fbpx Skip to content

A játék magyar fejlesztők munkája, off-road pályákon kell versenyezni. Természetesen a játék magyarul is tud, ezért a menüpontokra így fogok hivatkozni.
Indítás után bejön a főmenü, amit nem bonyolítottak és designoltak túl. Mielőtt az ember belefog a versenyzésbe, célszerű a „Hogyan játsszam” menüben megtekinteni a képernyőn lévő gombok, jelek jelentését.
Gyakorlásképpen a „Szabadedzés”-sel kell kezdeni, ahol ráérezhetünk a játékra. Lehet helyszínt, pályát, autót és pilótát választani, majd indulhat a futam. Egyetlen cél van: végigmenni a pályán, ami azért nem olyan egyszerű. Nem szabad ész nélkül nyomni a gázt, mert akkor könnyen fejre áll az ember és vége a futamnak. A három autó eltérő fizikával rendelkezik, például a pickup a nagy tengelytáv miatt nehezen borul fel, de ha borul már nem valószínű, hogy visszabillen. Erre a másik két autónál azért nagyobb valószínűség van. Ha már a fizikánál tartunk: nagyon profin megcsinálták, az autók teljesen élethűen ugratnak, koccannak, jól ütköznek. A pályák között van havas és sáros is, éjszakai vezetésnél a fényszórók is nagyon élethűen mutatják az utat. Bár fél szemünket célszerű a GPS-en tartani, így láthatjuk mi vár ránk.
Miután eleget gyakoroltunk, „Időmérés”-en vagy „Erőpróbá”-n is próbálhatjuk ki tudásunkat. „Időmérés”-nél egyetlen cél van: táv megadott időn belüli teljesítése. A pályán ellenőrző pontok vannak elhelyezve, ahol plusz másodperceket kapunk a következő szakasz teljesítésére. Az „Erőpróba” abban különbözik ettől, hogy összesen 10 életünk van, abból kell a 10 pályán végigmenni. Életet veszítünk, ha felborul az autó, nem érjük el időben a következő ellenőrző pontot vagy annyira összetörik az autónk, hogy már nem tud továbbmenni. Ez utóbbit az Egészség alatt láthatjuk. Egy nagyobb repülés után teljesen lenullázódunk, ezért célszerű kisebbeket ugratni. Személy szerint a 10 életet nagyon kevésnek tartom, mivel nagyon trükkös pályák is vannak, ahol legalább egyszer-kétszer felborul az ember, hamar elfogynak az életek.
A játékban alapból 3 helyszín van, mindegyik 10 pályával, de ezek közül a nehezebbek felszabadítandóak. Öt pilóta közül választhatunk. Ennek nincs olyan nagy jelentősége, inkább az ugratásoknál kísért nyögésekben jelentkezik a különbség.
Összességében nagyon jó játékról van szó. Fizikája lenyűgöző, grafika és a hangok is a helyükön vannak. Elég addiktív, az ember egy borulás után csak azért is megpróbálja, nehogy már kifogjon rajta a játék! 0.79 euróért vásárolható meg a magyar App Store-ban.

Olvasd el a hozzászólásokat is

29 Comments

  1. Jo jatek,megeri azt a parszaz forintot.

  2. Teljesen off, ne haragudjatok, de az utóbbi hónapokban nem követtem a fejleményeket.

    Iphone 3Gs 3.12 , új bootloaderes. Szerettem volna kártyafüggetleniteni, cydiából feltettem a blacksnow-t, rebootoltam, blacra1nnel ujraindit, network reset. Azóta semmilyen kártyát nem fogad el.
    Gondoltam nyomok rá ey shift + restore-t 3.12 -vel, de azt olvasom, hogy csak az uj 3.13 -at fogja engedni az itunes, és ot kártyafüggetlenités felejtős, a jailbrake is van akinek sikerül van akinek nem.
    Van valami ötletetek merre induljak? Vagy esélytelen?

  3. Ha mar megcsinaltak autosban, akkor az Elastomania nevu csodat is osszedobhatnak. Azt is megvennem szivesen, akar 4EUR ert is 🙂

  4. Szerintem kicsit nehézre sikerült a játék, hosszútávon inkább idegesítő, mintsem szórakoztató. Az autó írtó könnyen fejreáll, még ha óvatosan is megy az ember, vannak direkt erre specializált helyek, mondhatni csapdák. Egy-kettő pályánként még beleférne, de hogy a cél elé miért kell olyan rönk-völgy párost berakni, hogy azon csak egy adott sebességgel leheseen túljutni, az nem jut el az agyamig… Vagy akkor lenne checkpoint rendszer…

  5. Szerintem is elég idegesítőek ezek az akadályok, az első 4-5 pálya még könnyebb, de utána valahogy nekem sosem sikerül továbbjutnom.

  6. Én párszor eljutottam már 7-8.-ig erőpróbában, de csak azért, mert heti 5 irodalom órám van… 🙂

  7. @JoHn123: honnan való a telefon?

  8. @JoHn123: esetleg skypon keress meg délután
    leyrer.gergo

  9. Sziasztok!

    Azt szeretném kérdezni, hogy a ‘Cyder’ nevű program az működik minden féle-fajta fw-el? 3.1.3 iphone fw-el is lehet használni? Köszi a válaszokat!

    Üdv.

  10. Sziasztok!

    Lenne egy olyan kérdésem, hogy volt régebben egy olyan progi a cydiában, amivel mp3-at lehetett keresni és letölteni, és be is tette az ipod részhez. Ennek a proginak kellene nekem a neve, mert elfelejtettem.

    Előre is köszönöm.

    Sziasztok!

  11. sziasztok!
    nem tudja valaki, hogy mitől lehet az, hogy 3gs-el felvett videón nincs hang?
    köszi

  12. Én 3 napja játszom vele és, még egy erőpróbát se tudtam végigcsinálni.
    Elég nehéz a játék és az hogy fogalmad nincs mi lesz a pályán ez elég rossz.
    A játék nagyon szép nagyon élvezem küzdök minden este, de nagyon bosszant hogy nem lehet végig menni mert vagy felborulsz vagy akkorát zuhansz hogy csak na. 🙂 Az árát megéri de egy szanaxot is vegyen be mellé az ember :-))

  13. @pokica44: T-MOBIL magyar. Kerestelek skypeon, de elég offline vagy 🙂

  14. nem rossz 🙂

  15. Azthiszem találtam egy kisebb csalást erőpróbához: Ha már látod, hogy az adott próbálkozás fail lesz (azaz fejjel maradsz, kifutsz az időből) lépj ki a játékból (home button), mielőtt a játék írná ki, hogy elakadtál, így nem veszik el az adott élet és ha folytatod az erőpróbát a pálya elejéről indulsz.

  16. @Blindness:

    🙂 jó tipp
    ma este kipróbálom 🙂

    egy kis off:
    A home gombot nyomod mindig mindenre, hallottatok már olyat hogy beszart valakinek?
    Nem tud elromlani a sok nyomkodástól?

  17. Mintha az lett volna a bemutatóban hogy több autó is van benn. És mi van akkor ha megvan a 10 az erőpróbán? Még nem sikerült megcsinálni, rohadt idegesítő, pedig alpesi pályán 8ason vagyok még 3 élettel. Mindenképp meg akarom csinálni h lássam mit dob a gép, mindezt úgy hogy home gomb minden borulásnál 😀 (idegeknek ez se tesz jót) 🙂

  18. S
    ziasztok!
    Én már végig toltam a játékot, nekem nagyon tetszik!!
    Magyar fejlesztők, ilyeneket még csinálhatnátok, Ilyenekért megéri pénzt kiadni!

    PIetro

  19. Szétbasz az ideg ettől a játéktól. Megyek 25km/h sebességgel, oszt akkorát repül az autó, mint egy felszálló repülö. A farönkök meg elmennek ám a pics.ba! Szerintem nem valós az egész, játszhatatlan. Nem éri meg a pénzt…

  20. Ja, és azon a “GPS” nek nevezett izén lóf@szt sem látni. Nem mutatja a kisebb bukkanókat rendesen, ezért mehetek ott lassan, akkor is találkozik az autóm a madarakkal…

  21. Sziasztok!

    Egy kis segítséget szeretnék kérni abban,hogy mi lehet akkor a gond ha “lehívom a legördülő menüt” és rámegyek hogy more azt írja ki hogy Premissions error. Van két lehetőség amire rá lehet menni de egyiknél sem csinál semmit rámegyek aztán kilép! Ha valaki esetleg tudna segíteni megköszönném.

    (ehhez sajnos nem értek :s )

  22. @v8mark:
    Te most az SBSettingS-ről beszélsz? Mert akkor távolítsd el a Cydiaból és telepítsd újra szerintem.

  23. @taky1974: NE HALLGASS RA hulyesegeket beszel!!! az van h fel ven teve neked a host file patch es az tiltja le az sbsettingset vagy meg patcheled az sbsettingset vagy letorlod a host file os csomagot a cydiaból!!!! a patch hez annyi kell hkell egy file ugye sbsettings neven nem tom h honnan szedd le nekem aszem jadeye adta vagy vki mas mar nem tudom, ha az megvan akkor 7777 re kell allitani a jogait es utana menni fog!

  24. Halo nem tudja vki, honnan lehet leszedni az f1 timing appot? ( ingyé’)

  25. facebook.com/Cydia

  26. Köszi a segítséget sikerült megoldani!

  27. Még sem jó. A jogokat át tudom írni telón is?

  28. Nekem az nem fer a fejembe, hogy miert van ezen az oldalon minden cikkhez szar cydias meg ilyen-olyan jailbreakes problemakrol szo?

    Nem tudtok valami szar forumra menni a problemaitokkal?

    Miert jatektesztek kommentjeit kell folyton szetoffolni a gyökersegeitekkel?


Add a Comment