fbpx Skip to content

Vasárnap reggel úgy kezdtem a napot, hogy akkor frissítsünk 4.1-re, mert a proximity sensor (közelség-érzékelő) fix úgy hiányzik, mint egy falat kenyér. Titokban reménykedtem, hogy a FaceTime is megoldódik, vagy legalább annyira, hogy használható lesz emailcím alapján is. Ugye az iTouch tulajok ez alapján fogják használni a fícsört.

Nézzük mire is jutottam:

Első körben leszögezném: a 4.1 GM-hez már nem kell developer account, tehát mindenki feltudja rakni, viszont nincs rá jailbreak, illetve új baseband is társul hozzá. Nem vettem észre különbséget, a térerő ugyan olyan jó nincs vele problémám. Eddig nekem pozitív véleményem van az iPhone 4 térerőjéről.

Újdonság még a Game Center:

Végre elérhető ez a funkció is, amit Steve még a 4.0-s keynote-on mutatott be. Egyelőre egy játék sem támogatja még, gondolom sorra jönnek majd a frissítések, és akkor lesz majd használható a dolog. A Game Center tulajdonképpen egy social “összehozzuk a haverokat egy játékra” program. Meghívhatjuk egymást egy-egy játékra, lehet local-ban játszani vele, illetve pontokat is gyűjthetünk, amikkel kérkedhetünk majd. Végeredményben nem egy elhanyagolandó új applikáció.

FaceTime?

Bevallom, amiatt is frissítettem 4.1-re, hogy használni tudjam a FaceTime-ot Telenoros létemre. Mivel az iTouch tulajok email címen keresztül fognak FaceTime-olni, így gondoltam a 4.1 GM-ben már ez is működik. Sajnos nem. Az emailcím természetesen már felugrik, mint FaceTime hívási lehetőség, de továbbra is kell hozzá egy aktivált telefonszám, illetve az email FaceTime nem működik jelenleg. Tehát mi Telenorosok továbbra is hoppon maradunk a FaceTime tekintetében.

HDR fotózás:

Pár nappal ezelőtt már bemutattuk @ottoolah képeit, most én is tesztelhettem a HDR fotózást. Véleményem szerint nem akkora ördöngösség, és szerintem nem is annyira lassú a fényképezés vele. Nyilván picit több ideig tart neki menteni a képet, de számomra ez kivárható idő. Bővebben nem szeretnék erről most többet beszélni, akit jobban érdekel a téma, hogy mi is ez, az olvassa el a korábbi cikket.

Mostantól lehet YouTube-ra is feltölteni HD videót:

Kb ennyi. Amúgy tényleg full minőségben tölti fel, de csak Wifi-n keresztül.

Összességében az iOS4.1 ennyit tud, iPhone 4-en, nem érezni sebesség különbséget, illetve más újdonságot még nem fedeztem fel. Elvileg @comex-nek már van jailbreak-ötlete, illetve a dev-team-nek is van egy másik függetlenítése, véleményem szerint majd csak @comex-re kell majd várnunk.

Olvasd el a hozzászólásokat is

53 Comments

  1. ez akkora geciség, hogy megveszel egy gyárilag független telefont beleraksz egy kártyát és nem tudod használni a facetime-ot ami különben csak wifin megy nem is értem miért nem lehet bővíteni a k…va regisztrációs telefonszám listát.
    erre nem irt még senki az apple-nek? mit válaszolnának?

  2. Megvárom mig JB elhető lesz és nyitható! 🙂

    Amúgy meg miért akarja mindenki a FaceTimet? Mi az ? Olvastam róla de nem értem mit regisztrál és minek?
    Vagy mi?

  3. @Jadeye: de ezt az apple-nek lett írva vagy csak a telenornak, mert arra hivatkoznak ugye hogy nem árulják a telefont holott a voda és a magyar T sem árulja mégis regisztrálható. a norvég telenor pedig árul szifon 4 et akkor ők hogy a farkamba reggelnek

  4. Én 3G -re tettem fel… De igazából csak azért mert kiváncsi voltam mennyivel is lesz gyorsabb a teló… Szerintem sokkal. Más tapasztalatom egyenlőre nincsen. (Mivel ugye nincs még jb).

  5. Igazából már nagyon nemtudják hova stuffolni a telefont…. sztm már minden benne van ami benne lehet egy ekkora kockába… talán még fm transmitter meg rádió… néha jól jönne a kocsiba ipodot hallgatni, mindenfél kiegészítő nélkül!

  6. @szorian: a magyar t-mobile árul iPhone-t, de az még nem a 4, ám így a számuk be van regisztrálva. a vodát passzolom. a levélváltás meg a telenor és az apple közt történt, illetve dolgoznak az ügyön a telenornál, szóval talán várható valami nemsoká, de passz.

  7. Lehet relrakom majd iTouch-ra,de még meglátjuk mennyire tudom nélkülözni a JB-t… 🙂
    Lenne egy kérdésem.:
    Elég nagy dilemmában vagyok…3GS,vagy 4?…
    4ről hallottam,hogy antenna,még térerő problémák,amiknek én nem adok,de mégis bennem van,nomeg persze az árát,tény itt kint Svájcban az ember könnyebben megszerzni,meg sokkal olcsobban,de a 3GS “biztonságosabbnak” bizonyul számomra,és természeteen ár mellett is…
    Szeretnék tanácsokat kérni ezügyben….
    Köszönöm elöre is!

  8. @Jadeye: ok de a voda sem árult eddig Magyarországon viszont máshol ugye igen ezért fura számomra hogy a telenor is árulja a skandináv országokban akkor a Magyar Balkán miért nincs benne. Ez azért kicsit mókás nem?

  9. Sziasztok! 3.1.3 gyári független JB-elt 3G-m van. Van értelme 4.01 vagy 4.1-re frissítenem? Sajnos a telón lévő alkalmazások nagy része egy ideje nem indul el valami miatt. (lehet az applestore tiltotta le őket?) Légyszi segítsetek néhány jótanáccsal! Köszönöm

  10. @Veddel: 4.0.2 + redsn0w, igen. 4.1-re hiába frissítesz, nincs rá jelenleg jailbreak, így függetlenítés se.

  11. Veddel!
    Én a helyedben nem frissítenék, nekem 4.0.2 van a 3G-men de lassú, ez már inkább 3GS-re való. Még így is, hogy ki van kapcsolva a multitasking meg a háttér is. Engem inkább az érdekelne, hogy miért nem indulnak el az appok neked egyik napról a másikra.
    Üdv!

  12. Szerintetek mennyire lehetünk biztosak a handras szerinti, szeptember végi Tré-s Iphone 4 launchba? Handras honnan tudja?:D

  13. Sziasztok! Egy olyat kérdeznék kedves tesztelő. A ” bluetooth” modosult esetleg? Mármint más készülékekre tudok küldeni ill. fogadni adatokat? ( nem jb teló)

  14. Tudnátok linket adni 3G 4.1GM-hez? Nem találom…

  15. Hello
    Most jött vissza a 3G-s Iphone a szervízből. Garanciában cserélték. Domino kártyával beaktiváltam. 4.0 OS van rajta. Jailbreakme.com oldallal törtem, majd ultrasnow 1.1 telepítettem a repoból. Restart után kicserélem a simet Telenorra. Ekkor a kijelzőn előjön egy ablak, hogy Eltérő SIM-et találtam. És kéri hogy csatlakoztassam az Itunes-re. Közben fent megjön a Telenor felirat, térerő is van, de kéri az Itunes-t, és csak vészhívást enged. Ha rádugom az itunesre, akkor kiírja, hogy ez a simkártya invalid és használjak olyat amit a szolgáltatóm engedélyez.
    Erre újból csináltam az egészet. 4.0 shift+restore. most redsnow-vwl törtem. Rebóból újra fel az ultrasnow. Ugyanez fogad.
    A korábbi telefonomnál semmi ilyen nem volt, minden elsőre ment. Mi lehet a hiba?

  16. @Jani: nem változott. ugyan úgy nincs lehetőség bluetooth-on fájlküldésre. a bluetooth csak headset-hez és kihangosítókhoz használható. hogy ez fog-e változni, az jó kérdés.

    @Gabesz: pedig bizony fent van a devcenterben: https://developer.apple.com/iphone/index.action#downloads

    @Dina: tedd vissza a dominós sim-et, akkor visszajön a homescreen-ed. aztán cydia-ban a cydia.pushfix.info source-ról tedd fel a hacktivation patch-et, és kész.

  17. Köszi, kipróbálom.
    Más: régen volt egy nagyon jó alkalmazás, a Now Playing. Ebben moziműsorokat, színházak műsorait lehetett megnézni országosan. Ez hová tűnt? Sehol sem találom. Hasonló alkalmazás a Mozi24, de ebben csak Budapest tartozik Magyarországhoz, a többi 8 millió ember számukra nem létezik :S

  18. Hellosztok!
    Ha van egy iphonom amerikabol akkor azt itthoni tmobilos karival lehet aktivalni? Vagy csak akkor lehet-e ha t mobilnal vettem?

  19. @Tuki: Szerintem mostmár ne vegyél 3GS-t, inkább várd meg a 4-et, hosszú távon jobban jársz vele. Hidd el jó kis cucc az, sokkal jobb mint egy 3GS.
    Ja, és az antennaprobléma… Nem hiszem hogy tényleg annyira súlyos lenne! De vásárlás előtt a boltban próbáld ki ha gondolod…

  20. @Barny: Nem lehet, Hacktivate kell, de még nincs ilyen,

  21. Srácok!

    Elnézést az OFF-ért!

    Barátnőmnek keresek 2G-t reális áron! Ha valaki tud ilyet kérem jelezze!
    Köszönöm!

    ON

  22. Tenyleg nem talalom… Regisztraltam de nem latom… Eserleg direkt linket tudtok adni? fontos lenne

  23. Szia, Admin! Tudtál valamit intézni a Kulcs-szoftosokkal (a fejlesztés ügyében…)?

  24. Sorry az offért de most olvastam hogy a cikkíró is Telenoros.Uraim segítsetek,amíg Pannon volt egyszer beállítottam az MMS-t és flottul ment.Lehet tévedek de mióta Telenor küldésre csak hibaüzenet jön vissza ha meg jön akkor egy sms hogy lépjek be vmi telenor studióba a neten stb.A beállításokat ellenőriztem többször de nem javul.

    Kellene vmi nagy okosság

  25. Hát sajnálatos a “kékfog” dolog! Köszönöm a választ!

  26. Ja és 3G 3.1.2-vel a tel………….

  27. Isten áldja a 4.1-et.
    Gyors nem gondolkozik.

  28. Felraktam! Teljesen korrekt, nagyon szuper 3G-n… Még a Safarit nem próbáltam és úgy a hívást

  29. Zuzzer: nekem van egy 2 éves 3g-m, nem jó a kamerája, de javitható. Ettől függetlenül megkímélt állapotban van. Gyári T-mobile-os, minden tartozék, papir meg van hozzá. 40-ért viheti bárki, Hajdúszoboszló.

  30. Akit esetleg érdekele, csörögjön rám : 30/408-59-54

  31. Sziasztok.
    Az lenne a kérdésem h a HDR fotózás 3GS-en is fog menni a 4.1es szoftverrel v csak 4G-n?

  32. @Gabesz: én is felraktam de nekem a 3.1.3 még mindig gyorsabb mint a 4.1 GM. plusz néha akadozik amikor belépek a beállításokba, lassan jelenik meg a lista…szerintem csak egy hajszállal jobb mint a 4.0.1.

  33. akkor lehet megpróbálom jb nélkül felrakni újra a 3.1.3-at. Ezt itunes-on keresztül megtudom, vagy az már egyből a 4.x verziót akarja feltelepíteni? hogyan lehet szerintetek legegyszerűbben szűz 3.1.3-at telepíteni? Az aktiválással nem lesz gond, mert gyári független a teló!

  34. @Veddel: én a 9.2 es itunesal raktam fel.
    de lehet megy a 10essel is. letöltöd a 3.1.3-at dfu-ba rakod a telefont miután csatlakoztattad. shit + restore kiválasztod a 3.1.3.at felteszi, hibaüzenet előjön.
    letöltöd a recboot nevezetű programot. elindítod. exit recovery mode.

  35. Sziasztok!

    Egy kis segítségre lenne szükségem, remélem tudja valaki a választ. Pénteken utazok New Yorkba, és szeretnék független iphone 4-et venni. Simán besétálok az apple store-ba, és minden további nélkül vehetek független telefont, vagy AT&T előfizetéssel kell vennem és valami trükközésre van szükség?

    Köszönöm a választ előre is!

  36. Állitólag már teljes avrcp támogatása van. Kipróbálná ezt valaki?Köszi

  37. @csuri: csak ATT függő van, USA-ban nem lehet venni kártyafüggetlent, csak hűségszerződés nélkülit.

  38. @Jadeye: Tehát vehetek előfizetés nélkül is, de ATT függő lesz, vagy mindenképpen kapok hozzá előfizetést amit jól eldobhatok, és jailbrakelhetem meg függetleníthetem?

  39. @csuri: vehetsz Apple store-ban előfizu és hűség nélkül, de az sokkal drágább, mint előfizuval, értelemszerűen. előfizetést viszont tudtommal csak SSN (social security number), és amerikai lakcím esetén tudsz venni. hogy feltöltőkártyás opcióban mennyire van, azt passz, de akkor már inkább Apple store-ban vedd. vagy akkor már inkább gyári függetlent, itt, EU-ban, jobban jársz.

  40. @Jadeye: Rendben, köszönöm. Az ára nem számít, cégre veszem, egyéb apple kütyükkel együtt. Legalább nem kell bíbelődnöm a függetlenítéssel. 🙂 Aggódótam hogy előfizetés nélkül nem vehetek, de így már megnyugodtam.

  41. @csuri: amit előfizu nélkül veszel az USA-ban, azt is függetleníteni kell, mert az is ATT függő, és azt neked legálisan az Apple nem is fogja függetleníteni. ha tehát gyári függetlent vennél, azt itt Európában teheted meg: vehetsz a franciáknál, angoloknál, asszem a szlovákoknál és az olaszoknál gyári független iPhone 4-et, de elvileg előrendelés van mindenütt, és 2-3 hét, miore lesz. vagy nekünk is van eladó. 🙂

  42. @Jadeye: Hol, mikor és mennyiért lehet átvenni? Számlát tudtok adni róla?

  43. @csuri: a hozzászólásodnál megadott emailcímen elérlek? mert akkor írok egy mailt.

  44. Igen, küldheted oda is, megkapom. Köszönöm.

  45. Jol ertem, hogy a 4.1-es szoftverre azt mondjatok, hogy gyorsabb, mint a 3.1.3, vagy a gyorsasag a 4.0.1-eshes kepes ertendo? Koszonom

  46. Bocs, az kimaradt, hogy 3G eseten kerdezem.

  47. sziasztok az lenne a kérdésem hogy iphone 4 os 4.1 – re frissítettem de mikor vége a frissítésnek akkor azt írja hogy be kell raknom egy működő mikro sim kártyát de nekem csak t mobilos van ami csak függetlenítéssel müködik. Hogyan kell sim kártya nélkül elindítani az iphone 4 emet előre is kösz.

  48. Sziasztok, szeretnék kérdezni…nem vagyok még jártas…ha frissítem a szoftwert 4.0.1ről 4.1re attól még bármilyen sim kártyát beletehetek? nem veszti el a függetlenítést v igen? köszi

  49. @Tibor: természetesen beletehetsz, a SIM kártya foglalata nem fog megváltozni egy szoftverfrissítéssel, tehát ugyan úgy belefér bármi SIM-kártya. ugyanakkor ha függetlenítened kell, az a frissítéssel jelenleg bizony elvész.


Add a Comment