fbpx Skip to content

Előző konvertálós cikkem után újabb konvertálókat ajánlottatok, így kipróbáltam őket.
A konvertálandó film ugyanaz a Knight Rider epizód volt, mint korában (349 MB, 42 perc). Azóta azonban felújítottam a gépemet (2 magos 2.4 GHz Celeron, 1 GB RAM), így a konvertálási idők nem hasonlíthatóak azokkal össze, csak ezen a részen belüliekkel összevetendőek.
Lássuk az eredményeket.

Felirat nélküli konvertálók

Handbrake

Nem nagyon lehet magyarázatot találni arra, hogy egy francia konvertáló programot miért Handbrake-nek neveztek el, de tekintsünk el ettől az apróságtól.
Először ki kell választanunk a forrásfájlt, majd a jobb oldali menüben kattintsunk az iPhone & iPod Touch sorra. Beépítésre került kedvenc telefonunk profilja, így megkönnyítették a paraméterek megadását.
Alapesetben nem kell állítani semmit, jó ahogy defaultként szerepel. Szofisztikált felhasználók a képernyő alsó felében akár meghatározhatjuk a konvertált fájl méretét, bitrátát, hangminőséget is. Feliratot sajnos nem tudtam hozzáadni, pedig az .srt fájl ugyanolyan néven szerepelt a könyvtárban.
Start gombra indul a konvertálás. Feljön egy parancssoros ablak, ahol láthatjuk a konvertált százalékot, konvertálásból hátralévő időt.
Konvertálási idő 22 perc volt, a fájl 218 MB lett. Kép – és hangminőség jó. A program ingyenesen letölthető a http://handbrake.fr/ oldalról. (Katt a képre a nagyításért)

iPodME

Könnyen kezelhető programok közé tartozik az iPodME: telepíteni sem kell, egyszerűen az exe fájlt kell futtatni.
Hozzá kell adni a konvertálandó filmet, Profile-ban Fast és Quality-re esett a választásom és a More options gombbal kiválaszthatjuk a célfájl helyét.
Convert gombra elindul az átalakítás, figyelemmel kísérhetjük a készültségi fokot és a hátralévő időt.
Mindössze 10 percig tartott a konverzió, a film 257 MB lett. Hang – és a képminőség is kiváló. A program ingyenesen letölthető a fejlesztő honlapjáról.

Free Studio Manager

Ez a program tulajdonképpen egy programcsomag rengeteg konvertálóval. Lehet DVD, PSP és még számtalan formátumba konvertálni, természetesen iPhone-os része is van.
Indítás után ki kell választani az input fájlt, meg lehet adni az output fájl helyét és nevét, valamint háromféle minőségből lehet választani (High, Standard, Economy). Ha akarom a filmet a konverzió végén beteszi az iTunes-ba is.
A konverzió 22 percig tartott, az output fájl elég nagy, 432 MB lett. A hang és a kép is jó minőségű.
A program ingyenesen tölthető le.

Allok Video to iPod Converter

Egyszerűen kezelhető program az Allok Video to iPod Converter. Be kell tallózni a filmet, kiválasztani az output formátumot (iPhone-ból nyolcféle van), majd a Convert gombra kattintva elindul az átalakítás. Konverzió közben azt is láthatjuk, hogy még mennyi idő van hátra.
Az átalakított film 173 MB lett, a konverzió nyolc percig tartott. A hang jó, a kép egy kicsit hosszúkás.
A program 29 dollárba kerül, de van egy shareware verziója is, azonban az csak 5 percet tud konvertálni és vízjelet rak a filmbe.

MediaShow Espresso

Számos formátumot tud a MediaShow Espresso nevű program konvertálni. Természetesen létezik külön iPhone-os konténer is, amit a MobilePhone gomb megnyomásával hozhatunk elő. Ki kell választani a konvertálandó filmet és már indulhat is az átalakítás.
Nálam a folyamat 25 percig tartott, a film elég nagy, 637 MB lett. Telefonon jó minőségben élvezhető, a kép és a hang is megfelelő.
A program 39.95 dollárért vásárolható meg. Van iPad-es patch is hozzá, de ez a mostani teszt szempontjából lényegtelen.

Összefoglaló táblázatok: pontozásnál 1 a legrosszabb, 5 a legjobb érdemjegy. (Amelyik programnál a konvertálási idő extra jó volt, az 6 pontot kapott)

Feliratos konvertálók

Xvid4PSP

Bár a nevében PSP szerepel, a program tud iPhone-ra is filmeket konvertálni.
Beállításokkal nem kell sokat vesződni, a bal oldali menüsorban ki kell választani a konvertálandó formátumot (értelemszerűen az iPhone-t) és aki esetleg nem boldogulna az angollal, az magyar nyelvre is átválthat.
Először meg kell nyitni a konvertálandó filmet, majd feliratot is lehet hozzáadni. Konvertálás gombra elindul az átalakítás, konverzió közben láthatjuk hány százaléknál tart és még mennyi idő van hátra.
Az elkészült film 212 MB lett, 29 percig tartott a konverzió. Hang és a kép kiváló, felirat olvasható.
A program ingyenesen tölthető le.

FormatFactory

Számtalan beállítási lehetőséggel rendelkezik a FormatFactory nevű konvertáló program. Természetesen van külön iPhone-os profil is, amit alapértelmezettként is beállíthatunk. Ha a Windows magyar nyelvre van állítva, akkor automatikusan felismeri azt és magyarul szól hozzánk, de ellenkező esetben ki is választhatjuk a nyelvet. Ha a film mellett van egy ugyanolyan nevű feliratfájl, akkor azt automatikusan hozzáadja és ráégeti.
Konvertálás közben láthatjuk az eltelt időt és a kész százalékot is. Talán egyetlen hátránya a programnak, hogy a konvertálásból hátralévő becsült idő nincs feltüntetve sehol. A konverzió 12 percig tartott, a film 268 MB lett. Minőségileg kiváló, a felirat is nagy és jól olvasható.
A program ingyenesen letölthető a fejlesztő honlapjáról.

Következő részben Mac-es konvertálókat akarok tesztelni, ezért a kommentbe írjátok meg milyen programokat szeretnétek látni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

69 Comments

  1. A Mac-es tesztnél az iSquint-et és az MPEG StreamClip-et ne hagyjátok ki!

  2. Jah és: Elsőőő!!

  3. Total Video Converter-t se hagyjátok ki, mert az is nagyon hasznos

  4. remek és hasznos cikk! köszi!

  5. Aiseesoft iPad Converter Suite – nálam ez mindent visz ár/teljesítmény szinten…

  6. allok használom mert abba minden van még ps3 is:D
    ugye vannak oldalak ahonnan kinézed a licenc kódot és nyomatod ezerrel.
    ipodme pedig kipróbálom
    ty

  7. iPodME feliratot is kezel… ez 100%, így néztem több sorozatot is

  8. Mar nem azert de az Allok tud feliratot “egetni” a filmbe! En is ezt hasznalom.

  9. az iPodME esetében ki-be kapcsolható felirat van, amikor megjelenik a videó-vezérlőpanel

  10. @Crazy: hmm ezen tenyleg nincs ott de nekem az allok video to mp4 van es az tud feliratot is

  11. @Crazy: ésh ne legyen hosszukas a kép akkor be kell pipalni a “keep letterbox to keep aspect” et:)

  12. Én az AirVideo-t ajánlom, ami képes a videók hagyományos, de akár valós idejű konvertálására is, azaz lehet streamelve nézni a videókat a gépünkről.

  13. sziasztok!
    Szükségem lenne egy segitökész emberre aki megmondja mit tegyek!Az iphone 3g jailbreakelt mobilom ha ujra raktam a telefonszámokat mindig a laptopon sokszorositotta és elegem lett!Kitöröltem az összes számot a gépröl és ujra szinkronizáltam!Igy elveszett az összes szám!Mit lehet ilyenkor tenni?A kukábol is kitöröltem ezért minden szám elveszett!#
    köszönöm a segitséget!
    ciao

  14. Xilisoft video converter! Asszem ultimate is van benne. Látástól vakulásig mindent konvertál, gyorsan, 2magot is tud használni, veszteségmentesen is tud konvertálni és torrenten is fenn van. Asszem Mac kompatibilis is. Hibátlan.

    Szvsz a Giga ram+Celeron kombó vak meleg ötlet konvertálásra:D meg egyáltalán..

  15. @celentano: hat ha nem írtál adatokat arra a particiora akkor ezt ajanlaom EASEUS Data Recovery Wizard Professional 4.3.6

    lenyeg h masik particiora telepisd mint ahonna neltuntek az adataid.

  16. @Norrbi: hat jah az utolso bekezedesed üt de igazad van:D régi gépen avigat pár perc alatt vitte:D 4 giga ram sajna cska ddr2 volt benne +c2d 3ghz 3.6 ghz ig felhuzva 😀 imadtam hulye voltam h eladtam:S:D:D:D

  17. @Crazy:
    nagyon köszönöm a gyors válaszod…na most az a baj azt sem tudom mi az a particio…:-((((…most rohanok dolgozni de esetleg felvennél msn-re hogy néha ha valamilyen béna problémám van akkor segitenél?
    msn cimem…[email protected]
    elöre is sok sok köszöpnet érte!
    ciao

  18. Jesszusom az iPhone képtelen lejátszani egy szimpla DivX-et??? Széégyen…

    És az a föld legjobb kütyüje??? 😛

  19. @szabi113: de képes:) xy valami a neve install via cydia

  20. @Crazy: YXPlayer (de használhatatlanul LAG-gel… 😀 )

  21. mac: visualhub szerintem egész jó, gyors és minőségi is

  22. Az iPhone-on szinkronizálás után amit a Movies mappába teszek videót azt hova menti a telefonon ?? (mármint az elérési útvonala)

  23. Sziasztok!
    Szükségem lenne egy kis segítségre!
    Adott egy iphone 3G ( 05.11.07) baseband jailbreak.-elt 3.0 szoftverrel. Felszeretnék frissíteni 3.1.2-re és függetleníteni szeretném! Van erre lehetőségem? Válaszotok előre köszönöm!!

  24. Sziasztok!

    Ez enm ide vág, de megkérdezem!

    Sikerült visszatennem a 3G 8GB telómra a 3.1.3 helyett a 3.1.2-t. A Basebandem maradt 05.12.01, a modem verzióm 06.04.

    Most van lehetőségem függetlenítésre, vagy még mindíg esélytelen?

  25. Gyerekek!! AKINEK KERDESE VAN UNLOCK JB VEL KAPCSOLATBAN AZ LEREYSE MAR FEL AZT A KURVA WEBOLDALT!!! Marmint ezt: hátétépé : / / ih8sn0w.com es toltse le a f0recast-ot!! KUTYU RADUG, OLVAS NEM NEHEZ FELADAT!

    Thx

  26. Én személy szerint MediaShow Espresso-t használok, mert az képes a több processzormagon túl a GPU-t is felhasználni a konvertálási feladatra. Sokkal gyorsabban van kész, mint a “sima” CPU-s konverterek.
    Hátránya hogy drága VGA kell alá, ha ki akarjuk használni ezt az extrát.

  27. Ahogy ZaHaDuM már irta, AirVideo a tuti. Tud hagyományosan előre is kódolni, akár a telefonról is indíthatóan, de a legjobb hogy lejátszik akár 3g-n is mindent streamelve, előre kódolás nélkül, azonnal. Természetesen felirattal. Legjobb ami eddig a telefonommal történt video téren. Ingyenesen kipróbálható…

  28. Héj! Jó a cikk, pont kerestem valami ingyenes konvertáló progit! Király vagy, köszi!

  29. Tripard fele konvertert hasznalom, 24 resznyi houset 1 ora alatt atlok, tetszoleges meretben. iPod nano-ra nagyjabol 250 mega egy resz, teljesen jo minosegben.

    Feliratos filmeknel nekem olyat mutass ami nem beleegetos. Egyszer sikerult egy filmbe belerakni 2 ora tokoles aran. Atkonvertaltam tripardal, atneveztem m4a-ra, bent a filben at kellett irni hexeditorral ket helyen egy stringet valami sbtl-re, majd egy masik progival hozzacsatolni a feliratot. Az igy kapott filmet az iphone siman vitte, de megjelent a playerben egy subtittle ikon, ahol tudtam valtogatni a nyelvek kozott. Nagyon jo lenne erre valami egyszerut. Van egy app ami 1 lepesbol tudja elvileg, de nekem 10 20 probalkozas utan sem sikerult osszehozni vele semmit.

  30. @valentinx: Errol meselj mar nekem legyszi. Egyszer sem volt kepes nekem nezheto feliratot produkalni… 🙁 Hogy csinalod? Milyen felirat formatummal?

  31. Airvideo. Az mindent visz.. iPhonról irányítható a konvertálás, s akár live streamet is tud. A legjobb, mióta megtaláltam csak ezt használom. 😉

  32. @danydelay: ezzel a baseband-del az bizony már most 3.1.2 kell legyen, hacsak valaki nem tette vissza rá a 3.0-t tök fölöslegesen… gyári 3.1.2-t felrakhatod, abban ugyanez a baseband van, így a függetleníthetőség megmarad. ha 3.1.3-at teszel fel, akkor bukod. 3.1.2-vel nem.

    @Taki: a modem verzió az egyenlő a baseband-del. amire írod, hogy 6.04, az a bootloader (iboot) verziója. a baseband-ed jelenleg 05.12.01-es, amire NINCS jelenleg függetlenítés. pont.

  33. Én spec a Hadbrake-t használom mert gyors is [4 maggal legalábbis], és linuxra is van :] De majd többit is megnézem, amelyik van linuxra.
    Egyszer már kérdeztem, nem jött válasz: facebook app-ba hogy tudom visszaállítani a youtube-ot touchscreen-re? Átállítottam desktop-ra, és így nincs flash :/

  34. @Jadeye nem tudod hogy az Phone-on szinkronizálás után amit a Movies mappába teszek videót azt hova menti a telefonon ?? (mármint az elérési útvonala)

  35. a Handbrake (mac-es verziója legalább is) ki/be kapcsolható feliratot konvertál az mp4-be, amit a telefonon a lejátszó panelen lehet bekapcsolni (megjelenik egy kis ikon)!

  36. Dnp en sok mindent kiprobaltam de nekem is a Tipard jott be a legjobban , nekem csak ez volt kepes a dual hanggal rendelkezo divx-et magyar hanggal megcsinalni.A tobbi valamiert mindig az angol hangot valasztotta ki.

  37. A windowsos konvertálók közé még be lehetett volna tenni a WinAVI 3GP MP4 PSP iPod Video Converter v3.0 -t is. Szerintem az egyik legjobb felirat nélküli konvertáló progi 🙂 Gyors és jó minőségű képeket csinál (azért ki fogom próbálni azt az iPodME-t is ha legközelebb win közelbe jutok 🙂

  38. @MegaX: az volt az első részben.

  39. Régen ez volt a kedvenc konvertálóm:
    xilisoft.com/iphone-video-converter.html
    Szerintem ez is említésre méltó :]

  40. @Kovi87: Most látom az előző cikkben benne volt, akk sorry..

  41. Sziasztok!

    A mac-es Handbrake kezeli simán a feliratokat. Én ezt használom mindig sorozatok konvertálására. Az alsó részben a harmadik fül (subtitles). Csak meg kell nyitni az srt fájlt és belekonvertálja. Ráadásul igényesen kikapcsolható formátumban. Sőt egy video fájlba akár több nyelvű feliratot is belerakhatsz.

    Az új quicktime már kezeli szépen a feliratot mind iPhone, mind iPad esetében. Egyszerű a használata és van queue funkciója is. Tehát egyszerre ráengedhetsz pl egy egész sorozatot és egymás után szépen lekonvertál neked akár 30 fájlt is.

  42. Miert jo ajfonon filmet nezni?

  43. @zoltan: mert a laptopod nem fér el a zsebedbe ?…
    néha jó pl vonaton filmet nézni, vagy akár ha elutazol buszon nézni egyet, akár haverral, a jack-et megosztva. Néha beteszem a kocsiba a km óra elég, plusz bluetooth-on a rádióra kivezetve a hang. Dugóba mozizni egyet 😀

  44. @Zoltan: ??? Miert jo ajfonon telefonalni? 😀

  45. a format factory nalam mind a negy magon majdnem maxon porog

  46. emberek, még soha nem láthattatok itt off-olni, de teljesen kétségbe vagyok esve.
    iphone 2G, 3 napon belül 2szer akadt meg a boot-logónál, elsőnél sikerült a restore, most meg csak aktiválatlan, gyári 3.1.2-re reagál, aktivált custom-ra 1604-es hibát dob, amit nem tudok megoldani az ih8sn0w-féle iREB-bel, mert vmiért nekem nem ad be fehér képernyőt. ötlet?:\

  47. @zoltan: ha valaki sokat utazik busszal vagy vonattal, annak jól jön. Személy szerint napi 100 percet töltök a héven, ez kb 4,5 Jóbarátok v HIMYM rész… Hát igen. Ezért jó.

  48. Macin a submerge-ről sem kellene megfeledkezni.
    Az újban van ipad kimenet is, és a feliratot is személyre tudod szabni.
    De várnék azért macra feliretos ötleteket.

  49. @Tian: meg mindig ugyan oda, ahol a zenek is vannak, persze a szokasos osszevissza nevvel.

    @xedamin: DFU-ban probaltad? az 1604-es hiba valtig az, hogy nem DFU-ban probalod. az iReb tudtommal nem mukodik 2G-n. tegyel fel egy gyari 3.1.3-at, mert 2G eseten azzal is megmarad a fuggetlenseg, majd utana redsn0w, aminek meg a 3.1.2-t kell megadnod.

  50. @Jadeye:

    Jó korán kelsz, vagy le sem feküdtél ? 🙂

  51. @Ateszpapa: 5:24-kor felébredtem. csak még azt nem tudom, minek. 😀

  52. Felraktam 3G-re a custom 3.1.3-at, hozzá a Blacksn0w-t, csak az a probléma, hogy iszonyat gyorsan merül az aksim!Nem fut a háttérben semmi, wifi off, Location Services off, meg semmi progi sem! Este 88% volt, mire felkeltem 77%.
    Eddig nem merült ilyen hamar!Van valakinek ötlete miért?Köszi!

  53. Off:

    3G szifonom van, Jailbrake és függetlenites boldog tulajdonosa,de. Általában akkor ha netezem a safarival és közben kapok egy hivást, megszakitja a bejövő call- t és kidob egy ablakot miszerint reseteljek egyet, vagy maradok “biztonságos” (bocs a magyaritásért de nem tudom hogyan irják helyesen a saifmode, saifemode-ot?!). modban. Gondolom egy restore segitene rajta, de nem szeretném elcseszni a függetlenitést mert nem volt olcsó. Szoval hogyan tudnám ezt a problémát jól megoldani? Nagyrészt csak olyan oldalakat találtam ahol vagy jailbrake-el vagy függetlenitéssel foglalkoznak,de nem akarok barbárkodni, tehát valami how-to linket kaphatnék esetleg? Köszi

  54. Sziasztok!

    Elég sokszor szoktam filmeket konvertálni a szifonomra unalmas órákra.
    Azzal vagyok bajba, hogy ha egy film angol és magyar nyelven van. Konvertálás után mindíg angolul szólal meg a film a a telefonon. Olyan funkció nincs valamelyik konvertálóba, ahol van ilyen nyelvi beálítási lehetőség?

  55. mencoder

  56. hello sziasztok!lene 2 nem kapcsolodo kerdesem!
    hogy tudok az iphone 3gs em en mp3as zeneket berakni csengohangnak mert mar nagyon unom azokat amik az alapertelmezetek!

    es hogy van az itunes on kivul van e mas program amivel ilyen drag and drop modszerel mp3 asokat tudok feltolteni a telomra?

    koszi szepen elore is mindenkinek
    szep napot!

  57. Senki nem használ 3.1.3 custom fw-t iPhone 3G-n, illetve blacksn0w RC2-t?Senki másnak nincs ilyen problémája, hogy gyorsan merül a telefonja?Miért nincs egy fórum rész?Nem kellene teleszemetelni ide nem illő dolgokkal a topicot, meg itt úgysem válaszol senki!

  58. @hohand: és akkor azt a fórumot majd te fogod moderálgatni? ez egy blog. nem egy fórum. pont.

    a kérdésedre meg csak a szokásos hibaelhárítási kérdéseket tudom ismét felsorolni:
    – gyári, JB nélküli fw-vel is merül?
    – a custom 3.1.3-at gyári kártyával aktiváltad, vagy alapból aktivált volt?
    – ha alapból aktivált volt, akkor pushfix fentvan?
    – ha nem, akkor most komolyan, mit vársz? a push szokott ilyet okozni, ha nem jó a certificate, mert akkor nem tud csatlakozni az apple push szerverére, viszont folyamatosan próbálkozik.

  59. Na, már ez is valami! Nyílván nem én moderálnék a fórumon, csak azért gondoltam, mert mindig vannak oda nem illő kérdések, amik teleszemetelik az adott témát. Eddig 3.1.2 volt fent, semmi probléma, utána custom fw, nem aktivált, én aktiváltam t-s kártyával, majd blacksn0w RC2, de nem a szifon source-ból (mert az nem működött), hanem a pushfix.info -ból. Bár ez (a 3.1.2-eshez képest) kicsit tovább gondolkodik mire hálózatot talál… A fetch new data off -on van, manually és azon belül is minden manual.A location service is off, wifi off, Sysinfo-val megnézve semmi nem fut!
    Köszi, hogy egyáltalán válaszra méltattál! 🙂

  60. @hohand: ha rendesen lett aktiválva, akkor a push rendben kell legyen, akkor nem az a gond. ez esetben várj 1-3 napot, néha magától helyrejön a dolog, legalábbis nekem is ez volt a legutóbbi restore után.

    illetve ami még lehet, az az, ha backup-ból bármit is visszaállítottál, mert jailbreak-elt készülék esetén azt ugye nem szabad, azt manuálisan kell megcsinálni.

    amúgy nincs sok értelme a 3.1.3-nak a 3.1.2-höz képest, inkább csak felesleges küszködést okoz.

  61. Backup-ból nem szoktam soha visszaállítani semmit, pont az ilyen probléma elkerülése miatt. Szerintem visszaállok 3.1.2-re, mert tényleg semmi értelme a 3.1.3-nak. Egyébként keresgettem a guglival és másnál is van hasonló probléma, de még semmi megoldás nincs rá. Köszönöm a segítséged!

  62. @dnp: helló, sima SRT fájlé, de amúgy a program honlapjáról idézve:

    “- support soft-subtitles, and multiple subtitles per video”

  63. Skacok akkor ipadra mi is a tuti feliratos befutó?
    Ismétlem ipadra.

  64. Ja és természetesen macre.

  65. +1 a handbrake-nek… 4 maggal 230fps-el kódol, soft subtitle kezelés (csak jól kell beállítani a karakterkészletet), és számomra tökéletes minőség arra, hogy a metrón sorozatokat nézzek. 🙂

  66. A Handbrake azért kézifék mert ha elindítod olyan mintha kéziféket húztál volna a gépeden! 🙂
    A legkirályabb, legsokoldalúbb konvertáló progi a Canopus Procoder és a Carbon Coder után.

  67. nekem még mindig a mediacoder for iphone jön be a legjobban. tud feliratot is, lehet méretezni, hogy a szélesvásznú filmet ne nyomoritsa össze, és az itunes is szereti azokat a file-okat amiket kiad!

  68. miután átkonvertáltam hogy rakom rá az iphonra


Add a Comment