fbpx Skip to content

Ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna

Két napja írtam a McGraw-Hill főnökének nyilatkozatáról, melyben egy nappal hamarabb bejelentette az iPad-et. Jobsot felettébb érzékenyen érinthette a bejelentés, mert nagyon úgy néz ki bosszúból kivágta prezentációból a cég nevét. Ha jól megnézzük a képet, látható hogy aránytalan, a felső részből hiányzik egy név. Itt lehetett a McGraw-Hill. Arról nincs info vajon teljesen el kell-e felejteniük az iPad-et vagy a száműzetés csak a bemutatóra szólt.
Közben a McGraw–Hill szóvivője cáfolta, hogy főnöke kiszivárogtatta volna az információt, a sajtó félreértelmezte mondanivalóját. Persze…

iPad név már foglalt

iPad néven már létezik jónéhány termék. Ezek közül említésre méltó a Fujitsu 2002-es érintőképernyős mobilja. A telefonon Windows CE .NET futott, 3.5 colos képernyővel rendelkezett, volt benne bluetooth és wifi, VOIP hívásokat is tudott bonyolítani.
Az Apple még 2009 szeptemberében kezdeményezett eljárást a Fujitsu névhasználata ellen, most időt kértek a további bizonyítékok becsatolásához.
Hasonló eset fordult elő az iPhone esetében is. A nevet már birtokolta a Cisco, de egy hónapos tárgyalás után megegyeztek, mindkét vállalt használhatja a nevet. A megállapodás részletei nem váltak ismerté.
Egyébként olyan kiváló termékek viselik az iPad nevet, mint a Siemens motorjai vagy egy kanadai női fehérneműgyártó vállalat bélelt melltartója 🙂

Adobe támogatja a flash megjelenését iPad-re

Adobe bejelentette, hogy a már megjelent Packager for iPhone fejlesztői eszközt két lépésben kiegészíti az iPad nagyobb képernyőfelbontásával. Először iPad-képessé teszik az eszközt, utána pedig kiegészítik a felbontással. Arra kéri a flash fejlesztőket, hogy akinek tervei között szerepel az iPad-en való megjelenés, vegye fel velük a kapcsolatot.
Packager for iPhone olyan fejlesztői eszköz, mely a flash tartalmat átkonvertálja iPhone-kompatibilis tartalommá, amit már jóváhagyásra el lehet küldeni az Apple-nek.
Más is aggódik a flash hiánya miatt, mivel a weben lévő videók 75 %-a nem lesz nézhető: pl. Disney, Hulu, Miniclip, Farmville, ESPN, Kongregate vagy a JibJab honlapja lesz videó nélküli. Ugyan egyre több oldal áll át HTML5-re, de addig is élni kell valahogy 🙂

Fring VOIP már 3G-képes

Tegnap írtam arról, hogy a 3.2-es verzióban már engedélyezik a VOIP hívásokat 3G-s hálózaton is. Fring nem várt eddig, mert az alkalmazás egy kis trükkel már képes kezelni a telefon- és videóhívásokat és chatet is 3G-n.
Nem kell mást tenni, mint 3G-n hívást indítani. Ha mégis kapnál egy “voip calls are not allowed…” üzenetet, csak klikkelj a “More” –> “Go offline” gombra és indítsd újra az alkalmazást.

Olvasd el a hozzászólásokat is

20 Comments

  1. de csunya ez a fujitsu ipad 😀

  2. @Lac: hát nem egy ipad hasonmás!

  3. @gerike73: mármint apple ipad

  4. Olyan, mint egy régi hajsütővas. Nem, nem. Inkább egy téglára emlékeztet…

  5. Fring…a végén eljutunk oda, hogy már nem is kell jb-znem…már csak egy dologgal adós az apple…a lockscreen-re naptárat!:D

  6. a neves képen k*vára de nem aránytalan semmise : D

  7. ez a fring nem rosz

  8. egy kérdés tudja valaki hogy itt magyarországon mért nem megy a video hivás?

  9. @aang:
    megy!

  10. @Zoltan:

    Szerintem is, bár nemhiszem, hogy sokan használják.

  11. @Fojtech:
    en hasznalom ha lusta vagyok a gepet pekapcsolni es eleg ha en latom a masikat

  12. off:
    Szevasztok! segítségeteket szeretném kérni, fent volt nekem a Facebook az iphone on, és cydia bol szifon source bol feltettem a magyarosítást és hát nem lett magyar de a facebook nevett ott volt hogy magyar ujraindít: akkor se volt,és hát letöröltem a cydia bol a facebook magyarosítást ki is írt valamit hogy nem lehet ezeket le törölni valamiket. beléptem a facebook ba, de még mindig ott volt hogy magyar a facebook írás felett, de nem volt magyar, letöröltem a rendes facebook app ot. (gondoltam újból teszem) de amikor tette mvolna fel az apps tore-bol azt irta hogy installed hogy már fel van rakva pedig nincs, ott vagy a settings be is a facebook rész de nincs ikon és üres.Hogyan tudnám a fent maradt fájlokat letörölni és felrakni rendesen a facebook-ot az app store-bol?
    Előre is köszönöm a választ.

  13. @Hello: dobd ki a telefonodat, ne offolj, lépj feljebb az általános másodikos gelyesirasi szintrol

    remélem, segitettem

  14. @Hello: LOOOL 🙂 A vesszők és az írásjelek csodákra képesek! 🙂 Nem semmi “összetett mondatok” vannak itt! 🙂

  15. Nekem is ilyesmi gondom van: ibluetooth felrakása közbfn lemerültem, és ha letorlom nem rakja vissza rendesen, és igy tovább…
    (ifileval is probaltam minden osszetevojet torolni, nem megy!)

  16. Jaaj miért kell bántani? Inkább segitsetek neki..

  17. kis csamcsogni valo a megteveszto hazug apple-rol

    iphonealley.com/current/ipad-promo-video-photos-show-ipad-running-flash-support

    es erre ez

    iphonealley.com/current/apple-removes-flash-from-ipad-promo-video

  18. Hello!
    3 napja vagyok GS tulaj,és kérnék némi segítséget…
    Tudna nekem valaki ajánlani olyan bluetooth progit,
    amivel rá tudom venni a kicsikét,hogy más telefonnal
    is kommunikáljon? iBluetooth kilőve nem megy GS-en…

    Köszönöm!

  19. @siriuspapa:

    Egyszer már elsütötted ezt a szöveget:Találj ki valami újat.

    Siriuspapa Says:
    január 11th, 2010 at 18:13

    Dobd ki az ablakon a telefont

    szivi


Add a Comment