fbpx Skip to content

A nagy hal megeszi a kis halat

Azon fejlesztők, akik valamilyen oknál fogva nem akarták vagy nem tudták alkalmazásukat az App Store-ban árulni, két lehetőség közül választhattak: berakják a népszerű Cydia Store-ba, vagy a kevésbé ismert Rock Your iPhone-on keresztül terjesztik portékájukat.
Nos, mától már csak egy választási lehetőségük maradt. Saurik, a Cydia tulaja bejelentette, hogy megvásárolta a Rock Your iPhone-t. Minderről egy írásban számolt be. Leírta, hogy a kettősség nem tett jót egyiküknek sem. A Rock-osok elég sok energiát fektettek a Cydiás implementációba, míg ő nagyon hiányolta a Rock kizárólagos szoftverjeit, mint pl. az IntelliScreent és a MyWi-t.
Az akvizíció után Saurik is már teljesen a Cydiára tud koncentrálni. A Rock backup tulajdonsága átmásolásra kerül a Cydiába, és a licencek is érvényesek maradnak.
A verseny miatt nem jó, ha csak egy játékos van marad a pályán, de a Rock a sebességen kívül mást nem nagyon tudott felmutatni. Saurik szerint ezt ráadásul trükkel érték el, hibás/veszélyes shortcut-ot használtak, ami összeomlást okozott, és sok esetben csak egy restore-ral volt orvosolható.


Ingyen tok csak szeptember 30-ig

Az iPhone 4 antenna-problémája miatt Steve Jobs anno szeptember 30-ig hirdette meg az iPhone 4-hez való ingyen tokot. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz utána: hardveres módosítás történik vagy meghosszabbítják a határidőt?
Nos, ma az egyik kérdésre választ kaptunk. Az Apple közleményben tudatta, hogy kevesebben kérték, mint gondolták, szeptember 30-at betartják, ezután már nincs mindenkinek automatikusan ingyen tok. Aki viszont igényli, annak az AppleCare-t kell hívnia és megkapja azt. Most már csak arra vagyok kíváncsi, vajon az első kérdésre mikor kapunk választ.


1.5 darab iPhone másodpercenként

BusinessWeek hosszú interjút készített a kínai Foxconn vezetőjével, Terry Gou-val. A Foxconnról annyit kell tudni, hogy ők szerelik össze az iPhone 4-et. Gou az interjúban elmondta, hogy naponta 137 ezer iPhone-t készítenek, ami percenként 90 darabot, másodpercenként 1.5-öt jelent.
Azt hiszem ez nagyszerű hír. Mert számoljunk egy kicsit utána. A napi 137 ezer darab havi 22 munkanappal számolva 3 millió darab, egy negyedévben pedig 9 millió. Apple 8.4 millió iPhone-t adott el az utolsó negyedévben. Az iPhone 4 kereslete nyilván nagyobb, mint a 3GS-sé volt, de azért nem járunk olyan messze ahhoz, hogy a kínálat kiegyenlítse keresletet. Hurrá!
Na de mennyi jut majd ebből a magyarországi forgalmazásra?

VLC for iPad videó

Két napja beszámoltam a VLC iPad-re érkezéséről, azóta egy videót is bemutattak. Elég meggyőző, magas bitrátájú mkv fájlok kivételével elég jól boldogul a videókkal.

Olvasd el a hozzászólásokat is

15 Comments

  1. “Na de mennyi jut majd ebből a magyarországi forgalmazásra?” jólenne ha már felébrednék végre, minket még mindig balkánként kezelnek… – ilyen hülye kérdést mi a f’@sznak feltenni állandóan…

  2. Magyarországra szállít az apple bumpert ha van pl anglia accountom és onnan töltöm le a hozzá tartozó progit? vagy hogyan oldható meg a beszerzése ha már van külföldről beszerzett iPhone 4 – em és szeretnék bumpert?

  3. Sziasztok!

    Akkor most nekem mit kell csinálni, hogy megkapjam a tokot????

    Köszi

  4. én inkább erre a vlc re lennék kiváncsi! honan lehet leszedni? vagy még sehonnan?

  5. Erősen kétlem, hogy 5 nap 3 műszakban gyártanának, ha ekkora készlethiány van, én inkább számolnék 30-31 nappal/hónap, ugyanis minden nap, amin állnak a gyártósorok és lenne mit termelni hatalmas veszteség. A kapacitást főleg a bevezetési időszakra 7 napra szokás belőni 🙂

  6. Viszont így már havi 4 millió darab jön ki kapacitásra, úgyhogy vagy jó magas a selejt, vagy direkt nem szállítanak 🙂

  7. 2-3 napos hirek igy sorban, bravo!

  8. @Zoltan: unatkozol?

  9. @robotboy: meg lennék lepve, ha az ázsia országok bármelyikében leállna a gyártás hétvégére, szvsz ott a népek kb. 25/8-as munkahétben dolgoznak.

  10. Valakinek jött már meg bumper magyar cimre?

  11. “Na de mennyi jut majd ebből a magyarországi forgalmazásra?”

    150 db

    (es ezt nem biztos, hogy poenbol irtam) 🙂

  12. En megprobalnek rendelni magyar cimemre bumper tokot (lesz ami lesz alapon), de nem tudom letolteni, mert csak magyar app store-os regisztraciom van. Vki nem tudna nekem elkuldeni ezt a progit ipa-ban? (Fenti nickem gmail szolgaltatonal)

  13. elküldtem

  14. sziasztok. oFF 🙁 SoorY
    Olyan kérdésem lenne hogy iphone-ra milyen távoli asztalos programot ajánlatok, és hogyan működik mint a telefon mint a pc részéről?(beállításokra vok főleg kíváncsi,mit hova kell?:I ) nem nagyon vágom se a pc-s részét se az iphone-os részét a dolognak .Remélem vki tud segíteni ,mert olvasgattam, de sehol se tudtam igazán rájönni mert nem tudom miket kell állítani .(pc-n meg telón is)
    Válaszokat előre is köszönöm

    ui,: win7+router+3gs jb

  15. Én arra lennék kíváncsi s ebben kérném a segítségeteket,hogy intelliscreen fut-e vagy fog e futni iphone4 en.vagy sem.
    Vagy van -e más olyan program amivel tunám helyettesíteni az intelliscreen nyujtotta lehetőségeket!
    Válaszotok előre is köszönöm.


Add a Comment