Jön az új TinyUmbrella, amellyel iTunes nélkül lehet majd downgradelni!
A TinyUmbrella készítője megírta a blogján, hogy egy olyan frissítésen dolgozik, amelyben már nem lesz szükség az iTunes-ra a kisebb verziószámú firmware-re váltásnál. A sok munka, és a karácsonyi szezon közeledte miatt a kiadási-dátum körülbelül 2011. első két hónapjára tehető. Várjuk!
Cydia Mac-re?
Miközben az Apple fejlesztői buzgón dolgoznak a ‘Back to the Mac’ event-en bejelentett Mac App Store-on, addig Jay ‘saurik’ Freeman, a Cydia kitalálója és megalkotója sem pihen. Elvileg egy Mac-en használható Cydia-ban gondolkodik, amely ugyan úgy, mint az iKészülékeken, lehetőve tenné a fizetős alkalmazások tört verziójának telepítését, illetve az App Store által elutasított alkalmazások futtatását. Saurik azt mondja, hogy „heteken belül” elérhető lesz a jailbreakelő közönség számára.
Megjelentek a “hivatalos” óraszíjak az iPod nano-hoz, már megvehetőek az Apple Store-okban!
Bizony, az Apple (is) elkezdte a nano-óra szíjak eladását a legtöbb külföldi Apple Store-ban. Valamennyi boltban két féle szíj van, különböző színekben. E közül a kettő közül a Griffin nevű kiegészítő-gyártó cég csinálta az egyiket, szerintem az a legjobb.
Az Apple elkezdte bevezetni a 90 másodperces előnézeteket.
Ha egy szám 2 perc 30 másodpercnél hosszabb, akkor annak előnéztét 90 másodpercre hosszabbítja az Apple a jelenlegi, 30 másodperces időkorlátról. Egyelőre ez a funkció csak pár, a US Store-ban megtalálható zeneszámnál érhető el, de hamarosan minden olyan ország iTunes Store-ja élvezheti a másfél perces preview-t, ahol zenék vásárlására is van lehetőség. Ez így a magyar Store-t egyelőre sajnos nem érinti.
23 Comments
Kíváncsian várom a Mac Store mindkét változatát
Pont ideillő kérdés. 🙂
Bekapcsoláskor alma logonál fagyott 3G-t sikerült recovery módba tenni. iTunes, szólt is, hogy restore kellene. 🙂 Tinyumbrellával nem tudtam lementeni a telefon SHSH fáljjait. Recovery módban ez nem lehetséges? Mert akkor simán csak restore-t tudok csinálni, de akkor nem tudom lehet e majd JB-elni. Függgetlenítás nem érdekes a tulaj szempontjából.
Ja, ha shsh fájlom nincs meg (most vettem a 3gs-t 3.1.3 -al) akkor beszívtam és nem tudok sehogyse 4.0.1-re frissíteni? Kénytelen vagyok megvárni a 4.2.1 jb-t? ahhoz egyáltalán lesz függetlenítés? (régi iboot)
@esemve: 4.2.1-re már rég van JB…
Régi iboot-os 3GS-re ráadásul (ha jól tudom) untethered van… Használd a keresőt…
@esemve: Mind2 van rá.. de a függetlenítés nem egyszerű..
@zenter: Gondom önerőből megoldva. 🙂
@Szpisti: Függetlenítés az csak úgy van ha 0.6.15-öt rakok fel, valami olyasmi unlockra gondoltam ami ennel picit elegánsabb:)
Azt szeretném kérdezni, hogyan tudom újrarakni a telefont- ha mát 06.15 BB van fenn és új tiszta rendszert akarok JB-el és nem Aktiváltat mert merül a teló mint a dög. SAM-el akarom beaktiválni ás remélem akkor nem fog merülni, de előtte újra akarom rakni “gyári firmware-t 4.1 est” kivéve a baseband nem fog frissülni.
Hogyan kezdjek hozzá?
Köszönöm előre is a helpet!
@Zjunior: Custom firmware-t tegyél fel, olyat ami nem nyúl hozzá a basebandedhez, akkor menni fog gond nélkül.
Ez lehet akár 4.1 akár 4.2.1, de fontos hogy Custom legyen, mert különben pl. 4.2.1 fel se települ.
Ne felejtsd el azt se, hogyha nem a legújabbat telepíted, akkor kell SHSH is.
@esemve: Nyugodtan frissíthetsz akár 4.2.1-re is ha függetleníti szeretnél mert akármilyen baseband is kerül fel (tehát akár a 4.2.1-hez tartozó is), frissíthető 06.15.00-s iPad basebandre (redsn0w vagy egy megfelelő Custom Firmware segítségével) ami függetleníthető.
Viszont fontos, hogy:
– új iBootos 3GS esetén tethered a 4.2.1 jailbreak (minden bekapcsoláshoz és/vagy újraindításhoz géphez kell csatlakoztatnod, különben nem tud elindulni)
– iPhone 4-re is tethered a jailbreak, viszont itt nem érvényes a 06.15.00 iPad BB mert az iPhone 4-ben másfajta baseband chip van.
Jailbreakelni 4.2.1-et minden esetben a redsn0w 0.9.6-al tudsz. Karácsony körül várható egy untethered jailbreak, legalábbis Comex azt írta.
@esemve: ha pesti vagy dobj egy mail-t az
isegitseg (kukac) gmail (pont) com -ra szerintem meg most mert en is nost emailezek veluk
Debreceni vagyok. Esetleg egy debreceni aki megfelelő összegért cserébe tudna segíteni? Error 21-el elszállt az update a jailbreak is belefagyott így most dfu-ban van a telcsi és az istennek se tudom beinditani…
Meg recemódban
@i4user: kivéve ha custom firmware-t tesz fel, mert az már nem kell redns0w-zni.
@esemve: restore pwned dfu módban, és menni fog a custom is.
Nem nagyon sikerülsehogyse beindítanom 🙁
@esemve: gyári fw-nek rá kell mennie. tegyél fel gyári 4.2.1-et, majd utána a 06.15-ös bb kell még, és mivel azt írtad, hogy régi iboot, így untethered lesz a jailbreak is. ezt mindet meg kell csinálja a redsn0w.
@esemve: dobj rajuk egy mail-t, hatha lemennek, eleg korrektek, nekem is rengetegszer segitettek.
Nem megy rá, elkezdi csinálni aztán közli az itunes (töb gépen is) h error 29 és leáll
A gyári meg valami network connection not active miatt nem megy fel 🙁
@esemve: és a netkapcsolatod rendben van? a hosts fájlodban szerepel gs.apple.com, vagy nem? ha igen, szedd ki, mentsd el, reboot, vagy flushdns
Jaja elnéztem. Szóval a nettel baj volt de így meg erre is error 29-et ír. Gőzömsincs h az mi a francot jelent…
Custom firmware, sima firmware, update gomb mindenre error 29-et ír az összes a környékemen lévő itunes. Nem tudok mit kezdeni vele 🙁
“Cydia Mac-re?”
Ez nagy hülyeség. Semmi értelme.