fbpx Skip to content

Jabra HALO

01jabra-halo

A HALO egy olyan sztereó Bluetooth headset, amelyet kifejezetten zenehallgatásra terveztek. Ugyanakkor összecsukható, és a mellékelt tokjába berakva bárhova magunkkal vihetjük. Formája divatos, ezenfelül olyan apró részletekre is ügyeltek a fejlesztők, mint például a füles méretének megnövelése. A két hangszóró úgy van rögzítve a műanyag pántra, hogy a méret állításakor semmilyen extra fémsín nem töri meg a dizájnt. Minősége tényleg jó, ahol kell, kemény, ahol kell, puha, és számomra kényelmesen is lehetett hordani. Van rajta egy töltöttségjelző és egy Bluetooth LED, bekapcsolni pedig nagyon egyszerűen, az összecsukott headset kinyitásával lehet.

A jobb oldali hangszórón van egy felvevőgomb, tehát telefonálni is tudunk. Megmondom őszintén, én elég hülyén érezném magam, ha például a BKV-n kapaszkodva egyszer csak a mellettem lévő ember egy ilyen HALO készülékkel a fején elkezdene maga elé beszélni, mintha egy képzeletbeli baráttal társalogna. Természetesen csak telefonálna az illető, de akkor is furcsa. A felvevőgombbal egyébként leállítható és elindítható az adott szám. Van két érintésérzékeny hangerőgomb is, az ujjunkat ezeken csúsztatva változtatható az intenzitás. Számot váltani a hangerő + és – gombokra nyomva lehet, de ezt az iPhone-omnál valamiért nem sikerült összehozni.

Sosem gondoltam úgy, hogy kimagaslóan jó a zenei hallásom, inkább az átlagemberek közé sorolom magam. Sajnos a HALO-nál feltűnik, hogy a sztereó Bluetooth-t használva rosszabb a hangminőség, mintha a mellékelt jackcsatlakozós kábelt dugnám bele a telefonomba. Nem sokkal rosszabb, de azért engem már zavart. Ha az audio kábelt választjuk, akkor sajnos le kell mondani az érintésérzékeny vezérlésről, de cserébe tisztább a hangzás.

A Gigatelnél bruttó 27 000 forintba kerül a HALO, tokkal, audiókábellel, USB-s töltővel, hálózati töltővel és magyar leírással. Ennyiért szerintem nem éri meg, viszont érdemes megnézni a Jabra BT 620s nevű terméküket, mert az bizony most akciósan bruttó 9000 forintba kerül és majdnem olyan jó, mint a HALO.

Forrás:Technet

Szerző: Somlyai Tamás

Motorola S9-HD

02motorola_s9_hd

Motorola tanult az S9 sztereó Bluetooth fülesét ért kritikákból, így új fülhallgatóját kényelmesebb füldugókkal szerelte fel, melyek jobban kizárják a környezeti zajt és teltebb hangzást biztosítanak. A legnagyobb újítás azonban kétség kívül az SRS WOW HD hangzás, mely a telefonról érkező hangokat hivatott még teltebbé varázsolni. Sajnos az akkumulátor üzemidőn nem sokat polírozott a gyártó, továbbra is mindössze 6 órányi zenehallgatásra képes az üdvöskéje, mely nem annyira rossz érték, ám számos sztereó fülhallgató ennek dupláját ígéri. Az viszont tény, hogy a Motorola S9 és S9-HD talán a piac legkényelmesebb sztereó kihangosítója, melyet elsősorban a nyak mögötti, minden vezetéket mellőző kialakításának, és a füldugós megoldásának köszönhet.

Update: Ára:23.000 Ft

Szerző: (An)Dante

Sennheiser MM200

04sennheiser-mm200

Az MM 200 ötvözi a Bluetooth mobiltelefonos kapcsolat és egy MP3 lejátszó multimédiás szolgáltatásait. A zsinóros fülhallgatópár egy pendrive méretű vevőegységgel van összekötve, ami elfér az ingzseben is, vagy szabadon lelóg. A vevőegység a mobiltelefon Bluetooth jeleit veszi, ha a telefon alkalmas az A2DPszabványú két hangcsatornás átvitelre. A telefonon tárolt zenéket hallgatva, bejövő hívás észlelésekor az MM 200 átkapcsol telefonálás üzemmódba, a zene pillanat-állj státusza a beszélgetés befejeztével visszavált lejátszásba. A vevőegység teljes headset funkciójú, van rajta mikrofon is, így a hangazonosítós híváskezdeményezés, átirányítás, némítás, stb. funkciókat mind ellátja. Ugyanakkor keresgélhetünk vele a mobiltelefon MP3 könyvtáraiban mivel egy normál lejátszó kezelőszerveivel is ellátták. Zenehallgatásra 9 óra, telefonálásra 11 óra áll rendelkezésre.

Az MM 200 támogatja a HFP, HSP, AVRCP, és A2DP profilokat. Az első három a telefonálást és a praktikumot segíti a kéznélküli használatnál a telefonos kommunikáció illetve és zenehallgatás terén, míg a negyedikharmadik a minőségi jelátvitelt szolgálja.

Fontos észben tartanunk azonban hogy a Bluetooth technológia nem a Hi-Fi hangzást célozza, így jól megfér a szintén szegényes hangterjedelmű MP3 formátummal. A fejhallgató bruttó 24.900 forintos áron lehet a miénk.

Forrás: IT-Extreme (www.itextreme.hu)

Szerző: MaxRay

Sony HBH-IS800

05Sony

A Sony Ericsson új Bluetooth fülessel jelentkezik. A HBH-IS800 sokaknak lehet szimpatikus, akik nem szeretik a félfüles megoldást telefonálás közben, ráadásul sok zenét hallgatnak. A készülék 270 óra készenléti és 4 óra beszélgetési időt tud egy feltöltéssel, és támogatja az A2DP és AVRCP profilokat. Természetesen az sem mellékes, hogy tudása mellet kecses és szép darab… Ára: 20.792 Ft

Szerző: Pongó Attila

Sennheiser PXC 310 BT

06Sennheiser_PXC_310_BT

Az elsősorban prémium termékeiről ismert Sennheiser összehajtható kialakítású, aktív zajszűréssel felvértezett sztereó fülhallgatókat mutatott be, melyek közül az egyik vezeték, a másik Bluetooth kapcsolat segítségével csatlakoztatható telefonokhoz, illetve más médialejátszókhoz. A PXC 310 és PXC 210 BT kialakítása teljesen azonos, az egyetlen eltérést csak az alkalmazott csatlakozási megoldás jelenti, vagyis míg a PXC 210 kábellel csatlakoztatható, addig a PXC 310 BT beépített Bluetooth vevőt kapott, mely a legújabb apt-X megoldásnak köszönhetően rendkívül kis késleltetéssel rendelkezik. A NoiseGard 2.0 zajszűrő technológiát felvonultató eszközök a közlekedési eszközök háttérzajának 90 százalékát képesek eliminálni, vagyis a hagyományos fülre ülő kialakítása ellenére is megfelelően képes kiszűrni a környezet hangjait. Az alapcsomagjában hordtáskát is felvonultató készülékek hamarosan a boltok polcaira kerülnek, de a várható árukról egyelőre nem nyilatkozott a gyártó.

Update: Ára: £260

Szerző: (An)Dante

Olvasd el a hozzászólásokat is

52 Comments

  1. Nekem S9 Motorolám van. 1óra mulva nekem már nyomva a fülemet, és kcisit kényelmetlenné válik sajnos. Az eredeti iPhone füles jobban szül, ebben nincsen sok basszus. Szeretem mert vezeténélküli és kényelmesebb. 3G-n nem müködik next és a previous gomb. Hangerő, felvevő, Pause/play gombok mennek a fülesen. Én Ebay-en vettem 25 dollárért, ez az ár teljsen megérte nekem, eredeti csomagolásban volt, foliázva.

  2. Én kb két hete vettem egy Sennheiser PXC 310 BT fülest. Hihetetlen gyönyörű hangja van. És ezt leginkább a két membránnak köszönheti. Hihetetlen jó basszusa van! 😀

  3. Ezek nekem marha drágák, ennyit nekem nem ér a vezeték elhagyása…ráadásul azt is a hangminőség rovására(vagy ha ezt vmilyen módon kiküszöbölik, akkor egy új iPhone árán kapható…)

  4. Nekem gyári fülesem van (3G). NAGYON kényelmes, sokkal jobb mint más telefonokhoz adott gyári headset. Mivel nem sokat hallgatok zenét, nekem jó az is. Attól fühhetlenül tetszenek a kütyük, akinek szüksége van rá, annak szvsz nagyon jók, megérik az árukat!

  5. Nekem is bejön a gyári, annak ellenére, hogy sokat hallgatok zenét, viszont az a gumivédő hülyeség 1 év után mindíg leválik (elősször ipod touch, most 3g). és ahelyett, hogy megvenném 10 fölött újra a gyárit, egy jobb minségű sennheiser mm50-et néztem ki (fehérben) ugyanúgy mikrofon/gombos.

    Mi a véleményetek?

  6. vagy jobb az apple in ear füles?

  7. Személy szerint én tökéletesen elégedett vagyok az Apple In Ear Headphones With Remote and Mic fülessel. Az enyém is az Ebay-ről származik, kb 8ezer forintból, 5nap alatt itt volt.

  8. @N0rby21: Az még hagyján, hogy leválik, de nekem állandóan szét is esett, a fél fülhallgató nem egyszer benne maradt a fülemben. Egy ideig össze bírtam rakni, de végül megadta magát, és már nem is szól, pedig nekem tökéletes volt az is. :S

  9. @N0rby21: Apple I.E. 🙂 Szerintem az a tuti. Én is szándékoztam olyat venni…de helyette londonban vettem JVC rózsaszín fülest 😀 Ugyan úgy “In Ear” (agyba dugós 😀 ) és csodásan szól 🙂

  10. @Abysmal: Nekem már pillanatragasztóval van :D@
    iTrash: sztem is az lesz 😀

  11. @Deniel:
    S9-em van mar par eve, teljesen jo mondjuk en nem ilyen dragan vettem, viszont az igaz h melyben nem annyira eros, az meg h szam leptetes nem megy rola nem a fules hibaja, nem is az apple-e. hiszen Motorola fules.

  12. OFF:
    Settlershez tud vki működő linket adni, vagy feltolni vhova?
    Köszi!

  13. @The Man: Hihetetlen, az ilyenért miért kell offolni, ha egy külön post van rá???

    amúgy itt van: h t t p : //narod.ru/disk/14847642000/TheSettlers%20v1.1.1.ipa.html

  14. Én is csúnyán offolni fogok, nem tudom hol kérdezzem. Tud valaki olyan programról ami a gyári Usage helyett részletes adatokkal szolgál? Kimenő hívások időtartama, bejövő hívások időtartama, adatforgalom és call log, azaz mondjuk egy hónapra visszamenőleg jegyzi, hogy ki mikor mennyi ideig hívott illetve kit mikor mennyi ideig hívtam.
    Köszi és bocs.

  15. Csatlakozok az előttem szólókhoz, én is szeretem a gyárit, de én már a másodikat koptatom, mert az elsőnek a bal oldalija megadta magát, és azok a szilikon gyűrűk is leváltak.
    De, van még rajta kívül egy Jabra BT3030 bluetooth -os adapterem is (dögcédula kinézete van), jól néz ki, és szerintem nem szól olyan rosszul, de a gyári jobb egy kicsit.
    Amúgy nekem se megy a számléptetés bt- n keresztül, olvastam hogy Sony füleseknél se megy (2 típusról tudom biztosan állítani)

  16. Én még az alap gyárit nyűvöm pár éve, kissé megviselt, a gomb csak stop/pause-ra működik már csak rendesen, de megvagyok vele 🙂 Szerintem egyik sem éri meg az árát ezek közül…talán ha ezeket is lehetne jailbreakelni.. 🙂

  17. Nekem Sony Ericsson HBH-DS980 van.
    Valami eszméletlen jó. Olyan mélyek jönnek ki belőle, hogy a belem beleremeg 🙂
    Persze nemárt ha az a2dp tud normális átvitelt nem úgy mint szegény 2g.
    (normális beállításokkal ez a füles alázza a bose fülest.)

  18. A gyári szétnyomta a fülem. Máig nem értem hogyan mert egy merev plasztik vacakot mellécsomagolni az apple. Szerintem az ipari hulladék kategóriát súrolja.
    Amúgy hang terén lényegesen többet vártam az iphone-tól. Az ősi sony minidiscem nyomába nem ér. Csak hát kinek van kedve 74 perces lemezekkel szöszölni?

    A bose fülestől is többet vártam. Igaz nagyon sok múlik a testhelyzettől. Pl fekve halvány a basszus de álló helyzetben már jobb.

  19. valaki tud megoldást arra hogy miért dobál le a cydia? elindítom, bejön a fekete kép és ki is dob a springboardra.
    valakinek vmi ötlet?

  20. Valaki próbálta már 2G -s iPhone -on az Cydiás A2DP lehetőséget?

  21. @Infy:
    igen. A HBH-DS980 al szépen átjönnek a hívók nevei, a telefonkönyvet is elérni, de lejátszáskor sem a számok címei sem a vezérlés nem megy (csak a pause és a start)
    A hangja viszont rettenet. Beszédre okés de zenét ne akarj rajta hallgatni.
    Ha megtalálnám hol lehet feltornászni az adatátviteli sebességet akkor lehet érdemes lenne egy új próbát tenni.

  22. bocsi srácok de fontos…
    valaki tudna segíteni hogy az miért lehet hogy Cydiára nyomok, bejön a fekete kép, de utána ki is dob a Springboardra… Restart is volt már minden, de semmi jo:S valki tud valamit?

  23. Tudom hülye kérdés, de a cikk felhozza az S9 HD-t, de gyakorlatilag ez a termék Európában beszerezhetetlen… Vagy tévednék???

  24. @Infy: Igen, én napi rendszerességgel használom… Nekem hibátlanul működik…
    Thx aki megcsinálta, és annak is aki betette a szifon source-ba…

  25. lehet hülye kérdés de ez a Apple In Ear Headphones működik normálisan 2G iPhonon?

  26. bocsi srácok de fontos…
    valaki tudna segíteni hogy az miért lehet hogy Cydiára nyomok, bejön a fekete kép, de utána ki is dob a Springboardra… Restart is volt már minden, de semmi jo:S valki tud valamit?

  27. @Sylvester: Magyar honlapokról gyűjtöttem össze a teszteket 1 csokorba… tehát be lehet szerezni akár itthon is. (google a barátod)

  28. Tudna valaki ajánlani egy viszonylag kényelmes bluetooth fülest KIZÁRÓLAG telefonálásra (tehát a zene minősége nem számít)? Fontos lenne, hogy zökkenőmentesen működjön iPhone-nal, és nem lenne baj, ha alacsonyabb árkategóriába esne, mint a cikkben szereplő fülesek.

    Köszönöm előre is.

  29. 2g-n használok egy Motorola HT820-at, tökéletesen szól és működik, amióta VAN A2DP TÁMOGATÁS 2G-n :)@Infy: igen a cydia-s csomaggal használom, és teljesen jó.
    emiatt akartam új iPhone-t venni, de mivel tudom használni a fülesemmel így semmi okom váltani 3g-re.

  30. @havlix: Ez a moto füles nem nehéz 1 idő után?

  31. Motorola S9 elado ha valakit erdekel

  32. Nekem egy Jabra Bt620-asom van, és teljesen jó, kényelmes, tisztán szól – csak néha elfelejtem kikapcsolni a ledeket, így villogva megyek az utcán…

  33. Még jó hogy az összes támogatja a AVRCP protokollt, csak az iPhone/iPod nem. A zene szól csak nem lehet számot váltani. Szégyen….

    Amúgy én egy Nokia BH-504-essel használom az iTouch 2G-met, és baszottul jól szól. A mély hangoktól remeg a fejemen a füles 😀

  34. Van olyan füles, amivel működik az iPhone kezelése is? (számléptetés, pause/play, telefonfelvétel)

  35. @Gyurma: Jah és nem in ear… azt a megoldást rühellem… én fejhalgató párti vagyok.

  36. @Gyurma: Van olyan iPhone távvezérlő amibe bármilyen fülest dughatsz.

  37. @Gyurma: Sennheiser MM50 iP
    Vagy az előttem említett universal távvezérlős megoldás.

  38. en 1,5 evig egy hazilag oszebarkacsolt gyari kabel+Sennheiser cx300 komboval hasznaltam:) Jol mukodott, de mar kezdte megadni magat a jack dugonal is, megsargult. Nemreg vettem egy Koss iSpark fulest, tokeletesen mukodik a taviranyito resze 3Gvel es jobban szol mint a Sennheiser. +azert az arert elettartam garit valal a Koss. (cca 30 eur)

  39. @Gyurma: tényleg van egy kis súlya, de soha nem zavart… ahogy az sem, hogy úgy nézek ki benne mint valami “parszthájtekufólegény” – kárpótol az, hogy nagyon szépen szól.
    Jah és persze nem csak az iPhone-al működik, hanem a Macbook-ot is szereti 🙂

  40. sorry az offért!!!eladtam iphone 3 g-met!meg maradt szinte új fülesem hozzá,még 15 hónap garival!!!AKG K324P FEHÉR DOBOZOS TARTOZÉKOK!!!nagyon jól szól!!!ha vkit érdekel irjon…mégegyszer sorry…üdv mindenkinek….

  41. Nem tudja valaki, hogy nálunk mikor lesz kapható a Sennheiser PXC 310 BT?
    köszönöm!

  42. Sziasztok!

    Clarion autós fejegységgel használnám iphone 3gs-emet (3.12) zenehallgatásra (a2dp), de a hangminőség szörnyű.

    Tapasztalta más is a problémát?

    Állítólag a probláma az hogy az iphone újratömöríti SBC (sub-band coding) a már mp3 vagy aac-ben kódolt zenéket, mert az SBC ingyenes csak épp szarabb minőségű ugyanazon bitrate-en.

    Természetesen hallgatható a zene, de szerintem mindenki észreveheti a minőségbeli problémát.

  43. olcso sztereo bluetooth headset, egy az egyben motorola s9 koppintas:)
    dealextreme.com/details.dx/sku.29839

  44. Sziasztok,

    Ezekhez a fülesekhez, pl a Sony Ericsson HBH-DS980-hoz jailbreakelt teló kell? Vagy működik töretlen iPhone-nal is a bluetooth audio?

    Köszi
    R

  45. Szóval akkor egy bt-s fülessel se működik az avrcp 3gsen se? Mert akkor marad a kábel, nem fogom mindig elővenni a zsebemből, hogy számot váltsak, vagy beletekerjek…

  46. Hali! Tudnátok nekem segíteni? Karira kaptam egy bluetooth fülest és volna egy olyan kérdésem, hogy van e lehetőség egy logitech bluetooth sztereó fülest rácsatlakoztatni a szifonra, anélkül, hogy használni kéne a füles saját jeltovábbítóját, amit jack-en kell rádugni a szifonra?? A füles támogat A2DP-t szal mennie kéne, de nem sikerül párosítani… Van vmi ötlet?

    A típusa: Logitech Free Pulse Wireless Headphones for mp3 players

  47. ha a fulesed alapbol tudja az a2dp-t nagyon valoszinu h mukodik a teloval
    nekem is megy nem apple a2dp-s fules

  48. az van ráírva, hogy A2DP átvitel, de adtak hozzá egy kis dobozkát, ami jack-el csatlakozik bármilyen mp3-hoz, csak anélkül nem ismeri fel a szifonom…

  49. @miron89:
    az a kis dobozka kuldi a jelet a fulesednek szoval a fulesed tutira a2dp-s viszont (lehet hulyeseget mondok) lehet hogy le van korlatozva hogy csak a dobozoddal komunikaljhon

  50. ezt nem lehet valahogy megoldani?
    Vmi jb-es bluetooth progival?
    ibluetooth-t nem próbáltam még, érdemes lenne megpróbálni?

  51. KÖSZI! MEGOLDOTTAM! Végre működik, resetelni kellett a kapcsolódást:)))


Add a Comment