Mai hírekben szó lesz egy álom szertefoszlásáról, a 41.7 milliós iPad-ről és az Apple Adobe-nak adott válaszáról.
Nexus One: egy álom vége?
Január végén nagy dirrel-durral mutatták be a Google telefonját. Sajátos értékesítési módszert választottak, a Google honlapján keresztül lehetett gyárilag független állapotban megvásárolni.
Már az első napokban kiütközött a cég ilyen irányú tapasztalatlansága. Mivel nem fizikai boltban vásárolták, a reklamáló ügyfeleknek nem volt normális ügyfélszolgálat megadva. A fő piacnak szánt USÁ-ban is csak a T-Mobile foglalkozott vele komolyan, többiek inkább a saját androidos készülékeiket nyomták, nem adtak rá dotációt. Ráadásul az értékesítési adatok is igen gyengék voltak.
Többek között ezért döntött a Google úgy, hogy megszünteti a Nexus One online rendelhetőségét. Rájöttek, hogy az emberek inkább személyesen, üzletben, a telefont megfogva szeretnek vásárolni, ráadásul választhatnak az előfizetői csomagok közül is. Ezután inkább rendes üzletben árusítják, a google.com/phone címen pedig inkább az androidos készülékeket fogják bemutatni, vásárlási lehetőség nélkül.
Első szög a Nexus One koporsójában?
Már az első napokban kiütközött a cég ilyen irányú tapasztalatlansága. Mivel nem fizikai boltban vásárolták, a reklamáló ügyfeleknek nem volt normális ügyfélszolgálat megadva. A fő piacnak szánt USÁ-ban is csak a T-Mobile foglalkozott vele komolyan, többiek inkább a saját androidos készülékeiket nyomták, nem adtak rá dotációt. Ráadásul az értékesítési adatok is igen gyengék voltak.
Többek között ezért döntött a Google úgy, hogy megszünteti a Nexus One online rendelhetőségét. Rájöttek, hogy az emberek inkább személyesen, üzletben, a telefont megfogva szeretnek vásárolni, ráadásul választhatnak az előfizetői csomagok közül is. Ezután inkább rendes üzletben árusítják, a google.com/phone címen pedig inkább az androidos készülékeket fogják bemutatni, vásárlási lehetőség nélkül.
Első szög a Nexus One koporsójában?
iPad aranyárban (szó szerint)
Sok pénzed van, de nem tudtál iPad-et vásárolni? Semmi baj! Katherine Hughes egy 64 GB-os 3G-s iPad-et alakított át. A hátlap egy darabból álló 22 karátos aranyból készült, az Apple-logo 53 darab, 25.5 karátos gyémántból van kirakva. Az ára mindössze 130 ezer font (192 ezer dollár, 41.7 millió forint). Jobb lesz ha sietsz, mert csak 10 darab készül belőle 🙂 Sznobok előre!
Apple válasza az Adobe-nak
Adobe kampányt indított, ő nagyon szereti az Apple-t, nincs vele semmi baja. Egy humoros emberke elkészítette az Apple válaszát:
35 Comments
na végre már hogy lehet kapni arannyal meg gyémánttal bevont iPad-et. nem hiába vártam én rá, már megyek is az egyikért;)
az utolsó kép nagyon üt:D
Srácok ki találkozott már ilyennel? És hogy oldotta meg? (wifi-t nézzétek, iphone 3G)
h t t p : //ktula.com/wp-content/uploads/2008/08/iphone_nowifi.png
@Joker: szerviz:S
UI.: Keresem ACE nevű kollegankat!!! fontos lenne! 🙂 Ace googel dobott ki egy threadet szifon. c o m on az UILCDBACKGROUND.png vel kapcsolatban.. sikerult attenni az Other.artwork-ben transparentre?? mert nekem is elvileg transparent de amikor be importálom fehér lesz csak:( HEEEEEEEEELP
@Crazy: Ezt másold be: http://www.sendspace.com/file/5lc3no
Az uccsó kép jobb mint a múltkori hős flash hiányzós 🙂
@Ace: IMÁDLAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@Joker: például nem ártana 3.1.2-re frissíteni azt a telefont, mert jobb esetben is max 3.0 van rajta. a 3.1.2 frissíti a baseband-et ugyan, de az még függetleníthető marad, ha az szempont. ha a 3.1.2 után is ez a helyzet, akkor haldoklik a baseband.
@Ace: KÖSZ!
@Crazy: nincs mit, 2 sör lesz. 😀
@Joker: Én, de nekem a a menüpont tűnt el teljesen, reboot megoldotta 😀
@Ace: ok:) btw te hol találtad ill h cisnáltad meg?:)
@Crazy: btw most mennem kell bye
@Jadeye: 3.1.2 volt rajta amikor behalt, utána restore volt 3.1.3-ra, és ugyanez a hiba. De amióta a wifi rossz, azóta az akksi is szarakodik. Nem tudom mennyire hasznos infó, de úgy halt meg a wifije, hogy alig érzékelte a jelet, majd előjött ez a szürke no wifi, utána lemerült egyik éjszaka, majd feltöltöttem, és pár másodpercig jó lett újra a wifi, de utána végleg megadta magát. Gyanús, hogy hardver hiba igaz?
Sima iPadot sem tudok szerezni nem meghogy aranyabol vazze 🙂
“Sznobok előre!” ezen 5 perce röhögök 😀
@Joker: hát ha restore után is ez a helyzet, akkor valószínű, hogy hardveres. (feltételezem, a linkelt kép csak szemléltetésnek volt, és nem konkrétan az adott készülékről származó screenshot.)
iphone 3g/3GS dokkoló eladó ! Csak tölt, nem hangszórós.
funnerra kukac gmail . com az emailem
@Jadeye: Igen, a képet úgy találtam Google-ba. De honnan tudtad, hogy a képen egy 3.0 fw van? 😀
Amúgy a wifi hardvert ki lehet cserélni, vagy az egész alaplapot cseréltetni kell?
@Joker: Egyszerű, szerintem már több mint egy éve (ha nem régebb óta) nem ilyen az EDGE “E” betűje fent a carrier mellett…
Sziasztok!
Van egy iphone 2g-m, wifizés közben kikapcsolt és azóta nem tudom bekapcsolni 🙁 mit tegyek? Előre is köszi a választ!
@PeeJay: Itunesre feldugod, restorolod, de ha nem ismeri fel akkor dfu és restore, ha az sem segít akkor szervíz! 🙁
megveszem az arany/gyémánt ipad-et és jailbreak-elem mert nincs pénzem eredeti appokra 🙂
Azert 5 honap honap alatt a googlinak is le esett hogy igy eleg gaz. Kivancsi vagyok hogy ha kikerul a polcokra mennyit adnak el, mivel a kezdeti nagy durranas hatasa mar elmult es a konkurencia is lepett, a htc meg sorra nyomja ki a jobb telokat. Lasd EVO 4G
1 kis off: haverom vett 1 őj táccsot, ennél is le kell emnteni az shsh fájlokat? v mehet úgy minden simán mint 2gs táccsnál?
lui ha megkeresned a cikket kiderülne hogy igen
Ez az androidos cikk egy kicsit érdekes. Mintha nagyon erő konkurenciáról beszélne a cikk? Az iPhone-nak nincs konkurenciája, ez maga a tökéletesség, Csak úgy mint minden telefon tulajdonosa Steve Jobs!
Egy érdekes link, hogy hogyan haldoklik az android: (Nem kéne fikázni azt, ami akár nagyon rövid időn belül megölheti a iCsodát)
http://www.youtube.com/watch?v=ZIl1k7wX7Fk&feature=player_embedded#!
Egy kis off…
Pár napja megállt a telefonomon a Mobilelog, 5 hónapig ment hiba nélkül. Próbáltam újrainstallálni, sikertelen, az utolsó kimenő hivásom 05.12-én volt szerinte.
Mit lehet tenni???
örülnékn ha egy 16 gb-s wifi modelre lenne pénzem 😀
@emphaser: köszi
Eladó egy újszerű apple iPad 64GB 3GS model, 22karátos arany hátlappal és 53darabból álló gyémánt logóval, áron alul 40millió Ft ért.
Williams F1 kormány csere érdekelhet.
@Norrbi: megvesszem lehet 1000 éves részletekbe fizetni?????:D
@sgaBBis: Hat nekem sem ugy tunik mintha a flash ki akarna menni a divatbol es barmennyire is igaza lehet Jobsnak a html5-tel kapcsolatban szerintem az adobe sem az a ceg aki levagja az aranytojast tojo tyukot egy szaros telefon miatt. Az internet meg nem az iphone korul forog, az Apple csak egy ablakot nyitott forradalmi modon a mobileszkozok felol, de az andriod ugy tunik ezt megprobalja szelesebbre tarni es szvsz igen jo uton jar affele hogy, o legyen az 1. szamu meghatarozo szereplo ebben a piaci szegmensben. Mivel a flash szerintem meg evekig letezni fog az Apple az aki lepeskenyszerbe kerul es vagy alkalmazkodik vagy tenyleg csak egy bizonyos szemellenzos, fanatikus reteg fogja hasznalni. Ebben a gyorsulo vilagban nem lehet nagykepuen es lenezoen a baberjainkon uldogelni, mert konnyen johet valaki aki nem fog beszarni a nagy nevektol es fajdalmasan picsanrughatja Jobsekat. Szoval szerintem sem az androidot kell temetni, ez az egesz csak a google tokeletlenkedese, mivel megprobaltak a kezzelfoghato eszkozt ugy marketingelni, mint ahogy azt az informacioval mar szinte tokelyre fejlesztve tettek, es eleg lessan esett le nekik hogy, amit meg lehet fogni azt az ember meg is akarja fogni, nyomkodni, tapicskolni, stb , mielott kiad erte majd 600 dollart. Bocsi hogy, hosszu voltam, de nekem errol a postrol kb ennyi a velemenyem.
Szép monológ! Ugyanakkor tartom a tétet, és emelem azzal, hogy az android pont ebbe fog belebukni, hogy mindenki mindent csinálhat vele.
És még mindig az apple optimalizálja a legjobban az erőforrásra a szoftvert… ugyanakkor smucigok a teljesítmény hardware-es növelése felé…
Mynus-al értek egyett. Boldog Iphone tulaj vagyok aki a levegőbe ugorva csapja össze a bokáját a boldogságtól amikor telepítheti a legújabb programokat, amik TÉNYLEG növelik a komfort érzetemet és VALÓBAN hasznosak a számomra. Pl most is az utcán közlekedve olvashatom és kommentálhatom a kedvenc blogomat. Egyszóval mint Iphone tulaj, maximálisan elégedett vagyok, DE! Ezt nem biztos hogy elmondhatnám akkor is ha nem lenne Jailbrake,cydia,Installous, Szifon.com stb… tehát nem lenne egy önzetlen és lelkes agy állomány,aki lehetővé tette számomra hogy az összkép a “magasan a legjobb” felé tendáljon. Egyszóval az Iphone sikere sztem megosztott, és ha van egy csöpp eszük almáéknak (és szerintem bőven van), akkor az Android-on tartják az egyik szemüket és nagyon megrázzák magukat, ha nem akarják hogy egy egykor sikeres brand tulajdonosai legyenek. Szerintem kevesebb időt kellett volna az Ipad-be ölni,mert még mindíg többen vannak azok akik tenyérnyi kütyükkel akarnak közlekedni és nem egy táblával.