fbpx Skip to content

És ezt most ezzel az account-tal vettem…? Vagy nem…?

Sajnos az új iTunes-ban az appok mögötti háttér sötétről átváltott világosra, így már nehezebb kiszúrni, hogy melyik is az az app, amit azzal az account-tal vettünk meg, amivel aktuálisan be vagyunk jelentkezve. Ezeknek az ikonja ugyanis lekerekített sarkú, míg azoké, amelyeket másik account-tal vettünk meg (vagy nem vettünk meg), na azoknak az appoknak az ikonja négyzet alakú. Ez sötét ikon esetén szembetűnő, hiszen egyértelműen látszik az ikon sarka. Világos ikon esetén már kevésbé feltűnő. Példaképp egy példakép:

itunes_purchased_notpurchased

A fringet értelemszerűen azzal az account-tal pörcsészeltem, amivel épp be vagyok jelentkezve a Store-ba. Meg az amúgy is frííí volt, de az itt most nem számít, a lényeg, hogy ez az aktuális account-hoz kötődik. Az FTPOnTheGo-t viszont nem a belépett account-tal vettem, így azt full négyzettel jelzi is. Néha jó tudni, mi az, ami a saját account-unkhoz tartozik, és mi nem (vagy esetleg melyik a warez).

***

Nagyítási lehetőség a Store-ban

Mivel maga az iTunes Store webes alapú, így feltehetőleg a legegyszerűbb volt az iTunes lejátszóba egy iWebKit megjelenítésére alkalmas felületet integrálni, annak legtöbb lehetőségével. Így amennyiben túl kicsi a megjelenített kép, nem látszik jól a szöveg, akármi, akkor lehet nagyítani! Windows alatt nyomjuk le a CTRL-t, és görgessünk felfelé: máris nagyobb a megjelenített kép! Kicsinyíteni pedig hasonlóképp tudunk, ebben az esetben viszont lefelé kell görgetni. Az eredeti méret pedig automatikusan visszaáll, ha bezárjuk, majd újraindítjuk az iTunes-t. (Esetleg tekerjük el a legkisebb méretig, majd onnan visszanagyítva a harmadik méret volt az eredeti.)

Sajnos az új iTunes-ban az albumborítók mérete a “grid” megjelenítés esetén már nem változtatható még a fenti módszerrel sem, míg ez 8.2 alatt még állítható volt egy csúszkával.

***

Frissítés 1: borítók méretének változtatása “grid” megjelenítés esetén

Az új iTunes-ban az albumborítók mérete a “grid” megjelenítés esetén mégis változtatható, de míg ez 8.2 alatt alapértelmezésként állítható volt egy csúszkával, addig az új verzióban ez az opció alapból ki van kapcsolva. Ha szeretnénk visszakapcsolni, válasszuk a View menüt, azon belül a Grid View almenüt, és kattintsunk a Show Header-re, és máris ott a csúszka! És ezzel együtt visszakapjuk az Albums/Artists/Genres/Composers kategóriákat is.

A tippet köszönjük ace-nak! 🙂

Frissítés 2: Ikonok és genre-k az app-oknál

V-ADi kommentjének utánanéztem. Azt vetette fel, hogy ha genre szerint rendezzük az appokat (amit a grid méretezéshez hasonlóan lehet előhozni, ha az app-okon állunk épp), akkor az “Unknown genre” alatt vannak azok, amiket nem vettünk meg. Ez félig igaz is. DE! Ilyenkor az unknown genre alatt csak a tört, a warez appok vannak. Ha van a gépünkön más account-tal megvett app, annak a genre-je rendesen szerepel. ÉS, ami fontos! Az ilyen, más account-tal megvett app-oknak az ikonja viszont szintén lekerekített sarkú!

Tehát kiderült, hogy a tört appokat, tehát amikhez semmi account infót nem tud kapcsolni az iTunes, azt akkor négyzetes sarkú ikonnal ÉS unknown genre-vel jelzi.

Ellenben sajnos nem biztosít egyértelmű megkülönböztethetőséget a megvásárolt app-ok tekintetében. Ugyanakkor az adott app-ra kattintva a “Get info” megmondja, hogy melyik account-tal vásároltuk meg a kérdéses app-ot.

(igen, másoltam, a saját oldalamról… :P)

Olvasd el a hozzászólásokat is

81 Comments

  1. Elso XD

  2. Második 🙂

  3. Dehogynem állítható az album borító! Csak be kell kapcsolni a view-nál.

  4. Hali,lehet frissíteni iTunest ugye?
    kössz!

  5. @ace: köszi a tippet, nemsoká megnézem, és akkor javítom. nekem eddig ez nem tűnt fel, mert korábban ugye ott volt a csúszka 🙂

  6. @Jadeye: Ne aggódj, én is véletlenül futottam bele, korábban én is használtam (főleg a genre gomb miatt), aztánszétnéztem a viewban mikor grid nézetben van és lesz olyan, hogy grid view-»show header.

  7. @rastawicc: lehet. van is róla külön bejegyzés, nem okoz semmi parát. 🙂

    @Ace: köszi, közben már megvan, frissítettem is a cikket. 😛

  8. Jadeye mester te szoktál hibázni? 😉 Egyébként tömör és lényegre törő gratulálok és köszi.

  9. Most olvasom a kommenteket a Dev team oldalán és úgy tűnik, akik a héten vettek iPhone-t a Store-ból, már 3.1-el kapják a telefont. A Chronic Devnek tett fel egy srác kérdést Twitteren, hogy visszaküldje-e, vagy várjon a JB-re, mennyi idő lehet még az. Azt írták rá, hogy ha most akarja a JB-t küldje vissza, de ha tud egy kicsit várni, akkor várja meg a JB-t.

    “@thinkbig12 you can bring it back if you really want jb now, but if u can wait for a little bit hang onto it :)”

  10. hasznos cikk, köszönjük a tippeket! csak kérdezz Acetől, ha vmit nem tudsz! Mostanában elég sok a szabadideje, csak ül a faterja Mac-je előtt és szörföl a neten! 😀

  11. @csigger: Pfff…áruló! A nehéz munkát nem is mondod, hogy 2db i7-es gépet kell összerakni meg tesztelni. 😀

  12. OFF. Tud valaki megoldást arra, hogy az utángyártott AV kábel működjön 3.0 alatt is? 2.2-n simán megy, de 3.0 csak a hangot viszi át.
    Előre is köszi

  13. @Jadeye: KÖSSZ!

  14. Jó reggelt!
    Egy kis segítséget szeretnék kérni. A problémám a következő:
    pár napja új Windost telepítettem, és felraktam a legújabb iTunes-t. Mivel előtte formáztam a partíciót, ezért értelemszerűen üres lett az új iTunes. Az lenne a kérdésem, hogy hogy lehet a teló tartalmát (contacttokt, zenéket, appokat) rászinkronizálni az iTunes-ra? Eggyáltalán megoldható ez, vagy manuálisan kell megcsinálnom? Előre is köszi a segítséget!

  15. A bejegyzés frankó, jöhet még sok kis tipp (ha van, off course :D), grat!
    Ace-nek meg köszi a +-t, hiányzott az a header, de nagyon! 🙂

  16. milyen progit kell leszednem hogy saját csengöhangot tudjak használni??

  17. @anduska: iPhoneRingToneMake

  18. @anduska: Én ezt az oldalt szoktam használni.

    h t t p ://audiko.net/

  19. Sziasztok. Lenne egy kis problémám behalt a telefonom és úgy néz ki hogy a restore segítene rajta. Csakhogy 3GS-em van, amit úgye az apple már nem enged 3.0-ra vagy 3.0.1-re restore-olni. A cydia-ban még pár napja ráklikkeltem a szívecskére és fent kiírta valami ECID SHSH dolgot de már nem emlékszem pontosan mit. Nemrég volt egy cikk hogy ha ez megvan akkor elvileg megy a restore a régi firmware-rel is. De hibát dob(3002), ami a cikk szerint annyit tesz, hogy megszívtam. Nekem nagyon úgy tünik, hogy nemigen van más lehetőségem mint 3.1-re restore-olni. Vagy van más megoldás is?

    A másik kérdésem az lenne, hogy ha már egyszer restore-olok 3.1-re, akkor tudom majd jailbreakelni a telefonom valaha is. A függetlenítés a legkissebb mértékben sem érdekel, de mindenképp fel szeretném törni.

  20. @Tibuka840502: ez mondjuk engem is érdekellne kiváncsiság képpen…
    🙂

  21. @csuklyasmaki: én ugy tudom hogy 3.0 val vagy 3.0.1 el megáldott 3GS-t shift+restore al lehet restorolni s utána redsn0w+ultrasn0w..
    Ha tévedek ..akkor a helyes megoldásra én is kiváncsi vagyok!

  22. @isty: rosszul tudtam asszem…:(

  23. @isty: Elvileg igen lehetne restorolni 3.0-ra vagy 3.0.1-re csak sajnos 3002-es hibával elszáll, ami azt jelenti hogy nincsenek fent a cydia-s szerveren a megfelelő adatok.

    Lassan már beletörödök a 3.1-be csak arra lennék kíváncsi, hogy szerintetek, azt majd fel tudom-e törni vagy sem(idővel persze).

  24. csak 3.1 re tudsz, én is most próbáltam, mert itunes al nem tudom szinkronizálni.. felismeri a telefont a contact felment de se zenét se appot nem küld fel..

  25. Csuklyasmaki:

    regebben volt egy cikk h hogyan kell atverni az apple aleiro rendszert aszem valami olyasmi volt h a windows host file aba kellett irnni vmi es akkor skurik szerere irja ala a firmwaret es menni fog a shift resrore!!
    De vki szoljon ha hulyeseget beszelek!:)

    üdb

  26. Szerintetk nálunk a T-pontokba mikortol lesznek az iphone ok 3.1 frissítésel árulva? Mert sajna valószínű hogy 1 hetet még várnom kell az iphone vétellel mert lehet megyek ki külföldre és ugye ott kint nem tudom használni az előfizetés szolgáltatásait azaz a perceket sem tudom lebeszélni és a nette sem tudom kint használni :S. A lényeg remélem hogy még nem 3.1 frissítéssel árulják. Szerintetek?
    köszi előre is bye bye

  27. @Crazy: Jól tudod szerintem. Én legalábbis ezzel próbálkoztam, mert úgye a iTunes alapból nem engedi, de sajnos 3002-es hibával elszáll és (bár ráklikkeltem pár napja a szívecskére) ez azt jelenti hogy nincsenek a cydia-s szerveren a megfelelő fáljok.

    Valahol azt olvastam hogy ha frissitek 3.1-re akkor bukom a függetlenítést, de jailbreakkelni majd fogok tudni, mert amit egyszer sikerült feltörni azt akárhányszor fel lehet(bár ez nekem kicsit fura).

  28. @csuklyasmaki: A kérdés lemaradt 🙂 Tudok majd jailbreakelni valamikor a jövőben?

  29. persze ez a wines hosts file még sztem nem a ecid vagy milyen fileokkal vnnak osszefuggesben! szerintem

  30. @csuklyasmaki: Jelenleg dolgoznak rajta… de még nincs 3.1 Jailbreak 3GS-re. Ha lesz akkor az is csak 3.1 custom firmware lessz a régi 3.0 baseband-el… asszem.

  31. @Gyurma: Tudom, hogy még nincs jailbreak. Én arra vagyok kíváncsi, hogy ha most frissitek 3.1-re (muszáj, mert most el se indul, régebbire meg nem tudok) akkor majd a jövőben(mondjuk 1-2 hónap múlva) fel tudom-e törni a telefonom vagy sem. A függetlenítés nem érdekel, mert T-s vagyok.

  32. “Példaképp egy példakép” ez nagyon komoly…:)

  33. Fehér grid fújj. Podcastoknál még undorítóbb, olyan mint egy félkész valami.

    Na de van megoldás! Itt van fekete, teljesen olyan lesz mint anno, kipróbáltam és azóta így használom:
    http://katsu3477.deviantart.com/art/iTunes-9-Dark-Grid-Background-136742009

    Ja egyébként ez Mac-re van, lehetséges, hogy Win-re is megoldották már.

  34. erre én is kivéncsi lennék hogy ha egy 3.1 frissítéssel vásárolt 3GS -t lehet e JB elni majd? – függetlenítés engem sem érdekel

  35. @/vödör/:
    Erre nagyon kevesek tudják a választ.
    Holnap vagy pár nap múlva úgy is kiderül ha kint lesz a 3.1.1.
    Szerintem csak erre várnak a Dev teamnél.

  36. Fehér grid fújj. Podcastoknál még undorítóbb, olyan mint egy félkész valami.

    Na de van megoldás! Itt van fekete, teljesen olyan lesz mint anno, kipróbáltam és azóta így használom:
    h x x p : / / katsu3477.deviantart.com/art/iTunes-9-Dark-Grid-Background-136742009

    Ja egyébként ez Mac-re van, lehetséges, hogy Win-re is megoldották már.

  37. @/vödör/: Szerintem 100% hogy megfogják oldani hogy lehessen jailbreak s unlock for 3.1 firmware

  38. főleg hogy 3G-t már lehet custom fw-vel jailbreakelni..(iclarified)

  39. …mármint a 3.1 es os..(lemaradt)
    🙂

  40. Van ennek sokkal egyszerűbb módja is! Az appeket Genre, azaz típus szerint rendezed, és ami az Unknown-ban van, azt nem vetted meg! 😛

  41. Arra tud valaki infot mitől lehet, hogy itunes szinkronizáció lefut kb10 sec alatt, de semmit nem hajlando felmásolni az iphone. zenéimet is letörölte de hiába van a listában 50 album semmi.. ha valaki tud valamit előre is köszönöm.

  42. @csuklyasmaki: nekem sajnos függetlenítenem kell minden esteben mikor restore van mert AT&T-s vagyok O2-s kártyával 😀

  43. @Gyurma: szóval egyenlőre ülök és várok 3.0-án

  44. köszönöm szépen a válaszokat

    reménykedek/reménykedjünk

  45. jutub.com/watch?v=USbkrk8-pjw
    lehet elobb lesz microsoft tablet mint mac?

  46. @-Pep-:

    Szerintem az, hogy milyen szoftver kerül rá, azt maga a tében döntik el. Pl két hete vettem a telót, akkor még tőlem megkérdezték, hogy rakjanak e rá fw-t. Mondtam persze… utána esett le, hogy lazán a Rock and Roll Live utáni napon rányomhattak volna egy 3.1-et mégsem tették. Csak 3.0.1-et kaptam rá 🙂 Mákomra 😀 Szóval, ha nem kérdezik próbáld elérni, hogy semmit ne toljanak rá ellenkező esetben nem veszed meg. Bár én még mindig azt tartom, hogy lesz 3.1 Jb simán 3gs-re, csak a devteam kivár 🙂

  47. Hogy áll a jb 3.1 nél?
    3G esetében?

  48. Hogyan tudom megnézni azt a piros pöttyöt (ha piros egyáltalán) ami a vízzel való érintkezést hivatott jelezni? Bármiféle telefonszétszerelés, vagy egyéb bütykölés nélkül? Lehetséges egyáltalán?

  49. sziasztok!
    sürgősen kellene valaki segítsége!!

    tegnap restoreoltam telót, aztán JB , démonok minden ien. majd egyszer csak amikor az appstoreban voltam megállt az egész teló, resiztem alma jel és utána csak fekete képernyő, nem ír ki semmit, iTunes sem látja ha bevan dugva, egyedül azt csinálja h kb 6 percenként resizi magát, de ugyanugy K.O.

    mit tegyek?

  50. Hali!
    Valaki help pls. Iphonebrowser ugye már 3.0alatt nem müxik, szal tudtok valamit amivel tudok turkálni a phoneban? Konkrétan a Sonifiban szerkesztett musicot szeretném valahogy kimásolni

  51. @Joker_3G: az cska akkor piros ha vizbe ejted az a jele h viz erte:D zsla tobd be a kádba és majd irj h mukodik e meg?!:D:D

  52. @Crazy: Oks 😀

    Tudom, hogy csak akkor piros, ha víz érte, de még is, hogyan tudnám leellenőrizni, hogy piros-e?

  53. valak itudna válaszolni a 48. as kérdésemre ? :SSS
    nagyon fontos lenne

  54. Colar:Rakd recovery modba ugy az itunes fel ismeri a telefont és akkor már tudsz restort nyomni!

  55. @Gyurma:

    “@csuklyasmaki: Jelenleg dolgoznak rajta… de még nincs 3.1 Jailbreak 3GS-re. Ha lesz akkor az is csak 3.1 custom firmware lessz a régi 3.0 baseband-el… asszem.”

    Miért? 3G-re van?? Ha meg nincs, mi a tökömnek kihangsúlyozni, hogy GS?

  56. @h.andras: andras h kell recovery be rakni? csak h tudjam:) dfut vagom power, power+home, home ez a dfu
    de h kell recoverybe rakni?:)

    köszi

  57. @kovacsb07a: hmm? vki help légyszi

  58. basszus van 20 guga zeném de nem talalok csengőhangnak valót mármint most a scotty dosent know a eurotrip ből:D de arra nem lehetfelébredni csak felriadni:D vki help:D

  59. Crazy:home sleep 10mp-ig lenyomva.sleep elenged home még 10 mp-ig lenyomva tartod.

  60. @h.andras: köszi, basszus ez eccerűbb mint a dfu:S:D

  61. @Crazy: sé h hozom ki recovery ill dfu ból?:)

  62. Sziasztok. Ha az iPhone 3G-met hozzákapcsolom a PC-hez ujraindul a telo. Találkozott valaki hasonlóval? 3.0 OS van a telon, és az iTunes verzioja 9.0.1 Az iTunes 9-es verzioja elott nem tapasztaltam a hibat. Vagy okozhatja a telefonon levo valamelyik program is?

  63. @tygro: Öcsém, jobbnál jobb prblémákat hoztok elő, am passzolom:S restore?:)

  64. Sziasztok
    iTunes-ban meg lehet vhogy csinálni,hogy a zenéimet amit hozzáadok, olyan módon kategorizálja,ahogy a lemezen a könyvtárszerkezet szerint van?
    Ha pl. albumok szerinti rendezésre álítom,egy két CDs mappát ketté szed,mondván az biztos két külön album. Ha artistra, akkor meg a válogatás lemezek miatt keveredik meg többek között. A Genres , Composers rendezést meg jobb ha nem is hozzuk szóba 🙂
    Én legszívesebben fognám a lemezen lévő mappát,és átmásolnám a kütyüre,ahogy egy mezei mp3 lejátszónál van. 🙂

  65. Sziasztok! Tpot az kiegeszítő neve és a totalcommaderrel látod a telefon mappáit.

  66. @Crazy: Én az Enigma – Return to innocence-t használom mind csengőhangnak, mind ébresztőnek. Tökéletes, mert nem ordít, hanem lágyan dúdol az énekes 😀 De mondjuk sokat segít ha lehalkítod a telefont, nem kell annak maxon szólnia reggel, jó hogy felriadsz 😀

  67. sziasztok!
    Kene egy kis help, nagyon:)
    adott egy t-s iphone 3g, ami eddig 2.1 volt. Most restore 3.0.1-re, es a telonak kb vege… A firmware felment, semmi error. De ha aktivalnam itunesba olyat csinal a telo, hogy feldugom a kabelt, es lefagy a telo is az itunes is. Amint lehuzom, folytatjak tovabb a munkat (telonal a slide to unlockra nem reagal, amint lehuzom reagal ra)
    Redsn0w megy, fel is tortem, most probalom aktivalni ultra-val.
    De nem lesz ez igy jo ha nemtudom sync-elni itunessal, mi lehet a baj? Ez a 2. firmware 3.0.1 amit rateszek, az elso telepitesenel se volt jo…
    Esetleg probaljam 3.0-val?

  68. nem a telóval lesz ott gond, inkább az itunest frissítsd, ha a 9.0.1 van fent akkor meg telepítsd újra

  69. Tegnap volt egy live chat Saurik-al.
    Sok újdonsággal sajnos nem tudott szolgálni.

    The Live-Chat ended with Saurik on TUAW in he went and explained everything about the iPhone 3GS downgrade and jailbreak.

    Below, once again, all you who own an iPhone 3GS (not EDGE or 3G) should know or have to know… as in move on. This news is not for you.

    In recent years, both Apple and the iPhone have evolved a lot, both in the gaps in software that protection against the Jailbreak. Precisely for this reason the iPhone 3GS have to communicate with Apple’s server before allowing the installation of any version of firmware is it for a repair for an update.
    With the release of Firmware 3.1, Apple’s server has stopped certifying all previous firmware and this makes it impossible to restore your terminal to version 3.0 or 3.0.1. The certification is done through 3 files called IBSS, IBEC and ECID that, once signed, are a kind of “green light” to install the firmware through iTunes.

    Files IBSS and IBEC are generated during a restore from iTunes and are placed in a temporary folder. Retrieve these files is a very simple but the missing piece is the certificate based on its ECID, which unfortunately Apple does not allow to obtain (for firmware 3.0)

    In recent days, however, Saurik has made an available tool, through the Home Page of Cydia, that has enabled over 50,000 users to save the key file needs to certify ECID IBSS Firmware 3.0. This certificate resides on a file server available on Cydia and will remain there forever, ensuring that these people can downgrade your iPhone 3GS to version 3.0, at any time. Who has not saved this file but can never go back to the firmament 3.0.

    Jailbreak Firmware 3.1 for iPhone 3GS
    Regarding the Jailbreak Firmware 3.1, the matter is more complicated than expected because Apple fixed that bug that allowed the execution of purplera1n and Redsn0w. However, the Jailbreak will arrive because the Chronic Dev Team has found a new exploit but will require additional time before being completed and released in the form of semi-automatic program.

    We examine the various situations in which a user may be:

    *
    jailbreakers with iPhone 3GS with firmware 3.0.1 who had saved the ECID can always go back. Restore the same firmware and run the jailbreak
    * 3GS users with firmware 3.0.1 and no ECID backup must remain with the 3.0.1 update without until the jailbreak releases
    * 3GS users with firmware 3.1 who had saved the ECID via Cydia, can go back to 3.0 and run the Jailbreak any time. So if you miss Cydia and everything else, you only need a repair.
    *
    Chronic Dev Team says that 3GS users with firmware 3.1 without the ECID, unfortunately can not do anything without Jailbreak and must remain locked until the release of the new tool with the exploits of Chronic Dev Team

    Who, long ago, saved on your computer through the ECID Purplesn0w, the site of GeoHot:
    Will soon get his 3GS the firware 3.0 and run the Jailbreak. Saurik fact, after providing the guide to downgrade to users with ECID saved on Cydia, is currently preparing a new application that will allow you to insert the certificate from your computer. This tool will be released shortly.

  70. @Nandi:

    szia!

    engem is érdekelne az autós töltő! tomy0331kukacfreemailponthu

  71. @samgar: sima 3G-re van JB a 3.1-hez, custom fw-vel… már jó pár napja… 3GS-hez viszont nincs még, ahogyan 2G és 3G touch-hoz sincs. ezért kell hangsúlyozni, hogy 3GS, mert a sima 3G megoldható (igaz, elég bugos még a JB). volt is erről külön cikk…

    @tygro: másik USB portra dugva? XP, vista, win7? 32bit, 64bit? másik gépen? update volt, vagy restore? újabb restore volt már? és backupból való visszaállítás nélkül?

    @Colar: jó lenne tudni, hogy miket szedtél ki a daemon-ok közül. illetve hogy a restore után állítottál-e bármit is vissza backupból.

    @Nandi: hasonlóképp, másik usb porton? az itunes-t újrahúztad már? mármint minden apple szoftver uninstall, reboot, itunes reinstall, reboot, újrapróbál.

    @kovacsb07a: totalcommander és t-pot plugin, ha JB-elve van a teló. ha nincs, akkor passz.

    @Lenny: néztem, bár ez csak OSX-re van, és ha frissítetted utána az iTunes-t 9.0.1-re, akkor visszaállt fehérre megint… 🙁

  72. @kovacsb07a:
    @Jadeye:

    h t t p : / / i-funbox.com/

    JB sem kell,és működik 3as OS alatt is a legújabb verzió. Hátránya h úgy tudom csak Win es verzió létezik.

  73. @Jadeye:
    Hát újra megcsinálom a folyamatot 🙂 Kb 1 perc. 🙂 De egyébként nem szoktam azonnal frissítgetni ilyen X.X.1 verzió miatt. Ha tökéletesen működik valami nem csesztetem csak ha valami nagyobb frissítés jön. Pl. X.1.X

  74. @Lenny: azám, csak nem biztos, hogy ugyanott van benne a dolog, amit patchelni kell, szóval én vigyáznék.

  75. @Jadeye: kérlek segítcs! It vagyok Londonban nem nagyon érek rá internet közelben lenni, ezért szeretném ha el mondanád hogy 31 re ha frissítem a telót akkor tudom e függetleíteni T.mbil os telómat?
    Előre is köszönöm!

  76. @nico01: ha 2G vagy 3G, akkor tudod. egyedül a 3GS a komplikált.

    3G esetén meg mindenképp csak CUSTOM fw-t szabad rátenni, mert a 3.1-ben frissül a baseband, míg a custom fw-vel ezt meg lehet akadályozni. a 3.1 jailbreak topicban találsz fw-ket, ha nem mac-ed van, és nem tudsz magadnak gyártani (mert ugye a pwnage tool csak mac-en megy).

    de szerintem várj, annyi újítás nincs a 3.1-ben, hogy muszáj legyen. és talán megcsinálják az ultrasn0w-t az új baseband-re nemsoká, és akkor meg nyugodtan frissíthetsz majd a gyári 3.1-re is. de jelenleg csak custom fw-vel szabad

  77. @Jadeye: ok köszi!

  78. @LeBron911: attól, hogy 3 cikkhez is bekommentálod ugyanazt az OFF-ot…

    1: mi villan fel percenként?
    2: restore után állítasz vissza bármit backup-ból?
    3: mi lenne, ha visszavinnéd a szervízbe?

  79. lezárom a teló és a képernyő felvillan mintha kiakarnám oldani a billentyűzárat, restore után mindet backupról tettem vissza, a szervíz töllem 160-kmre van de ha nem tudok mit csinálni akkor visszaviszem a telefont

  80. @LeBron911: ha újrahúztad, akkor a 2. kérdésre is jó lett volna ha válaszolsz… ha nem tettél vissza semmit backupból, akkor legcélszerűbb lenne megint megkeresni a szervízt, mert az esetleges hardveres problémákkal nem tudsz mit csinálni.

    ugyanis ha a restore utáni szűz rendszeren is ugyanezt csinálja, JB nélkül is, akkor valószínű, hogy nem szoftveres a gond. az is lehet, hogy csak túl érzékeny lett a bekapcsoló gomb, és az egyszeri lenyomást kétszeresnek érzékeli, de látatlanban passz, a szervíznek tuti rá kell jönni, mi a gubanc.


Add a Comment