fbpx Skip to content

Röviden, amit eddig is tudtunk:
Az Apple reagálva a média által keltett Iphone 4 antennabotrányra kiadta a 4.0.1-es szoftververziót, amely 3G-re és 3GS-re is elérhető.

A 4.0.1-es szoftververzió azért nem csak kozmetikai finomításokat tartalmaz, legalábbis eddig úgy tűnik:

Anandtech-nél megnézték a 4.0.1-el az antenna érzékenységét, és azt találták, hogy az Apple valóban jobban elosztotta a jelerősség arányában a kis vonalkák megjelenítését.
Íme, magyarázatként a 4.0 CommCenterjének működése, összehasonlítva a 4.0.1-ével, a jelerősség függvényében megjelenített csíkok száma szerint, a csíkok határértékeivel (képek forrása: anandtech.com):

Mint látható, nem tisztán annyi történt, hogy mostantól arányosabban lett elosztva az egyes csíkok megjelenítése (a 4.0-ban látható, hogy mennyire hamis a jelerősség kijelzése, hiszen az ötödik csík dB-ben mért szélessége 40…), hanem a rendszer nem -113 dB-nél dobja el a hálózatot, mint eddig, csak -121 dB alatt. A tesztek szerint egész stabilan lehet hívást kezdeményezni még ilyen kicsi jelerősség mellett is.

Szóval: nemcsak annyi történt, hogy ámítanak minket a csíkok kijelzésével, hanem valóban nem fogja a gyér lefedettségű területeken olyan gyakran eldobni a hálózatot a telefon, mint eddig. Ez persze nem megoldás egy hardveres problémára. Ezen felül, természetesen, a csíkok mérete is változott, hogy ne tűnjön olyan kicsinek az 1-2 csíkos térerő…

Felül az új, 4.0.1 csíkjai, alul a 4.0-é…

Ha valaki esetleg alacsony lefedettségű területen lakik, és jól jönne neki a kevesebb No Service, a 4.1 megjelenéséig is, és a telóján jailbreakelt 4.0 van, annak itt egy kis segítség, hogy ne kelljen teljes restore-t csinálni.

Egyébként a 4.0.1-ben nincs új kernel, nincs új baseband, és a redsn0w tudja törni – ha eddig is lehetett 4.0 jailbreak, akkor most is, ha új ibootos a 3GS-ed, akkor várni kell…, annyi a trükk, hogy a régi, 4.0-át kell betallózni, mikor kéri az eredeti firmwaret.

A neten már megtalálhatóak a 4.0.1 3G és 3GS firmware-ben a  rendszerpartícióhoz tartozó vfdecrypt kulcsok (a firmware kicsomagolásának módja: kicsomagolfirmware, a kucsok: theiphonewiki.com-on a keresőbe írjuk be a 4.0.1 verziókódját:  Apex 8A306). Miután kicsomagoltuk a firmware-t, látnánk egy diff után, hogy nem sok file-ban különbözik a két rendszer, konkrétan egy 3G firmware esetén:

/ez 3G esetén biztosan így van, 3GSnél elvileg ugyanúgy  működik, aki ellenőrizné az eltéréseket megteheti maga is – használható winen a Beyond Compare 3/

/System/Library/Caches/com.apple.dyld/dyld_shared_cache_armv6

/System/Library/CoreServices/SystemVersion.plist

/System/Library/Frameworks/CoreTelephony.framework/Support könyvtárban a következők:
CommCenter
CommCenterMobileHelper
CommCenterMobileHelper-Info.plist
CommCenterRootHelper
/System/Library/Frameworks/UIKit.framework/Shared.artwork
/System/Library/DataClassMigrators/CommCenterMigrator.migrator/CommCenterMigrator
/System/Library/DataClassMigrators/CommCenterMigrator.migrator/Info.plistEz Ez ugye összesen 9 darab file. Emiatt valóban kár restoreolni. A firmware kikódolása után mondjuk a PowerISO programmal könnyedén kicsomagolhatjuk a firmware tartalmát, T-Pottal csináljunk biztonsági mentést a fileokról, majd a kicsomagoltakkal a 4.0.1-ből szépen írjuk felül őket a telónkon. Nem kell foglalkozni a jogokkal, a T-Pot felülírásnál nem piszkál bele a file tulajdonosába, és a futtatási jogokat sem bántja. Ha egy gyors ellenőrzés után (mondjuk iFile-lal azért nézzük meg a CommCenter jogait, a többié nem érdekes)  is minden rendben, akkor reboot, és voilá, van egy 4.0.1-ünk a mobilon.
Azért jó tudni, hogy működőképes, megfelelő jogokkal rendelkező CommCenter nélkül a teló nem bootol be, és akkor mehet a restore, szóval mindenki saját felelősségére módosítgasson…

Olvasd el a hozzászólásokat is

41 Comments

  1. Az igen, köszönjük! 🙂 Én lehet áthegesztem 3GS esetén. Egyébként ha ráérsz írj már rám skypeon kérlek. Köszönöm!

  2. Szevasztok
    Egy kérdésem lenne
    A 3GS em kihangosítója nem igazán jó
    Vagy hallkan hallanak vagy egyáltalán nem,néha simán telefonba is azt mondják hogy halkan hallanak.
    Erre valami bug javítás?

  3. @Spider: ne takardel a kezeddel a mikrofont!! nekem is ovlt már ilyen :D:D:D

  4. A 4.0.1 végre javítja a Bluetooth audio eszközök kommunikációját is. Vagyis ismeri a teljes protokollt. Vagy az a 4.1 lesz?

  5. Nekem az lenne a kérdésem lesz e 4.0os-hez billfix?
    Nagyon hiányzik. 🙂

  6. működik a 3.0-ás billfix. Ha a magyar billentyűre gondolsz,

  7. @Godlike: tedd fel a 3 asat mukodik OMG 😛

  8. Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy új iBootos 3gs em van jelenleg spirittel törve 3.1.3-on. Pontosan mit kell tegyek, hogy az új spirittel tudjam majd törni 4.0-án vagy 4.0.1-en? Még egy kérdés, hogy ez az új spirit tudja majd törni a 4.0.1-et is (mivel ebben nem tudták foltozni a hibát)?

  9. Egyébként most a gyári restore/update is nagyon gyorsan lement… 🙂 Lehet az Apple is csak felülírta ezt a néhány fájlt ?

  10. off.
    please help…
    rádugom a 3gmet a geppre, és nem akar appokat felszinkronizálni.
    mi lehet a gond?
    most raktam vissza a 4.0ról 3.1.3ra., aztán redsn0w jb.
    ugyanazokat az appokat haszálom mindig.
    valaki segítsen……..
    itunes 9.2.1.4 re most frissítettem, de semmi.

  11. Sziasztok!
    3g.-m van és szerintem sokkal jobb a 4.0.1 javitottak a gyorsasgon határozottan jobb 🙂

  12. @szakar1:
    szia nekem is 3gm van, de én csak a 4.0 ig jutottam el.
    borzalmas volt, állandóan lassult, sokszor exit safe módba rakott, sokmindent nem tudtam rajta használni, ami fontos lenne, pl.:sb settings.
    kicsit elvagyok keseredve, hogy a 4.0 a 3g végét jelenti?!
    neked nem szokotta safe modeba raki?
    jailbrake?
    milyen appokat használsz?

  13. Csak már a jailbreak jönne ki iPad 3.2.1-hez! 🙂

  14. Sziasztok!

    A barátnőm telóját szeretném újrarakni. 3G, 3.0.1-es SW van rajta. Jailbreak-elt és unlockolt. Nem szeretném a legújabb 4.X SW felrakni, hanem csak valamelyik 3.X SW verziót.
    Persze mindezt úgy, hogy az unlock és a jailbreak megmaradjon.
    Kérdésem az lenne, hogy ezt most hogyan tehetem meg a legkönnyebben? Megy az, hogy a netről leszedek egy custom 3.1.2-es SW-t és csak simán shift+restore-ral felrakom?

    Köszi a segítséget előre is!

  15. @honda.racing:

    Nekem sbsettings simán ment, a legtöbb apphoz már kijött a 4.0ás frissítés. Safe modeba engem azután rakott, h kiváncsiságból a szifon sourceból mindenféle cuccot feltelepítette amik mint kiderült nem voltak kompatibilisek, de ezek törlése megoldotta a problémát.
    Lassúságot énis tapasztalok, de nincs összehasonlítási alapom, mivel a telefon megvásárlása után egyből frissítettem 4.0ra.

  16. Fel szabad tenni az új iTunes-t? Nem veszélyezteti a jövőbeli Spirit-et?

  17. Csináltam egy összehasonlító videót a 3gS és az iphone 4 ről.
    Egymás alatt tartottam a két telefont, akit érdekel nézze meg.
    youtube/ watch?v=W1Wg2HrnkGs ez a 3gS
    youtube/ watch?v=1_h2Hw0ZaTk ez a 4

    természetes a 480p és a 720p gombokat használjátok:D

  18. @honda.racing:
    rakd vissza a régi itunes-t

  19. Kicsomagolás témakörében tudja esetleg valaki azt, hogyan lehet a kicsomagolt és módosított dmg-t újra encryptálni? Konkrétan arra gondolok, hogy kicserélném az installd-t, és ezt a módosított imaget tolnám vissza.
    Előre is köszönet!

  20. üdv!
    Most 3.1.3 vagyok 3G-vel és frissíteni akarok 4.0.1-re nekem olyan kérdésem lenne hogy mit érdemes bepipálni a redsnownál? pl background?! jobb mint a bosspaper ?! na ilyesmi?! sűrgős lenne!

  21. @johnbeurer007: A wallpaper-t ne jelöld be, max. a multitask-ot. A wallpaper-t szarul csinálta meg az Apple, lassú 3G-n, ha mégis kell, akkor iOS 4-re is van BossPaper.

  22. @costee: a wallpaper-t nem szarul csinálta meg az Apple, mindössze az ikonok általi vetett árnyék renderelését a 3GS előtti készülékek a kevesebb RAM és alacsonyabb processzor-órajel miatt nem tudják rendesen lekezelni. nem ezekre optimalizálta a 4.0-t, ennyi. nem bírja rendesen a hw, ezért nem engedélyezték rajta.

  23. @balxxx:

    azzal sem működött. 🙁

  24. Nekem JB-elt 4.0 van a 3G-n, olykor kicsit lassú. Szükségem van JB-re és Unlockra is, ha felteszem az eredeti 4.0.1-et és utána a redsnowba betallózom az eredeti 4.0-át, akkor az JB-eli a telefonomat?

    Másik kérdésem

    Hogyan tudom lementeni a telómról a telefonszámokat, majd visszatenni, mert sim-en nincsenek meg?

    Köszönöm a segítséget,
    Üdv, T.

  25. kimaradt:

    ilyen redsnow-om van: redsnow 0.9.5.b.4

  26. @Jadeye:

    Sajnos nem találom az újabb redsnow windows-os verzióját, csak mac-est.
    Nem tudsz direkt linket beszúrni hozzá?

    Ha csinálok egy backup-ot -(mindíg ha rádugom a gépre a telóm és elindítom az iTunest, csinál egyet, bár nem tudom hova menti)- és meg volt a restore, hogyan töltöm rá vissza?

  27. @costee:
    Hát már felraktam a walpapert is 😀 de hogy a 4.0.1 nekem gyorsabb mint 3.1.3 az is furcsa 😀

  28. Lecseréltem a 8 filet de csak almáig jut el. Restorra hiba üzenetet ír ki. Tud valaki segíteni hogyan tovább?

  29. T-pottal sem tudok belépni, hogy vissza tegyem a régi file-okat.

  30. Probáltam recovery modban de unknow error (4013) hiba üzit ad

  31. @Taki:

    Sikerült, mindenem megmaradt!
    Köszi a segítséget!

  32. Sziasztok!
    Nem tud valaki gyártani 3GS-hez 4.0.1 nem aktivált Custom firmware-t véletlenül. Megköszönném.

  33. 4.0.1 restore lett a vége nagy nehezen. Viszont stabilabb lett és a netes rádió most szól ott is ahol az utobbi időben nem ment, úgy hogy szerintem jobb a vétel .

  34. Csak nekem tűnik ellentmondásosnak, hogy a 4.0.1 8 dB-el alacsonyabb jelszintnél kirakja a (közel kétszer olyan magas) első pálcikát?

  35. @mrbatu: abban az esetben lenne ez ellentmondás, ha az alacsonyabb jelszint esetén amúgy nem lenne hálózat, de kijelezné. jelenleg az a helyzet, hogy míg a legtöbb teló -113dBm esetén eldobja a hálót, addig az iPhone -121dBm alatt dobja csak el. tehát stabilabb lett a kapcsolat, a kijelzés meg pontosabb, és alacsony térerõ esetén is kevesebb a szakadás. a pálcika magassága lényegtelen, azok száma a fontosabb. a méretezésük inkább csak design-elem.

  36. Üdv!
    Nálam van egy kis gond. 4.0 volt fenn, redsno0w 0.9.5b5-5 al jailbreakelve, ultrasn0w, 3G. mivel olvastam hogy nem frissült a baseband a 4.01ben, így a 3Gsek nyugodtan updatelhetnek itunesban, az előbb épp megtettem. leszedtem megint ezt a legújabb redsn0wt hogy akkor jailbreakelem, de amikor betalózzom neki a 4.01 ipswt (iPhone1,2_4.0.1_8A306_Restore) akkor kiírja, hogy unable to recognize the specified IPSW.
    egyébként próbáltam neki betalózzni azt az ipswt is amit az itunes szed le magának (users/Library/iTunes/iPhone Software Updates) és utána begugliztam és leszedtem ugyanezt a gyári 4.01 ipwst, de annál is ugyanezt írta ki…
    azt olvastam, hogy redsnowwal lehet 4.01et is jbelni…most akkor mi is lehet a gond? nem tudja esetleg valaki? vagy nem volt másnál hasonló eset?

  37. @Mejulie: mert a 4.0-ás fw.t kell neki betallózni ugyan úgy, és nem a 4.0.1-et. a 4.0-val simán menni fog.

  38. problem solved…a 4.0 ipswt kell neki redsnowba betallózni 🙂

  39. @Jadeye:

    😀
    közbe rájöttem én is, de azért köszi!
    Üdv!


Add a Comment