fbpx Skip to content

Szifonra is tiszteletét teszi a Street Fighter IV:


A játéktermekben és konzolokon nagy sikereket elért verekedős játéksorozatának a negyedik részét úgy tűnik, gőzerővel készítik a mi kedvenc kis kütyünkre. A grafika ugyan azt a stílust követi, mint a nagytestvére és meg kell hagyni nem is rosszul. Akik már biztos játszható karakterek az Ryu és Ken, de a készítők ígérete szerint bőven lesz még miből választani, mivel a korábbi részek szereplői is helyet kapnak majd a képességükkel és kombójukkal együtt. Az irányításhoz, ha minden igaz több féle variáns is beállítható lesz, hogy minden játékos megtalálja a neki leginkább kézenfekvőt, ami szükséges lehet, ha haverunkat le szeretnénk nyomni egy-egy baráti verekedés alkalmával ugyanis bluetooth-on egymás ellen is játszhatunk. A megjelenés még nem biztos, de a Capcom ígérete szerint márciusban elérhető lesz az AppStore-ban.

üdv: Sonik29

Szifonra is tiszteletét teszi a Street Fighter IV

A játéktermekben és konzolokon nagy sikereket elért verekedős játéksorozatának a negyedik részét úgy tűnik, gőzerővel készítik a mi kedvenc kis kütyünkre. A grafika ugyan azt a stílust követi, mint a nagytestvére és meg kell hagyni nem is rosszul. Akik már biztos játszható karakterek az Ryu és Ken, de a készítők ígérete szerint bőven lesz még miből választani, mivel a korábbi részek szereplői is helyet kapnak majd a képességükkel és kombójukkal együtt. Az irányításhoz, ha minden igaz több féle variáns is beállítható lesz, hogy minden játékos megtalálja a neki leginkább kézenfekvőt, ami szükséges lehet, ha haverunkat le szeretnénk nyomni egy-egy baráti verekedés alkalmával ugyanis bluetooth-on egymás ellen is játszhatunk. A megjelenés még nem biztos, de a Capcom ígérete szerint márciusban elérhető lesz az AppStore-ban .

Olvasd el a hozzászólásokat is

68 Comments

  1. fúúúúúú ez mekkora 🙂

  2. OFF:

    3.0 FW van az iPhone 3G-men (eredetileg T-Mobileos)
    Hogyan tudom updateelni 3.1.3-ra, hogy függetleníteni és JB-elni lehessen?

    THX

  3. @cortx: ne tedd, jobb így neked hogy 3.0 van rajta

  4. azt mondod?:O

  5. @cortx: macerás a jb, nem lehet függetleníteni…

  6. kephost.hu/image-52C5_4B804FD2.jpg
    Ez hogy lehet? se fake 3.1.3 nincs a telomon se rendes 3.1.3
    itunes is 3.1.2-t mutat, szoval nem ertem saurik mit muvel? 🙂

  7. Street Fightert anno még Amigán toltuk öcsémmel. De régen is volt….

    —————————

    Nem ide tartozik: mivel az előző postban feltett kérdésemre senki nem válaszolt, és úgy látom felesleges lenne még egyszer megkérdezni, ezért csak annyit kérdezek, hogyha restorolok, amit csak 3.1.3-ra lehet megoldani, akkor a redsn0w jailbreakelni tudja a 3.1.3-at? Vagy meg lehet oldani úgy is, hogy eredeti 3.1.2-t betolom neki shift+restore kombinációval, és utána a redsn0w? Remélem erre a kérdésemre választ kapok, ha már az előzőre nem! Előre is köszi, üdv.

  8. @zoltan: Zoli veled tudok valahol beszélni?(msn,email,twitter) Szeretném kérni a segítséged, de nem akarom szét offolni a topicot.Esetleg itt a chaten?

  9. valaki nem tudja véletlen, hogy honnan a francból lehetne egy money patchet szerezni gtracing -hez????

  10. @gerike73: nemcsak a bloggerek tűntek el, hanem az összes olvasó??????????????

  11. @gerike73: Nincs post, és a semmihez nem lehet mit kommemtezni. 😀 Am most egyetlen szifonnal kapcsolatos oldalon sincs post… Vajh MIÉRT!?

  12. Na ha ez megjelenik tuti ez lesz az új kedvenc játékom.
    Addig maraf a Plants vs Zombies 😀

  13. @H2CO3: Mert tok mindegy mit postolnak, a commentek 80 %-a “a frissitettem 3.1.3-ra most mit csinaljak” jellegu, es ez kezd egy kisse kiba unalmassa valni.

  14. Sziasztok jó reggelt tegnap sikerült megszereznem az IGO, és a TOMTOM teljes europa térképet ha valaki tud adni egy ftp vagy bármit ahová feltölthetem megosztom szivesen.

  15. @H2CO3:
    Ez semmi?
    h t t p://www.ihackintosh.com/2010/02/baseband-05-12-01-exploit-discovered-by-geohot-release-is-imminent/

  16. @zoltan:

    he he 🙂

    én még akkor elküldtem saurik felé a kérelmem a 3.1.2-s shsh file-hoz, mikor le volt terhelve a servere… s most meg is kaptam, de a 3.1.3-hoz 😀 😀

  17. @taky1974: ha jól vettem ki találtak vmit de 3.1.3 ra nem akarják kiadni csak esetleg 3.2.. vagy 4.0…

  18. @bimi:
    Én is így értettem.

  19. @szorian: Szia,
    Én 1.2-es tomtom-ot keresek, és nekem elég lenne Magyarország térkép (de végső soron a teljes Európa is jöhet)… Neked milyen programod van?

  20. @mynus: Ilyet nem szabad mondani, mert parasztnak leszel titulalva, mint en! Nekem azt montdak, h azert vagyunk, h segitsuk a sok balfaszt 🙂

  21. @szorian: igo-t rakd fel rapidsharera pls!

  22. ja, és egy off: már majdnem kiugrik a szemem, de sehol sem találok egy jó iphone emulátort win -re. nem hiszem el, hogy még senki sem írt át egyet winre!! ha létezik egy ilyen, akkor valaki szóljon!!! köszi

  23. @zoltan: zoltan ! hogyan csináltad hogy statusbar-on mutassa a hőfokot? és az akksit hogyan tüntetted el jobb sarokból és helyére a százalékot?… 😛 kitöröltem az akksi fájljait, de nem lett jó. segítenél? 🙂 MK

  24. Off

    Valaki meg tudná mondani, hogy melyik tv-s app-el lehet elérni magyar csatornákat? (bekapcsoltmacnélkül :@)

  25. @misterkrisz: a hőfok: leszedte cydiábol a weathericon nevű csomagot.

  26. @misterkrisz: én így nézek ki: hátétépé://kephost.hu/image-6678_4B811F85.jpg

  27. az iphone 3g-m adatait hogyan lehet úgy eltárolni, hogy restore után a cydiás dolgok is ugyanazok legyenek??

  28. @gerike73: te egy ora alatt hány faszságot tudsz kérdezni? 😀

  29. @gerike73: esetleg saurik serverére?

  30. @gerike73: volt már erről szó itt a szifonon, és az oldalon pedig van kereső, használd 🙂

  31. @misterkrisz: az aksihoz a megoldás
    BatteryControl Prémium cydiából!

  32. Akkor én is kérdezek, mielőtt rászánjam magam, hogy hülyeséget csináljak.

    Adott egy 32gb-os 3GS új boot romos sajna.3.1.2 van(volt) rajta, geobácsi blacksnowjával.Egyik napról a másikra megszünt létezni a wifi.Mikor Cydiaban voltam nekem is megjelent felül, hogy eltárolta az ecid,shsh fájljaim. Nyomtam neki egy gyári beállitások visszaállitását (reset all settings), amikor a teló újraindult, és persze benyomtam neki a snowt, hogy felállitsa.Ez nem történt meg csak a végtelen homokóra, ezért lelőttem, és azóta se tudom elindítani.

    Restoret hiába is próbálom, az apple nem irja alá..saurik szerverének a címe bennt van, de nem ér semmit.Elő tudom varázsolni valahogy a cydiában lementett infokat?Hogy újra 3.1.2 lehessen rajta.Vagy csak a custom 3.1.3 marad? Van osxem, meg tudom magamnak csinálni..de akkor nem vesztem el egyenlőre az unlockot? Elnézést, hogy ide írom, de máshol senki sem nézi.Előre is köszönöm a válaszokat.

  33. @hoy:
    nem tudom mi a hehe targya, nekem ezzel nincs bajom, 3.1.2 mar ezer eve ott csucsul, hasznaltam is a szerveret restore-ra, csak furcsallom h kiirta a 3.1.3 at mikor azt meg tavolrol sem latta a telefonom

  34. @misterkrisz:
    valami baterycontrol
    meg lockinfohoz weather cuccos

  35. Rájöttem hogy tudom a bluetooth mono fülesem használni. Nem csak vezetés közben telefonálásra hanem az ipod zenjét is, illetve a skype vagy fring alatt is mükszik. Egyszóval telefon valahol a lakásban a router közelében amin fut a skype, fülemen a bluetooth headset és apámmal trécselek skypon szendvicsgyártás közben 🙂

    Cydiában kezelés – csomagok – szerkesztés – hozzáad: http://www.sinfuliphonerepo.com
    Keresés: BluetoothmonoSBSsettings – telepit.
    Telefon ujraindit –
    Telefon menüjében – beállitás – bluetooth – füles párosit.
    Sbs settingsben BluetoothmonoSBSsettings bekapcsol – müködik – örülsz 🙂

  36. Off

    touchra akarok 1.1.5 helyett 3.1.2-t tenni. ezt engedni fogja simán az itunes, és utána tudok Blackra1nel jailbreakelni? és melyik itunest kell használnom? minegy?

    Közsi minden kollégának:)

  37. köszönöm szépen 🙂 már fut is. gerike mi ez a betűtype?

  38. @zoltan:
    Az a hehe, hogy az én telefonom se látta a 3.1.3-t, s mégis ezt irja ki nekem is…

  39. Ez királyság lesz, remélem az összes rész előnyeit (szereplőit) belezsúfolják majd 🙂 Zangrief 4ever

  40. Hali!
    Nekem is egy kis segítségre lenne szükségem.
    Gyári T-s 3G-m van, csak JB. Szóval eddig 3.0.1-es OS volt rajta, de már voltak kisebb problémáim, ezért gondoltam legyen restor, de akkor már frissítek is. Az ősszel tettem szert első mac gépemre, így első JB lesz mac-en. Szedtem le netről 3.1.2-es originál OS-t (nem tudtam pontosan, hogy a 3.1.3 mit csinál az baseband-el), és pwnagetool 3.1.5-öt és alt+restort nyomtam.
    A restor hiba nélkül lefutott, a telefont sikerült aktiválni, de a JB nem megy.
    A pwnagetool hibát ír, mikor megadom neki az ipsw-t (Wrong firmware bundle selected).
    Próbáltam már a 3.1.2 OS-hez készült 3.1.4-es pwn-t is és szedtem le másik 3.1.2-es OS-t is és újra restor, hátha az a hiba, de semmi.
    A 3.1.2 OS fissítette a baseband-et 05.11.07-re.
    Ha valakinek van ötlete, akkor nagyon hálás lennék, mert JB nélkül nem tudom visszatenni a címjegyzékem sem. 🙂 Köszi!
    keli

  41. Szevasztok!
    Létezik valami buhera arra, hogy lehessen állítani az iPhone 3GS kontrasztarányán? Az enyémen a fekete részek egy kissé világosabbak és most volt nálam egy másik teló és eléggé mellbevágott, hogy mekkora a különbség a két kép között! Akár valamilyen program, akár valamilyen rendszer szintű belenyúlás érdekelne, ha valaki találkozott már ilyen problémával! Előre is köszi!

  42. Köszi, Uranus!

  43. Nagyon szépen köszönöm Admin hogy kiraktad 🙂

  44. nem tudja véletlen valaki, hogyan lehet ezt:

    hátétépé://szifon.com/2009/10/28/vendeg-blogger-magyar-beszed-szifon/

    megoldani iphone 3g-re

  45. @miv: tomtom TomTom Central and Eastern Europe

  46. @gerike73: hogy kell nem ismerem a rapidot

  47. Valaki rám írhatna akinek megvan a BitKnights LLC féle English Hungarian szótár törtbe.

    Üdv.

  48. @szorian: Ez engem érdekelne! A rapidot én sem ismerem, de ha holnapig nem segít senki a feltöltésben, bent a cégnél megnézem és szólok! Köszi!

  49. @miv: jó a felho001 kukac gmail . com emailen tudsz irni. azt kell tudni hogy kb 4 től vagyok itthon amikor elindithatom a töltést. k jó a tomtom ma teszteltem eddig igot használtam de sokkal pontosabb és gyorsabb de a magyar hang géz

  50. @szorian: küldd át chaten pls!!!!

  51. msn vagy skype?

  52. @szorian: gerike73(kukac)hotmail(.)com
    vegyél fel

  53. TomTom 1.2 magyar engem is érdekelne… Találtam egy Eastern Europe térképeset az apptrackr-en, de az indulás után azonnal kilép nálam 3G-n.
    Valaki tudna segíteni?

    Kösz! (somorjai kukac fastmail.fm)

  54. @szorian: Skype: pacz.levente

  55. TomTom és szinte bármi innen ha reggelsz: http://www.sinfuliphone.com
    Ha végképp nem megy feldobom a http://www.toldacuccot.hu -ra és kirakom ide a linket, aztán kb. 10 napig szedhető.
    Ákos! : inditsd ujra a springboardot lehet nincs elég memkó a TomTomhoz. Ha nem megy akkor mobilintalacin cracket telepizsd ujra, aztán egy free app felrak. Ha mégse… Akkor appsynk app telepit – free app le – gepre is ne. Sam telora. Ha még mindig nem indul töltsd le máshonnan a Tomtomot.
    Mallorcan kurva jól süt 😉

    Üdv

  56. @Ákos: Én ncore-ról szedtem le, és nekem is ugyanez a gondom… Indítás után kiugrik. 🙁

  57. @Uranosz: A sinfuliphone.com-on jelenleg nincs regisztráció.

  58. sziasztok tomtom ismét nekem megvan és müködik a west és az east is de nem lehetne ezt valahogy összehozni mint pl igo-ban a térképeket?
    kirakom én is már mondtam van még egy 3. változatom az center és east europe.

  59. Ákos! Találtam tomtom Eastern Europe-ot. Innen eléred:

    “htétépé: per per xsellize.com per showthread.php per 78066-tomtom-eastern-europe-1.2-!?p=411544”

    (nekem ugyanúgy kiugrik, mint a full EU. 55MB szabad memóriával próbáltam, se úgy, se közvetlen rebootután nem megy.)

  60. @miv: Nekem ma sikerült.

  61. @miv: Itt az van a kommentekben, hogy kilép indítás után; szerintem meg sem próbálom.

  62. @Uranosz: Egyelőre a restartnál tartok, az kevésnek tűnik. A sinfulliphone-on lévő link ugyanazt a fájlt adja, mint ami az apptrackr-en van, az pedig nem megy nálam.
    Ugyan ott azt írja a srác, hogy rakjam fel az AppSync-et, nálam pedig MobilInstallationCrack van csak. Ez okozhat különbséget?

  63. @Ákos: Nekem is kiugrik, akármelyik verziót is próbálom. 🙁
    Tegnap este már azzal játszottam, hogy egyesével törölgettem a cydiából felrakott app-okat, hátha valamelyikkel összeakad. Most már majdnem szűz a telefonom, de még mindig kilép. Ha újraindítom, ha nem… ha újrarakom a mobileinstallation crack-et, ha nem… Játszok a gondolattal, fel kellene tolni a 3.1.2-t, és megnézni, úgy mit reagál, de egyelőre lustább vagyok, mint hogy elkezdjem ezt az egész frissítősdit. :S

  64. @miv: Nálam 3.1.2 van, az sem segít.


Add a Comment