fbpx Skip to content

szifon_lokal

(ne tessék elmélyülni a a magyarítás/magyarosítás lokalizáció/localizáció szavakon, csak tessék értékelni a képet:)

Úgy gondoltuk ideje neki látni ismét a magyar lokalizációnak. A helyzet az, hogy az utóbbi hónapokban esélytelen volt  vele foglalkozni, láthattátok új szoftver új jailbreak stb stb… Viszont ettől még mi kifejlesztettünk egy speciális webes fordító programot, amit theshadow kollégának köszönhetünk. A webes felületnek köszönhetően most már TI is segíthettek a lokalizációban. Tudjuk van jó néhány ember, aki saját magának már lefordított programokat/játékokat ezért szeretnénk a segítségeteket kérni.

A webes felület ugyan eléggé fapados, hogy is mondjam nem éppen a dizájnról híres, de pontosan megfelel az iphone magyarításához.

Keresünk:

Tehát olyan embereket keresünk akiknek már volt dolguk illetve van gyakorlatuk az iphone lokalizációhoz. Sajnos nem tudjuk mindenkinek elérhetővé tenni a webes fordító részt, és nem is akarjuk, mert minél több ember fordítja annál nagyobb a káosz. Körülbelül 5-6 embert keresünk akik kellő gyakorlattal rendelkeznek mind az angol nyelv területen mind az iphone komolyabb filerendszer területein. Ebbe azért belefér 1-1 program lokalizációja is.

Jelentkezés:

Jelentkezni emailben lehet, jó lenne, ha tárgyban legalább beírnátok, hogy lokalizáció, és persze szívesen vennénk valami bemutatkozást vagy referenciát. 🙂

Tisztelettel: Szifon.com Csapat

Olvasd el a hozzászólásokat is

75 Comments

  1. Ez egy nagyon jó ötlet 🙂
    Ha komolyabban ismerném az iPhone -t akkor jelentkeznék, de most sajna csak a végeredmény tesztelésében tudok segédkezni ha kint lesz a repo -ban 🙂

  2. @Infy: Természetesen lesz rá lehetőség, megint lesznek béta tesztek.

  3. Halihó!
    A kép nagyon jó lett! Tényleg magyaros:). 5x néztem meg a képet és mindig találtam valami kisebb részletet amit addig nem láttam! Az ipodos gerlék nagyon komolyakXD Bár én is itt tartanék PS-ben hogy ilyeneket kreáljak magamtól:)
    Mégegyszer grat!!!

  4. Sziasztok!
    Mar felettem egyszer a kerdest, de nem kaptam ra valaszt….:(
    Abkerdes az lenne, hog van egy 3gs 3.1.2-vel, 05.11.07-es basebenddel, ehhez ha csak jailbreakolni szertnek, jo a pwnage tool legujabb valtozata? Mert unlock nm kell, Ts vagyok amugy is… Csak nm akarom tonketenni szegenyt. Esetleg linkelnetek egy helyet, ahonnan le tudom szdeni az origi softot? Koszi. Dudus

  5. +1
    a kep, nagyon ottvan 🙂

  6. Lenne egy kérdésem:),ha van esetleg egy olyan verziód a képből amin csak a szifon felirat van akkor azt nagyon megköszönném:) Kiraknám iphone-ra háttérnek:D Előre is köszi! Üdv!

  7. valóban jól sikerült kép. amit én javítanék, ha már magyarosításról van szó: a “lokalizáció”-ban a “Z”-t nem cirill betűvel kellene írni.

  8. A kép csúcs, és én is csatlakoznék,ha csinálnátok ebből egy háttérképféleséget egy két apróbb módosítással,ezt használnám én is! 🙂

  9. Grat a képhez marha poén 😀 sajna én is csak a tesztbe tudok segíteni,de abba nagyon szívesen 🙂

    @Duduss: mért nem blackra1n el JB-zed ? leszeded a blackra1n.com ról és 1 perc alatt kész a JB.

  10. Sziasztok!!Ha van rá lehetőség a tesztben szívesen részt vennék.Segíteni sajna a fordításban nem tudok mert nam vok jártas.Köszi előre is a lehetőséget.Üdv mindenkinek.

  11. Küldtem egy jelentkezést lokalizációra…

  12. Gratulálok a képhez! Nagyon ott van 🙂

    Az ipodos galamb meg a paprika le a kalappal!

    Tényleg nagyon tetszik.

  13. örülök a fordításnak, bár ahogy érzem lassan nyakunkon a következő frissítés (3.1.3/3.2), amit még idén 100%, hogy kiadnak, és mire a fordítás elkészül már frissíthetünk is sajnos… 🙁

  14. Hello!
    Remélem a kérdésem nem tűnik túl türelmetlennek ,de van rá valami esély ,hogy elkészül a sima 3G 3.0 UI Localizáció is, és felkerül a stable repoba a már nem beta változat! Persze egyébbként örülök ,hogy lesz majd 3GS -is de mint ha az előző is némi fogságba került volna a betalocal-on! Pedig mint ha kész lenne egy ideje!

  15. @HigginsOda adom az enyémet. mindent átnéztem tesó bá

  16. Gratulálok az új oldal struktúrához, nagyon szép lett.
    Illetve jó munkát a magyarosításhoz!

  17. Csak egy kérdés nektek meddig bírja a 3gs akksija kemény használat mellet?

  18. @andras101: 1 nap

  19. @andras101: Nekem max. 2 napig. Attól függ, hogy mennyit megy a kijelző. Ha nekiülök játszani, néhány óra alatt lemerül…

  20. Kösz,már kezdtem megijedni,hogy az enyèm hibás de akkor mi volt az a szöveg az apple-tól,hogy ennek jobb az energiafelhasználása

  21. OFF!
    Sziasztok, elgondolkodtam az iPhone fejlesztésén, de csak emiatt nem szeretnék komoly összegeket egy Machintosra költeni. (világ életemben PC-s voltam).
    Egy kis segítséget szeretnék kérni, hogy mi az a min. konfiguráció (note-ban), amivel érdemes egy ilyenbe belevágni.
    ON.

  22. Jó a kép!
    És kb. mikor lesz kész a lokalizáció?

  23. @feherbt: hát először is kéne egy MAC gép:)

  24. OFF:
    3.1.2-2G-MMS nem műkszik.Van rá valami megoldás vagy valakinek megy?
    ON:

  25. @siriuspapa:
    Szifon.com Cydia source-ból letöltött mms cucc 3.1.2-re,nálam nem megy.
    2 restore és minden más után sem.
    (nemveszek nokiát)

  26. Sziasztok.. tudom nem nagyon vág ide a kérdésem , de érdekelne tud-e valaki valami app.-ot vagy megoldást a hívásátirányításra ( 3G-re ) , arra gondolok pl.: tudjam beállítani ha csak mondjuk nemelérhető állapotban szeretnék élni a lehetőséggel , mint ezernyi más készülékben ? Keresgettem már a választ de nem jártam sok sikerrel…., thanks !

  27. off
    Az arany borítót kapott exkluzív iPhone-on a nemesfém mellett elöl 136 gyémánt is ragyog, hátul pedig 53 gyémántból van megformálva az Apple logo. A különleges készüléket a brit ékszerésztől egy nevét titkoló ausztrál üzletember rendelte meg, aki nem túl meglepő módon az aranybányászatban érdekelt.
    A szett értéke 3.2 millió dollár, azaz 576 millió forint, amellyel sikerült beállítania a világ legdrágább mobiltelefonjának új rekordját.

    Höhö..:D

  28. @Kovács Zoli: 2G -n nem is fog menni.

    Eddig 3 jelentkezőt kaptam a localizációval kapcsolatban, még van hely, ha valaki szeretne segíteni.

  29. @admin: 3.0-án ment az mms 3.1-en nem?
    affene

  30. Küldtem mailt,még délután

  31. sziasztok.
    nekem az lenne a gondom h firssitettem 3.1.2-re és utána feltettem a balcksnow-t, minden okés müxik is, független is DE ELTÜNT AZ APPSTORE
    valaki valami ötlet? (kereső se találja)

  32. Nagyon komoly kép! Gratulálok!!

  33. sziasztok

    bocsi az off-ért, de kicsit levagyok maradva… /3g, sárgahó, 2.2/
    a kérdés a következő: iTunes gyári frissítés majd blacksnow és minden O.K.lessz??
    köszi

  34. @borula: Inkább iTunes gyári RESTORE, majd blackra1n+blacksn0w, és minden OK lesz. 😀 Bár 1 hivatalos epül szervíz nem biztos, hogy a “minden OK” kifejezést használná rá… 😀

  35. sziasztok nekem 1 kis segitség kéne
    ha valaki ráér

  36. @sonka83: mondjad! 🙂

  37. msn
    ?

  38. van 1 3 gsem azt szeretném magyarossitani

  39. abba tudsz esetleg segitteni?

  40. Nekem a 3g-n tök jól megy a betalocal source-os 3.3 magyarítás. 🙂 profi munka, köszi!

  41. Sziasztok!Megleptem magam ezzel a csúcs telefonnal amit még igazából tanulmányozok.Szeretnék segítséget kérni hogyan tudnám magyarosítani?Előre is köszönöm!

  42. köszi a segitséget sziasztok

  43. Valaki tud segíteni?

  44. @krisztian1975:
    Pont a kommented felett a valasz, csak olvass kicsit vissza is.

  45. @krisztian1975:
    add hozzá a forrásokhoz: betalocal.szifon.com

  46. Köszönöm!

  47. @krisztian1975: És meglepődtél? 😀 Am melyik a “csúcs”? Friss 3GS? Mert akkor ne ijedj meg, h csak tethered JB van. JB után cydiában betalocal.szifon.com, onnan magyarosítás 3.0.

    @sonka83: lsd. mint @krisztian1975, ill. Kyle kommentje.

  48. Friss 3gs.Igen

  49. Nem tudom megcsinálni:(

  50. Ez nekem túl bonyolult nagyon nem értek hozzá:(

  51. Hali
    Erre a szifonfw.myip -re be lehet lépni valahogy? mert én akár külön akár egyben írom a két szót neki nem enged be:(

  52. Tök jó! Ha 5-en csináljátok, akkor a hétvégén kész is lesz ugye? 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  53. @krisztian1975: Ne próbálkozz ha nem értesz hozzá, mert ez így elsőre nem olyan egyszerű! Úgy sem fog menni az új iBoot verzió miatt! Valószínű hogy már az van a telódon. Haver vett 2 hete egy 3GS-t és neki is már az új volt rajta, úgy hogy várunk talán lesz rá megoldás. Nekem még a régi van rajta, bár én még szeptemberben vettem.

  54. @Zuzzer: De az új iBoot verzió csak azt jelenti, h ha lemerül, vagy kikapcsolod, majd be, akkor csak szgéppel lehet ujra éleszteni, majd ujra JB-elni és minden olyan mint volt nem?

  55. Szerintem nem olyan nehéz a jb, sem a magyarítás, csak szánj rá pár napot hogy tisztában légy a fogalmakkal. Olvass utána a dolgoknak, ezen a blogon mindent megtalálsz, kezdjed talán a 2.1 JB- től! Hajrá, menni fog!

  56. hy mindenkinek! valaki tud segíteni abban hogy hogyan tudnám feltenni a telómra a google earth 2 öt mert már a régebbi is megvolt be is raktam itunes ba de nem hajlandó rárakni az iphone ra mert ugye ez nincs benne az itthoni appstore ban. THX

  57. ha van egy winterboard fullos témám akkor mit tegyek hogy saját hátteret tudjak berakni? Mert hiába megyek rá hogy főkijelzőre rakja ki a képet, nem az lesz, hanem a téma háttere ..

  58. sziasztok!
    3gs 3.1.2 blackrain után sydia megszűnik létezni nem indul el már kétszer volt restore és mindíg előjön nem egyből hanem valami későbbi program vágja haza, de mi?
    próbáltam csak a cydiát újra rakni rock-ból és blackrainből is de nem működik valakinek ötlet? a másik blackrain utáni második ujraindulás után nincs wifi de ha megint ujraindítom akkor van erre valami?

  59. Hello, hatalmas nagy baj van:( a global.aq nem kuld tobb smst, annyit ir ki hogy no credit … De hogy tudom megcsinalni hogy ujra kuldjek:( pls help

  60. @lanika:
    Appulo-ról tölsd le, az müxik.

  61. @lanika: Szia, nekem működik még.

  62. hiába töltöm le újra appuloról akkor is szar…

  63. @Csabeeweb: T-Pot – private/var/stash/Theme.*****
    Megkeresed a témád mappáját és azon belül lecseréled (vagy kitörlöd ha nem kell) a lockbackground.png (asszem ez az…már nem használok wintert :D)

  64. Sziasztok!

    Orlandoban elek es egy AT&T-s 2g-s telefont szeretnek fuggetleniteni,
    jailbreakelni. Telepitettem a blackra1n-t, de csak a cydia es a rock
    illetve az uninstall volt rajta mint opcio, ja és folyamatosan aktiválni akar, órákig. A telefonon folyamatosan
    no service felirat van en wifi-n dolgozom rajta.
    Reboot- oltam es mar irtam az itteni forumba is de igazi megoldast
    senki nem tudott adni. Kerdesem: miert nincs blacksn0w-m, es hogy,
    lehetne magyaritani a telefont?

    Valaszotokat elore is koszi!

    Sera Zoltan

  65. Iphone 2G Komplett Frissítés 3.0-ról 3.1.2-re

    LINKEK ELORE IS
    – Blackra1n : http://www.blackra1n.com/blackra1n.exe
    – WinSCP : http://winscp.net/download/winscp424setup.exe
    – Plist Editor : http://www.ipodrobot.com/plistset.exe

    1. Szoftver frissítés iTunes-al 3.1.2-re
    2. SIM kártyát kivenni
    3. Frissítés után Blackra1n-el jailbrake-elni a telót. (Letölt-futtat-make rain)
    3/a Érdemes kikapcsolni az autolockot (Settings/general/autolock : OFF)
    4. Blackra1n futtatása, és Cydia telepítése
    5. Cydia futtatása, és a következo package-et lehet is telepíteni
    – Bootneuter
    6. Restart, majd Bootneuter futtatása, és a jobb felso sarokban FLASH indítás
    7. Reboot
    8. Mehet vissza a SIM, (ha lehet, eloszor egy T-Mobile-os)
    – – – – – – – – Itt már elméletileg független a telefon, és jailbrake is megtörtént
    9. Cydia-ból a következo package-eket most már lehet telepíteni
    – BigBoss’s Source
    – openssh
    – SBSettings
    – Call Forward FIX
    A Source-höz hozzá lehet adni a következoket:
    http://betalocal.szifon.com
    http://stable.szifon.com
    http://cydia.hackulo.us
    10. Ha minben rendben ment, azért még van egy-két finomhagolás, hogy példáúl menjen a T-Pot,
    mivel eleinte csak WIFI-n megy az SSH. Továbbá a Cydia, ne akadjon el a source-ok frissítése közben.

    ***SSH WIFI-vel :
    1. Eloször is töltsük le az OpenSSH nevu csomagot Cydia-ból.
    2. Nézzük meg a iPhone IP címét. Ezt úgy tudod megtenni, hogy a
    Settings-en belül a Wi-Fi-re tappintasz, majd rámész a nyílra
    annál a WiFi-nél, amelyikre csatlakozva vagy, és ott egyértelmuen
    az “IP Address” lesz az.
    3. Töltsd le, majd telepítsd a WinSCP-t.
    4. Ha a telepítés kész, indítsd el, majd állítsd be a következoként:

    * Host name: Az az IP cím, amit megnéztünk a 2-es pontban.
    * User name: root
    * Password: alpine
    * Protocol: SCP (nekem SFTP-n is jó volt)

    ***T-POT hibajavítása :
    Másoljuk fel a /System/Library/Lockdown/Services.plist fájlt a gépre
    és nyissuk meg a Plist editorral(elotte célszeru egy biztonsági másolatot
    csinálni). Keressük meg ezt a sort:
    com.apple.crashreportcopy
    Majd a sor fölé másoljuk be a következot:

    com.apple.afc2

    Label
    com.apple.afc2
    ProgramArguments

    /usr/libexec/afcd
    –lockdown
    -d
    /

    Ezután mentsük el a fájlt és másoljuk vissza az iPhonera.
    Egy újraindítás után elvileg muködni fog a T-Pot, és látni fogunk mindent a rendszerben.

  66. @siraiz: Ha már fennt van a Blackra1n, és feltetted belőle a Cydia-t is, akkor a Cydian belül, keress rá Bootneuter-re, és telepítsd fel. SIM kártyát vedd ki, ezután restart, és indíthatod is a bootneutert, a bal felső sarkában van egy flash gomb arra kell bökni, és a többit elvégzi helyetted.
    Ha minden ok, és a restart is lefutott, akkor mehet vissza a SIM, és Voálá, lész is van.

  67. Üdv!
    Megcsináltam a blackrainel, azt írta ki h minden okó, majd egyszercsak reboot közben recorvertybe ugrott 🙁 Mi a baj?
    a blackrainből a 3-mast használtam. Geohot feje bevillat meg minden, csak utánna történt a dolog..
    Előre is köszi,
    Ádám.

  68. megoldódott, köszönöm kicsit ügyeskedtem még vele 🙂
    Beszarás milyen egyszerű 😉
    Köszönöm a tippet!

  69. tök jó ez akép és föleg hogy, kapcsolodik hozam , PAPRIKA

  70. SZiasztok!
    HAtalmas a gondom! Van egy 3G-m 2.2.1-es szoftverrel! szeretném frissíteni! A TElefon t-mobilos de pannonos kártyával használom és azzal is szeretném! Kérlek segítsetek hol találok egy részletes leírást! KÖszönöm 😀

  71. @roobi: Köszi a háttereket! 🙂 Jók nagyon!

  72. Sziasztok!

    Azt szeretném kérdezni a hozzá értőktől, hogy az általam vásárolt Iphonon (3GS16GB) Version:3.1.2 (7D11) és Modem firmware: 05.11.07 van, 1 hónapos a készülék.
    Szeretném, ha stabilan menne rajt minden (gyári) és a magyar nyelv!
    T-mob-os vagyok, nincs szükségem függetlenítésre! Ez megoldható, a jelenleg elérhető progikkal, vagy még kellene várni vele!

    Előre is köszönöm a megtisztelő és hozzáértő válaszokat!


Add a Comment