fbpx Skip to content

Először bejelentették, utána jöttek a pletykák, hogy mégsem lesz, de végül, 2010. január 18.-án eljött a nap: megjelent a GTA iPhone platformra is!

A Grand Theft Auto: Chinatown Wars (továbbiakban CTW) egy kifejezetten hordozható konzolokra (iPhone mellett Nintendo DS és PSP) készített változata a méltán leghíresebb sandbox kategóriájú sorozatnak. Természetesen ebből kifolyólag technikai kötöttségekkel is szembe kellett nézniük a fejlesztőknek, de, több órás tesztelés után nyugodt szívvel elmondhatom, hogy ez számukra nem jelentett gondot, és a lehető legtöbbet hozták ki belőle!

A történet szerint Huang Lee-t alakítjuk, aki apja halála után Liberty City-be látogat nagybátyjához a családi kard átadása végett, ám megtámadják, kirabolják, és neki is apja sorsát szánják. Ezután megkezdődik a hadjárat a tettesek és a kard előkerítése céljából, továbbá új kapcsolatokra tesz szert Huang barátunk jónéhány küldetés és minijáték alkalmával.

A küldetések színesek, nem fogunk oly könnyen beleunni, mint pl a Gangstar monoton misszióiba. Természetesen lesznek köztük alap feladatok is (öld meg, vidd el, stb), de jobban belecsöppenve, amikor már ezekből elegünk lenne, jönnek a jobb, hosszabb feladatok. Másik pénzszerzési lehetőség a dealerkedés, ami eddig tudtommal egy GTA-ban sem szerepelt. A városban járkálva kell a GPS-en felfedezni a drog dealereket (kék pont jelöli őket, ha a közelükbe érünk), és ha egyszer üzletet kötünk velük, hozzáadódnak a listához, így mindig elérhetőek lesznek. Érdemes ‘keményebb’ drogokat adni/venni, ezekben vannak a nagy pénzek. Említésre méltóak még a minijátékok is. Az álló autók feltöréséhez is alkalmazandó, vagy bomba hatástalanításhoz, sőt, molotov koktélt is gyárthatunk a benzinkutaknál. Eleinte mókásak, de gyorsan hozzászokik az ember.

Akárcsak az irányításhoz, amely eleinte nehézkesnek tűnhet, de nem tart sokáig. Egy-két jótanács: érdemes a beállításokban felcserélni a gázpedál/fék ikonok helyét, legalábbis nekem jobban kézreáll, ha a gáz felül van. A másik, szerintem lényeges beállítás az úgynevezett World GPS, aminek köszönhetően az úttesten is mutatja, merre kell mennünk, így nem szorulunk rá, hogy állandóan a kis GPS-t bámuljuk.

Grafikailag gyönyörűnek mondható a CTW, hiszen kapunk egy óriási bejárható Liberty City területet (habár akkorát nem, mint a négyben, de a harmadik szériánál jelentősen nagyobbat). És, aki játszott a legutóbb kiadott “nagytestvérrel”, az jó néhány ismerős helyet felfedezhet, ami szinte egytől-egyig megegyezik az eredetivel. Maga a játék három dimenziós, de a kameranézet kb. 45 fokos szögből enged rálátást a játéktérre, ami természetesen megnehezíti a körültekintést, de hát ugyebár a kézi konzolokban nem dupla magos procik vannak… Viszont a városban tényleg zajlik az élet. Járművek és gyalogosok mindenhol, a metró is rendszeresen jár, az összekötő hidakat használva helikoptereket és hajókat láthatunk, amely megadja a kellő érzést a játékhoz. Ami különösen tetszett, hogy a járókelők esőben előveszik az esernyőjüket, ráadásul a nevezetesebb helyeken még fényképeznek is! Mindezt folyamatos képfrissítéssel, habár 3G-n kb. 2x enyhe lassulást véltem felfedezni (hidakon és esőben), de nem befolyásolta a játékmenetet. Ahogy tudom, első generációs touch-on nem fut a játék. A hangok is említésre méltóak, habár sajnos nincsenek “ugató” járókelők, legalábbis az iPhone változatból kivették a frappáns szövegeket. Nincs GTA rádió nélkül, jelen esetben instrumentális rádióadók vannak, saját zene hallgatásához szimplán létre kell hozni egy GTA nevezetű játéklistát iPod-unkra, és ráhúzni a zenéket. Ezeket aztán az Independence rádióban hallhatjuk (akárcsak a GTA IV-ben).

Összesítésben a GTA: Chinatown Wars beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ugyanazt kaptuk, talán még kicsit jobbat is (az érintőkijelző miatt), és kétség nélkül az egyik legaddiktívabb játék, amit eddig az Apple platformjára kiadtak. Aki szereti a sorozatot, semmi pénzért ne hagyja ki!

Olvasd el a hozzászólásokat is

51 Comments

  1. Emberek, adminok !

    A “0xE8008001” -es hibakód mit jelent? Sync-eltem az itunes-al a telómat (ifon 3g) , és a 85 megás Ambi SCience közbe ezt dobta ki …

  2. @PieR0: nincs a mobilinstallation crack telepítve.

    Legyünk már egy kicsit On-ok…

  3. jóó már közbe énis észrevettem.. mer szarakodott a telóm és leszedtem a mobil install cracket de közbe elfelejtettem visszatenni ..

  4. de am ha fent van akkor meg más hibával dobál ki … valami gáz van az ifonommal, restore-oltam, bra1n RC 3 – 3.1.2 .. de semmi változás… :S nem tudok szinkelni itunes-al rendesen.. kifagynak a nagyobb méretű file-ok!

  5. el se hiszem.. az USB volt rossz és most jó az ifon ha máshova dugom 🙂 wihááá

  6. áááá ne fájdítsátok a szívemet, fasznak frissítettem 3.1.3-ra. ez is fenn volt az előzőn… GEOfrodónak azóta is naponta legalább 100an írnak twitteren, remélem olvassa, amilyen hiú.

  7. Nekem akkor estt le az állam, amikor egy baleset miatt útszűkületbe botlottam… Mentők, rendőrök, tűzoltók, heéyszínelés minden.
    Igaz, küldetés közben, szóval “free mode”-ban nem találkozhatunk vele, de akkoris.

  8. Más is járt úgy hogy nem indul el neki? Az 1.0.1 verziót ha elindítom, megjelenik a copirájt szöveg pár másodpercig, aztán kilép. Hogy lehetne debuggolni hogy mi a baja?

  9. Lenne egy olyan problémám, hogy a 16gb 3GS-t 3.1.2-es fw-vel blackra1n-nel jailbreak-eltem, aztuán felraktam a mobil installation crack-et a cydia/szifon.com-ból és újraindult. Ha rádugom a gépre nem reagál azt jelzi, hogy dugjam rá az iTunes-ra, ha meg rádugom semmi.. Meglehet oldani restore-nélkül?

  10. egyébként valaki nem tudja, hogy lehet benne taxit fogni?? vagy ez nincs benne? nekem nem ment, bár lehet bizonyos küldetés után engedi..

  11. ,,Ahogy tudom, első generációs touch-on nem fut a játék.”
    Nekem 1G-s Touchon simán megy,és csak néha az esőben lassít be!
    Amúgy jó cikk és tényleg nem lett rossz a CTW 🙂

  12. Taxit hivni ugy tudsz ha eg a tetejen a lampa es a kepernyo felso reszen kozepen rajta tartod a kezed.
    Akinek meg telepites utan nem akar indulni a cucc, az restartolja a telot!

    Off: hogy a verbe lehet atallitani a szifont hogy ugy mukodjon az autocomplete v mi (hogy elkezdek 1szot es befejezi) mint windows mobilen pl, hogy csak akkor fejezi be ha a szora bokok ra es nem egy barmi mas beture? (ez ertheto h mit akarok? :))

  13. hejho

    srácok, most olvastam egy olyat, hogy iphone touchon srác felrakta 3.1.3-at ami ugye basbend et is frissitette. erre rárakott egy 2g-s 3.1.2-es ispw-n és lááám csoád müködik neki. szerintetek ez iphonon is müködik?

  14. Én is feltettem a játékot és valamiért hazavágta a telómat 🙁
    Először minden ikonom óriási lett és az érintökijelző sem müködött úgy ahogy kelett volna….
    Nem volt más választásom restore…. és persze miért is ne csak 3.1.3. ra frissített azóta van egy sima 3gs -em…. és várom hogy valaki törje

  15. @M.i.g.: ha 3gs ed van marpedig tuti az vanakkor kapcsold ki a segito izet .. beallitasoknal nem tom mia neve hirtelen de csak3ujjal kellett volna 2x megbokni a kepernyot:D

  16. elolvastam… de sztem ez a jatek egy rakas szar… jo a torténet, meg minden, de ez a felulnézet sztem már kicsit idejétmulttá vált 🙁 mondjuk a GT racing korában 🙂

  17. @noobi97: nemhiszem.

  18. szerintetek?
    3gs, 3.1.2, új boot
    majdnem sikerült restorlni 3.1.2 re de se a 3.1.2-es ECID fileokat nemikserült megszereznem..csak a 3.1.3 ast(ahoz képest hogy sose volt a telefonomon)
    és az itunes átverése apple szerverrel sikerült..de a komunikáció az apple szerverrel után 1600-as hibakóddal kilép a restore ból :S
    szoval serintetek restore 3.1.3 ra és addig zene,filmek,ingyenes appok… vagy várjak hátha történik valami?

  19. helo mivel tudnám úgy megosztani a wifit az ipod touchommal fogom és rákötöm a gépre és az lássa?? aki tudna segíteni az segítsen nem tudok angolul aztér nem keresgettem googléba magyar oldalakon meg csak valami net share-t találtam de nem tudom hogy azzal működne-e
    légyszi valaki mondjon valamit amivel ezt meg tudom csinálni

  20. felraktam szifon repo-ból az akkulátor %-os kijelzést de semmi
    a beállításoknál sem találom ilyenkor mivan? (itouch 3g 3.1.2)

  21. @Casterke: A balckra1n-t indítsd el amikor betugtad a szinfont a gépbe és észlelte. Akkor megjelenik Geohot és megy is!

  22. @rossifumi: Csak a3.0 firmwarevel mukodik az sbsettinget kell letolteni a cydiabol azzal lehet 3.1.2alatt a %os kijelzest megcsinalni, remelem segitettem

  23. Vannak kódok ebbe a GTA-ba? És ha igen hova kell írni?

  24. @rossifumi: FAIL. mind a 2 megy csk az sbsettings-es az PONTOS. minden egyes százalékot mutat a másik meg csal 😀 h ne tűnjön úgy h miylen gyorsan merül a szifon

  25. helo mivel tudnám úgy megosztani a wifit az ipod touchommal fogom és rákötöm a gépre és az lássa?? aki tudna segíteni az segítsen nem tudok angolul aztér nem keresgettem googléba magyar oldalakon meg csak valami net share-t találtam de nem tudom hogy azzal működne-emeg amugysem találtam linket hozzá valaki olyan írjon valamit akinek sikerült már ezt megcsinálnia légyszíves

  26. tudja vki hogy honnan tudom leszedni a mobile installation crack 3.1-et?

  27. Baseband downgrade?
    IGEN

    Lehetséges!!!!!

    de csak 3g-n! 😀

  28. @Crazy: ha mar huye vagy, legalább ne hirdesd…

  29. hat nem tom 🙂 masik oldalrol loptamXD bevallom :$

  30. @Crazy: 2G-n lehet…

  31. @siriuspapa: és 2g n hogy?

  32. 3g fuzzyband downgrader cydia nézz utána mókamiki

  33. @Crazy: azt nem tudom, sose volt 2G-m… nekem 3G-m van, de azon tudom h nem lehet, csak vmi nagyon cigány modon egyetlen egy verzional… vmi ilyesmi volt régen, de mar nem tudom pontosan. 2G-nél viszon barhova, barmit, barkit barkivel 😀

  34. @Crazy: nah errol adjál vmi linket. nincs kedvem most szétkurni vele a telefont, most pakoltam ujra :d

  35. @siriuspapa: csak nezd meg cydiaban es ird be a googlbe:)

    am

    Pogo plank 2 hamarosan!!
    can’t wait wááá

  36. te farok… ezt mondtam… However, the tool had two limitations, it worked with only bootloader version 5.08 and it was only meant for those who were technically inclined as it required some command line work.

    ttp://www.iphonehacks.com/2009/05/3g-fuzzyband-downgrader-gui-based-tool-makes-it-easy-to-downgrade-baseband-from-023003-to-022800-for.html

  37. „Don’t care about what people say, believe in yourself and go your own way“

  38. köszi a válaszokat.
    azt olvastam valahol hogy az sbsettings kurvára meríti az aksit.
    ez igaz??? javítsatok ki ha tévednék!

  39. @rossifumi: hát nemtudom h az SB mennyire de nekem mikor safe módba volt a telóm(ugye akkor semi asonlót nem használ) akor 8-10x kevesebet fogyaztot a telefon…

  40. hoyg meritene mar az sb settings jo persze midnen aprosag mereiti kicsit csak nem kell annyi szar mobilesubstrate addont felrakni….

  41. + alá winterboard ami +3000 file al rakjta tele a rendszert 🙂

  42. Sztem az egyik legrosszab game ipodra

  43. Hali
    Honnan szedtétek le a játékot?
    Linkeltek nekem egy orosz oldalt, de nem tudok onnan letölteni.
    Tudom, hogy én vagyok a láma, de nincs valami más?

  44. @lala79: apptrackr.org

    legalább a nevem odaírhattátok volna a cikkhez, mint írót.. de már mindegy.

  45. leszedtem a gta-t, ocsem pedig elkezdett vele jatszani. hgy tudom a menteset torolni, illetve hogy tudom elolrol kezdeni a jatekot, mindig az ocsem legutolso palyalyat adja be inditaskor.

    koszi

  46. @Chopi: hm, érdekes meglátás. néztél már valaha körül az AppStore nevezetű helyen?

    @manca99: inditsd el a játékot (menj ki a safe houseból), nyomd le a pause-t, System opció, azon belül New Game (utolsó gomb).

  47. @Lil’ Prophet: nyomok pauset, akkor latok nyolc negyzetet (a masodikban egy oklot), azt, hogy van 50 dodom, valamint egy PLAY jelet. nincs system opcio

  48. sziasztok! Azt kérdezném, hogy teljes játékot miért nem tudok rárakni a 2g 8gb-ra? az itunes mindig ezt irja ki: the application-itt a játék neve-was not installed on the iphone “roli ipone”because an unkown erroe (0xe8008001) elözöekben olvastam erröl a hibárol de nem jött le mit és hogyan kéne! Elvileg 3.2.1-es szoftver van rajta és jealbreakelt és cydia is van rajta! alami olyasmit olvastam h lehet hogy a mobilinstallation crack hiányzik! Az mi? Honnan beszerezhetö? köszi a segitséget!


Add a Comment