fbpx Skip to content

Steve Jobs a múlt hónapban jelentette be, hogy a Mac-hez hamarosan saját App Store érkezik. A fejlesztők azóta nem sokat lógatták a lábukat, a jelek szerint már szorgosan dolgoznak az új alkalmazásokon. Az első ütős koncepció híre a Majic Jungle Software-től, a nagysikerű Chopper 2 című játék alkotóitól érkezett. Akinek netán kimaradt volna a game, röviden annyit érdemes tudni róla, hogy 36 küldetésen keresztül egy helikopterrel repkedve kell levadásznunk benne az ellenséget, és kimentenünk a harcmezőről slamasztikába került bajtársainkat. Nincs túlbonyolítva, de addiktív a javából.

További szépsége, hogy az iPhone 4, 4. generációs iPod touch vagy iPad készülékekről egy másik iOS eszközre passzolhatjuk át az irányítást a Bluetooth vagy a Wi-Fi kapcsolaton keresztül. Sőt, a képet akár a televízióra is ki lehet lőni.

Ezt az elgondolást viszik tovább a Mac verzióban is: a számítógépen futó játék az iPhone/iPod touch készülékekkel lesz irányítható a Wi-Fi kapcsolaton keresztül, ám ha maradiak vagyunk, a hagyományos billenytűzet/egér kombót is választhatjuk.

A szép grafika már az eredeti játéknak is sajátja volt, de az új fejlesztés az alábbi képek alapján messze túl fogja szárnyalni. Bizonyosodjatok meg róla Ti is! Felül az iPad, alul a Mac screenshot látható.

Egyelőre nem tudni, pontosan mikor nyitja meg kapuit a Mac App Store, ezért megjelenési dátummal nem tudok szolgálni. Egy kedvcsináló gameplay videóval viszont igen.

Az eredeti Chopper 2 játékot itt vásárolható meg iOS-re, az ára a magyar Store-ban 3,99 euró.

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. Ez már grafika a javából! :@

  2. a játék elég jól néz ki, nem bánnám, ha valaki megajándékozna egy macbook-kal 🙂
    off
    szerintetek ha facebook HD appot iphonera letöltöm apptrackr-ről, abból lesz valami gáz? merthogy amúgy fizetős lenne, és letöltöm törten és saját emailllel használnám…
    köszi

  3. Semmi tré nem lesz vele. Én is leszedtem és no problem.

  4. köszi

  5. Már miért lenne az maradi, aki az “egér+bill” kombináciot használja? Még mindeg ez a “Maradi” irányitás a legelismertebb! ……………

  6. @Put2: Attól, hogy a legismertebb, nem feltétlenül a legjobb. Vannak már más, sokkal előremutatóbb technikák is. De ahogy a mondás is tartja, kinek a pap, kinek a papné. 🙂

  7. @holden81: Az Igaz, h vannak, pl jelen esetben lehet, h ez az irányítás is megfelel ehhez a játékhoz, de 1 FPS játéknál probálj meg egér-bill kombo ellen játszani bármilyen irányító eszközzel… Nem igen lesz esélyed… De vitába nem szeretnék belemenni.. Én csak a véleményem írtam meg.. Szvsz nem kell lemaradizni az egér bill kombot…


Add a Comment