak a 4.2.1 jelent meg.

  83. @Dareeo: mivel függetlenítened is kell, ha jól értem, akkor max custom 4.1 mehet rá, de csak ha van a 4.1-hez SHSH-d. ha gyári független a készülék, és így frissülhet a baseband is, akkor felteheted a gyári 4.2.1-et is, és akkor az SHSH megléte mellett meg tudod csinálni untetheredre a redsn0w 0.9.7b6 segítségével, de le kell töltened hozzá a 4.2b3-mas IPSW-t is.

    @Csabeeweb: olvasd el a cikket. le van írva. a függetleníthetőség még mindig a baseband függvénye. a jelenlegi basebanded viszont nem a legjobb párosítás a 4.2.1-es iOS-sel, így először azt restore-olni kellene GYÁRI 4.0, 4.0.1, vagy 4.0.2-re (amelyikhez van SHSH), hogy a baseband 05.13-as legyen, majd onnan restore basebandet nem frissítő custom 4.2.1 segítségével.

  84. @Jadeye:
    Ha lennél olyan kedves csabi88 @ gmail címre tudsz egy olyan linket küldeni amivel 4.0ra tudom rakni úgy hogy jó basebandom legyen? Mindenképp hacktiválni kell és függetleníteni.

  85. @Jadeye:
    Gyári független, így nem kell függetlenítenem. Ez esetben változik valami?

  86. vmware-s osx em van. Avval is fel lehet kalapálni a 4.2.1 et?

  87. @indie.hardcore: de hát ez is GYÁRI firmware… google: iPhone 3G custom 4.2.1 no baseband update unactivated IPSW. a custom fw a 3G esetén alapból jailbreakelt, azt már nem kell redsn0w-zni.

    @Csabeeweb: és van hozzá SHSH-d? mert ha nincs, akkor hiába.

    @Dareeo: “ha gyári független a készülék, és így frissülhet a baseband is, akkor felteheted a gyári 4.2.1-et is, és akkor az SHSH megléte mellett meg tudod csinálni untetheredre a redsn0w 0.9.7b6 segítségével, de le kell töltened hozzá a 4.2b3-mas IPSW-t is.”

  88. Egy kérdés amsiban vett iphone 4 nincs előfizetve at&t re lehet gyárilag függetleníteni?

  89. @Jadeye: Nincs SHSH-m.. így akkor az egész IOS dolgot buktam??

  90. Bogy igy elég félreérthető az at&t re után pont van

  91. @németh bálint: AT&T-s telefont nem lehet hivatalosan függetleníttetni, az Apple nem teszi lehetővé.

    @Csabeeweb: ebben az esetben megpróbálhatod frissíteni basebandet nem frissítő custom firmware-rel a jelenlegi baseband megtartásával egyenesen 4.2.1-re, de én úgy tudom, hogy azt a basebandet nem szereti a 4.2.1.

  92. @Jadeye:

    Nincs valami tipped ahol találhatok egy leírást, ahol megnézhetem, hogy kell feltelepíteni a custom fw-t?

  93. 01/25/2011 19:02:34.392 Loaded History… 01/25/2011 19:02:34.799 Device connected: deejayjoe _Ipad 32GB 01/25/2011 19:02:34.846 Loaded History… 01/25/2011 19:02:45.542 Cannot Start TSS Service DO NOT TRY RESTORING YOUR DEVICE!!! httpd(PID:227) must be killed!! 01/25/2011 19:02:46.333 You are using the current version of TinyUmbrella.

    Tudja valaki hogy kell ki lőni a PID:227 ????

  94. Hali,bocsi,csak mert nem látom itt:iphone 3gs,gyári független, új boot,4.1-ről 4.2.1-re redsnowal tudom tethernet jb-ni,és melyik verzióval?

  95. SEGÍTSÉG! Van nálam kölcsön egy 3G (míg megérkezik a Defy-m), de ez egy kib@szott sz@r f0s a 4.0.1-gyel. egy döglassú, fagyós, respringelő szar. 4.1-et, 4-2-t meg nem akarok, mert azokra nincs unlock.

    Mit lehet tenni? “Does it blend?” vagy van valami megoldás, hogy a 3Gs-hez szokott lelkem megnyugodjon és használhatóvá tegyem ezt a szart?

    Bocsánat Máónika, de bennem van a ideg tejjesen!

  96. @johnnyjungle: még valami: degrage 3-as szoftra no can do, mert no shsh.

    Bocsánat az offtopicért és köszönöm tisztelettel, ha kapok valami tippet 🙂

  97. @Jadeye:
    Köszi.
    Mac kellene hozzá, így inkább megvárom míg kiadják a 4.3-at majd a “rendes” jb-t.
    Annyira nem sürgős.
    Köszi!

  98. @johnnyjungle: csak egy pár hozzászólást kellene visszaolvasni, mert ha custom fw-vel rakod fel a 4.2.1-et úgy, hogy megmaradjon a jelenlegi baseband, akkor biza van rá függetlenítés, hiszen a baseband marad az a verzió, ami függetleníthető.

  99. Jadeye: kilőtem az Apache-t, de még így is szar:D de mindegy az xp-s laptopom sikerült lementeni, köszönöm a segítséged. és respect hogy van türelmed minden hülyeségre válaszolnod 😀 én nem bírnám

  100. @Jadeye: 5.9-es bootloaderrel is megy? Köszönöm, kipróbálom.

  101. @Jadeye: google-el egyelőre csupa olyan custom 4.2.1-et találok, amiben 6.15 van. Van olyan custom is belőle, amiben 5.13 van esetleg, nem tudod?

    Köszönöm szépen a segítséged, egyébként 🙂

  102. sziasztok!
    egy kérdés:
    meg lehet oldani, hogy usb kábelen keresztül adjunk netet az iphonenak?
    Ha igen plz valaki segítsen, mert nem jó a wifi az iphone 3g-mb e és nem is vagyok előfizetve netre :S
    Köszi!

  103. Sziasztok. A segítségeteket kérném, mert vagy 40 iPhonet jailbreakeltem már egészen Ziphone-tól kezdve, de ilyet még nem láttam 😀
    iPhone 3g 4.1 fw. Jailbreakeltem redsn0w 0.9.6b4-el. Vitte, mondom hurá 🙂
    A azóta nem tudom kikapcsolni a telefont… Slide to power off-ra gyakorlatilag nem kikapcsol, hanem csinál egy respringet… Nem lehet kikapcsolni. Recovery mode nem megy, dfu nem megy. Egyszerűen ha hardresetból akarom dfu-ba rakni, figyelmen kívül veszi, akármit csinálok. (Más iPhonokon simán megy). Ha iTunes-ból akarok gyári restore-t vagy update-et nyomni 4.2.1re akkor az itunes is hibával visszadob és ennyi. Jah és a legszebb… Nincs Phone alkalmazás. Egyszerűen gyárilag 3 ikon van a dockon és a Phone teljesen hiányzik 😀 Hívni lehet a telefont, de az Answer gomb gomb, vagy a slide to answer nem működik, nem lehet felvenni. Egyszerűen ilyet még nem láttam, ötletem sincs mit csináljak.
    Ha tudtok segítsetek LÉCCI 🙂

  104. Néztem a videót és irigykedtem. Nekem sosem jött be a cydia kezdőlap wi-fi nélkül 🙂

  105. @Jadeye: fura, olyan tünetek, mintha egyszerűen az UIKit hiányozna a frameworkök közül. 😀
    @Appleman: Biztosan jól csinálod a DFU-t? Kikapcsolt állapotból (ezt úgy tudod elérni, hogy elkezdesz egy hard resetet, és amikor sötét a képernyő, elengeded a gombokat) megnyomod és tartod a Power gombot, majd hozzáfogod 10mp-ig a Home gombot, majd elengeded a Powert, és 30 másodpercig tartod a Home-ot.

  106. oké, köszi. még 1 kérdés, cydia csomagokat hogy tok letölteni pld unstable.szifonról ha nincs net se wifi a telón?

  107. Eddig mindig ejjelre kikapcsoltam a wifit es a 3g-t. 1 %-ot szokott merulni.Mult ejjel bekapcsolva maradt a wifi es a telo ejjel kb 9 ora alatt 40%-ot lerult. Normalis ez??? Semmi nem futott a hatterben

  108. estét mindenkinek, Jadeye tudom mindenki zargat téged,de most én is megetenném:D 3gs uj bootos,4.1 van fent rajta 4.2re jb tudom végülis most vagy sem?és ha igen mivel is? előre is köszönöm tudom olvasni kéne.. olvastam is de annyi info van nem értem 😀

  109. @ispo: @ispo: Nekem van egy angol (O2) függő iphone 4-em! Csere érdekel?

  110. Tudja valaki, hogyan tudok olyan mentést csinálni itunesal amire vissza tudok állni bármikor? Tehát IPSW-t menteni?
    Jelenleg 4.1-en vagyok

  111. @Jadeye:
    köszi szépen, megpróbálom lementetni vele

  112. @hubsz: unstable-ben szinte nincs semmi. töltsd le az unstable.szifon.com/Packages fájlt, és abban ott vannak a fájlnevek. azokat meg letöltöd gépen.

    @Mkr: pedig futott. mond valamit az, hogy push?

    @nojbi: nem is értem a kérdésed. fogalmazd meg normálisan. 4.2 nem létezik, azt sosem adták ki. 4.2.1 van. mihez van SHSH-d mégis? minden le van írva a cikkben.

    @AkarmI: ilyet nem lehet. de a gyári IPSW-t külön le tudod tölteni.

  113. A push mindig megy!! Es akkor se szokott 1-2 szazaleknal tobbet merulni!

  114. Jadeye!

    Kérlek segíts, nekem nem tiszta hogy tudom-e a legújabb redsnow-al jb-elni a készülékem úgy hogy untethered legyen?
    Az IP4-en jelenleg 4.1 jb-van. SHSH megvan, 4.1, 4.2.1, 4.2b3, modem 02.10.04.

  115. Sziasztok tudna nekem vki segíteni?
    Szeretnék 2-3 barátommal 3gn skype ozni
    De a telefonon nem lehet öszerakni grupot!
    Csak a pcn !
    Az lenne a kérdés hogy ismer e valaki olyan programot amivel csoportos beszélgetést lehet folytatni?! És 3g alapu! Wifin van de az nem jó! Köszönöm

  116. Üdv,

    egy olyan láma kérdést tennék föl, h mi van akkor, ha pár hetes iPhone 4-ről van szó, ami értelem szerűen nem volt sosem JB-elve, ergo sosem lettek lementve az SHSH adatai?? Annak az egyednek lőttek? Neztem ezt a Tiny Umbrellát, de ha jó az angolom akkor az is csak akkor segít, ha a teló annó már volt JB-elve és a Saurik serveren fent tárolódnak a régebbi fw-k SHSH-i… vagy rosszul értelmeztem? Bár nem is ez a lényeg… 🙂 a lényeg, h van e lehetőség a zsír új szűz iPhone 4 emet JB-lni a közeljövőben, vagy sem? Mert a legtöbb csikk csak az SHSH- meg az SHSH és az SHSH-ról ír… 😮 remélem van még esélyem…köszi a válaszokat előre is 🙂

  117. @K0jak: mindent lehet jb-zni nekem is zsír új az i4esem és nekem is kb 1 hónapja tethered mivel csak a 4.2.1 shsh van meg redsn0w-al törhető de ha csak 2 percet forditottál volna keresgélésre akkor nem írtál volna “láma” kérdést ahogyan te fogalmaztál. ne legyetek már lusták keresni!

  118. Nem értem! Miert nem lehet kilopni az unlock programot a T-tol vagy bármelyik más szolgáltatótól? Vagy éppenséggel az Apple-től? Nehogy mar nagyobb védelem legyen mint bármelyik ország nemzetbiztonsaga! Még ha az Apple szerverere kell csatlakoztatni a telot a gyári unlockhoz azt is fel lehet törni. Tessék itt egy hazifeladat! Ki csinál hamarabb gyári unlock-ot otthon? Az aki nagyon okos vagy az akinek több pénze van? IQ-bajnok és milliárdos kerestetik!

  119. @Jadeye: De mivel decemberben kaptam meg a telót,ezért nincs már SHSH-m ehhez a verzióhoz.
    Szeretném kipróbálni az újabb iOS-t, de nem látom most, hogyan tudok visszaállni 4.1-re.
    Nagyon várom az unlockot és félek attól, hogy a 4.2.1-hez macerás lesz, amíg nem jön ki nem akarok kockáztatni.
    Mondjuk ha tudom hogy ennyire b@szakodós, akkor simlockfreet vettem volna.

  120. Tehát az érdekelen, hogyan tudok visszaálni jelenlegire SHSH nélkül 4.1 re. Ha nincs ilyen megoldás, akkor inkább nem variálok.

  121. @zigzag10: így van, nem érted. és itt talán érdemesebb is lezárni az egészet…

    nem a szolgáltatók függetlenítenek helyileg, hanem ők csak elküldik az IMEI alapján a kérvényt az Apple-höz. az Apple szervereibe történő betörés pedig minősített bűncselekmény, azért elég alaposan elnáspángolnának. de ha ez ennyire nagyon egyszerű lenne, mint ahogyan kitaláltad, szerinted mégis miért nem csinálták még meg? na ugye…

    @AkarmI: ha nincs SHSH-d, akkor nem lehet. sehogy.

  122. @Mkr: csakhogy wifin és 3g-n kicsit jobban merül, ergo fogyaszthatott ennyit. vagy sokat váltogatott a cellák közt, vagy 2G/3G közt, mert nem volt stabil a jelszint, ki tudja.

    @gurobi: de hát le van írva a cikkben: “vagy van a 4.2b3-mas firmware-hez SHSH – ez esetben pedig a redsn0w 0.9.7b6 kell”

    @K0jak: elolvastad a cikket? mert szerintem nem. a TinyUmbrellához NEM kell, hogy jailbreakelve legyen a telefon, mert az csak az ECID-et olvassa ki belőle, igazából semmi mással nem foglalkozik, majd küld egy kérést a Cydiának, hogy:

    Umbrella: hé, tesó, itt a teló ECID-je: xxxxxxxxx, küldj már egy SHSH-t nekem az XX-es firmware-hez!
    Cydia: barátom, azt buktad, nekem ehhez a telóhoz az a verziós SHSH nincs meg, de megkérdem az Apple-t. hé, Apple, itt cydi…izééé Ájtúnsz vagyok, adj már SHSH-t az XX-hez, az ECID-je xxxxxxxx, itt kuncsorognak nekem érte.
    Apple: ahhoz a firmware-verzióhoz nem kapsz, azt már nem írom alá, cumi!
    Cydia: cumi van, besírt az Apple, már nem írja alá. esetleg mást?
    Umbrella: akkor küldjél már az XY-hoz!
    Cydia: hát, nálam az sincs meg, mert még sosem kértél ehhez a telóhoz semmit, na de majd Apple kolléga. na helló megint, itt újra csak cydiÁjtúnsz. XY-hoz kellene, az ECID meg xxxxxxxxx.
    Apple: mákod van, az XY az épp a legfrissebb, azt aláírom, tessék: “shsh_blob_stbstbstb…”
    Cydia: hurrá, jól el is mentem. tessék Umbrella, itt a cucc: “shsh_blob_stbstbstb…”, elmentettem, ha később esetleg kéne, majd szólj.
    Umbrella: oké, na akkor ezt most jól elmentem én is a gépre, köszi, puszi.

    továbbá idéznék, innentől olvasd el: “Akiknek azonban nincs sem 4.1-es SHSH, sem 4.2b3, azoknak sem kell elkeseredni.”

  123. @ispo: szia, 2 percnél többet fordítottam keresésre, sőt dec. 23 óta nézem a lehetőséget, amióta megvan a teló. De vszínű akkor a képességeimmel vannak gondok. Tethered JB van akkor…az nem kell, inkább várok… azért köszi a választ.

  124. @Jadeye: woow köszi a párbeszéd prezentációt, most már átlátom az umbrella szitut. elolvastam a cikket, de ez a 4.2b3 számomra az új béta fw-t jelentette, de akkor ezek szerint az a 4.2.1 ha jól értem. köszi a segítséget.

  125. mégis kb. mennyi idő ez? 🙂 mér vagy 2 perce porog az a progress ikon..

  126. @ispo:
    a vodafone-nál kifüggetlenítik neked pénzért cserébe.

  127. @vikaboy: de ezt még mindig csak akkor lehet, ha nincs rajta hűség. ha aláírtál hűséget, akkor annak lejárta előtt nem lehet.

  128. Letöltöttem ezt a TinyUmbrellát. Jelenleg nekem 3.1.2-es 3G telefonom van. Emlékszem, a cydia felajánlotta egyszer, hogy lementi az shsh-t, és ezt engedélyeztem, mégis, a TinyUmbrella csak a 4-es verziószám feletti shsh-kat mentette le. Én csináltam valamit rosszul, vagy már nincs lehetőség erre a rendszerre visszamenni, ha nem tetszene a négyes?

  129. @Solmenir: 3G esetén bármikor vissza lehet menni a 3.x-re, mert a 3G-n csak a 4.0 óta van SHSH a firmware-ben, de kb feleslegesen, mert 4.x alatt sem sír soha az iTunes, hogy nem engedné visszatenni. csak 3GS és afelett kötelező érvényű az SHSH.

  130. @Jadeye: Rendben, köszönöm!

  131. Hello. Nekem sem teljesen tiszta a dolog. Jelenleg 4.1 fut a 2g 8GB MC-s touchomon greenpoison-el jailbreak-elve. Az imént mentettem le az SHSH-kat.
    2562049480118-ipt-2g-4.0.2.shsh
    2562049480118-ipt-2g-4.0.shsh
    2562049480118-ipt-2g-4.1.shsh
    2562049480118-ipt-2g-4.2.1.shsh
    Ezek vannak. Szóval én akkor “szerencsés” vagyok, hogy még 4.1 van és a monte jailbreak-hoz ezek fognak kelleni? Habár írtátok, hogy lesz oylan is amihez, nemis kellenek ezek a fájlok… Kérem világosítsatok fel. De ahogy értelmeztem jelenleg még én sem tudom untethered módon megcsinálni?!

  132. @patrik0821: de most ezt miért kell kétszer beírni, pláne, amikor a moderálási elvek szerint még tilos is? az előzőt töröltem, a továbbiakban ezt tartsd szem előtt!

    másrészt meg szerinted miért nem válaszolt senki? talán mert le van írva a cikkben. nem vagy óvodás, olvasd el a cikket, ezért írtam meg. érthetően le van írva, hogy mivel lehet megcsinálni. majd vonatkoztasd ezt a saját esetedre. nincs 4.2b3-mas SHSH-d, és jelenleg még nincs olyan redsn0w, aminek elég a 4.1, illetve még nincs új greenpois0n sem. ergo? most akkor mi az, ami ebből nem érthető mégis? (de nem is értem, minek írtam le ugyanezeket a cikkben…)

  133. Bocsánat, én azthittem nem tette ki, mert úgyhagytam a böngészőt, nem voltam itt egy darabig! Azért kérdezgettem mert már annyi minden van, hogy belezavarodtam és tisztán szerettem volna látni a dolgokat!

  134. Mi az az SHSH, és mire jó az? És miért nem lehet ezeket küldeni egymásnak?

  135. @ispo: 114.-et olvasd el! Köszi!

  136. Ezt irja ki a Tinyunbrella!

    Cannot Start TSS Service DO NOT TRY RESTORING YOUR DEVICE!!! httpd(PID:227) must be killed!!

    Tudja valaki erre a megoldást?

  137. Megtudná nekem mondani valaki, hogy miért van az, hogy letöltöm a iPhone1,2_4.2.1_8C148_Custom_Restore fájlt, elindítom a redsn0w_win_0.9.6b6-ot és azt írja ki, mikor betallózom, hogy Unable to recognize specified ipsw.
    Már több 4.2.1 sw-vel próbáltam de egyiket se fogadja el.
    Köszi!

  138. Sziasztok! Nekem 3g 4.1 06.15.00 telefonom van. Sajnos 5.09 boot loader. Csak érdeklődnék, hogy van-e valami megoldás a gps problémára. Függetlenítés annyira nem lene fontos. Valamint Call counter 3 programhoz keresek hasonlót, mert nem tudom sajnos megvenni. Paypal nem fogadja el a kártyámat. Esetleg van olyan repo ahol fenn van a tört változat? Köszönöm a segítséget!

  139. Sziasztok!

    Szopacsban vagyok, kellene egy kis help. 🙂

    Iphone 4, 4.1.2.

    Ki szerettem volna próbálni a lockinfo nevű lockscreen appot, ami telepítés után totál lefagyasztja a telefont. Folyamatosan respringel kb. 2 percenként magától és nem reagál semmire a telefon.

    Rákerestem SSH-n minden olyan fájlra, aminek a lockinfo szót tartalmazza a neve, és töröltem is őket, de sajnos nem javul a helyzet.

    Volt kikapcs + tethered boot, ami sikerül is, de már a boot is nagyon lassú. Úgy viselkedik, mintha csak néhány percenként frissítené a gui-t, addig ugyan az a kép fogad. (a lockscreen, csak épp lefagyva)

    Valakinek lenne tippje, hogyan távolítsam el ezt az appot? Nem szeretnék restore-t, mert akkor kezdhetek nyilván mindent előről.

    Köszi!

  140. Uraim, tárgytalan, találtam még fájlokat, amiket merészen töröltem és a következő auto-respring után rendbe jött. 😀

  141. @set79: a redsn0w-ba MINDIG a gyári firmware-t kell betallózni, és SOSEM a custom-öt! de ez sosem volt másképp.

    @frensz85: GPS problémára jelenleg nincs megoldás. de ha nem fontos a függetlenítés, akkor nem is értem, miért van rajta a 06.15-ös baseband? függetleníteni meg jelenleg csak annyi, hogy felteszed az ultrasn0w-t cydiából. a call countert esetleg nézd meg a sinfuliphone repoban, de leginkább vedd meg.

  142. @deejayjoe: lődd ki az apache-t, ha fut, vagy bármi, ami netmegosztással kapcsolatos.

  143. uhh, köszi, tényleg!

  144. Bocsi, muszáj megkérdeznem: a gépre új rendszer és iTunes install után hogyan lehet “visszahozni” a telóról a zenéket, videókat, és főleg a programokat? Szerencsére a szinkron a contact-okat szépen visszatöltötte, de a programokat nem akarja, és nincs kedvem az egész telót újra installálni. Van erre megoldás?

  145. @TigerBP: Ha rendszer telepítés előtt mentetted a backup-odat: C:\Users\Felhasználó\AppData\Roaming\Apple Computer\MobileSync\Backup\
    akkor azt csak vissza kell syncronizálnod a telódra. Amúgy bukta

  146. Hali,bocs,ha már volt,de nem túl sok időm volt olvasni,most hoztam ki servizből a telót és 4.1-ről 4.0 downgradelték :-).Csak annyit szeretnék kérdezni,hogy melyik a legjobb jb? 3gs új boot,független.Köszöntem.

  147. @Jadeye: Köszönöm az infókat! Tehát akkor nincs lehetőség baseband downgrade-re.

  148. sziasztok!
    visszaraktam a 4.1 et redsnow 0,9,6b6 at jaibreak indul a cydia azzal nincs baj de nem tudok semmilyen repot hozzáadni mindenre ezt irja ki “error:database problem parsing dependency suggests” mi lehet a baj és semmilyen repo nincs a cydiába

  149. @szakar1:
    ja 3gs uj boot és gyárilag független

  150. Ugyan ez nekem is,Ötlet valakitől?

  151. @ispo: Hali! Bemész a Vodához és mondod, hogy szeretnéd függetleníteni. Ha ott vetted, akkor 9.000-ért megcsinálják. Az én angol 4-esem nem csinálják meg, angliában meg a Vodafone az egyetlen ami nem csinálja meg, az összes többi igen. Remélem sikered lesz. Üdv.

  152. @Kenvelo23: AT&T sem csinálja meg, még pénzért sem. Igazi mocskok

  153. Hello! Nekem egy iPhone 4em van, alapbol amikor vettem 4.2.1 volt rajta. jol értelmezem az eddigieket, h ezt jelenleg még nem tudom jailbreakelni?

  154. Üdv Urak,

    Tudna valaki segíteni nekem személyesen Debrecenben iPad JB ben?
    4.2.1 ketyeg rajta. Soha semmit nem mentettem le róla.
    Sör, Bor, Cigi megoldható na jó csoki meg túró-rudi hegyek 🙂 Jelentkezni ezen az email-en lehet : [email protected]

    üdv

    b33rm4t

  155. Srácok, tudja-e valaki, hogy akkor most a MobileSubstrate alapú alkalmazások rendben futnak 4.2.1-n? Ami konkrétabban érdekel: SBSettings, Activator, Lockinfo és iRealSMS.

  156. esetleg van valaki aki ért a jail brekeléshez, és tudna rám szánni egy fél/1 órát netán msnen ? lenne ezzel kapcsolatosan pár kérdésem, itt kicsit macerás lenne feltenni, úgyis csak elsiklana minden ki felette.. aki rámérne kicsit, az dobjon már egy msn cimet, felveszem, és akkor lefárasztom kicsit agyilag 🙂 köszi előre is

  157. Sziasztok! Ma jött meg az új Ipod touch 4G-m és lenne pár alapvető kérdésem a JB-vel kapcsolatban:
    Lehetséges régebbi firmware felrakása az említett készülékre? Ha igen, akkor lesz valamilyen negatív különbség, ha régebbi firmwaret használok? Ha egyszer módosítom a firmwaret, később vissza tudom állítani az alapfirmwaret, ami eredetileg rajta volt?
    A JB után nem fog lefagyni, vagy lassulni a készülék?

  158. @Jadeye: Szia segitsegre volna szuksegem
    iphone4 es restore-nal 1013errort ad ,esetleg van valami tiped mit tudok csinalni? nem jb-t . SHSH -t mentetem le , ez okozhatja a hibat?

  159. aloha egy nagyon nagy kérdésem van sikerült megcsinálni ezt a 4.2.1 jailbreake-t de nem fut rajta a safari és a cydia kikapcsolás után
    nekem az lenne a kérdésen hogyan lehetne ezt orvolsolni
    vagy hogyan tudnám visszatenni a os 4.1 -et ami már működött rajta jailbreakkel
    előre is kösziönöm ha valaki tudna segíteni nekem ebben

  160. Technofan nekem is ugyan ez a promlemam jb utan cydia es safari nem megy. Ha sikerul megcsinalnod legyszi ird le h kell, koszi.

  161. Hello mindenki !!!
    Egy fontos problémám lenne . Mégpedig hogy most az iPhone 3G-en iOS 4.2.1 fut.
    Amit a cikk is írt le jailbreakeltem redsn0w 0.9.6rc8 val működik tök jól csak egy probléma van. A probléma pedig az hogy amikor egy alkalmazásba vagy és megnyitod a task switchert és kiválasztod hogy melyik futó alkalmazást akarod kiválasztani, kiválasztod pl asetting-et akkor megáll az egész és kido hogy összeomlott a springboard meg minden . Hogy tudnám ezt orvosolni mert olvastam erről a problémárol a korábbi cikkekben amikor az untettherd jailbreakről volt szó.Ja és hogy tudnám vissza utitani 4.-re mert egy csomó youtube-os videót láttam és ott csak berakja és kész, de én is megpróbáltam és 1015 ös hibával kidobott :(:(:(:( . A válaszokat előre is köszönöm !

  162. Sziasztok.

    Helyzet: iPhone 4, 4.2.1 rajta, 4.2b3 SHSH lementve. Mac-em nincs. Akkor az új 0.9.6rc8-cal sem tudok untethered jailbreaket rakni rá? Mert ez elfut Win-en…

  163. @ispo: a uk-ban bármelyik török shopban megcsinálják.függetlenités sok helyen van

  164. sziasztok.nekem olyan kérdésem lenne.megcsináltam a jailbreaket az ipadomon.kb egy fél napig ment rendesen a cydia kivételével.aztán kikapcs aztán be és semi.vagyis az ikonok minik letek a hátérkép szintén és semi falyta érintésre nem reagált.most a gyári ios van rajta.ugy csináltam ahogy le volt irva.valakinek lenne valami ötlete??elöre is köszönöm.

  165. @kupido0727: de az nem hivatalos, hanem ugyan úgy csak szoftveres. ha meg 4.1 (bb 02.xx), vagy 4.2.1 (bb 03.xx) van rajta, akkor azzal még azok sem tudnak mit csinálni, azt CSAK hivatalos függetlenítéssel lehet, azt meg csak az eredeti szolgáltatónál lehet intézni, és csak akkor, ha nincs rajta hűség. pont.

    iPad: gondolom, feltetted a fullscreen-es patchet, hogy az iPhone appok is teljes képernyőn menjenek. első körben indítsd újra a készüléket. ha nem áll vissza, akkor bukó, mert akkor ezek szerint azt nem írták át még 4.2.1-re, és akkor nem fog menni.

  166. Sziasztok!

    Lehet volt már szó róla, de nem tudtam az összes fórum össze HSZ-t végigolvasni.

    A probléma: Iphone 3G ios 4.2.1. JB után bármelyik background managerrel próbálkozok programok közti váltásnál összeomlik a telefon.

    A kérdésem: van-e erre már megoldás, ha nincs hogyan lenet korábbi iost (4.1-en azt hiszem működik a dolog) rátenni a készülékre.

    (tudom, hogy a google a barátom, de nem jártam sikerrel. Kezdő vagyok)


Add a Comment