fbpx Skip to content

Pár nappal ezelőtt kaptuk a tájékoztatást, hogy idén a PCWorld is rendez egy mobile platform találkozót. A mobile developers day, tulajdonképpen egy – egy egynapos “ereszd el mobilod” rendezvény a fejlesztőknek. Rengeted fellépő lesz, sok – sok információval ellátva a hallgatókat. Ha fejlesztő vagy, illetve olyan helyen dolgozol, ahol mobile fejlesztésekkel foglalkoznak mindenképp érdemes eljönnöd!

Az okostelefonok és a tabletek elterjedésével a különböző mobilplatformok rohamos tempóban hódítják meg még azoknak a felhasználóknak a szívét is, akik egyébként idegenkednek a technológiától, és hagyományosan csak telefonálásra használják a mobiltelefonjukat. A technológiák pedig folyamatosan fejlődnek a háttérben.
Konferenciánk arra szeretne lehetőséget biztosítani az ipar legfontosabb szereplői, a fejlesztők, a designerek, a user-interface-ek tervezői és a projektek menedzserei számára, hogy áttekintést adjon a különböző platformokban rejlő lehetőségekről és kihívásokról, közvetlenül terepet adva a szakmai beszélgetéseknek és a tapasztalatcserének.

A konferencia Helyszín: Kinnarps House (1133 Budapest, Váci út 92.)

Bővebb információ: PC World.hu

Természetesen itt még nincs vége! Lehetőségünk van 2db személyt elvinni a konferenciára. Igazából most olyan személy(eket) keresünk, akit érdekel és tényleg el szeretne jönni. Így e-mail formájában várjuk a jelentkezéseteket, névvel, telefonszámmal, cég/iskola információval. ([email protected])

Olvasd el a hozzászólásokat is

10 Comments

  1. Milyen vicces, csak az elsejeivel meg a maival engedi játszani 😀 pöpec megoldás. Mint az adventi naptár :))

  2. Hopp, nem ide 😀

  3. Annyira vicc, hogy nagyon szívesen elmennék, de hát nem pont aznap van a féléves programozási feladat leadása. 😀 Mintha a sors ki akarna ba*ni velem. 😛

  4. off: ha a telefon több ramot használ (kb 30MB-al többet) az az akksit mennyivel befolyásolhatja?

  5. PLZZ Help
    Itouch 4 ma lemerűlt és beraktam tölteni, bekapcsolt és minden vissza állt a régire tehát a cydiás programok nem mennek kivéve az installoust és a cydiát. Próbáltam újra telepíteni a dolgokat, de semmi fel van rakva de még sem
    Ha valaki találkozott ilyen és megoldotta valahogy írjon mert nagyon idegesít ez a dolog.

  6. Ja és 4.1 van rajta.

  7. Jó volna menni erre, dehát suli van sajna… 😀

  8. Na most offolok egyet. 🙂 iPhone 3g T-mobilos fuggo 3.1.3 firmware, es semmilyen wifit nem erzekel. volt restore teljesen backup nelkul, volt reset network settings, meg mindig semmi wifi. Most volt gyari update 4.1es firmware-re, szinten semmi wifi, es 05.14.00 basebandem van (hiaba updatelek gyari firmware-re nem megy feljebb)
    Valami megoldas esetleg? 🙂 (Mar nem az enyem a telefon mert eladtam, csak erdeklodok.)

    A problema az, hogy wifi nelkul nincs cydia, nincs ultrasnow nincs fuggetlenites, es teljesen hasznalhatatlan a telefon igy. 🙂

    Kossz.

  9. Sziasztok az a kérdésem lenne mitől van az, hogy az ipadomon 4.2.1 en az ikonok néha átlátszók lesznek???????????
    koszi a választ

  10. @Foci099 : olyan nekem is volt néha itouch 4g-n de csak 4.1 esen de frissítés óta 4.2.1 en nincs már.


Add a Comment