fbpx Skip to content

Vegyél olcsón iPhone 4-et és küldd ki Kínába!

Miközben itthon nagy sorok várnak az iPhone 4-re, addig New Yorkban és Londonban sem tétlenkednek az emberek, sorban állnak. Azonban teljesen más oknál fogva.
A kínai fekete/szürke piac virágzik, egy kártyafüggetlen iPhone 4-ért akár 1000 dollárt is megadnak. Ezért az amerikaiak 600 dollárért megveszik szerződés nélkül, Chinatownban eladják 750 dollárért. Pekingben pedig boldogan fizetnek érte egy ezrest.
Az Apple nem nagyon tud ellene tenni semmit. Próbálkoztak nem kiszolgálni az ázsiai ügyfeleket, de ügyészi nyomásra kénytelenek voltak visszakozni. Azonban az üzletet némileg beárnyékolhatja, hogy Kínában holnap mutatják be a telefont, 750 dollárnak megfelelő jüan lesz a 16 GB-os modell.
Londonban hasonló sorok kígyóznak. Még.
Ezért jutott Magyarországra olyan kevés készülék…

A Mozilla telefon koncepciója

Firefox böngészőjéről ismert Mozilla érdekes koncepcióval állt elő, a videóban látható telefont tervezték meg. Nekem tetszik. Vajon megvalósul valaha?

Alkalmazások az Apple TV-n

Egy belső dokumentum szerint az Apple munkatársat keres Apple TV-re való alkalmazásfejlesztésre. Mivel az Apple TV-n is iOS, az iPhone operációs rendszere fut, és már korábban is megszellőztették az alkalmazások lehetőségét, ez az állásajánlat egyáltalán nem meglepő. A Macrumors nem várja, hogy a TV-n az eddig iOS alkalmazások fussanak, de elképzelhetőnek tartja specifikus tv-s appokat.

Az Apple a világ második legértékesebb cége

Négy hónappal ezelőtt az Apple piaci kapitalizációban megelőzte a Microsoftot, most pedig mivel a részvényárfolyam 292.76 dolláron zárt, ezért a PetroChina-t megelőzve már a világ második legértékesebb cégévé vált. A cég 265.8 milliárd dollárt ér, már csak az Exxon Mobil van hátra 🙂
Egyébként Steve Jobs-szal értek egyet. Amikor pár hónappal ezelőtt a Microsoft beelőzéséről kérdezték, azt mondta hogy ez egyáltalán nem lényeges. A vásárlók nem azért veszik a termékeiket, mert megelőzték a Microsoftot. Igaza van.

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. Ne elsőzöm, de ha ebből valaha lesz valami, az talán, hangsújozom “talán” új és innováció lesz a mobil technika terén. Talán már ezekkel a telefonokkal megint teszünk egy lépést az egyre valószínübbé váló sci-fi világ felé!

  2. Hát igen! Bár az egyik az hogy sok olyan koncepció van ami aztán a fiók alján végzi bár ha saját weboldalt csinált neki a mozilla akkor azért lehet nem viccelnek a srácok. A másik meg ami egy kicsit kemény hogyha tényleg megvalósitja a mozilla amit 28 másodpercnél írnak mégpedig a vezeték nélküli töltés. Azér azzal már letennének valamit az asztalra. Mindenesetre ha a mozilla kihozza ténylegesen ezt a mobilt azért jobsnak fel kell kötnie a gatyót rendesen:D Bár nem hiszem hogy nagyon meginogna az iphone fanok hite;)

  3. hát jobs megveszi a koncepciót és ez lesz az iphone 6. 😀
    egyébként nem lenne semmi a cuccos. remélem iOS-szel érkezik 😀

  4. Azt azért hozzá kell tenni,h a vezeték nélküli töltés az nem úgy működik, hogy mászkálsz otthon, zsebedben a telóval aztán tölt 🙂
    Rá kell tenni egy töltőállomásra, csak nincs szükség kábelre 🙂
    Amúgy k jó kis teló, csak nem tom elhinni, h ennyi minden beleférne egy ilyen vékony kütyübe
    Másik: csak 600$ kint egy iPhone 4? Mért nem küldtek ide is? 😀
    Elkelt volna pár száz db 😀
    Ja és figyeltétek, h a telefonos vid fent van 3D-ben is? 🙂

  5. A Mozilla telefonja szerintem 5-7 év távlata… Vagy jelenleg megvalósíthatatlan, vagy ha igen, akkor megfizethetetlen…
    Nem láttam még tollhegy méretű projektorizzót pl…

  6. @MacFlowR: Technikailag mindegyik része létezik már külön-külön, esetleg nagyobb méretben.Úgy rémlik, hogy vezeték nélküli töltő van a Palm Preben, de az iPhonehoz is kapható olyan tok, mellyel lehet vezeték nélkül tölteni. A projektor mobilban is létezik, de pár kínai telefonon kívül még nem sokban alkalmazzák. A “lézeres billentyűzet” is már néhány éves technológia, van már vele mobil, de nem túl elterjedt ez sem. A BTs headsetben sincs semmi lehetetlen. Egyedül a méretekkel és az árral lehetne baj.

  7. “Ezért jutott Magyarországra olyan kevés készülék…”.. már megint az a para…

  8. Egyébként most hogy elolvastam egy kicsit jobban a mozilla oldalát le van írva az FAQ-részben hogy ez igazából egy Billy May nevű figurának az agyából pattant ki (aki ahogy nézem valami grafikus lehet vagy ilyesmi a weboldalából ítélve) aki ezt szabad idejében csinálta csakúgy. Le van írva továbbá hogy a mozilla nem tervezi a telefon gyártását illetve piacra dobását ő csak a firefox-nak a mobilos verziójával foglalkozik. Magyarán ha lenne valaki aki megvenné ezt a koncepciót akkor lehetne belőle valami de ahogy én elnézem ennek semmi technikai háttere nincs mármint hogy egyáltalán megvalósítható lenne az egész technikai szempontból viszonylag elérhető áron.

  9. Először is hatalmas gratula a srácnak. Végre végre végre!
    Az igazi fejlődés csak úgy elképzelhető, ha a nagy gyártók (mármint a többiek!) is vennék a fáradságot, és fejlesztenének, meg teret adnának az ilyen tehetségeknek, nem csak megvárnák hogy mit hoz ki az Apple aztán majd “jól” lemásolják. Ugyanis jelenleg ez van. Akkor is ha van néhány jól sikerült darab, akkor is csak másolatok, nincs bennük egy önálló gondolat sem.
    Ebből igenis lehet valami, hozzáállás kérdése. A bemutatott technológiák mindegyike létezik, csak ügyesen összegyúrta a srác.
    Vagy vegyük meg mi a koncepciót? Keressük meg a kis fickót? 🙂

  10. Hát ha ez a kis “tengeri madár” megvalósulna asszem bármennyire is apple fan lettem dobnám a kukába az iphonet azonnal!

    G

  11. WÁÓ! Na ha ez a telcsi valaha megvalósul, annyiba fog kerülni, mint egy átlag lakás, de nekem tetszik, marhára ki van találva és tényleg nagyon jól néz ki, és egy ilyenre azthiszem elcserélném a szifonom 🙂

  12. @Hibernius: csatlakozom!!!

  13. Hol 600 dolcsi szerződés nélkül?

  14. felesleges funkciókkal teletömött számomra érthetetlen és nem túl funkcionális nem mellesleg drága termék. Lenne. nem kéne pénzért


Add a Comment