fbpx Skip to content
A mai hírekben szó lesz a Palm újabb pofátlanságáról, az iPhone után támogatásról, két új szabadalomról és a 3GS szörnyű adattitkosításáról.

Fight: Apple-Palm 1-2

Múlt héten az új 8.2.1-es iTunes verzióval az Apple lehetetlenné tette a Palm Pre szinkronizálást. Azonban a Palmnál sem hagyták annyiban a dolgot, és mivel bőven dolgoznak ott volt almások, ezért a tegnap frissített webOS-ben újra lehet Pre-t iTunes-al szinkronizálni.
Én már összeesküvés elméletet gyártok. Még a korábbi esetben elképzelhető volt a Palm programozók kreativitása, de most már komoly kódlopási és/vagy kémkedési problémák merülhetnek fel. Vajon honnan tudta a Palm ilyen rövid idő alatt kikerülni az iTunes védelmét? Mivel Stevie bácsi ezt már nem fogja annyiban hagyni, azt hiszem rövid időn belül választ kaphatunk kérdésünkre.

300 dollár támogatás minden iPhone után

Persze ezt az összeget nem a felhasználók kapják meg közvetlenül, hanem az AT&T ennyit fizet az Apple-nek minden új készülék után. Az elmúlt negyedévben 2.4 millió új iPhone-t aktiváltak, így könnyen kiszámítható, hogy az Apple 720 millió dollárt kaszált ebből. Azért annyira nem kell siratni az AT&T-t, mivel saját bevallásuk szerint is az iPhone felhasználók nagyobb profitot termelnek a cégnek, mint más telefonhasználók. Az új előfizetők több mint fele is iPhone előfizető volt.

Újabb két szabadalom

Az egyikben lehetőség nyílik a szöveges üzenet (SMS) felolvastatására. Az egész abból indul ki, hogy a mobilok képernyőjén csak kicsiben látszik a szöveg, amit a látáskorlátozottak nem tudnak elolvasni.

Másik szabadalom lehetővé tenné az iPhone vagy iPod számítógépről való lekapcsolását egyetlen ujjnyomásra. Ebben az esetben nincs szükség fizikai szétkapcsolásra, hanem egy, a készüléken lévő gomb megnyomásával történne a szétválás. Az esetleges helytelen szétválasztás következtébeni adatvesztés is elkerülhető ily’ módon.

Nem sokat ér a 3GS adatkódolása

Dev Team egyik tagja, NerveGas (Jonathan Zdziarski) szerint a 3GS adattitkosítása elég gyenge, ezért üzleti célra nem ajánlott a használata. Szerinte a kódolás két perces munkával feltörhető és nem kell hozzá más, mint RedSn0w és PurpleRa1n, amelyek egy custom kernelt raknak a készülékre, miután SSH telepítve lett és lemásolta számítógépre a raw disk imaget.
„Az egész olyan, mintha a titkosított üzeneteid mellé tennéd a kódfejtő készletet is.” – mondta NerveGas.
3GS az első készülék, ami használja az adatok titkosítását, de olyan információk, mint hitelkártyaszám vagy TB-azonosító olyan könnyen hozzáférhetőek, mint a 3G-n vagy az első generációs készüléken.
Ezek után (és egyébként sem) ajánlatos bizalmas információt a telefonon tárolni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

73 Comments

  1. lol first 🙂 :S

  2. Azért az szánalmas, hogy a palm nem tud kitalálni egy software-t a felhasználói számára, hanem inkább az iTunes-on élősködik…

  3. nincs itt vki, aki tudna segiteni nekem,h hogyan tudnék OSX-et feltenni pc-re? elore is koszi, és bocsi az offér

  4. @ocso26: Miért ne használhatná az itunest? Azon kívül, hogy egy sz@r? Ingyenes, kb mintha a media playerben csak wma-t lehetne lejátszani…

  5. Sziasztok!

    Egyáltalán nem ide tartozik, de valaki mondja már meg, hogy miért lehet az, hogy akármelyik Beejive-ot rakom fel, egyszerűen mindig kéri a licence key-t. Nem tudnátok javasolni egyet, ami tuti jó?

    Köszönöm!

    Üdv.

  6. help me!!
    mi az appulo cydia repo cime????????????
    :$
    köszönöm előre is a segítséget!

  7. @isty: cydia.hackulo.us

  8. @Joker_3G: nincs abbol,ami jo. de sztem az IM+ messenger ugyanolyan jo,és az van tort verzioban…

  9. @Joker_3G: Nem létezik olyan. Vedd meg.

  10. @ocso26:
    nekem kifejezetten tetszik amit a palmnal csinalnak!
    kart nem okoznak vele, de legalabb oda dorgolik h figyu nem csak a te keszuleked jo a szoftveredhez 😛

  11. ja es mivel usaban valoszinu h nagyon sok embernek van itunes-sza igy jobb a mar berakott mp3as listaikat onnan szinkronizani mint egy uj szoftverben ujra letrehozni. teljesen jo felhasznalo szemmel, es nem arrol van szo h a palm nem tud sajat szoftvert, mert tud, csak a sok itunes felhasznalonak igy kedveskedik.

  12. Még a korábbi esetben elképzelhető volt a Palm programozók kreativitása, de most már komoly kódlopási és/vagy kémkedési problémák merülhetnek fel. Vajon honnan tudta a Palm ilyen rövid idő alatt kikerülni az iTunes védelmét?

    Nem kell hozza sem kodot lopni sem ipari kemkedni. Szimpla USB sniffelessel megoldhato a problema.

  13. @bbence: ismerem, koszonom 🙂

  14. @isty: 🙂

  15. Apple helyeben mar regen bepereletem volna pre-t!

  16. Mind egy kutya mint a gyereke azt csinaljak
    -bebee az én apukám erősebb-
    kb ennyi
    erösebb kutya bszik

  17. @dunkel: Nem az a baj, hogy használni tudják a iTunes-t, hanem hogy a Plam nem tud csinálni nekik egy ilyesmi soft-ot.

  18. @zoltan: Van benne valami 🙂

  19. Off.
    Ma kijott a navigon frissitése! Ezt most csak ugy lehet feltenni jb-s telora, ha az egészet ujra letöltjuk majd?

  20. Siriuspapa vegyél fel msnre elmondom a pc-s macintosh dolgokat 😛 nekemis van.. [email protected]

  21. @bbence: én nem akarok vele “jáccani” állandóan inkabb MEGVETTEM ! 🙂 kerek 155USD-volt tax-al együtt 🙂

  22. Sziasztok! Csak erdeklodnek mikor lesz eles a magyar forditas, es megoldja e valaki a 3.0 billfixen, hogy a szamok alaphelyzetben nem a numerikus bill. helyein vannak 123…0 illetve 012…9 udv: frankie

  23. Nem akarlak elkeseríteni titeket de az én nokiám nem egy mai darab és felolvassa az smst, úgyhogy tényleg nagy szabadalom lehet.

  24. Az Iphone Is felolvassa már rég megvolt a proogi

  25. @kali: Szia! Mi annak a proginak a neve? Szívesen kipróbálnám!! köszi

  26. Off:
    Nem tudjátok véletlenül hogy az i Tunes most kijött verziója tartalmaz e valami “veszélyt” a jailbreakelt telefonosok számára?
    Köszi.

  27. @frboy72:

    ” a szamok alaphelyzetben nem a numerikus bill. helyein vannak 123…0 illetve 012…9 ”

    Ki lett javítva és elküldtem az Admin-nak, rajta múlik mikor kerül ki.

  28. Hencida ;sajnos letöröltem ,most össze vissza keresem ,de nem találom.az appuloról töltöttem le az biztos .Ha valaki ismeri még irja meg.Lehetett változtatni a nyelvet,a felolvasás sebességét ,rá kellet bökni az smsre és már mondta Is. Sorry

  29. @SeRapH:

    “Nem akarlak elkeseríteni titeket de az én nokiám nem egy mai darab és felolvassa az smst, úgyhogy tényleg nagy szabadalom lehet.”

    Ok.
    Kapcsold készenléti képernyőre a Nokiád, csukd be a szemed és navigálj el az SMS-ekhez és olvastasd fel vele. Majd ugyanezt tegyed meg egy doksival, vagy weboldallal is 😀
    No, ez a lényege a dolognak.
    http://www.youtube.com/watch?v=4apsIZCKXAY&eurl=http%3A%2F%2Fvideo%2Egoogle%2Ecom%2Fvideosearch%3Fq%3DiPhone%2520universal%2520access&feature=player_embedded&fmt=18

  30. @kali: Azért nagyon szépen köszönöm az erőfeszítésedet!!! Ha véletlenül rájössz a nevére, megtennéd, hogy megírod???
    köszönöm és üdv: H.

  31. @draft: Nem kell itt ennyire villogni kinek mennyi penze van. Apuka megveszi zsir uj 3GS-t, meg navigont is leperkalja melle az a te dolgod. de ne vergodjel legyszi minden post alatt azzal, hogy neked mar van.

  32. @DnP: ez teccik 🙂 ez a nap beírása volt:)

  33. Üdv! a modMyi-t szoktátok olvasni? Napok óta próbálkoznak 3G-n is beaktiválni a hangvezérlést és a videó rögzítést. Az a baj nemigazán vágom az angolt és csak töredékét értem, de ott járnak kb. hogy vmi fájlban át kellene írni a proci tipúsát AMR9-ről AMR6-ra és működik. Szerintem érdekelné a közösséget erről egy cikk ha valaki le tudja fordítani. Nem gondoljátok?

  34. @draft: 🙂 Orulok neki 🙂

  35. @szepnorbee: Én minden nap olvasom és tényleg közel járnak szerinte egy két hét és készen vannak, de lehet, hogy még hamarabb. Ha sikerül nekik én is kiváncsi lennék, hogyan lehet megbuherálni a telót, de szerintem egyszerűen cydián keresztül telepíted a dolgokat. Ja! Nem tudjátok, hogy i pod nanóra, hogyan lehet feltenni ingyen a játékokat van e valami kiskapu?

  36. @kmate:

    ez az ipod nano-s egy nagyon jó kérdés:D;)

  37. Szerintem is:)! Akkor jó lenne ha valaki megválaszolná amennyiben ért a témához!!!!!!!!!!!!

  38. kérdés:
    call és logofix külön 3.0 ra van????
    köszönöm a választ előre is!
    🙂

  39. OFF:
    Hello,
    az a gondom hogy letöltöttem a Fake Carrier nevű progit és nem tom kitörölni. A Cydiában kitöröltem de nem akarnak eltűnni azok amiket beállítottam. Ez nem is lenne olyan nagy baj mert ki tudom kapcsolni, csak az zavar hogy minden egyes lap fölé odaírja hogy hanyadik page.Valami ötlet?

  40. Monkey-t nyomja valaki? Elso 5 perc utan falhoz akartam vagni, de amikor raerez ez ember ez iranyitasra, mar egesz jo 🙂

  41. bocs, nem mindegyik lap fölé írja oda hogy
    hanyadik page csak a nyolcadikig ami még inkább zavaró

  42. @hencida: TalkMe – cydiából tölthető. Gondolom erről beszéltetek.

  43. sziasztok!
    segítsen valaki, légyszi!
    az iTunes nem találja meg az iPhon-omat, Vista basic van a gépen. Miért nem látja? De még csak nem is tölti usb-n.? a teló 2G-s.

  44. @Ms:
    ha a telónak egyébként semmi baja, akkor próbáld ki egy másik kábellel, vagy másik usb csatlakozóban, esetleg másik gépen.

  45. @Ms: kábel hiba..sztem!(jártam már igy s kábel cserével megoldódott)

  46. @isty:
    nah én is adom itt a tanácsokat, azt közben az enyém is bemondta az unalmast. :S most vehetek egy új kábelt én is..

  47. @bbence: OFF honnét tudnám letölteni a frissítést köszi

  48. @atisat: sajna 3.0 alatt nem mükszik a TalkMe nekem legalábbis indítás után kilép pedig volt újra indítás

  49. köszi! sajnos nem kábel hiba, mert másik telefont látja, kipróbáltam már 2 iPhonnal is. más ötlet? Másik gép ezzel a kábellel látja.!?

  50. @Ms: itunes ujra rak???

    én is kérdeznék.:
    felraktam az unstable szifon sourceot s nincs benne semmi…lehet ez?
    Ez is azért kéne MERT MÁR vagy 1000 szer kérdeztem DE senki nem válaszolt hogy 3.0 os re külön call forwarding fix s logo fix lesz e vagy sem….
    Megcsinálnám ha tudnám hogy kell
    Admin légyszi kreáljátok ösze!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Köszönöm szépen..ha meg lesz egyszer….:(

  51. @isty: A “betalocal.szifon.com”van a 3.0

  52. @apapplaci: hejjjjjjjj kösssssssszönöm!!!:)
    s a call logofix dolog???:D

  53. 🙂
    bár nem sokat értem vele me én nem akarom magyritani a telom más meg nincs ot………:(

  54. ituns 5 ször raktam újra! köszi!

  55. @Ms: akkor próbáld másik usb porton is ha ugy sem akkor vezérlőpult/hardver hozzáadása….

  56. @isty: legalábbis winfos on..

  57. @Ms: jahs prób meg azt a msáik gép verziót is!!! nemrossz ötlet!

  58. @isty: stable.szifon,com ott a többi cumó

  59. @apapplaci: 3.0 hoz külön lenne call és logofix??tuti nem ami egyben van csaomag azmeg huzza az aksim mint egy őrült…ez itt a probléma s porb már olyat hogy mms kikpacs meg töröl de ugyanugy huzta igy meg most bir 2és fél napot simán de rosszab esetben is 2 napot…ugy meg birt épphogy egy napot…:S:S vagy még anyit sem…

  60. @isty: június 30. cikk leírás

  61. @isty: s sztem eezel nem vagyok egyedül vagy minden 2G felhasználó nem foglalkozik az aksija időtartamával???
    ha nem lesz más akkor kénytelen leszek visszarakni de sztem nem lehet olyan bonyolult meg csinálni ezt külön is 3.0 ra…s akár cikkben is mehetrne egy összegzés..

  62. @isty: jooo a gyüjtő rész stimmt de a többi nem…

  63. OFF segítsetek légyszi:honnét tudnám europa térképpel leszedni a sygic-et? Köszi

  64. OFF SOS!!

    Sziasztok segítség kellene:S azért ide írok mert nem találtam hirtelen az erről szóló cikket.. szóval nekem is ez van hogy felteszem a telómra a 3.0-t és olyan szinten gyorsan merül…hogy még standby-ban is egy éjszaka alatt lemerül..ugy csináltam pedig ahogy le volt írva tehát nem backupról tettem vissza hanem set up as a new iphone…aztán felraktam szifon sourcerúől pár cuccot mint pl ez a 2G/teth/callf/százalékos kiírás meg winterboard meg ilyeneket és lám megint gyorsan merüll…..ha valakinek van ötlete hogy mitől pls segítsen!

    ui: nem hinném hogy hardveres hiba mivel a 3.0-ás firmware telepítése után csinálta csak ezt…

  65. @apapplaci: appulos

  66. @apapplaci: nekem 3G-vel 3.0 alatt müx rendesen

  67. @András: köszi de a linkben üres az app vagyis csak ausztria németország dánia van benne nekem asztria mellé kellene olaszország

  68. @apapplaci: miért nem rakod rá a navigont?jobb és tuti jól működik.nálam.

  69. @András: köszi az +van felteszem abban benne van egész europa


Add a Comment